Ennek legfőbb oka, hogy Románia kétszer akkora, mint Magyaroroszág. Az egy főre eső GDP-ben még mindig a sor végén kullogunk.
Tavaly Románia bruttó hazai terméke (GDP) meghaladta Magyarországét – írta a Ziarul Financiar gazdasági napilap az Eurostat 2006-os becsléseire hivatkozva. A tavalyi évben a román gazdaság 97 milliárd eurót tett ki, míg a magyar ennél 8 milliárddal kevesebbet, 89 milliárdot hozott össze. Persze figyelembe kell venni azt, hogy Románia lakossága kétszer akkora, mint Magyarországé, továbbá nem mellékes a növekedési dinamika és a nemzeti fizetőeszközök euróval szembeni árfolyama. A román gazdaság 8 százalékkal növekedett tavaly, a lej pedig 3 százalékkal nőtt az euróhoz képest. A magyar növekedés mindössze 4 százalékos volt, a forint pedig 6,5 százalékkal értékelődött le.
Egy főre eső GDP tekintetében Románia utolsó előtti
A növekedési ütem különbségében az is szerepet játszik, hogy Románia fejletlenebb, ugyanakkor az is benne van, hogy a magyar gazdaság az utóbbi időben meglehetősen alul teljesít – állítja a portfolio.hu.Románia ezzel a teljesítménnyel a 27 tagú Európai Unió 17. legnagyobb gazdaságává vált, miközben Magyarország egy hellyel hátrébb csúszott, a 18. helyen végezve.
Azonban ami az egy főre eső GDP-t illeti, Románia továbbra is utolsó előtti helyen áll a maga 4482 eurójával. Magyarország ennek a dupláját, mintegy 8851 eurót teljesítette.
A mezőgazdaság problémás
Az Országos Előrejelzési Hatóság elnöke, Ion Ghizdeanu szerint a román gazdaság teljesítménye annak köszönhető, hogy egyes gazdasági ágazatok – főleg az ipar és építőipar – várakozáson felül növekedtek. Az építőipar növekedése például tavaly kétszer több volt, mint a gazdaság össznövekedése.
Tavaly a szolgáltatások 7,7%-al nőttek, ami szintén nagyobb, mint a 2005-ös érték. Az egyedüli problémás terület a mezőgazdaság, ahol a bruttó hozzáadottérték alig 0,5%-al nőtt tavaly – ez azt jelenti, hogy a mezőgazdaság gyakorlatilag ugyanott tart, mint 2005-ban, amikor a termelés 14%-al esett vissza az árvizeknek köszönhetően.
Ziarul Financiar