Klímaváltozás: mennyibe kerül, ha nem tesz senki semmit?

2006. november 2. – 17:26

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Közgazdászszemmel: a világgazdasági depresszió, sőt a világháborúk pusztításához hasonló, ezermilliárdos kárt csak azonnali cselekvéssel lehet kivédeni.

Mennyibe kerül a klímaváltozás elleni harc? 275 milliárd euróba évente. De ne várjunk a szezon végi árleszállításra, mert a költségek a késlekedéssel csak sokszorozódnak. A Világbank volt alelnöke, Sir Nicholas Stern az Egyesült Királyság kormányának készített, több mint 700 oldalas jelentésben taglalja a költségeket. Számol, összead, eloszt, és ítél: a globális felmelegedés tagadása felér a gazdasági öngyilkossággal. >> A Stern-jelentés 27 oldalas összefoglalója .pdf-ben >>

Korábbi cikkeink

Ha így folytatjuk, összeomlik az ökoszisztéma. Ha mindenki olyan ütemben fogyasztana, mint az Egyesült Királyság lakói, három Föld erõforrásaira lenne szükség. Sokkoló WWF-jelentés. Sok kicsi...? EU-kampány a klímaváltozásról. Az Európai Bizottság akciója elsõsorban a diákokat akarja meggyõzni: a jelentéktelennek tûnõ energiatakarékossági gesztusok változást hozhatnak. Klímapornó: a média túldramatizálja a témát? Brit think tank osztja az észt a klímaváltozással kapcsolatos jelenlegi médiadiskurzus káros voltáról. Hogyan éljük túl az idõjárást? Hõgutától megfagyásig: szélsõségek és globális felmelegedés. Emberi termodinamika extrém hõmérsékleti értékeken. Globális felmelegedés: két Celsius már életbevágó. A higgadt tudományos elõrejelzések önmagukban is ijesztõ képet festenek az éghajlatváltozás következményeirõl.

A neves közgazdász szerint sürgősen újra kell tárgyalni az üvegház-hatásért felelős gázok kibocsátásának csökkentéséről szóló nemzetközi megegyezést. A kiotói szerződést eredetileg 2010-2011 körül akarták felülvizsgálni, Stern szerint azonban erre minél hamarabb sort kell keríteni: már 2007-ben.

Emellett a környezetszennyezés csökkentésére kell fordítani a bolygó össz-GDP-jének egy százalékát: 275 milliárd eurót. Máskülönben a károk nagysága megsokszorozódik,

5-20-szoros árat kell később fizetni

a most elmulasztott ráfordítás helyett. Nem mellékes az sem, hogy ha elveszítjük a kontrollt a klímaváltozás fölött, 200 millió embernek kell elhagynia lakhelyét az egyre gyakoribbá váló természeti katasztrófák következtében.

Az Egészségügyi Világszervezet négy éve készített jelentése szerint az éghajlat változása következtében évente 150 ezer személy pusztul el, és további legkevesebb ötmillió betegszik meg. A Wisconsin-Madison Egyetem kutatói a WHO-val közösen megállapították, a hőmérsékletingadozások sokféleképpen befolyásolják az emberek egészségi állapotát: járványok alakulhatnak ki, a hőhullámok, árvizek következtében egyre több betegség szedi áldozatait.

Business as usual – az üzlet megy tovább forgatókönyv

Ha ebben az ütemben folytatódik a természeti erõforrások kiaknázása, elfogyasztása, 2050-ben az élõlényeknek az élelem-, faanyag-, erdõ- és élõhely-kereslete kétszer akkora lesz, mint a biológiailag produktív földterületek és víz kínálata. Vagyis gyakorlatilag két Földnyi erõforrásra lenne szükség. Az ökológiai deficit ilyen szintjén az ökológiai kintlevõség növekedése és a globális ökorendszer összeomlása egyre nagyobb mértékben valószínû – áll a WWF jelentésében (kapcsolódó cikkünk: Ha így folytatjuk, összeomlik az ökoszisztéma).

A klímaváltozás a harmincas évek nagy világgazdasági depressziójához, sőt a világháborúk pusztításához hasonló, ezermilliárdokban mérhető gazdasági károkat okozhat globális szinten, ha a fejlett ipari országok nem kezdik el most már sürgősen a klímaváltozást okozó káros anyagok kibocsátásnak csökkentését.

Sir Nicholas jelentése szerint a „ Business as usual ” forgatókönyv megvalósulása – vagyis ha a károsanyag-kibocsátás 75 százalékáért felelős ipari hatalmak nem tesznek semmit – 2050-ig a globális GDP-érték legalább 5, de akár 20 százalékos visszaesésével is járhat.

„A legijesztőbb a Stern-jelentésben az, hogy meglehet: nem elég ijesztő. Ha elolvad a grönlandi jégtakaró az elkövetkező évszázadokban, és hét méterrel emelkedik meg a tenger szintje – legjobb esetben –, akkor a Stern által becsült 3,68 milliárd font csepp lesz az óceánban a klímaváltozás végső árát tekintve”, magyarázza a szöveg kapcsán Bill Mcguire, a Benfield Hazard Research Center munkatársa.

Martin Livermore, Scientific Alliance

Jelentõs hõmérsékleti változások történtek az elmúlt évezredben is, jóval az iparosodás elõtt. A kozmikus sugárzás ingadozásainak jelentõs hatását az IPCC-jelentésben alábecsülték. A milliárdok, amelyrõl a jelentés azt mondja, szükséges ráfordítások, valószínûleg kevés pozitív hatással járnak majd, és nagyobb haszonnal járna, ha a föld legszegényebb lakóit segítenék ezzel az összeggel, hogy minõségibb életet biztosíthassanak maguknak.

Maga Stern egy mexikói, nem nyilvános ülésen, ahol a környezetszennyezésért leginkább felelős húsz ország képviselői találkoztak, emlékeztette az Egyesült Államokat: meg kell változtatnia álláspontját a környezetszennyezéssel kapcsolatban, és társulnia kell a többi államhoz a klímaváltozás elleni politikák kidolgozásában.

A jelentést Tony Blair miniszterelnök elfogadta; teljes szövege letölthető az Egyesült Királyság gazdasági és pénzügyminisztériumának honlapjáról .

Gordon Brown brit pénzügyminiszter szerint az Egyesült Királyság felvállalja, hogy vezeti és koordinálja a klímaváltozás elleni intézkedéseket.

A KIOTÓI HATÁSTALANSÁG-TANULMÁNY

Az Egyesült Államok felelős az üvegház-gázak kibocsátásának egyharmadáért, és a kiotói egyezményt sem írta alá. Az egyezményt kilenc éve dolgozták ki 160 ország képviselői, ám csupán 2004-ben lépett érvénybe, mert addig nem teljesült az a feltétel, hogy legkevesebb 55 ország az aláírók közt kell legyen, és az aláíró államok széndioxid-kibocsátása együttesen elérje az összkibocsátás 55%-át.

2004-ben Oroszország csatlakozásával sikerült ezt a feltételt teljesíteni; az egyezményt korábban Románia, Bulgária, valamint Moldova Köztársaság is aláírta.

A paktum előírja, hogy 2008-2012 között az üvegházgáz-kibocsátásnak 8%-kal kell csökkennie az 1989-ben mérthez képest. Az ENSZ 2006. október 30-án publikált, az üvegházgáz-kibocsátás 1990-2004 közötti változásáról szóló jelentéséből azonban kiderült,

a fejlett országok széndioxid-kibocsátása újra növekszik.

Simon Retallack, IPPR

Az egyetlen probléma, hogy a jelentés hosszú távú célként a klímaváltozás stabilizálást tûzi ki, amely azonban nagy eséllyel meghaladja a 2 Celsius-fokos hõmérséklet-emelkedést, ezt pedig az Európai Uniónak és az Egyesült Királyságnak meg kell akadályoznia.
A jelentés a klímaváltozásról szóló nemzetközi vita terminusait változtatja meg. És ami a legfontosabb: megszünteti az utolsó menedéket, amit a semmit sem tenni jelentett, fõleg az Egyesült Államok számára.
Azokat, akik tagadják a klímaváltozást, már kifüstölték a tudomány területérõl; ez a jelentés kifüstöli õket a gazdaság területérõl. Most már nem maradt hely, ahová rejtõzhetnek.

A szén-dioxid és más üvegházhatású gázok légkörbe kerülése csökkent ugyan az 1990-es években, ami a Szovjetunió összeomlásával magyarázható. Ám az ipar újjáéledésével a keleti régiók is hozzájárulnak a 41 fejlett ország légszennyezésének 2,4 százalékos emelkedéséhez, amelyet 2000 és 2004 között mértek.

„Ez azt jelenti, hogy a fejlett országoknak minden erővel csökkenteniük kell az üvegházhatású gázok kibocsátását” – nyilatkozta Yvo de Boer , az ENSZ éghajlategyezményi illetékese.

A kiotói egyezmény aláírói közül Németország kibocsátása 17 százalékkal csökkent 1990 és 2004 között, Angliáé 14 százalékkal, Franciaországé alig 1 százalékkal. Ám Japán, Olaszország, Spanyolország növekedésről számolt be ebben az időszakban.

A Stern-jelentés egyébként az első, amely gazdasági szempontból közelít a globális felmelegedés témájához. Így valószínűleg kellőképpen megriasztotta a klímaváltozás problémáját korábban ignoráló vagy lebecsülő politikusokat, hogy

egy közgazdász ugyanazt kezdi mondani, mint a környezetvédők.

Tom Delay, Carbon Trust

A jelentés érvényteleníti a mítoszt, amit a klímaszkeptikusok hajtogattak, éspedig hogy a klímaváltozás bevállalása káros a gazdaságra, és amúgyis reménytelen ügy.
Valójában széleskörû üzleti lehetõségeket jelent.

Az energetikai szektornak 60%-70%-kal kell csökkenteni a széndioxid-kibocsátását, sürgősen véget kell vetni az erdőirtásoknak, és a szállítási szektor kibocsátását is szigorúan csökkenteni kell – mindezt persze a legnagyobb kibocsátó országoknak kell felvállalniuk. A gazdag országok esetében ez a csökkentés akár 90%-os is lehet.

Voltaképpen globális gazdasági reformra van szükség, amelynek költségei – vagyis az áttérés, a változás záloga – a globális GDP egy százalékába kerülnek. Ám ez nem azt jelenti, hogy a világ 2050-re ennyivel szegényebb lesz – mindössze a gazdasági növekedés lassul. A jelentés szerzője szerint

úgy kell erre az egy százalékra tekinteni, mint befektetésre,

amit ha most nem teszünk meg, összehasonlíthatatlanul nagyobb veszteségeink lesznek, mint a most befektetett összeg.

Charlie Kronick, Greenpeace

A jelentés a kirakós utolsó darabja. Nem maradt több kifogás, nincs több sötétített üveg, ami mögé rejtõzni lehet, most mindenkinek – pártállástól és ideológiától függetlenül – akcióba kell lépnie, hogy csökkenjen a kibocsátás.
Stern azt mondja, a GDP 1%-át kell a klímaváltozásra fordítanunk. Ez ugyanakkora összeg, mint amennyit a nemzetközi reklámpiac képvisel.

Sir Nicholas Stern szerint öt-hat Celsius-fokos hőmérséklet-emelkedés valószínű az elkövetkező száz évben. Az üzlet megy tovább forgatókönyv esetén legjobb esetben is 5%-kal csökken a globális GDP, de reálisabb a 20%-os csökkenés: hiszen a természeti katasztrófák, az ökológiai menekültek, a klímaváltozás következtében fellépő egészségügyi problémák megoldása mind-mind pénzbe kerül.

Stern szerint azonban ha a befektetendő pénz mai értékével számolunk, és megtesszük az intézkedéseket az üvegház-gáz szintjének stabilizálása érdekében, ennek bevételéből pedig levonjuk a kiadásokat,

2,5 milliárd dolláros profitot nyerünk.

Neil Adger, UEC és Tyndall Központ

Nicholas Stern közgazdasága nem a standard gazdaság lehangoló tudománya. A jelentése tiszta elõrelátással mutatja meg, hogyan vehetõ fel a harc a klímaváltozással, egyértelmû célokat és fenntartható befektetéseket alkalmazva, kihasználva a leleményességet és a technikát.
Az államkincstárnokok imádott közgazdasági nyelvezetét használó jelentés bebizonyítja, hogy a klímaváltozás morálpolitikai téma; az országok teljesen egymástól függnek, de a cselekvési felelõsségük különbözik.

Ez azonban a fejlett országok kormányainak legmagasabb szintű együttműködését feltételezi. Emellett fel kell készülni a most még előreláthatatlan következményekre is.

Hogyan törjünk ki a paradox módon szegénységhez vezető piacgazdaság-növekedés mókuskerekéből? Módszerek: az adók növelése a leginkább szennyező ágazatok, mint például a repülés esetében. A széndioxid-kibocsátások pontos, vállalatokra és személyekre lebontott mérése, és egy globális piac létrehozása, amely lehetőséget ad arra, hogy a kibocsátási kvótát túlhaladó gazdasági szereplők vagy személyek vásárolhassanak a többiektől.

Michael Grubb, Imperial College/Cambridge University

A Stern-jelentés végre betömte azt a szakadékot, ami 15 évig létezett a tudósok óvatos aggodalma és a legtöbb közgazdász nyereséghányados szempontú gondolkodása között.
Stern levonja a következtetést, hogy a probléma valóban súlyos és sürgõs – de meg lehet oldani. A legbátorítóbb a következtetés: a probléma úgy oldható meg, hogy a jelenleg is létezõ, az üvegházgáz-kibocsátás kereskedelmével foglalkozó szervezetekre és a kiotói egyezményre építhetünk, kiemelt figyelmet fordítva a többi pillérre, úgymint a nevelés, a hatékonyság és a technológiai innováció.

A kormányoknak szabályozással kell bátorítaniuk a viselkedésbeli változást – pl. szigorúbb energiahatékonysági feltételeket kell alkalmazniuk az ingatlanok építőivel szemben –, és nevelési célzatú információs kampányokat kell szervezniük az energiapazarlás valódi áráról.

KULCSSZÓ: ALKALMAZKODÁS

Az éghajlati jelenségek megfigyelése és előrejelzése az a pont, ahol rá kell erősíteni. És mivel már tudjuk, nagyjából mire számíthatunk – gyakoribb árvíz, hurrikán, vihar és szárazság –, az infrastruktúrát és az ingatlanokat ellenállóakká kell tennünk az időjárási viszontagságok ellen, és ki kell építenünk a természeti katasztrófák okozta károk helyreállítását felvállaló biztosítási rendszert. És mivel a szegény országok erre képtelenek, morális kötelessége a Nyugatnak, hogy támogassa őket.

241-szer több energiát fogyaszt egy brit egy kambodzsainál

Jelenlegi életvitele mellett minden egyes brit 241 -szer annyi energiát fogyaszt, mint egy kambodzsai állampolgár. Egy átlagosan hosszú életet élõ brit 1,2 millió kilométert autózik, 5 tévékészüléket és 7 számítógépet dob el, valamint 119,1 kilométernyi vécépapírt öblít le. Minden egyes csésze tea 25 csészényi széndioxidot is jelent, márpedig egy-egy brit élete során átlagosan 75 ezer csésze teát iszik meg.
Egy viszonylag rövid, 50 kilométernél valamivel hosszabb autózás széndioxid-kibocsátásának elnyeléséhez is 21 fára van szükség; a közlekedésbõl eredõ teljes brit üvegházgáz-kibocsátás semlegesítéséhez akkora erdõ kellene, amely másfélszer nagyobb Nagy-Britannia teljes területénél. Egyetlen, London és Athén közötti légi utazás környezeti kárait csak úgy lehetne ellensúlyozni, ha az utas két évig és három hónapig nem fût, nem fõz, nem kapcsolja fel a villanyt és tartózkodik a közlekedés minden motorizált formájától. (Daily Mirror)

Forrás: BBC, MTI, Hotnews

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!