Félmilliárd dollár a leggazdagabb romániai magyarok vagyona

2005. november 16. – 19:15

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Taxisból lett milliárdos is szerepel a 300 legvastagabb romániai polgár listájáról gyűjtött névsorban.

A magyar üzletemberek esetében is bebizonyosodott, amit a Capital tavalyi toplistájának összeállítói az előszóban megállapítottak: legkevesebb öt évnek kell eltelnie ahhoz, hogy egy többé-kevésbé stabil rangsor jöhessen létre, ugyanis a nemzetközi konjunktúra azt bizonyítja, hogy a vagyont megtartani ugyanolyan nehéz, mint megszerezni.

A leggazdagabb romániai magyar polgárok között 2003-ban második helyen szerepelt a marosvásárhelyi Prosszer -házaspár, a Paneuro Trading tulajdonosai. Az autókkal, gépkocsialkatrészekkel és motorkerékpárokkal kereskedő Prosszer Zoltán és Gabriella hiányzik a listáról – csak egy utalásból derül ki, hogy cégük kényszerátszervezés alatt áll. Vagyonukat 55-60 millió dollárra becsülte a gazdasági hetilap. Tavaly tíz, idén tizenöt romániai magyar vállalkozó került be a 250 oldalas összesítésbe. A növekedés gazdasági értelemben is jelentős, az adatokból ugyanis az derül ki, van olyan üzletember, aki megduplázta az érdekeltségébe tartozó cégek értékét. A 15 vállalkozó összesített vagyona mintegy 500-528 millió dollár.

1

Teszáry Zoltán

magabiztosan őrzi „a leggazdagabb romániai magyar” címet – a 300-as toplistán ő a 17. személy. A 2003-as összegzés szerint 60-70 millió dollárra, a tavalyi adatok szerint 80 millióra rúgott a vagyona. Az idei összegzés szerint 180-190 millió dolláros cégcsoport fölött diszponál, melyből a legfontosabb az RCS-RDS távközlési és kábeltévé-szolgáltató.

A több mint 900 ezer előfizetővel rendelkező vállalat az idén az alternatív telefónia fejlesztésére, a lakossági ügyfélkör bővítésére koncentrál, forgalma várhatóan 170 millió dollár körül alakul.

Teszáry szinte soha nem jelenik meg a nyilvánosság előtt, üzleteit a háttérből irányítja. Annyit tudni róla, hogy 1989 előtt dzsúdó Európa-bajnok volt, 20 évesen egy nagyváradi fagylaltozóval vágott bele az üzleti életbe. Az RCS-RDS elődjét 1992-ben alapította, akkor a cég kizárólag kábeltévé-szolgáltatásban utazott.

2

Mudura Sándor

vagyona a tavalyi 25 millióról idénre 55-60 millió dollárra nőtt, feltehetően azért, mert a nagyváradi üzletember további befektetései finanszírozására eladta magyarországi ingatlanvagyona egy részét. Mudura terve, hogy 14 millió eurós befektetéssel a váradi Lotus Plaza mellett luxusvillákat szándékszik építtetni.

Mudura cégportfolióját Magyarországon kezdte kiépíteni 1988-ban, miután visszatért németországi emigrációjából. Cége, a Ramexa, a Ferrero édességgyártó termékeit, többek között a Tic-Tac cukorkát és a Kinder-tojásokat forgalmazta Magyarországon, majd szerződést kötött a tojásokba rejtett játékfigurák gyártására. Jótékonysági alapítványa, a Mecénás évente 20 egyetemistának biztosít ösztöndíjat, azzal a kikötéssel, hogy öt évig ne emigráljanak.

3

Verestóy Attila

annak ellenére szorult a harmadik helyre, hogy ő is a tavaly becsült 25 millióról 46-48 millió dollárra növelte vagyonát. A szenátor az utóbbi két-három évben főleg ingatlan-befektetésekkel és a tőkepiaccal foglalkozott. Tervei szerint az európai tőzsdéken „néhány millió eurót” szándékszik elhelyezni.

A Hungastro cégcsoport – melynek 50%-át birtokolja – az utóbbi évben átszervezésen esett át, több csődös vállalkozást felszámoltak. A Verestóy-cégek irányításában felesége és fia is részt vesz; a tőzsdei portfolió kezelésével fia foglalkozik.

4

Bába György

vagyonát tavaly 22-24 millióra, idén 35-37 millió dollárra becsülte a szaklap. A kézdivásárhelyi vállalkozó a Cosmo háztartási gépeket forgalmazó üzletlánc tulajdonosa. A cégtulajdonos idei nagybefektetése a láncot nyolc darab, egyenként három-négyezer négyzetméteres üzlethelyiségekkel bővíteni. Az első Cosmo Max már meg is nyílt Bukarest Pantelimon negyedében.

A konkurencia véleményét is figyelembe vette a Capital

A listát a Capital gazdasági hetilap a milliomosok a birtokukban levõ üzletek, vállalatok felértékelése révén állította össze. A szakértõi felértékelés a tavalyi év üzleti adatait vette figyelembe, de ott, ahol ez lehetséges volt, figyelembe vették az idei mutatók alakulását is. A szakértõi becslés mellett a toplistába bekerülõkkel folytatott interjúk, illetve az üzlettársak és konkurensek véleménye is szerepel a toplista értékelõ szövegeiben. A cégek ingatlanvagyonát szintén hivatásos szakértõk értékelték fel. A vállalkozók tartozásait a Capital levonta.

5

Urasi Béla

az idén került fel először a toplistára, vagyona 33-35 millió dollár. Az 51 éves kolozsvári üzletember az Astral Telecom alapítóinak „csendestársa” volt, mindig is kerülte a nyilvánosságot. A Kolozsvár-központú távközlési vállalatba szinte véletlenszerűen fektetett be a kezdet kezdetén 5000 dollárt – akkor éppen taxisként dolgozott.

Az Astral többségi részvénycsomagját az UPC 404,5 millió dollárért vásárolta meg. Urasi jelenleg Kolozsvár legdrágább, a Botanikus kert közelében található villáját birtokolja – szakértők szerint az ingatlan több mint három millió eurót ér. Két másik volt Astral-részvényessel együtt a tervek szerint ingatlanokba fog befektetni.

6

Szarvadi Lóránd

vagyona 21-23 millióról 30-32 millió dollárra növekedett. A kézdivásárhelyi vállalkozó cége, a Domo szintén háztartási gépeket és elektronikát forgalmaz. A vállalat átfogó rebranding re és a termékpaletta IT-termékkel való bővítésére készül. A Domo exkluzív szerződést kötött a Romániába 50 hipermarkettel bevonuló Kauflanddal: az utóbbi minden üzletében 500 négyzetmétert kap a jelenleg 115 boltot működtető Domo.

7

Pászkány Árpád

28-30 millió dolláros vagyonával szintén új a listán. A 34 éves kolozsvári üzletember két projektjével tett szert országos ismertségre. Demján Sándor cégével együttműködésben Polus néven kíván bevásárlóközpontot nyitni, melynek költsége várhatóan 150 millió euró. Másik befektetése, a CFR Ecomax fociklub felfuttatása is siker: a korábban a C osztályba lecsúszó csapat kiválóan szerepelt az Intertotó Kupán.

8

Kurkó János

vagyonát idén 23 millió dollárra becsüli a Capital, a tavalyi 13-15 millióhoz képest. Elmondása szerint az utóbbi évben stabilizálta cégeit: eladta részvényeit a szovátai Salina Investben, továbbá egy gyergyószentmiklósi hotelt és néhány ipartelepet Csíkszereda mellett. A város határában szabadtéri műjégpályát építtetett – a vállalkozó hobbija ugyanis a hoki. Tervei között egy négycsillagos hotel felépítése szerepel.

Bukarest után Kolozsvárt él a legtöbb milliomos

A statisztika szerint Bukarestben 121 milliárdos él, akiknek összesített vagyona 9772 millió dollárra rúg. A területi szempontú toplistát Bihar megye követi hat üzletemberrel, õk összesen 980-1048 millió dollár fölött diszponálnak. A harmadik helyezett Kolozs megye, ahol 19 vezetõ üzletember 612-651 dollárt halmozott fel. A negyedik helyezett Temes megyében 13-an 555-585 millió, az ötödik helyezett Brassó megyében 9-en 510-543 millió dollár fölött rendelkeznek. A legvagyonosabb erdélyi üzletember a brassói Ioan Neculae 1,8-1,9 milliárd dollárral.

9

Fodor Szilvia és Zsolt

vagyona 22-23 millióra bővült a tavalyi 12-14 millióhoz képest. Az Euro GSM mobiltelefon-üzletlánc tulajdonosainak befektetése a Mobile Distribution nevű telefon és -alkatrész raktárbázis. A befektetés 10 millió eurós volt. A házaspár bevallása szerint annyira elfoglalt, hogy akadnak olyan napok, mikor még ebédidőben sem tudnak találkozni.

10

Hegedüs Ferenc

a Domo igazgatótanácsának elnöke, vagyona egy év alatt 20-22 millió dollárra bővült a tavalyi 15-17 millióról. A vállalat megállapodást kötött a festék-világmárka Akzo Nobellel. Az Akzo forgalmazza a Sadolin, a Supralux és a Levis festékanyagokat. A festék-forgalmazás idén 3,5 millió euróra bővült a tavalyi 1,7 millióról. Az üzletember közlése szerint szabadidejében olvasni szokott, mert „az pihentetőbb, mint tévézni” – kedvence Robert Merle.

11

László János

vagyona 6-7 millióról 12-13 millióra nőtt egy év alatt. A Küküllő szálló és az Impar autógumi és -alkatrész-forgalmazó tulajdonosa szintén a befektetési stratégia letisztulásának tartja az utóbbi egy évet. A cégnek ingatlanügyletek révén egymillió dolláros forgalma volt. László az udvarhelyi Príma Rádió tulajdonosa is, tervei között további média-felvásárlás is szerepel.

12 A temesvári

Kovács Zoltán

11-12 millió dollárral került fel a gazdagok toplistájára. A vállalkozó tulajdonában van az Agenda de Timisoara című, 70-72 ezres példányszámban megjelenő regionális napilap. Kovács portfoliójába tartozik a Bánság egyik legkorszerűbb nyomdája, a Vest Tipo International. A cégtulajdonos egymillió eurós befektetéssel készül 7000 beépített négyzetméteres irodaházat felhúzni Temesváron.

13 A kolozsvári

Hristea Erika

vagyona mintegy kétmillió dollárral 9-10 millióra bővült 2005 végére. A 41 éves vállalkozó cége, a fűtéstechnikát forgalmazó és szerelő Secpral Pro a Vaillant csoport tagja. A statisztikák szerint a vállalat több mint 40 ezer Protherm kazánt szerelt már be, tavalyi forgalma 24 millió dollár volt. Hristea cége révén az ötödik leggazdagabb romániai üzletasszony.

14 A Magyaroszágon élő

Kondor Zoltán

9 millió dolláros vagyonával szintén új szereplő a listán. 1996-ban alapított, mára körülbelül 200 ezer féle részegységet forgalmazó autóalkatrész-cége a Paneuro átszervezése miatt került vezető pozícióba. A Szatmárnémetiben alapított vállalkozás forgalma tavaly 25 millió dollár volt.

15

Szilágyi Imre

7 millió dollárral zárja a gazdagok 300-as toplistáját. A székelyföldi üzletember a faházakat építő Apicom tulajdonosa. Szilágyi azért került fel a toplistára, mert cége felvásárolta legnagyobb helyi konkurensét, a Comat Harghitát. Az Apicom tavaly 11,5 millió dolláros forgalmat bonyolított.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!