Hiába tartja bizarrnak a Petrom-privatizációt a pénzügyminiszter

Rekordnyereségre tesz szert a hazai kőolaj eladásával az OMV? Vosganian a kritika mellett elismeri: a privatizációs szerződés kőbe van vésve.

Bizarrnak nevezte Varujan Vosganian gazdasági és pénzügyminiszter a Petrom olajtársaság eladásáról a román állam és az osztrák OMV között 2004-ben megkötött privatizációs szerződést, amely Traian Băsescu államfő szerint ráadásul hibákat tartalmaz. 2004-ben a legnagyobb hazai olajvállalatnak két kérője is akadt, ugyanis az osztrák OMV mellett a magyar Mol is jelentkezett érte . A román állam végül az osztrákok ajánlatát találta megfelelőbbnek. A privatizációs szerződés szerint a kőolajtársaság 51%-os részvényhányada 1,5 milliárd euróért került az OMV-hez, míg a kisebbségi tulajdonosi szerkezetben az államnak máig 40,7%-os részesedése van. A fennmaradó 8,3% az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD),

illetve kisrészvényesek között oszlik el.

A romániai sajtó már 2006-ban megszellőztette, hogy a szerződés a román állam számára több kedvezőtlen kitételt tartalmaz. Akkor olyan mértékű botrány kerekedett, hogy a nemzetbiztonsági kérdésekkel foglalkozó Legfelső Védelmi Tanács (CSAT) külön ülést szentelt azenergetikai privatizációs szerződésekmegvitatásának.

Băsescu akkor kijelentette: a CSAT nem mondhat véleményt az energiaiparban lebonyolított privatizációk törvényességéről, és arról sem, hogy a szerződések megalkotói szem előtt tartották-e az ország energiabiztonságát. Megállapította ugyanakkor, hogy szerinte a Petrom-szerződésben vannak hibák.

Varujan Vosganian gazdasági és pénzügyminiszter a minap azért nevezte bizarrnak a Petrom privatizációs szerződését, mert szerinte felelőtlenségegyetlen beruházónak adniRománia kőolajtartalékait.

Vosganian az utóbbi időszakban többször is bírálta a Petromot amiatt, hogy szerinte indokolatlanul magas áron forgalmazza az üzemanyagot. Szerinte ugyanis Romániában a Petrom üzemanyagárai magasabbak, mint azokban az országokban,

amelyek nem rendelkeznek kőolajtartalékokkal.

A tárcavezető és a gazdasági szakemberek egyaránt azt feltételezik, hogy az OMV a Petrom révén Romániában importált kőolajat értékesít, miközben a hazai tartalékokból – a kőolaj magas világpiaci árát kihasználva – megpróbál rekordnyereséget termelni.

Mindehhez viszont a pénzügyminiszter hozzátette: Románia viszont nem bonthat fel egyoldalúan egy olyan szerződést, amit éppen a hazai illetékesek írtak alá. Egy ilyen gesztus nagyon szigorú megítélés alá esne, ugyanis egy ilyen jelentőségű megállapodást csak kölcsönös megegyezéssel lehet felülírni, és a Petrom erre semmi hajlandóságot nem mutat – mondta Vosganian.

Romániában az olajipari cégek a termelés 6%-át kitevő állami illetéket fizetnek természeti kincsek kiaknázása címén – ez jóval alacsonyabb, mint az európai, 12%-os, bányabérbeadási díj.

A pénzügyminisztérium adatai szerint a Petrom 2008-ban 283 millió lej (64,73 millió euró) illetéket fizetett be az államkasszába, mely a kőolajkitermelés 5,7%-ának az ellenértéke. A gázkitermelésre a kinyert mennyiség 9%-ának értékét kell lerónia a cégnek, ez tavaly 242 millió lej (65,81 millió euró) volt.

A Petrom illetékesei válaszukban rámutattak,

hogy a vállalat Romániában is ugyanolyan árpolitikát alkalmaz, mint a többi európai államban. Úgy vélik, hogy az árpolitikára vonatkozó bármely adminisztratív intézkedés torzítaná a piaci versenyt.

A Petromot érő kormányzati bírálatok összefüggésben állhatnak azzal, hogy a román államnak hamarosan lejár a privatizációs szerződés által rögzített, négy évre szóló vétójoga. Ennek értelmében a kormány 2008-ig beleszólhat valamennyi jelentős vállalati döntésbe.

Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!

Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.

Irány a felajánlás!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!