Autonómia és szegénység a Székelyföldön

Sorin Ioniţă a Román Akadémiai Társaság (Societatea Academică Română) bukaresti agytröszt kutató igazgatója, ismert gazdasági elemző, publicista, a Világbank munkatársa.

APrezentc. hetilap publicistája írásában elfogadja ugyan a székelyek autónomiaigényének jogosságát, de bírálja a politikusok populista megnyilvánulásait, akik téves képzetet keltenek a székelyekben megyéik gazdasági erejét illetően.

Ioniţă erős állításai:

1. A székely politikusok több típusú érvvel is megpróbálják legitimizálni politikai törekvésüket: ezek közül a március 15-i szónoklatokban is felmerült az az elképzelés, hogy a székely megyék többletbefizetők a román költségvetésbe. Vagyis a Székelyföldön megtermelt pénzek az elmaradottabb, moldvai megyékhez kerülnek vissza. Ioniţă rámutat: ennek a logikának semmi realitása sincs, a székely megyék nettó nyertesei a visszafizetéseknek.

2. Hargita, Kovászna és Maros az országos átlag alatt valósít meg saját jövedelmet. Saját jövedelem alatt a 215/01-es törvény és a 2002/45-ös kormányrendelet meghatározása értelmében az ingatlanadók, gépjárműadók, saját adók, illetve a megyében dolgozó személyek jövedelemadójának egy része értendő.

3. Hargita és Kovászna megye alig valamivel haladja meg Moldva megyéinek átlagát. A leginkább Hargita megye költségvetésfüggő, minthogy évente lakosonként 58 euró megtermelt bevételből az újraelosztások és többletfinanszírozások után 181/fő eurót ér el. Ezzel Hargita a legerősebben szubvencionált romániai megyék egyike, akárcsak Vrancea, Suceava, Tulcea és Szilágy megye.

4. A visszaosztott pénzek nagy része Bukarest és Ilfov, Konstanţa, Temes, Szeben, Kolozs és Brassó megyéből származik.

Romániában nem a gazdaság motorját jelentő sikeres megyék követelik a gazdasági autonómiát, hanem a deficites megyék. A székely megyék technokratái nem világosítják fel a politikusokat arról, hogy ezeknek a megyéknek a gazdasági felsőbbrendűségéről szóló szónoklatok tündérmesék.

Villámmail-interjú Sorin Ioniţă-val

Nem mutatkozhat meg életszínvonal-különbség azáltal, hogy a székelyek jelentős pénzeket visznek haza a magyarországi munkából?

– Igaz, sok székely vállal munkát Magyarországon, de ez nem annyira specifikus. A legtöbb nyugati munkára emigráló Neamţ, Bakó és Máramaros megyében van, vagyis máshol is létezik a jelenség. Ők is pénzt visznek haza, akárcsak a székelyek. A szürke pénzek mégis megjelennek a költségvetésekben, telek-, ház- és autóvásárlások formájában, vagy éppen kis cégek alapítása esetén, amelyek a külföldről hozott befektetésekkel indulnak.

Van valamilyen olyan különleges erőforrás a székely gazdaságban, amely Ön szerint jelentősen megváltoztathaná az arányokat?

– Nem hinném, hogy lenne ilyen. Természetesen a székely megyék nőhetnek és prosperálhatnak abban a feltételrendszerben, amelyben Románia is fejlődik, és amelyben eltűnnek a belső különbségek. De minthogy a székely megyék az átlag alatt vannak, illetve erőforrások hiányában, úgy gondolom, ezt a térséget a gazdagabb térségeknek támogatniuk kell, máskülönben nem látok rá esélyt.

Mitől függ az, hogy egy megye erősebb vagy gyengébb?

– Ennek számos tényezője van, történelmi, földrajzi, satöbbi. Alapvetően ez egy egyéves egyetemi kurzus témáját képezi, lásd a honlapomon a gazdaságfejlődés elmélete részt. Ne várjunk egyszerű válaszokat vagy „csodamegoldásokat” – ilyenek nem léteznek.

Az autósztráda nem egy növekedési bázist szélesítő megoldás? Hogyan befolyásolhatná az észak-erdélyi autópálya a székelyföldi gazdasági helyzetet?

– Őszintén, aki azt terjeszti, hogy tudja, hogy ennek az autósztrádának milyen hatása lesz, vagy hazudik, vagy naiv. Vannak olyan autópályák, amelyek hozzájárultak a fejlődéshez, de voltak feleslegesek is (lásd Dél-Olaszországot).

Spekulációként megengedem, hogy a Har-Kov zónára mindkét autópályának hasonló hatása lenne: meglehetősen alacsony. Minthogy egyik autópálya sem megy át ezen az övezeten, viszont mindkettő el fogja érni Brassót – mint a legközelebbi pontot. Az is világos, hogy nem lehet párhuzamosan megépíteni mindkettőt, ha mindkettőt erőltetjük, valószínűleg egyet sem sikerül összehozni.

Viszont a rögeszme, hogy ez lesz a „csodamegoldás”, hogy jön az autósztráda, és ezzel mindent megoldottunk, elszomorító. Ott van példának okáért a Bukarest-Drajna autópálya – néhány éve kész, de a bărăgani-i falvak helyzete – amelyek 30 km-re vannak az autópályától – semmit sem változott. Még a telkek árai sem változtak, ugyanaz az elszigeteltség, ugyanaz a nyomor. Vagyis sokkal többre van szükség.

Egyébként ez az illúzió nemcsak Romániára jellemző, minden politikus fetisizálja az ilyen látványos projekteket, abban a nyilvánvaló törekvésében, hogy felmutassa: neki megvannak a megoldásai, ellenben mások, a gonoszak, nem akarják azok gyakorlatba ültetését.