Országimázs híján az Ursus sör lehet Románia ikonja

2006. december 13. – 13:52

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Algocalmin, Dero, Braiconf, Gerovital, Borszék ásványvíz – hazai márkákból lett szupermárkák. Országimázs épülhetne rájuk?

Romániának még mindig nincs brandje, nincs kialakított országimázsa – vetették fel az elmúlt héten a Banii Noştri és az Eurolider lapok által szervezett bukaresti kerekasztalbeszélgetésen a részt vevő a brandépítő és marketinges szakemberek. Egy ország brandjét népszerűvé vált kereskedelmi brandekből is fel lehet építeni – derült ki, tehát a romániai márkák külföldi reklámkampányai az ország egészének is hozhatnak elismertséget. A Transindex arra volt kíváncsi, hogy melyek lehetnek azok az itthon amúgy ismert (és elismert) márkák, amelyek talán hozzájárulhatnak az országimázs felépítéséhez is. Olyan márkák, amelyek hallatán egy európai polgárnak talán eszébe jut, hogy

létezik egy olyan ország, amit úgy hívnak, Románia.

Éppen kapóra jött tehát, hogy ezt a konferenciát követően mutatták be Kolozsváron az országban jelen levő legismertebb és legelismertebb márkanevek kiadványát, a Superbrands Romania című kötetet. Ez 66, különböző üzletágakban tevékenykedő nemzetközi és hazai cég márkáit tartalmazza, amelyek kiérdemelték a független marketinges szakemberekből álló zsűri elismerését. Ez a testület aztán szupermárkákká, azaz az angolszász szóhasználatból átvett superbrandekké minősítette ezeket.

Mi a szupermárka?

A Superbrand meghatározás szerint azt a márkát jelenti, amely a saját területén kitûnõ hírnevet szerzett, és a márkához kapcsolt olyan érzelmi és/vagy kézzelfogható elõnyöket nyújt, amelyet a fogyasztók elvárnak és elismernek.
A szupermárkák kiválasztása nem csupán a Superbrands-zsûri döntésén alapul. Ezt megelõzõen a kiadvány romániai szerkesztõi egy felmérést rendeltek meg az IMAS közvéleménykutató-intézettõl arról, hogy egyes területeken mit tartanak szupermárkának. A felmérés adatainak kiértékelése után a zsûrinek néhány száz márkából kellett kiválasztania azt a 66-ot, amely végül megjelenik a kiadványban.

Nem kis meglepetéssel konstatálhattuk, hogy a 66 romániai menő márka között 26 hazai terméket is fel lehet lelni. Néhányat olyan kategóriákban is, amit közfelfogás szerint multik uralnak.

A Superbrands Románia kiadvány ábécé sorrendben tálalja a szupermárkákat: első meglepetésünket az szerezte, hogy az

Algocalmin

a legismertebb, legelismertebb, s egyben a leggyakrabban használt fájdalomcsillapító Romániában. Mint kiderül, a romániai lakosság 96 százaléka teszi első helyre a 1965 óta gyártott terméket.

Minden 10 romániaiból 7 Algocalminra gondol

a fájdalomcsillapító szó hallatán. Épp ezért az Algocalmint nem nehéz népszerűsíteni, állítják szakértők. Nem kell a reklámokban ismertetni hogy mire jó.Éppen ezért lehetett hatásos az a reklám, amely sok olyan fogyasztót hódított vissza az elmúlt évek során, akiknek bizalma meginogott a román gyártmányú gyógyszerben. Szlogenjük csupán ennyi: Te doare româneşte, îţi trece româneşte (románul fáj, románul múlik el).

Mások szerint a Dacia a Szupermárka

A Business Week gazdasági hetilap is elõrukkolt tegnap egy ranglistával, amelyben az általuk legerõsebbnek tartott romániai brandek szerepelnek. A lap az egyes márkák pénzügyi értékét vette alapul a top50 összeállításakor.
Szerintük – a Superbrands kiadványban egyébként nem szereplõ – Dacia a legerõsebb román márka, ezt 380 millió euróra értékelik. A második és harmadik helyre a Román Kereskedelmi Bankot (BCR) és Román Fejlesztési Bankot (BRD) sorolták be, amelyek márkája jelenleg 356, illetve 208 millió eurót ér.

Ha elektronika cikk vagy háztartási gép, akkor

Altex

: a hazai hasonló profilú üzletláncok közül csupán ez minősül superbrandnek. A magát a legolcsóbbként meghatározó vállalat egyben piacvezető is szegmensében, ráadásul legtöbb kirendeltsége van.Összesen 75 ezer négyzetméteren 120 boltot működtetnek, ezen kívül az országszerte szétszórt 11 Media Galaxy bolt is hozzájuk tartozik. A brandépítő és marketing szakemberek szerint pont attól erős az Altex brandje, hogy lassanként már az alacsony árak szinonimája. Ezen kívül barátságosságot, megbízhatóságot, karizmatikusságot és

sikeres partnerségi viszonyt sugall.

Néhány éve az

Arctic

márka hallatán csupán szüleink, nagyszüleink zörgő, nyekergő hűtői jutottak eszünkbe. Mára az újjászületett vállalkozás számtalan típusú háztartási gépet kínál, a rossz hírűvé vált márkanév köré nagyszabású kampánnyal sikerült új brandet építeni. A brandépítés során azt sugallták, hogy az Arcticnál a család, a kényelem, a jólét, a megbízhatóság áll a fő helyen.A statisztikai adatokból kiderül, percenként elkel egy Arctic termék. Több, mint 35 éves történelme során mára több mint 12 millió Arctic hűtőszekrény talált gazdára, ha ezeket egymás mellé tennénk, Bukaresttől New Yorkig érnének.

Két privatizált, immár többségében külföldi kézre került román bankot is találunk a 66 szupermárka között: a piacon egyre intenzívebben jelen levő nemzetközi hírnevű bankok nyomulása ellenére a lakosság leginkább a

Román Kereskedelmi Bank

ban (BCR) és a

Román Fejlesztési Bank

ban (BRD) bízik.

Sörök terén is a hazai márkákhoz hűségesek

a románok: három sörmárka került be a szupermárkák közé, ezekből kettő hagyományosan román termék. Idegenes hangzása ellenére ugyanis a

Bergenbier

román márka: 1995 májusa óta gyártják Balázsfalván, s ma a legeladottabb és legismertebb sör Romániában – derül ki a MEMRB&Synovate felméréséből.A brandépítés során a lebutult férfiagyak tömegeit próbálták megnyerni többek közt úgy, hogy a román fociválogatottat támogatták.

Az évente elfogyasztott 15,3 millió hektoliter sörből nem kevés az

Ursus

részesedése. A világszerte ismert dán Tuborg mellett a kolozsvári sörmárkát kiáltotta még ki romániai superbranddé a zsűri. Az egyik legrégebbi, 1878 óta létező román brand köré nem kellett túlzott reklám, de mégis ők voltak a román sörpiac első szereplői, akik tévében reklámozták maguk. Az Ursus brandet egyébként a Superbrands szerkesztői egyenesen Románia ikonjának kiáltják ki.

A román mosópormárkák is vígan túlélték a rendszerváltást.

Ez pedig úgy történhetett meg, hogy ki tudtak törni az ócska minőségű, fakó kartondobozok, s bogokban elővakarható tisztítószerek világából. A

Dero

nak ez úgy sikerült, hogy közben megtartotta 1966-ban kitalált márkanevét, az egykori, 1960 óta létező Perlan pedig 1995-től – amikor is a Procter&Gamble megvásárolta a temesvári üzemet -

Bonux név

alatt fut.Az 1806 óta palackozott

Borsec

ásványvíz és a még 1592-től datált

Dorna

is komoly brandépítési hadjáraton ment át az elmúlt néhány év során. A száz százalékban román tulajdonban levő Borsec márkanév pedig mára nem csak itthon népszerű, az Egyesült Államokban, Dél-Afrikában, Svédországban, Lengyelországban, Cipruson, Izraelben, Kanadában, Németországban és Thaiföldön egyaránt fogyasztják.A Dorna igazából akkor lendült fel, amikor 2002-ben a Coca-Cola megvásárolta a gyártócéget. Ettől kezdődően évről évre nő a népszerűségük Romániában, Görögországban és a Moldovai Köztársaságban egyaránt.Talán nincs is olyan férfi Romániában, aki legalább egy alkalommal ne viselt volna

Braiconf

inget. Szüleink, nagyszüleink a rendszerváltás előtt ezt vadászták az egyre üresebb áruházi polcokon mert meg voltak győződve arról, hogy ez a legjobb minőségű hazai ing;

ez a hozzáállás máig sem változott.

Az 55 éve létező inggyár 2001 óta termékei 95 százalékát exportra gyártja. Valószínűleg kevesen tudják, hogy a legtöbb Forma 1-es csapatnak ők gyártják az ingeket, maga Michael Schumacher is ilyent viselt visszavonulása előtt.Nagyjából minden megyének megvolt annak idején a maga kis tejgyára. Ezek egy része vagy megszűnt, vagy helyi beszállítóként él tovább. Nagyon kevésnek sikerült országossá vagy éppen nemzetközivé fejlődnie. Egyik közülük a szupermárkává nyilvánított Albalact , amelynek a

Fulga

márkanév alatt futó termékei érdemelték ki a rangos szakemberek elismerését.Ki ne ismerné a hintázó tehénnel fémjelzett reklámkampányt, ki ne mosolyodott volna legalább egyszer el a ártatlan, ám okos kis tehén láttán?

Volt idő, amikor Ana Aslan neve ismertebb volt külföldön, mint itthon.A 1952 óta gyártott

Gerovital

kozmetikumok a rendszerváltás előtt is nagy népszerűségnek örvendtek több európai piacon, és nem csak.

A romániaiak nagy része lenézte, lenézi a hazai terméket,

s helyette inkább a külföldi márkákat helyezi előtérbe. Olyan hírességek használták évekig a Gerovital termékeit, mint Charles De Gaulle volt francia államfő, John F. Kennedy volt amerikai elnök, Marlene Dietrich ,Greta Garbo, Charlie Chaplin ,Kirk Douglasfilmsztárok, Salvador Dali , vagy éppen sokáig a világ leggazdagabb emberének számító Aristotelis Onassis görög üzletember.

60 országban keresik a superbrandeket

A Superbrands – amellett, hogy kiadvány címe – egy 1995-ben Nagy-Britanniában létrehozott független szervezet neve. Képviselõi mára a világ több mint 60 országában állítják össze évente a szupermárkák listáját. Legfõbb törekvésükként azt jelölik meg, hogy a legerõsebb márkák meghatározásával a márkák története, sikere széles körben ismertté váljék, s emellett a márkaépítés jelentõségére is felhívják a figyelmet.

Folytatás következik

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!