Mi a közös Románia egyik legnagyobb elektronikai láncában, egy fagyigyárban és egy nyugdíjas kovácsban?
Mindenki vállalkozó, aki nem munkavállaló, hanem munkaadó – úgy tűnik, ezzel a meghatározással dolgoztak a Webvidék verseny csapatai, akik utolsó előtti feladatul azt kapták, hogy készítsenek interjút településük legsikeresebb vállalkozóival. Alább a beszélgetésekből közlünk válogatást.
A legnagyobb távolság
valószínűleg Hegedüs Ferenc 50 éves kézdivásárhelyi üzletember és Berde Ferenc, bikkfalvi nyugdíjas kovácsmester között húzódik. Hegedüs a Domo háztartási elektronikai üzletlánc társtulajdonosa, cégtársaival együtt számos jelentős vállalkozást működtet. Vagyonát szokásos évi toplistáján 32 millió dollárra becsülte a Capital gazdasági napilap.„- 1992-1994 között a jelenlegi társammal, Szarvadi T. Loránddal és feleségével, Téglás Zsuzsannával megalapítottuk az Interexpót, majd a Domo üzletláncot. Az üzlet további terjeszkedése és fejlesztése érdekében 2005-ben a Domo részvényeinek 75%-át eladtuk egy angol befektetési alapnak, az Equest Investments-nek, 25%-át megtartottuk (...)
2007-ben a Domónak sikerült az utóbbi öt év leggyorsabb fejlődését elérnie, 125 millió eurós üzleti forgalmat bonyolítottunk le 10 millió eurós nyereséggel, ez 60%-kal magasabb, mint 2006-ban” – mondta a nagyvállalkozó a Céhmesterek unokái csapatának nyilatkozva.
Berde Ferenc így nyilatkozott terveiről a Bikmakk csapatának:
„- Valamikor kamionsofőr voltam, most nyugdíjas vagyok. Nem nagy a nyugdíjam, ezt kiegészíteni is jól jön ez a kis műhely. Néha lovakat patkolok, ekéket, más szerszámokat javítok, de készítek dísztárgyakat is. Nem a pénzért, nagyon kevés, ami ebből bejön, csak nem szeretném, ha ez a szép mesterség a feledésbe merülne.
Valamikor mennyi kaput, erkélyrácsot, gyertyatartót készítettünk, csodájára jártak a környékről. Ma már csak a javítások, lovak patkolásai hoznak valamit a konyhára. De nem is a megélhetés szempontjából ragaszkodom a gyűjteményhez. A műhely az életem. Nagyon szeretném, ha fel lehetne kicsit újítani, 2-3 ezer euróból talán meg lehetne állítani a romlást... Csak hát, honnan ennyi pénz?”
>> a teljes beszélgetés Hegedüs Ferenccel >> >> a teljes beszélgetés Berde Ferenccel >>
A megkérdezettek többsége kis- vagy közepes céget vezet, többségük építőipari, fafeldolgozással vagy élelmiszerkereskedelemmel foglalkozó, vagy vegyesboltot üzemeltető cég, 2-30 alkalmazottal.
A kis- és középvállalkozások lendíthetik fel Kelet-Európát
Pétervári Zsolt: Bizalom és hálózatosodás (...) Akkor mégis mi mozdíthatja elõ a gazdasági prosperitást, ha (elsõsorban) nem az adócsökkentés? Az indusztriális és a posztindusztriális gazdasági korszakok habár jelentõsen különböznek egymástól, fõként a fejlõdést generáló szektorok tekintetében, egy alapvetõ törvényszerûségben mégis megegyeznek: a gazdasági siker „titka” a magas tõkeigényû iparágakban való helytállás miatt a nagy gazdasági egységek kialakításának képessége.
A globalizáció ezen törvényszerûségen annyiban módosított, hogy nem vállalati monstrumokat hoz létre (mint például az ipari kor kohászati üzemei), hanem azon modellt preferálja, mely egy nagyvállalat és a köré szervezõdõ kisvállalati hálózatok együttmûködésén alapul (napjaink transznacionális vállalatainak többsége ilyen hálózat). Ha a globalizáció uralkodó szervezeti modelljét kívánjuk megragadni, le kell szögeznünk: egyszerre igaz, hogy soha nem látott koncentrációt hoz létre a gazdaságban, amivel párhuzamosan a kis- és középvállalkozások (KKV-k) reneszánszát idézi elõ. Hiszen egy-egy világcég forgalma többszöröse még a vezetõ EU-tagállamok nemzeti össztermékének is, ugyanakor beszállítói és viszonteladói hálózataik KKV-k százezreit foglalják magukban.
A szakirodalomban spontán társas készségnek nevezett tényezõ, a kisközösségek létrehozásának hajlandóságát és képességét, illetve a köztük kialakuló kooperáció magas színvonalát jelenti. Ezen – a versenyképesség szempontjából – megkerülhetetlen tényezõ az elmúlt másfél évszázad legsikeresebb, szinte folyamatosan prosperáló nemzetgazdaságainak (USA, Németország, Japán) társadalmi alapját biztosította. Sajnos ezen készség terén a posztszocialista országok mindegyike hadilábon áll ( részlet az ÉS 2008/29. számában megjelent elemzésbõl )
Három interjúalany lóg ki a sorból:
Lőrincz Zsigmond , avagy fagyis Zsiga, aki Kovászna határában egy fagylaltüzem tulajdonosa. Klasszikus, amerikai típusú sikertörténet az övé. 1991 után egy bérelt fabódéban kezdett el fagylaltot árusítani, egy bérelt fagylaltgéppel. Teszáry Zoltán, Románia egyik meghatározó infokommunikációs cégének, az RDS&RCS-nek a tulajdonosa is így kezdte Nagyváradon, de Lőrincz kitartott az édesség mellett:
„- Egy olaszországi kiállításon vettem részt 2000-ben. Itt kaptam egy épületprojektet, amely megfelelt napi 10-15 ezer liter fagylalt gyártására. Vásároltunk egy 1 hektáros területet a város szélén, és elkezdtük az építkezést. 2003-ban már megkezdtük a gyártást. Hitelből vettük a fagylaltvonalat 400 hűtőládával és 5 speciális fagylaltszállító hűtőkocsival együtt (...) jelenleg az országos piaci részesedés kb. 5 százaléka felé tartunk” – mondta el az Infinity csapatnak.
Papp Zsolt története annyiban tér el a többi megszólalóétól, hogy ő felsőfokú műszaki végzettséggel előbb menedzserként kezdte vállalkozói karrierjét Nagykárolyban. A 2000-ben négy alkalmazottal induló, jelenleg 75 embert foglalkoztató Union Glass Kft-t ma már Románia negyedik-ötödik hőszigetelő-üveg gyáraként tartják számon – derül ki a Nagykároly csapat bejegyzéséből.
„- Síküveget vásárolunk, két ilyen üveglap közé hőszigetelő réteget juttatunk, és az így létrehozott félkész terméket továbbadjuk olyan cégeknek, amelyek azt a leendő ablak vagy ajtó keretébe bedolgozzák, vagyis a tulajdonképpeni késztermék – gyűjtőnéven: a nyílászáró – kialakítását befejezik (...)
Kb. három-négy éve Romániában az építőipar a nemzetgazdaság húzóágazatának számít, a hőszigetelőüveg-gyártás pedig közvetlenül kötődik az építőiparhoz. Véleményem szerint az általunk készített terméknek az elkövetkező 10-12 évben mindenképpen lesz piaca” – mondja Papp.
Popa Ioan (beceneve: Bászu) vágóhidat és húsfeldolgozót üzemeltet Balázsfalván. „- Felépítettük Balázsfalva ipari zónájában az új húsüzemet és vágóhidat. A volt lakásunkba berendezett kis üzemet erre a célra épített épületbe költöztettük. Ez, amit ti most láttok.
Megfordult a világ... eddig a lakásunkon volt a húsüzem, most a lakásunk a húsüzemen... (fölötte, az emeleten). Ahhoz, hogy minden jól menjen, állandóan itt kell lenni. Itt kell lenni a nyersanyag átvételekor, a termékek kiküldésekor, de a termelés felülvigyázása is a mi feladatunk.
A húst Ausztriából importáljuk. Az ára és a minősége megfelelő. Az élő állatokat hazai farmokról vásároljuk, szerződés alapján, amelyeket saját vágóhidunkon vágunk le, majd dolgozunk fel” – mondta el a Szórványért csapat kérdésére.
>> a teljes beszélgetés Lőrincz Zsigmonddal >> >> a teljes beszélgetés Papp Zsolttal >> >> a teljes beszélgetés Popa Ioannal >>
Tipikus családi vállalkozó
Bilibók Péter , aki egy kis fűrészüzemet, majd pékséget nyitott Gyimesközéplokon (az előbbiben mintegy 40 embert foglalkoztat). Vállalkozását a turisztika irányába igyekszik továbbfejleszteni.
„- Én viszont abban gondolkodok, a többi pályatársamtól eltérően, hogy ne csak (!) a magyarországi vendégek felé nyissunk, hanem a hazaiak felé is. Persze tudom, hogy sokan legszívesebben bevágnák a képernyőt, miközben ezt olvassák, de úgy gondolom, hogy a nemzeti öntudatunk ezáltal csöppet sem csorbulna, sőt, a mostanság oly sokat hangoztatott multikulturalitás felé is megtennénk a kezdő lépéseket” – nyilatkozta a Szőrcse csapatnak.
Eleve a turizmusra alapozott Vincze Kecskés István , aki feleségével együtt Kalotaszentkirályon működtet turisztikai irodát:
„- A Magyar Tv faluturizmusról szóló műsorai keltették fel érdeklődésünket, annál is inkább, mert a falunkban 1991-től működő tánctábor révén sok vendég megfordult nálunk. Két évet inaskodtam egy Kissebesen akkor induló utazási irodánál, tanfolyamokon, vásárokon ismerkedtem az új szakmával.
Az iroda feltérképezte falunkban is azokat a házakat, melyek alkalmasak voltak vendégfogadásra, köztük a miénket is. 1998-ban családi vállalkozás formájában önállósultunk, így településünk vendégforgalmát magunk bonyolítottuk. Munkánk legnehezebb időszakának bizonyult, hiszen kevés vendég érkezett” – mondja a kezdtekről Kalotaszentkirály-Zentelke csapatának.
>> a teljes beszélgetés Bilibók Péterrel >> >> a teljes beszélgetés Vincze Kecskés Istvánnal >>
A fafeldolgozással és építőiparral foglalkozó vállalkozók közül
az egyik legnagyobb webvidékes karriertörténet a csíkvacsárcsii Gidró István é. A most 43 éves vállalkozó 1986-ban végezte el az építőipari szakközépiskolát. 1990-ben kisegítő munkásként kezdett dolgozni magyarországi építkezéseken, ahol az ácsmunkára szakosodott. Cége jelenleg 10-12 alkalmazottal Csíkszeredában, Tusnádfürdőn, Bukarestben vállal el építkezési megbízatásokat.
Miért választottad azt, hogy itthon indítsál vállalkozást? – kérdezte tőle a Vacsárcsi góbék csapata.
„- Meguntam, hogy távol legyek szülőfalumtól, a családomtól, barátaimtól. A végén már nem kezdte megérni Magyarországon, ugyanis azt a pénzt most már itthon is meg lehet keresni (...) Romániában egy pár éve nagyon fellendült az építőipar. A fejlődő gazdaság következtében a lakosság egyre nagyobb intenzitással fekteteti a pénzét az ingatlanokba. Ennek következtében magas a munkaerőhiány ebben az ágazatban. Véleményem szerint hamarosan külföldi munkaerőt kell toborozni.”
A webvidékes interjúkból az szűrhető le, hogy a vállalkozások többsége a profitot visszaforgatva fejlődött a kilencvenes évek elejétől-közepétől, leszámítva egy-egy nagyobb jelentőségű beruházást, melyet bankhitelből, vagy uniós (Sapard) támogatásból finanszíroztak.
A kivétel Hétfalu nyomdája, mely 1992-ben úgy indult, hogy a finn evangélikus egyház nyomdagépet adományozott a helyi evangélikus egyházközségnek. Ez lett az alapja a Disz Tipo nyomdának, melynek igazgatója Dávid István:
„- 1998-ban elkeztük a csomagolópapír és kartondobozok gyártását. 1999-ben bemutató üzletet nyitottunk Négyfalu főterén. 2001-ben újraszerveztük a céget, mely ettől kezdve az ISO/2001 minőségi szabvány szerint működik (...) 2003. szeptember 12-én egy új nyomdarészleget avattunk fel. 2004-től ISO 9001:2001 szabvánnyal rendelkezünk. 2005-ben számos új gépet szereltünk be” – vázolta a cég történetét Hétfalu csapatának.
>> a teljes beszélgetés Gidró Istvánnal >> >> a teljes beszélgetés Dávid Istvánnal >>
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!