Kosárba a hülyeséggel; a kasszánál fizetsz!

A Metro fele karikázva leszögezek magamban a riportúttal kapcsolatban néhány alapvető dolgot:

1

Mivel az alapötlet az, hogy feltérképezzem a legröhejesebb, legfölöslegesebb és legplasztikabb cuccokat, melyekre pénzt lehet költeni, jót nem írok semmiről.

2

Hogyha a biztonságiak rájönnek, hogy én a mobiltelefon kamerájával fotózgatok, akkor nagy bajban vagyok.

3

Frászom van a mellettem elhúzó kamionoktól. Soha nem gondoltam volna, hogy egy biciklivel valaha parkolási problémáim adódhatnak. Az áruház előtt, a be- és kihajtó kocsik közt lavírozó alkalmazott mégis lefagyott, amikor meglátott, ahogy lazán a bejárati fotocellákig gurulok: valószínűleg kevés kliensük érkezik biciklin. Párbeszédünk átirata (románból szabadon fordítva): – Elnézést, a biciklit hova lehet letenni? – Hö. (Vagyis oda.) – Őööö, izé, biciklitartó nincs? – Hö. (Értsd: nincs.) Nem is erőltetem a dolgot, lekötöm a bicajt, ahova érem (a bejárat elé, hö). Ha a Metrónak nem fáj egy szabvány tárolót beszerezni, én sem problémázom.Belépve a kertészeti részleg tartogatja számomra az első finom poént: valamilyen bizarr képzettársítás folytán a műtrágyás zsákok mellett művirág-dzsungel rikít. Teljesen élethű, műanyag szárak, valamilyen műszövet – és kissé gyűrött – szirmok. Az árak 40 és 400 ezer (ROL) között mozognak: ezért a vásárló

masszív, gipsz-talapzatba öntött

plasztik-egzotikumot kap, mely a használati utasítás szerint vízzel és mosószerrel tisztítható.

Azt nehéz felfogni, hogy milyen érvek hatására dönthet valaki úgy, hogy a natúr növény helyett művirágot vásároljon – ez drágább és környezetszennyező is – nem csak esztétikai értelemben.

A gyerekrészleg fele kanyarodva egy gumimaszkra csapok le: a lehető legigénytelenebb, büdös gumiból készítették, a címke tanúsága szerint Srí Lankán. Az olcsó munkaerőt kihasználva a gyártó önköltsége röhejesen alacsony lehetett, ehhez képest az áruházban 180 ezerért vesztegetik; ha sír a kölyök, akkor a szülő hajlamos meg is venni.

Nehéz elhinni, hogy a farsangi bálba készülő gyermek sokáig lenne hajlandó viselni ezt a fejet teljesen elfedő maszkot: ugyan fulladás veszélye nem áll fenn, mert nem felejtettek el két lyukat fúrni orrtájékon, de keményen lehet izzadni benne.

Az irodaeszköz- és IT-részleg en sétálva épp azon elmélkedem, hogy vajon miért találták ki a wireless -billentyűzetet és -egeret, hogyha

a monitor még mindig drótos,

és emiatt úgysem lehet ágyban dolgozni, amikor megakad a szemem egy billentyűzeten, ami elsőre csak mocskos.

Második sasolásra is ott a dzsuva, de amikor kézbeveszem, már biztos: ezt használták, nem is keveset. Valami perverz gamer naponta megállhat mellette, és simogathatja, mert a beépített mouse háza elég rendesen megkopott.

A Danone új terméke, a Danao fantázianevű üdítőital sem semmi: a leírás szerint a dobozos, kábé egyliteres szuperlének összesen valami 40%-a lehet alma- és körtelé, valamint tej (a pasztörizált, zsírtalanított fajtából).

Bár ez így a csomagoláson nincsen feltüntetve, arra következtetek, hogy vitaminok és különféle vegyszerek mellett a fő összetevő (a fennmaradó 60%) víz, mindezt 45 900-ért vesztegetik. Ehhez képest egy liter tejet 20 ezer körüli áron, natúr gyümölcslevet 40 és 60 ezer közt lehet vásárolni. A szeszesital-részlegre érve épp

a Back in- USSR nevű nosztalgia-vodka

csomagolását kezdem el diszkréten fotózni, de félrenézek, és azonnal el is felejtem a dolgot – óriási üvegeket szúrok ki a szomszéd polcon, rajtuk öles betűkkel a felirat: MANELE.

A kétliteres kiszerelésű pia címkéje nem az ipari design remeke, de szó sincs róla, célratörő. Bötű nincsen túl sok rajta, de ha a fogyasztó kellő ideig mereszti a szemét, akkor kiderül, hogy az alkoholtartalma 30%-os, továbbá ez az izé vodka aromájú szeszesital.

Vagyis nem is vodka, csak utánzat. Le a kalappal a marketingesek előtt, akik ezt odaköltötték – akaratlanul is zseniálisak.

A kijárat felé araszolva még a hobbiállat-részleg is útba esik, ahol egy sípoló gumihamburgerbe (44 000 régi lej) szeretek bele. A címke felirata valahogy úgy szól, hogy ez állatoknak való játékszer – rögtön el is képzeltem a kollégám ékszerteknősét, amint loopingozni kezd tőle az akváriumában.

Az a gondosság sem semmi, hogy a szemlátomást nem túl sérülékeny gumijátékot még egy gumizacskóba is belecsomagolták – egy szélsőbalos, globalizáció- és fogyasztás-ellenes aktivista ettől a pazarlástól valószínűleg falra mászna.