Magyar tőke Romániába: a zászlóshajók megindultak, jön a flotta is

A TriGránit befektetőcsoport tagjai hangsúlyozták, hogy befektetésük újabb nagybefektetőket fog vonzani. Valóban érezhető a nagyobb érdeklődés Románia iránt?

– A TriGránit kanadai székhelyű multinacionális cégként azt hangsúlyozta, hogy a bővülő EU-ban Romániát fogják belépő kapunak tekinteni – bár Bulgáriában is terjeszkednek –, és nagyon nagy terveik vannak az országban, ami azt jelenti, hogy akárcsak Magyarországon, ahol Közép- és Kelet-Európában a legtöbb befektetést hajtotta végre a TriGránit, a létesítmények felépítésétől egészen az azokban működő üzeletekig, szolgáltató részlegeken keresztül az ott működő bankok, irodák esetében nagy valószínűséggel sok magyarországi cég is jön.
De 2004-ben nem csak a TriGránit tervei mutatták azt, hogy Románia egyre vonzóbb befektetési terület magyarországi cégeknek. A TriGránit, a MOL, az OTP, a RichterGedeon tőkeemelése, a DunaPack lépései hatalmas összegeket jelentenek, de nem pontosan tükrözik a helyzetet, mivel több száz kis és közepes cég is lépett – 2004-ben összesen 674 új magyar tőkerészvételű céget jegyeztek be Romániában, többet, mint 1990 óta bármelyik évben.

Egyre vonzóbb Románia, részben azért, mert Magyarország az Unió tagja lett, és azért is, mert Románia csatlakozás előtt áll – ez kettős előnyt jelent. Vannak olyan előnyök, amelyek az uniós belépés előtt működnek, amikor az uniós szabályozásanak a hátrányai még nem érvényesülnek, a nagyobbik rész pedig az, amikor az Unió tagjává, a piac részévé válik az ország, és gazdasági értelemben teljesen megszűnnek a határok.

Mekkora lobbit kellett befektetni annak a visszás helyzetnek a feloldására, amit az uniós szabályozás idézett elő a román-magyar gazdasági-kereskedelmi kapcsolatokban?

– Nagyon sérelmezem azt, hogy a mai napig sincs aláírva az Európai Unió és Románia közötti kereskedelmi megállapodás módosítása, ami figyelembe veszi a tíz új belépőt, és különösen Magyarországot.

Románia beszerzési forrásaiban nyolcadik helyen áll Magyarország, Románia exportjában meg a hatodik helyen. De Magyarország szempontjából is ugyanilyen fontos a megállapodás, mert például 2004-ben többet exportáltunk Romániába, mint a négyszer nagyobb lengyel piacra, mint Csehországba, Szlovákiába, Szlovéniába, Ukrajnába...

Itt főleg az agrártermékeknél van problémánk: megszűntek a CEFTA-kedvezmények, az Unió és Románia között pedig sajnos a mai napig is a régi megállapodás áll fenn, a régi vámokkal és kontingensekkel – ami teljesen idegen attól, ami a magyar-román kereskedelemre jellemző. Tavaly júliusban kidolgozták az új megállapodás tervezetét, ami elég jó, csak elakadt a brüsszeli bürokrácia útvesztőjében.

Nem a román felet okolom, mert ők már készen állnak az aláírásra. Néhány nappal ezelőtt, magyar képviselői inditványra, az Európai Parlament megszavazta a módosítást. Tehát jóváhagyták, és innen már csak azt szeretné az ember, hogy napokon belül jöjjenek ide a brüsszeli kollégák és írják alá.

Ez a hiányosság valóban gond,

mert az agrárkereskedelmünk megérezte ezt. Akármekkora volt a növekedés 2004-ben, ezen belül nagyon fontos magyar exporttermékeknél – mint a gabona, a liszt, bizonyos húsféleségek – több mint 60%-os volt a visszaesés 2003-hoz képest. Az európai képviselő hölgyek és urak úgy számolták, hogy körülbelül 50 millió dollár volt a veszteségünk, szerintem több.

Ez valóban egy sérelmes pontunk, és van még egy pár ilyen. A lengyel-, cseh-, szlovák kollégákkal egyetértésben nem tartjuk szerencsésnek azt az uniós megoldást, hogy a korábbi négy helyett csak egy állategészségügyi állomás foglalkozik Nagylakon a külkereskedelemi forgalomban folyó vizsglatokkal.

Ez a központ elég messze van Magyarország és Románia északi részétől, az ott tenyészett állat esetében, ahol most az új állatvédelmi törvény szerint meg is kell állni, etetni, itatni, pluszköltséget és időveszteséget okoz. Ezt a kérdést eddig nem tűzték még napirendre sem Strassbourgban, sem Brüsszelben.

A magyar és a román informatikai miniszterek a közelmúltban együtt tárgyaltak kínai IT-befektetőkkel. Miért volt szükség erre a lépésre?

– Nyilvánvaló, hogy Kína hatalmas piac; ami kínai szemmel nézve kis befektetés, nekünk nagyon sokat jelent. Tulajdonképpen a nagy multinacionális cégek után most már inkább Kína és az ázsiai „Kistigrisek” (Dél-Korea, Szingapúr stb.) befektetéseire számítunk jobban. Kínának ez az üzlet azért éri meg, mert végülis ezekkel a hídfőállásokkal az Unión belüli vállalkozásait tudja segíteni.

Tudjuk azt, hogy több tízezer vagy több százezer kínai üzletember működik már most is Magyarországon, több is, mint Romániában, és ez egy olyan terület, ahol nem az olcsó munkaerőt, hanem a szellemi tőkét viszik egy befektetésbe.

Az, hogy Magyarország és Románia szakminiszterei közösen tárgyaltak erről, azért jó, mert Kína méreteihez képest Magyarország és Románia együtt sem egy olyan nagyságrend, ami akkora figyelmet keltene, mint egy indiai vagy egy amerikai piac, tehát minél jobban összefogunk, és kiszűrjük a párhuzamosságot, annál jobban tudunk egy befektetőt vonzani. Értelmetlen Kínának ugyanabba a mikroelektronikai vagy információtechnológiai eszközbe, technológiába befektetnie két, szomszédos kis országba.

Ez előrevetíti azt,

hogy a uniós tag Magyarország és a leendő uniós tag Románia között a belső határok gazdasági értelemben már minimális szerepet játszanak – egyébként az elektronikában meg az IT területén most is, mert az vámmentesen mozog. Itt jön szóba a költség: ha egy befektetésnek Magyarországon és Romániában is van telephelye, akkor az egymás közti szállítások már nem olyan költségek, mint ha mindezt Románia és Kína, illetve Magyarország és Kína között kellene elképzelni.

Lassan klisének számít az, hogy mekkora lehetőségek rejlenek az erdélyi turizmusban. Mi van emögött?

Emocionálisan látszik, hogy vannak lehetőségek, mert 2003-ban is rekordok voltak: minden harmadik Romániába beutazó turista magyar állampolgár volt. 2004 év végén ez egy kicsit már megfordult. Nem a magyarok beutazása csökkent – az nőtt tovább – de az olaszoknál gyorsult fel.

És kétlem, hogy az olaszok elsősorban üdülnének itt – üzletelni jöttek. Látszik, hogy az üzleti turizmusnak Romániában még nagy jelentősége van, mert kicsi a beutazók száma, s így ezen belül minden változás jobban észrevehető.

Ezen belül a magyarok mozgása érthető, több szempontból is. Egyrészt az utóbbi években van egyfajta közeledés a magyar-magyar emberi kapcsolatokban – én nem azt mondom, hogy azelőtt nem szerették egymást, de most a kíváncsiság, a késztetés megnőtt, hogy elmenjenek a történelmi, festői helyszínekre.

A másik pedig nem a mi érdemünk, hanem a világ bűne: a terrorizmus, a bizonytalanságok, a természeti csapások hatása abban is megmutatkozik, hogy közelre megyek, biztonságos helyre megyek, – ez felértékeli Romániát és Erdélyt is.

De ennek rengeteg előnyét

nagyon lerontja az infrastruktúra nem megfelelő állapota, mert egyre több jó út van most már Romániában, de ehhez képest Erdélyben kevesebb. Románia egész területén sokkal jobb utakat látunk, mint Erdélyben. Rengeteg útrehabilitáció folyik, sztrádaépítés – de ez egyelőre csak a sajtóban folyik, mert a turisták szempontjából a Bechtel-sztrádán még nincs mit megtenni.

Kárpátokon kívüli területeken, a nem magyar etnikumú vendéglátók jobban tudják, hogy a vendég az úr, és a jó értelemben vett alázat erősebb bennük. Azt az önérzetet, amit Székelyföldön, és nagyon sok magyarlakta vidéken tapasztaltam, azt az identitás megőrzésében tiszteletek, a turizmusban, látható túlzást illetően, ha én lennék a munkaadó, kirúgnám őket.

A másik probléma az, hogy: se minőségi szállodákat, sem olcsó szállások teréb nem jó a kínálat. Az nem olcsó szállás, hogy valami nyomortanya, és nem kell érte sokat fizetni. Az idegenforgalmi árak Romániában európai összehasonlításban magasak. Ilyen szempontból ez egy kumulált probléma: infrastruktúra-hiány, a megfelelő választékú szállások hiánya és a szolgáltatások alacsonyabb színvonala és a magas árak egyszerre.

Egyelőre nem ez a legnagyobb sikersztrorija Romániának. A külföldi tőke beáramlásában az idegenforgalom a korábbihoz képest kisebb arányú. A magyarországi tőke is három nagyobb befektetésnél egyelőre megállt; ebben még tovább kell lépni.

A kettős állampolgárságról szóló népszavazás után tapasztalható volt egyfajta elfordulás Magyarországtól az erdélyi magyarok részéről. Csak egy esetet említek: bizonyos szállodákban megnövelték az árakat a Magyarországról érkezők számára.

– Ez inkább mese, a teljes elfordulásról és a magyar-magyar gazdasági szankciókról. Nagyon hangzatos, látványos PR-kampány volt. Szerencsére sokkal több mese volt erről a médiában, mint ami a valóságban megtörtént. Mert a székely ember értelmes, több évszázad intelligenciája ott van benne. A valóságban egyáltalán nem üldözte el az üzletfeleit, sem a turistát, sem az üzletembert, a gyártót sem, a szállítót sem.

Az, hogy emelték az árakat, és az első egy-két hónapban sokféle nyilatkozat meg úgynevezett szándék deklarálása megtörtént, az egy dolog, de a valóságban nem történt semmi. Igaz, hogy ennek volt egy negatív hatása, sok magyarországi turistát, akik nem ismerik annyira jól a helyszínt, sikerült átmenetileg elijeszteni. Ezek a pszichés tünetek elég hamar elmúltak.

Nem vagyok cinikus, de már amikor az elsőket olvastam – hogy emeljük az árakat, stb. – hát, ha nem zavarja, hogy elveszít egy üzletet, most mit csináljunk? A magyarországi ügyfélnek, ha még ez az ár is megfelel, meg fogja fizetni, ha nem, akkor bőven van másik lehetősége, hisz túlkínálati piac van ma az egész világon.

Van, amit emberileg megértek.

Nem a „kettős állampolgárságról szóló népszavazás” című pszichiátriai kategóriába tartozó ügy, amit én így kommentálok – mert annak tartom. Hallatlan felelőtlenség volt ezt megtenni – mindenkivel szemben.

A magyarországi és a határon túli magyarokkal szemben egyaránt, aminek semmilyen pozitív következménye nem lehetett, csak negatív – többek között egy ilyen teljesen hamis hangulat is, amit emberileg megértek, de ennek semmi keresnivalója nincs a gazdaságban. Amikor vélt vagy valós politikai sérelmeket direkt módon beviszik az üzleti kapcsolatokba, akkor azon csak veszíteni lehet.

A magyar-román kapcsolatok mennyiben magyar-magyar kapcsolatok, a 8%-os romániai magyarság hány százalékban képviselteti magát a magyar-román gazdasági-kereskedelmi kapcsolatokban?

– Ez azért érdekes kérdés, mert hivatalosan senki nem méri. Kereskedelmi forgalomban rendkívül nehéz kimutatni, nem létezik ilyen kritériumrendszer a statisztikai megfigyelésben, és nem is tudjuk bevezetni, mert az Unió ezt igazán nem díjazná. De nekünk vannak ilyen házilagos, empirikus méréseink.

Hogy mit mérünk? Mielőtt erre válaszolnék, hadd mondjam el, hogy remélem, az RMDSZ rendkívül erős kormányzati szerepvállalása, a román gazdasági és politikai élet fejlesztésében vállalt nagy szerepe javít a helyzeten, mert a 300 leggazdagabb romániai között csak 12 magyar van.

S ahogy szűkítem a kört a száz felé, már csak három, s az ötven fölé, már csak egy. Ez messze nem 8%-os arány, sokkal kisebb. Ez egy felkiáltójel, ezt tőkebefektetéssel, a magyar-magyar gazdasági kapcsolattal igenis fejleszteni kell, mert a tőkekumuláció és a polgárosodás elég egyenes kapcsolatban vannak egymással. Ez része ennek.

A másik, hogy természetes, és ez most népszavazási felelőtlenkedéseken kívül is, kiemelt szempont bármilyen magyar kormány számára (persze mások a hangsúlyok és a szavak és a tettek közötti összhang), ott van az Alkotmány hatodik cikkében is: Magyarország számára fontos az, hogy a határon túli magyarság tudjon boldogulni ott, ahol született, függetlenül attól, hogy különféle békediktátumok mit tettek azzal a szülőfölddel, sőt, annál inkább.

De ez nem képzelhető el úgy, hogy szigetet képeznek, és egyébként egy olyan romániai összgazdasággal nem működnek együtt, amely a világ egyik legdinamikusabban fejlődő gazdasága manapság, és ahova a tőke nagy intenzitással kezd áramlani.

Románia érdekli az amerikaiakat,

a kanadaiakat, az olaszokat, a franciákat, a németeket, az osztrákokat, és nem érdekli a székelyeket? Nem jó ez a kérdés. Ha így gondolja valaki, rosszul teszi.

Egyébként pont a nagyon öntudatos székely területeken van két nagyon jó példa, ahol egyáltalán nem lebecsülendő a romániai gazdasági közegben való szerepvállalás: Székelyudvarhely és Kézdivásárhely ilyenek. Ők láthatóak Bukarestben is, ha megnézzük, hogy hány erdélyi cégnek van áruházlánca, képviselete, jelenléte a Kárpátokon túli területen, akkor kiemelkedik Udvarhelyszék és Háromszék.

Ahol nem keverjük össze az identitás kérdését a jó vállalkozással, és abban nem diszkrimináljuk történelmi okok vagy valamilyen sérelmek miatt Románia egészének a gazdaságát, ott meg is gazdagszunk, és tudunk belőle magyar iskolára, magyar kultúrházra, magyar ifjúságra áldozni, sportra, tehát többet tudunk tenni – ilyen Kurkó János példája. Ő sem zárkózik el Romániától, a vállalkozásai országos méretekben terjednek, és ő tipikusan az a vállalkozó, aki áldoz nem gazdasági célokra is.

Ettől független az, hogy a magyarországi tőkekihelyezési stratégiában természetesen a magyarlakta területeknek van prioritása – a tömbmagyarságnak is és a szórványnak is, más módon. Tavaly 165 kereskedelem-fejlesztési, tőkebefektetési konferencián vettünk részt. Itt mintegy 7700 magyarországi és majdnem 16 ezer romániai cég és vállalkozó vett részt.

Ebből a 16 ezerből ötezerhatszázvalamennyi magyar etnikumú volt. Ez nem 8%, hanem sokkal több. És ez csak a promócióból adódik, az Új Kézfogás Közalapítvány támogatásával még nagyobb a számuk. Erre figyelünk, úgy, hogy arányosan többet törődünk velük, jobban együttműködünk, de végképp nem diszkriminálva a romániai nem magyar üzleti szférát.

Egy magyarországi vállalkozónak, különösen egy olyan kis- és középvállalkozónak, aki nyelvet sem beszél, kifejezetten jó, ha erdélyi magyarral vállalkozik közösen, és az erdélyi magyar viszi el az Erdélyen kívüli piacra is. Akár mint befektetőt, akár mint kereskedőt vagy gyártatót.

Jó, ha az erdélyi magyar vállalkozó

is tisztában van ezzel a speciális előnnyel, ezzel az érdekkel, és természtesen jó, ha beszéli is a román nyelvet, ami által az ő gazdasága is működik. Most már megváltozott a világ, a bezárkózás, az ostromlott szekértábor mentalitás hónapról-hónapra elavultabbá válik.

A magyar kormány Szülőföld-programjának van gazdasági része is, és ez pont arra törekszik, hogy olyan tőkéket mozdítson meg magyar állami pénzből, hogy állami stratégiával és állami szerepvállalással a tőkerészvételben vagy a hitelezésben lehessen ösztönözni a magántőke befektetését is.

A magyar kormány most 25 milliárd forintot szánt arra, hogy kedvezményes hitelekkel, hitelgarancia-vállalással, és kétmilliárd forint direkt tőkebefektetéssel segítse a romániai magyar vállalkozókat a munkahelyteremtésben, gazdasági fejlődésben, csupa olyasmiben, amitől szívesen marad otthon.

Nem hiszek abban, hogy Romániában olyan üldözésnek lenne kitéve a magyarság, ami politikai okokból kényszeríti elvándorlásra. Én a gazdasági okokat látom első helyen. Ezzel a tőketámogatással, szakmai, logisztikai segítséggel, amivel most szeretnénk bekapcsolódni, azt szeretnénk elősegíteni, hogy az erdélyi magyarság fejlődjön tovább. Nem mindenütt, de bizonyos területeken tapasztalható a bezárkózás. Természetes ez, az elmúlt 80 év többsége valóban sokszor indokolttá tette, hogy az identitás megőrzése miatt vártemplomba zárkóztunk.

De tudatosítani kéne az emberekben azt, hogy most már nincs szükség erre, mert a globalizált, rettenetesen felgyorsult világban a verseny és a nyitottság az, amiben fel kell venni a tempót.

Aki erről lemarad,

önhibájából marad le. Ott, ahol nem önhibájából nem rendelkezik tőkével, megfelelő szellemi és anyagi értékekkel, ott természetesen egyrészt a magyar állam bekapcsolódik, másrészt végre ki kell jobban használni azt, hogy az EU rengeteg pénzt szán erre, és itt önállóan is többet kell pályázni, és olyan összekapcsolt pályázatot is egyre többet kellene készíteni, ahol kihasználjuk azt a lehetőséget, amit az Unió erre eleve biztosít.

De a fejekben is előre kell lépni. Itt már nem tudok mit kezdeni a poros úton poroszkáló lóval. Konkrétan arra gondolok, hogy önmagában is rettenetes probléma, hogy Romániában ekkora az aránya a vidéken lakóknak, mert ennyit nem bír el egy gazdaság, ennek semmi gazdasági értelme sincs.

Sokfele tapasztalom Székelyföldön azt, hogy a gazdálkodás önellátó és ez meghatározza az életvitelt. És ezt nem lehet szétválasztani az ostromlott szekértáborban való gondolkodástól.

Kimutatható, hogy Romániában a pályázati arány nagyon alacsony, és ezen belül szomorú, hogy pont az agrárterületeken és a vidékfejlesztési területeken az átlagosnál is rosszabb a székelyföldi és a moldvai pályázati arány. Ez már a belső szervezettségén, a saját törekvésén is múlik a magyarságnak. Nagyon szívesen segítünk, csak gondolatot, tempót kell váltani.

Már nem kell rettegni, hogy elfoglalják a várat. Amit el kellett foglalni, a globalizáció már elfoglalta. Most már a mikrorégiókon belül senki nem foglal el semmit, a mikrorégió önerőből kell fejlődjön, kihasználva ezeket a tradicionális forrásokat.

Kik lesznek a következő nagy magyar befektetők Romániában?

– Nem mindig csak újak a nagy befektetők, hiszen azt is megtanultuk az utóbbi években, hogy legalább annyira oda kell figyelni azokra, akik már bent vannak, és abban is támogatni, segíteni kell őket, hogy a fejlődők tovább fejlődjenek, és még jobban érezzék magukat.

Van egy ellentmondás. A nemzetközi metodika a közvetlen tőkebefektetés mértékét a jegyzett törzstőke szerint méri. Ha Romániában 50 euróval lehet Kft-t csinálni, 625 euróval részvénytársaságot, nyilvánvaló, hogy nem ennyiből működik egy cég. Az a 374 millió dollár, ami 2004 végén több mint ötezer magyar tulajdonú cégnél mutatkozik, biztos, hogy nem igaz.

Már egymilliárd dollárhoz közelít a ténylegesen befektetett tőke. De megvolt az okuk a cégeknek, hogy nem kapitalizálták. Ezek az okok most megszűnnek Romániában és egyaránt jönnek új befektetések és növekednek a tőkeemelések.

A legvonzóbb terület most az ingatlanfejlesztés, ezen belül a többfunkciós város- és bevásárlóközpontok (most nem csak a TriGránitról, hanem másokról is beszélek), a CBA már jelen van Romániában franchise-üzletekkel, de neki is vannak új tervei. Nagy magyarországi logisztikai cégek terjeszkednek tovább, ezek egy része multi, aki jön tovább Magyarországról.

Az autóiparban alakulnak a kölcsönös kapcsolatok: a Dacia Logan program vonzó magyar beszállítóknak is, mert jól kitalált program, nem csak az autó árát találták ki jól, hanem azt is, hogy nem mindent itt szerelnek össze, hanem külső piacokon.

Kezd kialakulni egy olyan piaci tendencia, hogy az Unióból nyugatról kelet fele terjeszkedik a tőke, a munkaigényes, jól képzett, de olcsó munkaerő felé, magában az Unióban pedig az új tagok egy óriási piacot jelentenek a szolgáltatás-szektor fejlesztésében. Románia, Ukrajnához és még Bulgáriához képest is, annyiban még előnyösebb piac, hogy itt már a szolgáltatásokra is jó befektetési opció van.

Ezek azok a területek,

ahol elsősorban terjeszkedni fognak. Nagyon örülnék, ha az agrárgazdaságban is közös vállalkozások fejlődnének, a magyarországiak több földet, erdőt vásárolnának az erdélyi magyarokkal közösen vagy önállóan, mert az a tapasztalat, hogy a magyarországi vásárlók általában nem spekulatív céllal veszik ezeket, hanem tényleg művelni akarják. Ingatlanban persze, ott a spekuláció egy természetes dolog. Ugyanígy lakóparkok építésében is szívesen látnék magyar tőkét.

Ha egy mód van rá, az útépítésekbe, az infrastruktúra fejlesztésébe való bekapcsolódás is egy fontos szempont, és akkor áttelepülhetnek azok az út-, híd-, csatorna-, víz- szemétmű gyártók, üzemeltetők Magyarországról, akik ott már ezt a programot végigcsinálták. A várható nagybefektetők sokan vannak. A zászlóshajók már megindultak, s jön a flotta is.