Fogyasztáskritikai akció a bevásárlás éjszakáján Temesváron: a böjtöt tartó nénikék esete a punkokkal, akik főzni is tudnak , ha nemes ügyről van szó. [kommentekkel]
Egy böjtös nap a karácsonyi bevásárlási szezon előtt, ami jó alkalom arra, hogy az ember elgondolkodjék hétköznapi fogyasztási szokásain.
Ezzel a jelszóval vágott bele az 1992-ben először Vancouverben megszervezett Ne vásárolj semmit nap ( Buy Nothing Day , BND) temesvári kiadásának megszervezésébe november 24-én egy alkalomszerűen, tisztára baráti alapon szervezett aktivista csoport, melynek egyaránt tagjai voltak temesvári punkok, magukat hippinek valló elsőéves egyetemisták és szolid környezetvédelmis diákok.
A pénzügyi háttér csak egy becsületkassza volt, melybe minden szervező 20 lejt adományozott; ebből fedezték a plakát- és szórólapsokszorosítás, a ruhaworkshop (lásd lentebb) és az ételkészítés költségeit.
A kezdeményezés pikantériáját az adta, hogy – nem tudni, tudatosan vagy sem – a temesvári pláza, aJulius Mallmarketingesei pont ugyanarra a napra időzítették a Bevásárlás éjszakája nevű akciójukat, amikor is a bevásárlóközpont minden üzlete éjjel háromig nyitva volt, és szinte mindenikben árkedvezménnyel lehetett vásárolni.
A temesvári Ne vásárolj semmit nap két leglátványosabb pillanata két utcai akció volt. Az elsőt, a köztéri, ingyenes melegétel-osztást egy összetartó punkcsoport szervezte. A társaság láthatólag irtóra begyakorolta már korábban, hogy miként kell egy ilyen -
a Food Not Bombs (Ételt, és nem háborút) mozgalom
elvei szerint szervezett – akciót összehozni. Első felvonás: a társaság összegyűl valakinél a konyhában, és elkészítik a komplett vegetáriánus menüt: laskás paradicsomlevest, főtt krumplit, szójafasírtot és gyógyteát. Két ember autóval elszállítja az első adag ételt a helyszín közelébe, és a három fazakat három további ember kézben átcipeli az akció helyszínére, a 700-as piac közelébe.
Két további ember az egyik szervező lakásán enyhén szétver egy asztalt, mert másképp nem fér ki a bejárati ajtón – a bútordarab elengedhetetlen az ételosztáshoz.
A piac sarkán példás gyorsasággal – némi hezitálás után, hogy pontosan hova állítsák fel – összerakódik az asztal, mögé a téglafalra a Food Not Bombs festékszóróval fújt bannere kerül. Az ételt porciózók gumikesztyűt húznak, és elkezdődik a szórólapozás.
Aki ételt kér a járókelők közül, startból bizalmatlan. Furcsa is lehet az egész: színesre festett hajú, fekete kockás diákforma figurák merőkanállal felfegyverkezve szolgálják ki őket, és ingyen van az egész. Visszatérő kérdés: böjtös az étel? Igen, az ortodox hit szerint karácsonyi böjtöt tartó néniknek szerencséjük van a vegetáriánus menüvel. Másik visszatérő kérdés:
ugye azért van az egész, mert vasárnap választások vannak?
Nem, mondják a punkok, azért van, mert az étel nem szolgáltatás, hanem alapvető emberi jog kéne legyen.
Ez áll a helyszínen osztogatott szórólapon is, melynek harcos antimilitarizmusával és vegapártiságával ugyan nem mindenki ért egyet a Ne vásárolj semmit szervezői közül – de sebaj, ez nem az ellentétek napja. Különösen nem akkor, mikor az akció végeztével megjelenik a rendőrség, és holmi közterületfoglalási engedélyek iránt érdeklődik, az utcai járőrök többsége esetében megszokott tapló modorban.
Ne vásárolj semmit nap Marosvásárhelyen
A legjobb az egészben, hogy ingyenes - ezzel a jelszóval szervezte meg egy marosvásárhelyi aktivista csoport a Buy Nothing Day marosvásárhelyi kiadását a várban. A Kádárok bástyáját ingyen van körzetté nevezték ki. A látogatók könyveket, fanzinokat, posztereket, szórólapokat lapozgathattak, többségüket meg is tarthatták. Ruhára és egyéb tárgyakra is lehetett feliratokat fújni. Aki elavult számítógépébe akart életet lehelni, a szervezõk Linuxot telepítettek rá, és annak sem kellett körbejárnia az összes elektronikai boltot, aki ingyen akart konzolokon játszani. Ezen felül a Kádárok bástyájában egész nap független filmek vetítése folyt.Végül is senkit nem kísérnek be, megelégszenek néhány személyi ellenőrzésével, miután a szervezők megígérik, hogy asztalostul „eltakarodnak” onnan.
Persze akkor nem mertek idejönni, mikor látták, hányan állnak sorba egy tál ételért – kommentál az egyik szervező, miközben a kölcsönkért bútordarabot cipeljük át a Szabadság térre, a sétálóutca sarkára, ahol már ki van függesztve a következő akció plakátja, mire megérkezünk.
Semmi és Semmi Light
– ez áll rajta. A csoport sürgős gyorsasággal nekiáll átlátszó műanyag zacskókat felfújni és üres dobozokat barna papírba csomagolni. Egypáran a járókelőket győzik meg arról, érdemes csak itt és csak most, a Ne vásárolj nap tiszteletére venni egy darab Semmit, mert nemhogy ingyen van, de még akciós is.
Egyre-másra tűnnek fel olyanok, akik már a Julius Mall akcióját hirdető léggömböt fognak a kezükben, többen közülük meglepődve-mosolyogva távoznak a Semmivel. Számlát senki sem kér, pedig tudtunk volna azt is adni – mondják a szervezők.
A Ne vásárolj nap bájos szervezetlenségére
némileg jellemző, hogy az akció túl gyorsan végetér: valaki kitalálja, hogy kezd sötétedni, és fél 6-kor kezdődnie kéne a tematikus filmvetítésnek a diákművelődési házban a józsefvárosi negyedben, mire a társaság összepakol. A sokat tapasztalt asztal visszakerül a lakásba, ahonnan elhozták, s a szervezők idejekorán távoznak. A villamoson még szórólapoznak egyet, míg jönnek a jegyellenőrök (akiket aztán sikerül letorkolni, mert túl erőszakosan követelték a bérleteket).
A diákházban aztán csalódás: a plakátolás ellenére egy érdeklődő jelent meg a vetítésen. Ezért az utoljára betervezett, ruha-márkátlanítási workshop is elmarad, helyette tanulságos beszélgetés következik arról, mit jelent a branding a divatban és a ruházkodásban általában, milyen alternatív viselkedésmódok lehetnek.
Közben arra is elkanyarodik a beszélgetés, hogy miként lehetne szervezettebbé tenni hasonló akciókat, hogyan lehetne megfogni például a középiskolás diákokat annak érdekében, hogy viszonyuljanak kritikusabban a körülöttük zajló fogyasztói társadalmi folyamatokhoz. Szó esik számos környezetvédelmi kérdésről, a dél-amerikai újbaloldali mozgalmakról, és az is kiderül, több városban még a természetadta esővízért is fizetsz – a csatornadíjba beépítve.
A következtetés: rendszerszintű problémákról van szó, melynek a divatipar vagy a bevásárlóközpont-mánia csak felszíni jelensége. De mit lehet tenni? – lebeg a kérdés a hideg neonfénnyel megvilágított tanteremben, miközben kint, a diákház előadótermében végetér a workshoppal párhuzamosan szervezett divatbemutató, és a kábé kilencedik osztályos, leendő modellek lebicegnek a lépcsőn.
Vigasztalásul következik a tematikus, Buy Nothing Day -parti a város alteros törzshelyének számító kocsmában, az Aethernative-ban, ahol egész héten amúgy az eseményhez kapcsolódó plakátkiállítás volt látható más országok Ne vásárolj napjairól, illetve Temesváron erre az alkalomra gyártott falragaszokból.
A szervezõk álláspontja: mi a baj a fogyasztói társadalommal?
1 Az elmék kizsákmányolása. A reklámok azt sugallják, hogyha kellõ mennyiségû pénzt költünk kellõen trendi termékekre, boldogok leszünk. Nyilvánvaló, hogy ez a megelégedettségi állapot örökké a jövõbe halasztódik el – hogyha valaki valóban eljutna ebbe az állapotba, akkor nem lenne motivációja a termék újabb változatának megvásárlására.
Ezért aztán erõlködünk, erõlködünk, abban reménykedünk, hogy az új telefon birtokában többen fognak felhívni minket, és ha kellõképpen szûk csõnadrágot viselünk, ugyanolyanok leszünk, mint azok a szép emberek a videoklipekben. Ami persze lehetetlen, mert a mi kinézetünkön egyetlen stylist sem dolgozik órákon át, nem reflektorfényben járunk, és az imázsunkat nem Photoshopban igazítják.
De cserébe mi vagyunk az igaziak! Nem kell stresszelnünk magunkat amiatt, hogy vajon elég „valódiak” vagyunk-e a reklámok standardjai szerint mérve. Mi élünk, õk viszont csak valamiféle élõsködõk, akik a közösségi szükségleteinket, értelem- és kalandvágyunkat... egy joghurt, egy ruhadarab, egy telefon megvásárlására irányuló vággyá változtatják át. November 24-én e ránk gyakorolt nyomástól mentesnek kiáltjuk ki magunkat.
2 Az emberek kizsákmányolása. Minél nagyobbra nõ egy vállalat, annál nehezebb követni a lépéseit, annál nehezebb felelõsségre vonni. Lehet, olyan helyen állítja elõ termékeit, ahol érvényben vannak a munkások érdekeit védõ vagy a környezetvédelem szempontjait érvényesítõ törvények.
De az is lehet, hogy gyermekmunkásokkal dolgoztat vagy olyan bérrendszert alkalmaz, ami egyszerûen rabszolgasorsba dönti a munkavállalókat. És a törvénykezés kiskapuit kihasználva, elképzelhetõ, hogy a vállalat bármikor kibújik a felelõsség és a következmények vállalása alól. A statisztikák szerint a vagyonok világszerte egyre kevesebb szereplõnél koncentrálódnak, míg a szegény rétegek növekvõ hányadot mutatnak az egyes társadalmakban.
Mit tehetünk mi, fogyasztók? Olyan helyi termelõktõl vásároljunk, akiket alaposan ismerünk. Nekik valószínûleg kevesebb pénzük van reklámra, de mi legalább tudni fogjuk, mire használják a tõlünk bevételezett pénzt.
3 A természet kizsákmányolása. Az ENSZ Nemzetközi Klímaváltozási Bizottságának (IPCC) – a 2007-es béke Nobel-díj kitüntetett szervezete – jelentése szerint nem kétséges, hogy beindult a globális felmelegedés, ami a mi életvitelünkre is hatással lesz. A médiában promózott életmód megvalósítására egyszerûen nincs kilátás, mert ellentétes a fenntartható fejlõdés szempontjaival. Hogyha túl akarunk élni, akkor másképp kell élnünk. Kis lépésekben újra kell kezdenünk, utána kell érdeklõdnünk a rendelkezésünkre álló lehetõségeknek, változtatnunk kell a bevásárlási szokásainkon, el kell kezdenünk újrafelhasználni, reciklálni...
A problémahalmaz hatalmas, és amit tenni tudunk, az jelentéktelennek tûnik. De valahol el kell kezdeni. A fellépésünk alapja nem egy idealizált alternatívába vetett optimizmus, hanem e régi, lecserélendõ modellnek a nagyon is valós következményei miatti félelem.
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!