Hogyan hozzunk Németországból használt autót?

2008. január 16. – 17:05

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egy névtelenül nyilatkozó autókereskedő a regisztrációs adóról, az átverésekről, a hazai autóvásárlók rögzüléseiről és arról, megéri-e manapság Németországból autót behozni.

Valószínűleg mindenki hallott már olyan esetről, hogy valaki fogta magát, elment Németországba, ott végigjárt pár kereskedőt, és vett egy gyönyörű állapotú, azóta hibátlanul működő autót – olcsón. Ez valóság vagy legenda?

– Csodák ma már nincsenek, azok az idők lejártak, amikor olyan autókat lehetett vásárolni Németországban, melyek tulajdonosa egy öreg néni volt, aki meghalt és a lelke az első kísértés alkalmával eladta az autót. Ma már mindenki megnézi a mobile.de -t vagy az autoscoutot , mielőtt meghatározná az autója eladási árát, és mivel ott mindig akad tíz pontosan olyan autó, mint a sajátja, pontosan be tudja határolni az autó értékét. És ha az autójában még van két kütyü pluszban, akkor biztos lehetsz benne, hogy az ár magasabb lesz 200 euróval. Egyébként van valóságalapja az általad említett legendának: a kilencvenes években mi is ezt a – most már antik – módszert alkalmaztuk. Akkoriban még jóval több volt az autó, és ha elmentél egy nagyvárosba – Frankfurtba, Düsseldorfba vagy Hamburgba – simán megtörténhetett, hogy találtunk két-három olyan autót, amivel a sofőrök hazajöhettek. Akkoriban még a hazai használtautó-piac sem volt olyan telített, így elmentünk, megvásároltunk egy normális autót jó árban, hazajöttünk, majd eladtuk az autópiacon. Akkoriban hihetetlen alkalmi vételekre is bukkanhatott az ember – persze egy-egy ilyen autóról is kiderült utólag, hogy csodák mégsincsenek.

(...) mivel a kormány, a pedálok és a váltó burkolatának a kopásából lehet a legegyszerûbben következtetni arra, hogy mennyit futott az autó, török kereskedõtõl vásárolnak 50 euróért pedálgumit, kormánybevonatot meg sebváltógömböt.
40 euróért visszapörgetik a kilométerórát, 50-60 euró egy profi belsõkárpit-tisztítás. 120 euróba kerül a külsõ fényezés színes pasztával. A motorzörgést pedig 1,5 liter olajadalékkal csökkentik. Tehát 250-300 euró befektetéssel az a 300 ezer kilométert futott autó, amit én nem hoznék haza, egész kellemes kocsiként áll elõtted.

Manapság már sokkal inkább megéri még autózni 500 kilométert – ez német autópályán három-négy óra-, majd megvenni azt az autót, amit már itthon lefoglalt az ember, mintsem körbe-körbe bóklászni.

Hogyan szemeltek ki egy-egy autót itthonról?

– Tudni kell erről az üzletágról, hogy nagyon dinamikus – egy jó autót rendszerint két-öt nap alatt megvásárolnak. A mi előnyünk az, hogy nagyon sok autókereskedővel vagyunk kapcsolatban, így ha valaki rendel nálunk egy bizonyos típust ilyen és ilyen felszereltséggel, akkor mailben körbekérdezzük partnereinket, van-e nekik olyan.

Egy másik fontos információ, amiről szintén nem tudhatnak azok, akik saját szakállukra importálnak autót, az az, hogy milyen autók fognak megjelenni a használtpiacon. Németországban ugyanis az a gyakorlat, hogy a lízing-cégek visszavásárolják az autókat egy bizonyos kilométerszám után. Ezeket az kocsikat aztán

árverésre bocsátják,

és rengeteg olyan eset van, hogy az autókereskedő megvett tíz autót, azonban a a kocsik még nincsenek a cég udvarán. Interneten csak azokat az autókat láthatja az ember, melyek fizikailag is ott vannak a márkakereskedőnél – ha viszont a kereskedő elolvassa a körlevelem, akkor értesíteni szokott, hogy neki van ilyen típusa, és mondjuk holnapután ott lesz a cég udvarán.

Ha olyan handler az illető, akitől már vásároltam és tudom hogy megbízható, akkor erre már kötök előszerződést és el is küldök egy sofőrt az autóért.

Átverések?

– Természetesen ezeregyszáz kérdés van, amit lekérdezek. Ez az autókereskedés nyitja, és hát ez hosszú iskola. Tudni kell, hogy a német kereskedő nem hazudik, de ha valamire elfelejtesz rákérdezni, akkor ő magától nem mondja el. Mondok egy példát: az elején megkérded, meg volt-e ütve az autó. Azt mondják, nem.

(...) egészségtelen versenyhelyzet alakult ki ezekkel a gyerekekkel, akik „mindent bele”-alapon hozzák a kocsikat. 4-500 euróért évente 10 autót importálnak magánúton, ebbõl a profitjuk 200 euró autónként. Ez még mindig több, amit itthon a gyárban megkeresnének, de azt a két-háromezer eurót, amit egy év alatt megkerestek, a tizenegyedik autóval egy összegben vissza is köhögik, ha mondjuk a kocsi motorhibával elakad a német autópályán.

Elmész a helyszínre, és akkor van egy csomó, kisujjbegynyi lakksérülés a kocsin: kiderül, jégverés. Az más, ezt nem kérdezted. Legközelebb már nagy szakértő vagy, megkérded: megütve volt? Nem. Háhá, de jégverés? Az sem. Odamész, és hát tele van apró karcolással. Ja, az parkolási kis kriksz-kraksz. De nem kérdezted.

Harmadszor már mind a három dologgal készülsz: akkor kiderül, hogy létezik még vandalizmus általi rongálás, amikor ököllel megütik az autót és tojásnyi mélyedések lesznek a karosszérián, van továbbá koszfolt, kávéfolt, cigaretta-kiégetés. Ha mindent végigkérdezel, akkor találhatsz olyan autót, ami össze-vissza van karmolva belülről. Akkor megtanulod, hogy azt is meg kell kérdezni, kutyás volt-e az autó.

Azt is megjártuk, hogy hentestől vettünk kocsit. Olyan szag volt benne, hogy hazáig majd megbolondultunk. Tiszta volt az autó egyébként, csak a tulaj húsokat szállított benne, kifolyt a leve – rendesen hullaszagú volt a kocsi.

Milyen autót érdemes behozni? A mobile.de-n vannak például képen szépnek, megkíméltnek tűnő autók, 1000-1500 euróért...

– Igen, csak azok csak az euro 2-es környezetvédelmi szabványt teljesítik: még körülbelül háromezer eurót kell fizetni itthon a beiratásukért. Rengeteg olyan ember él az országban – és ez a standard megrendelés – hogy van ötezer euróm, ezért mit lehet venni.

Mindenkinek azt ajánlom, hogy euro 4-es típusokat vegyen – inkább legyen autó a garázsban, mint regisztrációs adó az államkasszában. Mert ha van 2000 euróra autóm és ráfizetek további 1000 euró regisztrációs adót, az szerintem rossz üzlet.

Ha mindenestől, regadóval, hazaszállítással bele kell férni 5000 euróba, és mondjuk egy 1,6-os motorral szerelt kocsit szeretne a vevő, akkor az autót kevesebb, mint 4000 euróért kellene megvásárolni. Ilyen pedig nincs, ez csoda. Mindeközben olyan ember, akinek van 3-5000 eurója, sok van. De ebből a pénzből nem lehet lényegesen jobb autót venni, mint a Dacia. Ergo nyúzza még a Daciáját. Jelenleg körülbelül 7000 euróért lehet egy normális használt autót venni Németországból, de egy igazán jó kocsi 9000 euróban áll.

A regadó miatt sokan sírnak, de azt kevesen tudják, hogy az éves adózási tételeket hamarosan EU-s szintre kell emelni. És ha ezt bevezetik, akkor a 4-500 eurót érõ, katalizátor nélküli Dacia éves adója 1200-1300 euróra ugrik.

Mi a véleményed a sokat vitatott regisztrációs adóról?

– Ez nem tereli kifejezetten rossz irányba a piacot. Ugyanis az, amit az átlag vásárol – tehát 1000 és 1600 köbcenti közötti, euro 4-es – autók regadója harmadára csökkent: jelenleg 390 és 450 euró közt kell fizetni a beiratásért. Az viszont tény, hogy keményen megadóztatják a csak az euro 4-esnél alacsonyabb szennyezési határértékeket teljesítő, illetve 2500 köbcenti fölötti autókat.

Az emberekben van egy alapgörcs, hogy jajistenem, felment a regadó. De nem néznek utána, hanem mondjuk megvesznek 6000 euróért egy euro 3-as, 2001-es évjáratú Opel Astrát, és kifizetnek érte 1500 euró regadót. Ha kicsit utánaszámolnának, rájönnének, hogy 7500 euróért már lehet euro 4-es kocsit venni, amivel nincs annyi baj.

A regadó miatt sokan sírnak,

de azt kevesen tudják, hogy az éves adózási tételeket hamarosan EU-s szintre kell emelni. És ha ezt bevezetik, akkor a 4-500 eurót érő, katalizátor nélküli Dacia éves adója 1200-1300 euróra ugrik. Nálunk mindenki azt fújja, hogy a regisztrációs adó micsoda antiszociális intézkedés, holott ez a legkevesebb, amit a román állam megtehet.

Lengyelországben például nincsen regisztrációs adó, de másfél év alatt felemelték az adókat uniós szintre: most egy euro 2-es, katalizátoros autó után 7-800 euró adót fizet be a polgár. Joga van megvenni, szó se róla, csak aztán fizet.

Viszont a román állam tehetne egy okos gesztust: azt, hogy egy ideig lecsökkentse az euro 3-as autók regisztrációs adóját. Ez lehetőséget adna a csóró Daciásoknak, hogy két-háromezer euróért lecserélhessék autójukat olyan kocsikra, melyekért évente nem 1000, hanem csak 300 eurót kell fizetni, ha bejön az EU-s adószint.

Mi lesz a veterán autókkal? Eltűnnek?

– Ígérték, hogy idén bevezetik azt a szintén EU-s intézkedést, hogy a 30 évnél idősebb autókra – feltéve, hogy eredeti konstrukciók – nincsen kivetve éves adó, csupán egy jelképes biztosítási összeg.

Igen, de akkor a 30 éves Dacia is oldtimer lehet...

– Hm... ha úgy vesszük, igen. Ez nem rossz szempont, hogy mi történik akkor.

(...) inkább legyen autó a garázsban, mint regisztrációs adó az államkasszában. Mert ha van 2000 euróra autóm és ráfizetek további 1000 euró regisztrációs adót, az szerintem rossz üzlet.

Nem érdemesebb 7-9000 euróért már új kocsit venni? Például mert már garancia is van rá...

– Hát nem. Hogyha az ember odafigyel arra, hogy a használtautó megvásárlásakor ne kövessen el nagyon nagy butaságokat, akkor kétévi használat esetén körülbelül 30 százalékot lehet spórolni az újhoz képest. Ugyanis az új autók értékvesztése nagyon magas: például egy 10 ezer eurós autó – miután a márkakereskedőtől kigördült – már másnap csak 9000 eurót ér, mert a vásárlónak gyanús: vajon miért adod máris el?

Ha valaki megvesz egy 40-50-100 ezer kilométert futott, három-négyéves német autót, akkor minden esélye megvan arra, hogy a következő 70-80 ezer kilométert úgy vezesse le, hogy nem kell komolyabb problémákra pénzt költenie. Sőt, a Németországban futott autóknál rendszerint a futóműhöz sem kell hozzányúlni egy évig.

Az autók értékcsönkkenése négytől tízéves koráig lényegesen kisebb. Tehát ahelyett, hogy 15 ezer eurót költöttél volna új autóra, veszel egy három-négyéves kocsit 10 ezerért. Miután három évig használtad, eladhatod legrosszabb esetben nyolcezer euróért – tehát körülbelül 2000 eurót buksz az üzleten. Egy újonnan vett, hasonló kategóriájú autón ugyanennyi idő alatt

öt-hatezer eurót lehet bukni.

Új autót annak érdemes venni, aki 100 ezer kilométert autózik, munkaeszközként használja a kocsit. Így maximálisan ki lehet használni a garanciális időszakot, és nem gond hogy sokat csökken az ára, ha pénzt keresett az ember vele, miközben a saját költsége szinte nulla volt.

Persze ez is relatív, mert a garancia ideje alatt szakszervizbe kell vinni, ahol a kötelező szervizelést lényegesen drágábban végzik, mint egy nem márkához kötődő cégnél. Emiatt a három-négyezer eurós bukta megtoldódik még 1000-rel: ennyit kóstál a márkaszerviz.

Mennyibe kerül egy kocsit Németországból hazaszállítani? Vannak ennek is buktatói?

– Egyre nagyobb igény van arra, hogy szállításra biztosított autóval hozzunk haza akár új, akár használt kocsit. Ugyanis mióta nincs vízumkényszer, az autókereskedés rákfenéje, hogy boldog-boldogtalan hozza Németországból az kocsikat. Leverik az árakat, miközben szerencsétleneket úton-útfélen átverik a törökök, itthon pedig autópiacon kínlódgatnak.

(...) az elején megkérded, meg volt-e ütve az autó. Azt mondják, nem. Elmész a helyszínre, és akkor van egy csomó, kisujjbegynyi lakksérülés a kocsin: kiderül, jégverés. Az más, ezt nem kérdezted. Legközelebb már nagy szakértõ vagy, megkérded: megütve volt? Nem. Háhá, de jégverés? Az sem. Odamész, és hát tele van apró karcolással. Ja, az parkolási kis kriksz-kraksz. De nem kérdezted.
Harmadszor már mind a három dologgal készülsz: akkor kiderül, hogy létezik még vandalizmus általi rongálás, amikor ököllel megütik az autót és tojásnyi mélyedések lesznek a karosszérián, van továbbá koszfolt, kávéfolt, cigaretta-kiégetés.

Én távolságtól függően 800-1000 euróért hozok haza egy autót, biztosítva: tehát ha a sofőr hazafele borul, akkor a biztosító fizet, akkor is, ha ez egy 80 ezer eurós Q7-es Audi, akkor is, ha egy 250 ezres Bentley GT Continental.

Egy olcsójános 5-800 euró közt variál. Van, aki azt a 200 eurót – amit én pluszba elkérek – soknak találja. Aztán, ha egy ilyen gerillakereskedő totálkárosra töri az autóját hazafele, akkor az nyilván az ő hibájuk. Szépen elismerik, de fényévek vannak odáig, hogy ki is szedj egy ilyen gyerekből 80 ezer eurót a Q7-esedért.

Nekem ennyiért éri meg, hogy ne legyenCaritas-hangulataa dolognak. Az igazság az, hogy ha az ember ezt hosszú távon akarja csinálni – és én már elég régóta vagyok benne – akkor

nem engedheti meg magának a szélhámoskodást.

Mi úgy dolgozunk, hogy ha valaki megrendel egy kocsit, akkor én elkérek 20-25 százalék előleget, közjegyzői irat kíséretében vagy ellengaranciával. Ez azért fontos, hogy a vásárlási szándék komolyságáról meggyőződjem. Ezután felvázolok két-három opciót, kiválasztjuk a megfelelő autót, adok egy határidőt. Ha megérkezik a kocsi, az ügyfél megnézi – ha nem kell neki, semmi gond, mindig olyan kocsit hozok be, amit másnak is el tudok adni.

Viszont egészségtelen versenyhelyzet alakult ki ezekkel a gyerekekkel, akik „mindent bele”-alapon hozzák a kocsikat. 4-500 euróért évente 10 autót importálnak magánúton, ebből a profitjuk 200 euró autónként. Ez még mindig több, amit itthon a gyárban megkeresnének, de azt a két-háromezer eurót, amit egy év alatt megkerestek, a tizenegyedik autóval egy összegben vissza is köhögik, ha mondjuk a kocsi motorhibával elakad a német autópályán. Én vállalom, hogy

olyan autót szállítok, ami jó állapotban van,

valós kilométeradatokkal: mert egy autó valós futásteljesítményét és kinézetét elaránytalanítani nagyon könnyű – és azok a srácok, akik megszívták már egyszer, garantáltan elkezdenek simlizni, akkor is, ha addig becsületesek voltak.

Csodák ma már nincsenek, azok az idõk lejártak, amikor olyan autókat lehetett vásárolni Németországban, melyek tulajdonosa egy öreg néni volt, aki meghalt és a lelke az elsõ kísértés alkalmával eladta az autót.

Mondok példákat: mivel a kormány, a pedálok és a váltó burkolatának a kopásából lehet a legegyszerűbben következtetni arra, hogy mennyit futott az autó, török kereskedőtől vásárolnak 50 euróért pedálgumit, kormánybevonatot meg sebváltógömböt. 40 euróért visszapörgetik a kilométerórát, 50-60 euró egy profi belsőkárpit-tisztítás. 120 euróba kerül a külső fényezés színes pasztával. A motorzörgést pedig 1,5 liter olajadalékkal csökkentik.

Tehát 250-300 euró befektetéssel az a 300 ezer kilométert futott autó, amit én nem hoznék haza,

egész kellemes kocsiként áll előtted.

Az üzlet a következő: mondjuk egy ötéves Opel Astra, 100-120 ezer valós kilométerrel körülbelül hatezer euró. Viszont a 300 ezer kilométert futott, lerongyolódott hasonló kocsit már négyezer euróért meg lehet vásárolni. Belefektetnek 250-300 eurót, majd jó autóként 1500 eurós nyereséggel itthon eladják.

Aztán a balek, aki megveszi, pár hónap múlva motort vásárol bele. Még jobb üzlet a törött autók behozatala, azok aztán tényleg olcsók Németországban: háromezerért lehet megvenni egy hétezer eurós autót, itthon aztán valami olcsó zugműhelyben úgy-ahogy megjavíttatják, és eladják.

Németországban aztán ott vannak a románok, akik felvásárolják az kocsikat, majd továbbadják ezeknek a tapasztalatlan srácoknak azzal a jelszóval, hogy gyertek hozzánk vásárolni, mert

mi a testvéreitek vagyunk.

Onnan ismerem őket, hogy annak idején velük kezdtük az autóbizniszt, csak ők ott maradtak. Amit ezekkel a csórókkal leművelnek, az az aljasságnak és mérhetetlen pofátlanságnak a netovábbja.

És akkor itthon a hozzá nem értő kimegy az autópiacra, megvesz egy autót, amiből mondjuk ki van vágva az airbag, de hogy ne égjen a figyelmeztetés a műszerfalon, a kábelt is kiiktatták. Vagy például ősztől tavaszig tart a Franciaországból és Spanyolországból behozott autók szezonja: arrafelé nagyon intenzíven használják a klímát, így rengeteg olyan autó fut, melyben megomlott a légkondi.

Így itthon kiiktatják a klíma riasztóledjét: ha a vásárló be is kapcsolja a klímát, a hideg miatt úgysem veszi észre, hogy nem megy.

Ha gyanakodni is kezdene valaki,

az eladó nyugodt lélekkel mondhatja, hogy majd tavasszal utána kell tölteni a freont – ez egyébként az autó szervizkönyvében is benne van. Olyanról is hallottam, hogy a klímakompresszor is hiányzott a kocsiból: a vásárló pedig nem vehette észre, hiszen kinyitotta ugyan a motorháztetőt, de a műanyag burkolat miatt nem látott semmit.

Van-e lehetőség Németországból behozott autóra garanciát szerezni?

– Van Kolozsváron olyan használtautó-kereskedő, aki 4-500 euró felárért a motorra vállal garanciát. De van lehetőség biztosra menni: Németországban nem vegyeskereskedésekben, hanem márkaképviselettől kell autót vásárolni. Ők szinte kizárt, hogy svindlis kocsit adjanak el.

Persze már jártam úgy, hogy márkaképviselettől megvettem egy Volkswagen Golfot, aminek 150 kilométer után elromlott a turbófeltöltője. De amikor visszatelefonáltunk, trélert küldtek, visszavitték az autót, kicserélték a hibás alkatrészt, elnézést kértek, sőt felajánlották, tudnak szállást biztosítani egy panzióban. Ez extrém példa, nem biztos, hogy ez mindig így történik, de hogy a márkaképviseletek vállalják a felelősséget azért, ami nagyon gyorsan elromlik, az biztos.

Egy másik történet főszereplője egy Ford Transit volt, amit javítottak, és emiatt nem volt feltüntetve az egyik helyen az alváz sorszáma. Visszatelefonáltam, és

valami hihetetlen energiát fektettek bele,

hogy a három évvel azelőtti, negyedik kézbeli tulajdonostól kiderítsék, melyik műhely javította az autót, majd megkeressék a számlát, amivel tisztázni lehetett az ügyet. És ezt azért csinálják meg, mert egy komoly kereskedő nem engedheti meg magának, hogy valaki rossz hírét keltse.

Megoldás lehet vásárlás előtt szakszervizben átnézetni az autót?

– Igen. Ha más nem, ez mumusként beválik. Ha valaki saját szakállára megy ki autót vásárolni, akkor mindenképp kérdezzen rá, el lehet-e vinni az autót márkaszervizbe megvizsgálni. Ha a kereskedő nem árul zsákbamacskát, akkor rá fog bólintani – és ha úgy néz ki, hogy valóban vinné, akkor már nem is érdemes átnézetni a kocsit. De ha valami nincs rendben a kocsival, akkor nem mennek ebbe bele.

Ha valaki saját szakállára utazik ki autót vásárolni, milyen költségekkel kell számolnia?

– Legkevesebb öt kulcsfontosságú helyen kell figyelmesnek lenni az ügyintézés során. Például nem mindegy, hogy milyen biztosítást vesz az ember – van 60 euróért, de 110 euróért is. A rendszámkészítők tarifái szintén változnak, aki nem tudja hogy ún. handler-áron kell vásárolni, annak 40 eurót számolnak fel.

Vámpapírok kitöltése például 100 euró, ha a vámügyintézőre bízod. Arról nem is beszélve, hogy ugye nem mindegy, hogy 20 vagy 60 eurós panzióban alszik az ember. Erre rátevődik az odautazás költsége, illetve visszafele a benzin ára. Tehát az 1000 euróból, amit elkérek, a költségem körülbelül 600.

Aki saját magának szeretne autót hozni, azt ajánlom, ha egy mód van rá, vásároljon márkaképviselettől, még akkor is, ha 500 euróval többe kerül. Ez már önmagában garancia, hogy a szervizkönyv hiteles, a kilométeróra állása reális. Amúgy ezer módja van annak, hogy hogyan lehet átverni a vásárlót – és dolgoznak is a fiúk keményen.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!