Sípoló hamburger, eleve használt billentyűzet és Manele művodka: Metróban járt a Transindex.
A Metro fele karikázva leszögezek magamban a riportúttal kapcsolatban néhány alapvető dolgot:
1
Mivel az alapötlet az, hogy feltérképezzem a legröhejesebb, legfölöslegesebb és legplasztikabb cuccokat, melyekre pénzt lehet költeni, jót nem írok semmiről.
2
Hogyha a biztonságiak rájönnek, hogy én a mobiltelefon kamerájával fotózgatok, akkor nagy bajban vagyok.
3
Frászom van a mellettem elhúzó kamionoktól. Soha nem gondoltam volna, hogy egy biciklivel valaha parkolási problémáim adódhatnak. Az áruház előtt, a be- és kihajtó kocsik közt lavírozó alkalmazott mégis lefagyott, amikor meglátott, ahogy lazán a bejárati fotocellákig gurulok: valószínűleg kevés kliensük érkezik biciklin. Párbeszédünk átirata (románból szabadon fordítva): – Elnézést, a biciklit hova lehet letenni? – Hö. (Vagyis oda.) – Őööö, izé, biciklitartó nincs? – Hö. (Értsd: nincs.) Nem is erőltetem a dolgot, lekötöm a bicajt, ahova érem (a bejárat elé, hö). Ha a Metrónak nem fáj egy szabvány tárolót beszerezni, én sem problémázom.Belépve a kertészeti részleg tartogatja számomra az első finom poént: valamilyen bizarr képzettársítás folytán a műtrágyás zsákok mellett művirág-dzsungel rikít. Teljesen élethű, műanyag szárak, valamilyen műszövet – és kissé gyűrött – szirmok. Az árak 40 és 400 ezer (ROL) között mozognak: ezért a vásárló
masszív, gipsz-talapzatba öntött
plasztik-egzotikumot kap, mely a használati utasítás szerint vízzel és mosószerrel tisztítható.
Azt nehéz felfogni, hogy milyen érvek hatására dönthet valaki úgy, hogy a natúr növény helyett művirágot vásároljon – ez drágább és környezetszennyező is – nem csak esztétikai értelemben.
A gyerekrészleg fele kanyarodva egy gumimaszkra csapok le: a lehető legigénytelenebb, büdös gumiból készítették, a címke tanúsága szerint Srí Lankán. Az olcsó munkaerőt kihasználva a gyártó önköltsége röhejesen alacsony lehetett, ehhez képest az áruházban 180 ezerért vesztegetik; ha sír a kölyök, akkor a szülő hajlamos meg is venni.
Nehéz elhinni, hogy a farsangi bálba készülő gyermek sokáig lenne hajlandó viselni ezt a fejet teljesen elfedő maszkot: ugyan fulladás veszélye nem áll fenn, mert nem felejtettek el két lyukat fúrni orrtájékon, de keményen lehet izzadni benne.
Az irodaeszköz- és IT-részleg en sétálva épp azon elmélkedem, hogy vajon miért találták ki a wireless -billentyűzetet és -egeret, hogyha
a monitor még mindig drótos,
és emiatt úgysem lehet ágyban dolgozni, amikor megakad a szemem egy billentyűzeten, ami elsőre csak mocskos.
Második sasolásra is ott a dzsuva, de amikor kézbeveszem, már biztos: ezt használták, nem is keveset. Valami perverz gamer naponta megállhat mellette, és simogathatja, mert a beépített mouse háza elég rendesen megkopott.
A Danone új terméke, a Danao fantázianevű üdítőital sem semmi: a leírás szerint a dobozos, kábé egyliteres szuperlének összesen valami 40%-a lehet alma- és körtelé, valamint tej (a pasztörizált, zsírtalanított fajtából).
Bár ez így a csomagoláson nincsen feltüntetve, arra következtetek, hogy vitaminok és különféle vegyszerek mellett a fő összetevő (a fennmaradó 60%) víz, mindezt 45 900-ért vesztegetik. Ehhez képest egy liter tejet 20 ezer körüli áron, natúr gyümölcslevet 40 és 60 ezer közt lehet vásárolni. A szeszesital-részlegre érve épp
a Back in- USSR nevű nosztalgia-vodka
csomagolását kezdem el diszkréten fotózni, de félrenézek, és azonnal el is felejtem a dolgot – óriási üvegeket szúrok ki a szomszéd polcon, rajtuk öles betűkkel a felirat: MANELE.
A kétliteres kiszerelésű pia címkéje nem az ipari design remeke, de szó sincs róla, célratörő. Bötű nincsen túl sok rajta, de ha a fogyasztó kellő ideig mereszti a szemét, akkor kiderül, hogy az alkoholtartalma 30%-os, továbbá ez az izé vodka aromájú szeszesital.
Vagyis nem is vodka, csak utánzat. Le a kalappal a marketingesek előtt, akik ezt odaköltötték – akaratlanul is zseniálisak.
A kijárat felé araszolva még a hobbiállat-részleg is útba esik, ahol egy sípoló gumihamburgerbe (44 000 régi lej) szeretek bele. A címke felirata valahogy úgy szól, hogy ez állatoknak való játékszer – rögtön el is képzeltem a kollégám ékszerteknősét, amint loopingozni kezd tőle az akváriumában.
Az a gondosság sem semmi, hogy a szemlátomást nem túl sérülékeny gumijátékot még egy gumizacskóba is belecsomagolták – egy szélsőbalos, globalizáció- és fogyasztás-ellenes aktivista ettől a pazarlástól valószínűleg falra mászna.
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!