Fontosabb a közös sörözés a főnökkel, mint a magasabb fizetés. Egy roma etnikumú, roma munkásokat alkalmazó cégtulajdonos tapasztalatai.
Adrian Moldovan on nem látszik, hogy különösebben zavarba hozná a kezében tartott mikrofon, vagy a rá szegeződő kamera. Egyértelmű az is: tudja, mit szeretne elmondani, még annak árán is, hogy időnként nem a kérdésre válaszol – amelyet a Lépj közelebb! című, kolozsvári nyári egyetem rendezvényén tesznek fel neki.
Mi is ez?
Július 12.-19. közt a roma problematikát körüljáró nyári egyetem zajlik a kolozsvári székhelyû Nemzeti Kisebbségkutató Intézet szervezésében. A Lépj közelebb! címû rendezvényre mintegy 150 romániai és külföldi kutatót, szakembert hívtak meg; a nyári egyetem egyik célja feltérképezni, mit lehet tudni jelenleg a roma problematikáról – egy másik, legalább ilyen fontos cél csökkenteni az elõítéleteket a lakosság körében, közelebb hozni a nagyközönséghez a roma kultúrát.
Ennek érdekében a szakmai kerekasztalok mellett kulturális eseményeket is szerveznek: fotókiállítás nyílik majd, romákról készített játék- és dokumentumfilmeket vetítenek, roma zenészek koncerteznek, és roma mûvészeti és irodalmi alkotások is bemutatásra kerülnek. Az eseménysorozat nagy része a kolozsvári Tranzit Házban zajlik majd, a Barițiu (volt Malom) utca 16 szám alatt.
Partnerintézmények: Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala, Bukarest, Közép-Európai Egyetem Nyári Egyeteme (CEU-SUN), Babeº-Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár, Roma Közösségek Forrásközpontja (CRCR), Kolozsvár, Open Society Institute, Budapest, Tranzit Alapítvány, Kolozsvár
A hétgyerekes, dési családból nem ő az egyetlen, aki a rendszerváltás előtt bejutott egyetemre. Földrajzot végzett, ám néhány, a szakmájában töltött év után
átigazolt a civil szférába,
és 1998-ben megalapította a Ramses Alapítványt. Jelenleg is ő az alapítvány elnöke, ám nemsokára le szeretne mondani tisztségéről. Amikor a közönségből megkérdezik: miért, felesége, Irina szól közbe az első sorból. Nincs elég ideje! – mondja röviden és velősen. A Ramses Alapítvány célja mindenféle téren segítséget nyújtani a romáknak, szakmai továbbképzéstől a családok támogatásáig.
Emellett Adrian Moldovan két céget működtet – az első lépésekben a Roma Közösségek Erőforrásközpontja által szervezett program segítette. Jelenleg a két, építőipari vállalkozásban összesen kb. 35 személyt foglalkoztat, akik közül egyetlenegy: a könyvelőnő nem roma.
A roma munkások alkalmazása a program követelménye volt, és Moldovan hozzáteszi: később is megmaradt ennél a modellnél. A neki dolgozó romák a hagyományaikhoz kevésbé ragaszkodó, nemzedékek óta téglavetéssel foglalkozó közösségek tagjai. Alkalmazásuknál nem a végzettséget, hanem a képességeiket veszi figyelembe.
Így akár egy teljesen iskolázatlan ember is munkát kaphat nála. A közönség soraiból tapasztalható értetlenkedésre válaszolva Moldovan kifejti: Képesség az, hogy például tudjon egyenesen vágni a flexsszel (fémvágóval), vagy vízszintességet mérni. Ezt van, aki tanulja, különböző eszközöket használ,
másnak viszont a vérében van
– fejtegeti. Alkalmazottainak többsége nem jut el a nyolcadik osztályig. Emiatt gondjaik adódnak, ha számolni kell, netán alapvető mértani ismeretekre (pl. egy derékszög kimérése) van szükség. Ez akkor mutatkozik meg, amikor előléptetésre kerülne a sor – ilyenkor elbizonytalanodnak, jobban szeretik, ha más irányítja őket, számol be a vállalkozó.
A humán erőforrás-menedzsment egyébként felesége dolga. Aki hozzáteszi, a jelentkezők felmérésére kifejlesztett teszteket egyáltalán nem tudja alkalmazni a roma munkásoknál. A bennük szereplő kérdéseket, kifejezéseket ugyanis egy elemi iskolát végzett ember nem értheti – ezért teljesen más tesztrendszer kidolgozására volna szükség.
De Moldovan cége nem csak ebben különbözik az átlagos romániai cégektől. Munkásai számára nagyon fontos a személyes kapcsolat – ennek pedig csak a minimuma az, hogy az alkalmazottak időnként ellátogassanak főnökük otthonába.
Az első időkben nagyon kevés pénzt kaptak, alig 250 lejt. Aztán néhány hónap múlva már eljutottunk akár 900 lejig is, de
ebből harag lett.
Mert nem jártam már velük sörözni, nem látogattam meg őket – volt, aki emiatt mondott fel – meséli a vállalkozó. Irina ugyanakkor a munkások feleségeivel szervez programot.
Ennek célja rövid távon a házastársak közötti kapcsolat erősítése, javítása, ami később ahhoz vezethet: az alkalmazottnak több motivációja lesz, hogy megtartsa a munkahelyét. Együttműködnek a Ramses Alapítvánnyal is – többek között az ennek programjaira jelentkező fiatalokból kerülnek ki a cég munkásai.
A romák nagyon szenvedélyesek, mindent azonnal akarnak. És nem szeretik, ha kényszerítik őket – jellemzi alkalmazottait Moldovan. Elmeséli, munkásai együtt esznek, az otthonról hozott uzsonnát megosztják azzal is, akinek nem volt, amiből pakolni – ám a nem roma munkásokkal nem szívesen uzsonnáznak együtt.
Nagyon sokat beszélnek munka közben, nagyobbrészt az életükről. Kevéssé érdekli őket, mi történik Japánban, vagy a világűrben. Többek között ez a szemlélet az oka annak, hogy a roma közösség
önmagát szigeteli el
a társadalom többi részétől – magyarázza. Moldovan időnként elbizonytalanodik: kimondja, nincs meggyőződve arról, hogy az alapítványból hozott, emberbarát hozzáállás a megfelelő az alkalmazottaival szemben. Sokat elnézek nekik, volt olyan, hogy megbocsátottam, ha több napig nem jöttek be dolgozni. Lehet, hogy túl türelmes voltam – teszi hozzá.
Ugyanakkor megfogalmazza: szerinte egy munkahelyen nem a fizetés nagysága az elsődleges a munkavállaló számára. Úgy véli, első helyen a légkör áll, csak utána jönnek a sorban az anyagiak.
Ami a megrendelőket illeti, sokan furcsán néznek, amikor rájönnek: ennél a cégnél csupa roma dolgozik. Ám Moldovan azt állítja, nem tapasztalt diszkriminációt a kliensek részéről – mint mondja, a lényeg, hogy az elvégzett munkával meg vannak elégedve.
Az állam semmivel nem támogatja
a roma munkások alkalmazását. Segítségre elsősorban a szakképzés terén volna szükségük. A vállalkozó szerint a jelenleg elérhető képzések túlságosan kevés gyakorlati tapasztalatot biztosítanak a résztvevőknek, ezen a téren változtatásra volna szükség.
Ami önmagát illeti, elsősorban a megrendelőkkel való tárgyalásban alkalmazott technikáival elégedetlen. A civil szervezetekben dolgozók egyszerűen nem tudnak az üzletemberekkel tárgyalni – mondja.
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!