Az állam fog nyerni a legtöbbet a több biztosítóra átálló nyugdíjrendszeren, de valószínűleg a munkavállalók is jól járnak.
Az állam fog nyerni a legtöbbet a több biztosítóra átálló nyugdíjrendszeren – állítja a Capital gazdasági hetilap elemzése, de a tőkepiac, a bankszektor, a biztosítók, a reklámipar, a szakszervezetek és az informatikai szolgáltatók is kihasíthatják a maguk szeletét a tortából. Jelenleg a nyugdíjakat az ún. „felosztó-kirovó” rendszerben fizeti a társadalombiztosítási (TB) kassza, vagyis az állam rója ki, hogy kinek-kinek mennyi nyugdíj járjon. A bismarcki Németországból eredő megoldás eleinte csak az állami alkalmazottakra, majd az ipari munkásságra, végül a mezőgazdaságból élőkre is kiterjedt a 20. század folyamán, a rendszert Kelet-Közép-Európában a szocialista diktatúra tette egyeduralkodóvá. Legfőbb baja, hogy
jól csak demográfiai egyensúly esetén működik.
Ma viszont az átlagéletkor növekedése és az aktív dolgozó réteg létszámának csökkenése miatt egyre kevesebb adóbevételből kell kifizetni egyre több nyugdíjast. A társadalombiztosítási alapoknak szinte egyetlen országban sincs többletük, tehát közgazdaságilag értelmetlen is alapnak nevezni őket – a befektetési alap lényege, hogy a többletek halmozódnak benne. A TB-k esetében viszont csak a hiányok nőnek, évről évre.Pénzügyi szakértői szigorral értékelve biztosításnak is csak nehezen lehet minősíteni a TB-t, mert a biztosítás ott kezdődik, mikor a biztosítottak kockázatközösséget vállalnak, itt pedig ilyesmiről nincs szó.
Mivel a nyugdíjakat kifizetni majdhogynem alkotmányos kötelesség, az állami költségvetés évről-évre befoltozza a TB hiányait, de ha ez az eljárás rendszerszerűen beépül az államigazgatásba, akkor nincs igazi kényszer sem a TB-járulékok beszedésére a munkaadóktól, munkavállalóktól, és ők sem igazán érdekeltek a pontos befizetésben.
További hátrány,
hogy nincs érezhető kapcsolat (vagy összefüggés) aközött, hogy az egyén mennyi nyugdíjjárulékot fizet be az államnak, és végül mennyi járadékot (vagyis nyugdíjat) kap a végén. Kétszeres összegű befizetésből egyáltalán nem biztos, hogy kétszeres nyugdíj lesz.
Bokros: a többpilléres nyugdíjrendszer fõ célja nem a nemzetgazdaság felpörgetése
A magán-nyugdíjpénztáras rendszer legfõbb célja piaci alapon minél magasabb nyugdíjat biztosítani tagjainak, a nemzetgazdaság felpörgetésének érdeke másodrendû kérdés – figyelmeztetett Dr. Bokros Lajos volt pénzügyminiszter Kolozsváron vendégtanárként tartott elõadásában. Bokros horvátországi tapasztalataira hivatkozott, ahol kormánytanácsadóként mûködött közre a nyugdíjreformban.
A horvát kormányban éles vita folyt annak kapcsán, hogy kötelezzék-e hazai részvények vásárlására a nyugdíjalapokat vagy sem. A viszonylag gazdag, 4,4 milliós ország tõkepiaca nem igazán fejlett, a zágrábi tõzsdén öt részvény forog igazán. Ilyen körülmények között kockázatcsökkentõ portfólió-diverzifikációt nem lehet kivitelezni, ahhoz legalább húszféle befektetési eszköz szükséges. Ilyen esetben a magánalapokba belépõknek az az elemi érdeke, hogy az alap ne csak hazai részvénybe, hanem mondjuk Deutsche Bank-papírokba fektessen be, és ebbe az államnak nem szabadna beleszólnia. Az alapok egyetlen célja a saját és tagjai hasznának növelése kell legyen, nem egyéb – figyelmeztetett Bokros Lajos.
További gond, hogy a rendszerbe szinte bele van kódolva az ún. „potyautas” szindróma. A munkaadók csele az szokott lenni, hogy ugyan beszedik dolgozóiktól a járulékot, de nem adják tovább. A másik trükk az, hogy a minimálbér intézményét kihasználva összejátszik munkaadó és -vállaló, így akinek reális jövedelme alapján sokkal többet kéne fizetnie, azt csak minimálbéren jelentik be a hatóságoknak, és csak azután fizetnek járulékokat.
Sőt olyan is előfordul, hogy cégek egyenesen kényszerítik erre alkalmazottaikat. A TB-kasszák krónikus hiányával különben emcsak Európa, hanem Japán is küszködik, és a születéskorlátozás miatt 10 éven belül Kínában is beüthet a krach.
Románia most olyan jellegű nyugdíjreformot
kíván bevezetni, amely Magyarországon nyolc éve működik. A jelenlegi helyzet szerint a bérből a munkavállaló és a munkaadó együttesen 10,5%-os járulékot fizet be. A reform lényege, hogy az egypilléres, felosztó-kirovó állami rendszer mellett még két pillér, a kötelező, illetve a szabadon választható magán-nyugdíjpénztárok is belépnek a játékba.
Eszerint a 35 év alatti munkavállalók évről-évre fokozatosan egyre többet adnak a járulék rájuk eső részéből egy magán-nyugdíjpénztárnak. Hogy melyiknek, azt ő maguk döntik el, de egyet mindenképp választani kell. Eszerint a munkavállalóra eső 6%-ból évente 0,5 százalékpontnyival több jut a magánoknak, és kevesebb az államnak, míg eléri a 6%-ot.
A munkaadók továbbra is az állami alapba fizetnek. Az új rendszerbe fokozatosan 1,8 millió ember kerül át – a harmadik pillér t jelentő szabadon választható pénztárakkal együtt várhatóan 2,5-3 millió lesz a magánalapok ügyfélköre.
A magán-nyugdíjpénztár alig különbözik az életbiztosítást nyújtó intézményektől, teljesen piaci alapon működik, viszont az állam feladata komoly és szigorú törvénykezéssel biztosítani, hogy kizárólag tőkeerős nagy cégek – jellemzően nemzetközi biztosítótársaságok, illetve az ország legnagyobb bankjai – léphessenek be erre a piacra.
A kötelező választást
azért kell beiktatni a rendszerbe, mert az emberek időhorizontja rendszerint rövid: ha a teljes szabadság uralkodna, akkor sokan feltehetően, majd lesz valahogy alapon potyautassá válnának.
A nyugdíjalapok védelmében viszont azt célszerű bevezetni, amit Chilében – ahol a Pinochet-diktatúra számolta fel az állami nyugdíjat 1981-től – hogyha valaki belép egy pénztárba, csak adott idő, például négy-öt év után léphessen ki, ha nem szimpatikus számára.
Már mûködnek szabadon választható magán-nyugdíjpénztárak
* a munkavállaló és a munkaadó egyaránt 200-200 eurót írhat le befizetés címén az adójából * a bruttó fizetés legtöbb 15%-át lehet befizetni * az alapkezelõ cég alaptõkéje legkevesebb 1,5 millió eurónak kell lennie * nyugdíjat innen az vehet fel, aki legkevesebb 90 hónapig, azaz 7 és fél évig fizet
A magánnyugdíjpénztár azért működik biztosításként, mert tagjainak tulajdonában áll, és a tagok befizetéseit külön számlákon kezeli. A tagok továbbá azt is megszabhatják, hogy az ő pénzükből a biztosan fizető, de kisebb hozamú állampapírokból vásároljon be a pénztár, vagy a nagyobb nyereségű, de kockázatosabb részvényekből is. A nyugdíjalapokat kezelő cégnek elemi érdeke, hogy befektetései minél változatosabb kihelyezésével minimalizálja a kockázatokat.
A második pillér beépítése a rendszerbe különben csökkentheti a szürke- és
a feketegazdaság befolyását is.
Erre jó példa a horvátországi állapot, ahol két évvel a II. pillér bevezetése után 10%-kal nőtt a hagyományos állami TB-be befizetett járulékok összege. Mindez azért, mert rengeteg bejelentetlen alkalmazottat muszáj volt „napvilágra hozni”, hogy beléphessenek egy magánalaphoz. Romániában szintén 10% körülire becsüli az így elérhető növekményt a Capital.
A hazai szakértők a környező országok tapasztalataira alapozva jelentős gazdasági felhajtóerőt remélnek a nyugdíjpénztárak nagybefektetőként való megjelenésétől. Mivel a számítások szerint a rendszer bevezetésével 2007 és 2010 között körülbelül egymilliárd euró áramlik át az állami szektorból a magánszférába, ez nem megalapozatlan optimizmus.
A Capital összegzése szerint elsősorban
a tőkepiac örvendhet az új befektetőknek, mert a törvény szerint az alapok pénzük akár 50%-át is kihelyezhetik. A legfontosabb, hogy az alapkezelők ( asset management cégek) hosszú távú befektetésekben gondolkodnak, ez pedig használni fog a Bukaresti Értéktőzsdének (BVB), amely jelenleg inkább spekulációra alkalmas.
Az alapkezelők mellett természetesen a bankok is jól járnak – akár saját alapkezelő cég működtetésével, akár a számlák kezelésével. A hazai nagybankok többsége asset-cégek mellett biztosítókat is tulajdonol. Mivel a számlavezetési jutalék havi 0,05% – 0,1% között mozog, egymilliárd euró esetén több mint 500 ezer euró lehet csak ebből a bankok haszna.
A jelenleg 400 milliósra becsült hirdetési piac is szakíthat: a McCann-Erickson romániai igazgatója szerint egy-egy pénztár bevezető kampánya körülbelül három-öt millió euróból oldható meg. A szoftverpiac az új pénztáraktól és az államtól is juthat további megrendelésekhez – különben a rendszer egyik legnagyobb kockázatát a Capital szerint pont az adóhivatal, az ANAF által bevezetendő, szoftveres nyilvántartás minősége jelenti.
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!