Családi kassza: pénzügyek for dummies

Költségvetés-beosztó alkalmazást, sok jó tanácsot és egy zsák elérhetőséget pakolt fel netre a fogyasztóvédelmi hatóság.

Közelebb hozni a pénzügyi szféra fogalmait az átlagemberekhez: ezzel a céllal indított tanácsadó és tájékoztató honlapot az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság. Szerencsére nem arról van szó, ami az embernek a romániai hatóságok internetes jelenlétéről szerzett rossz tapasztalatok alapján eszébe jutna. Vagyis a www.bugetulfamiliei.ro nem ezer éves közleményekkel és rég nem érvényes elérhetőségekkel telepakolt, minimális gyakorlati hasznú honlap, hanem

tényleg jó lehet valamire.

Sőt, több valamire is. A legérdekesebb persze a költségvetés-beosztó alkalmazás. Négy kategóriában működik: tinédzser, egyetemista, pár és család. (Hol maradnak a nyugdíjasok? Lehet, arra gondoltak, nekik volt már alkalmuk megtanulni beosztani a pénzüket.) Készítői arra szánták: a bevételeket és kiadásokat figyelembe véve, számolja ki, egy bizonyos nagyobb kiadásra mennyi idő alatt tudja félretenni a pénzt az ember. Ezt a célt maradéktalanul be is tölti, bár például a megtakarítás tárgyát illetően kicsi a választék: autó, lakás, tanulmányok, nyaralás jöhet szóba, minden egyéb számára a hasonló nevű kategória szolgál. Korcsoport függvényében a kategóriák csak a kiadásoknál változnak: természetesen annál több van belőlük, minél idősebb a célcsoport, illetve minél több fővel kell számolni.

Mennyit kell spórolni a Félszigetre?

Teszteltük a költségvetés-beosztó alkalmazást: egy tinédzser bõrébe bújva. Tehát tegyük fel, hogy tini vagyok, és van, mondjuk, 150 lejem havonta. Az elsõ lépés logikus: beírom, mennyi a havi jövedelmem. A következõ kérdés: mire gyûjtök? Tizenévesként vagy a tanulmányok, vagy a vakáció aktuális – maradjunk az utóbbinál.
Mondjuk, hogy Félszigetre akarok menni. 170 lej a hetijegy, plusz 20 a sátorhely, számoljunk mondjuk napi 20 lejt kajára (lány vagyok, ügyelek a vonalaimra), és 30 lejt egyebekre (nem dohányzom, mértékkel alkoholizálok). Az aszondja, 50 lej naponta, azaz hetijeggyel, sátorhellyel összesen 290, kerekítek 300-ra, legyen egyszerûbb. Ezt azonban az oldal segítsége nélkül kellett összehoznom.
Következõ lépésként itt jönnek a havi költségeim. Itt már látszik, hogy tinikre is gondoltak: többek között tanszerek, kozmetikumok, közlekedés, kaja szerepelnek a listán. A szórakozás kategóriában viszont a mozi, zene, elektronikus kütyük mellett ott a vakáció is, ami teljesen logikátlannak tûnik, hiszen éppen erre szeretném valahogy összekuporgatni a pénzt.
Az állandó kiadásokhoz 50 lej került kaja címszó alatt, ebbe értendõ a suli utáni (közbeni) kávé, néha egy sörözés (a nagyobb bulikra költségvetés-kiegészítést kérek otthonról) – illetve 15 lej kozmetikumokra, elvégre lány vagyok, és az én osztályomban is akad katalógusos ügynök.
Szórakozás kategóriába került 8 lej mozira, 10 lej CD, DVD kategóriában (nehogymá’ filmet vagy zenét vegyek, ezek üresek, az innen-onnan letöltött cuccok tárolására). És 20 lej koncertre, alkalmanként. 103 lejnél tartunk, következõ lépés. Íme, a gép kiszámolta: havonta 47 lejt tudok megspórolni, így kb. hat hónap múlva együtt lesz a pénz Félszigetre.

Felnőtteknél is megmarad a tanulmányok menüpont, bejön például a rendezvények , a megtakarítás , melyben a nyugdíjalap is szerepel, és a más kötelezettségek: részletek autóra, lakásra, adó és overdraft. Utóbbiról mezei felhasználóként megpróbáltuk kideríteni az oldalon belül, mit is jelenthet – erről majd később.

A család esetében annyi a különbség, hogy egyes menüpontok (pl. tanulmányok, egészség) megjelenik a gyerekek ablakocska is, az oda beírt összeg pedig természetesen hozzáadódik a végeredményhez. A gond csak annyi: ez a módszer

rövid távú megtakarítások esetére használható,

hiszen pl. egy lakás részleteit évtizedekig fizeti az átlagember, közben pedig jó néhány, a táblázatokban nem szereplő változóval kell számolnia. Hogyha pedig a végén kiderül: több a kiadás, mint a bevétel, vagy évszázadokra volna szükség a kívánt összeg megtakarításához, a gép nem mondja meg, honnan lehetne lefaragni.

A rá illő tanácsot a felhasználó maga kell megtalálja az oldalon: a felső sorban lévő kérdezd meg a szakértőt menüpont alatt például az oldal látogatói által eddig megfogalmazott kérdéseket és az ezekre érkezett válaszokat olvashatja.

Mindenféle útbaigazítás híján elég nehéz kitalálni, hogy saját kérdést regisztrálás után, a baloldali menüpontokra: hitel, nyugdíj, adók és illetékek, biztosítások stb. kattintva lehet feltenni. Ugyanitt magyarázzák el for dummies stílusban, miben különbözik az egyik hitel vagy biztosítás a másiktól, de megtalálható egyes adók és illetékek összege, befizetési határideje is. Olvashatók tanácsok arra nézve,

melyik megtakarítási forma biztonságosabb a másiknál,

sőt, a stratégia című menüpontban általános életvezetési tanácsokkal szolgálnak a fogyasztóvédők. Tagadhatatlanul jó szándékkal, csak kérdés: akad még, aki ezeket nem hallotta már ezerszer?

A költségvetés beosztásáról többek között a Maslow-piramist felhasználva tartanak gyorstalpalót az olvasónak – az emberi igények fontossági sorrendjét bemutató ábra bárkinek ismerős, aki liciben tagja volt a vitakörnek. Egy márkás sportcipő megvásárlása azt az érzést keltheti benned, hogy tagja vagy egy bizonyos társadalmi csoportnak. De mégis csupán egy pár cipőről van szó – írják.

Minden menüpont alatt található egy PDF-formátumban letölthető útmutató is – gyakorlatilag ugyanazokat az infókat tartalmazza, amik az oldalon is olvashatók, esetenként (pl. a nyugdíjról szóló útmutató) kissé kibővített formában.

A jogszabályok -tól az ember minimum egy linkgyűjteményt várna, ehelyett egyedül a fogyasztók jogairól, illetve a szolgáltató cégek kötelezettségeiről esik szó. Igaz, ezeket a kacifántos jogi nyelv helyett

közérthető formában magyarázzák,

mégis hiányzik egy átfogóbb törvénytár. Hiszen a hitelek, adók, biztosítások témaköréhez egész rakás jogszabály kapcsolódik.

Jó, hogy van, csak lehetne bővebb az újdonságok menüpont is, ahol egyelőre négy, október 27-i, pár soros hír olvasható. A hasznos elérhetőségek menüpont viszont még úgy is valódi aranybánya, hogy csak a fogyasztóvédelmi hivatalok elérhetőségét tartalmazza.

Teszteltük a keresőt is, azt a bizonyos overdraftot próbáltuk lenyomozni, sajnos nulla eredménnyel (egyébként más kulcsszavakkal, pl. az evidens hitel , működött). Azóta sem tudjuk, mit jelent, lévén hogy sem a megtakarítás, sem a hitel címszó alatt megmagyarázott kulcsszavak között nem szerepelt. (Aki kíváncsi lett, annak Google ).

Az oldal külseje szándékkal maradt a végére: nem csúnya, de sok okosat nem lehet róla mondani. Vitathatatlan előnye, hogy az ugráló, villogó, netán az egér nyilacskája után imbolygó mütyüröket lespórolták róla a készítői, és tartóztatták magukat az esztétikus, de az oldalt az idegbajig lassító alkalmazásoktól is. Ennek következtében a Bugetulfamiliei reakcióidői még egy nyögvenyelősebben működő gépen is teljesen elfogadhatók.

Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!

Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.

Irány a felajánlás!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!