Milyen képet akarnak nyújtani magukról a romániai magyar vállalkozók? – erről szól egy friss könyv. A nőknek most is nehezebb dolguk van, néha úgy érzik, sikereik magyarázatra szorulnak.
Most jelent meg az a kötet, amelyben
Kiss Tamás
36 olyan interjút elemez, amelyet erdélyi vállalkozókkal készített Sorbán Angéla 1999-ben. A vizsgálat egyik témája: Hogyan akarják reprezentálni magukat a meginterjúvolt vállalkozók, vagyis az, hogyan állítják be magukat, amikor önmagukról beszélnek. A vizsgálat nem csalárd leleplező szándékú, mert a következtetések nem egyszerűen csak arról szólhatnak, milyen a vállalkozóink önkép-stratégiája, hanem legalább ennyire arról is, hogy a társadalom milyennek fogadja el őket, milyen láttatásra kényszeríti őket.
Transindex: Van valami, ami szinte kivétel nélkül állandó elem volt abban, ahogyan a vállalkozók önmagukról beszéltek?
Kiss Tamás: Igen, a leggyakoribb az volt, hogy a vállalkozók self-made-man-i életútként írták le pályájukat. Vagyis úgy építik fel magukat, mint eredet és történet nélküli emberek, akik például nem a szüleik miatt lettek azok, amik, hanem nulláról indultak, és saját erejükből szerezték meg társadalmi státusukat. Ez az identitástípus a nyugati kultúrkör alapja. Náluk a környezet a vállalkozót nevezte meg az átmenet nyertesének. A munka, az erőfeszítés, kitartás, áldozatvállalási étosz, lemondás az, amivel önreflexiójuk során bemutatják eredményeik mozgatóit.
A szerencse?
A szerencse illetve a fátum nem jöttek be, mert akkor értelemszerűen nem te vagy az aktív szereplő.
Valóban eredet nélküli, nulláról induló emberek a vállalkozóink?
Ez akkor derül ki, amikor a tényleges biográfiáikkal vetjük össze azt, amit mondanak. De itt most az a fontos, hogy milyen ezeknek az embereknek a kifele való önmeghatározása.Nyilvánvaló, hogy csak a legfiatalabbak kezdték el életpályájukat valóban 1989 előtt, saját életük narratívumában ez mégis elsősorban úgy mutatkozik meg, mintha így lett volna. Silviu Brucannak van egy írása, amiben hat kategóriára osztja azokat, akik (persze nem a szó pejoratív értelmében) újgazdagok. A hat kategóriából négy valamilyen fontos pozícióban volt 1989 előtt is, például gyárigazgató, a BTT (turisztikai és ifjúsági hivatal) tagja, stb. Egy következő kategória azokból áll, akik '89 előtt emigráltak, tőkéjüket hazahozták és így lettek vállalkozók. Az ő narratívájuk nyilván az, hogy ők külföldön lettek self-made-manek. És persze van a fiatal vállalkozóknak a csoportja, akik valóban '89 után – akár kis tőkével indulva – mindenféle múlt nélkül lettek vállalkozók.
Mi volt a tapasztalatod azokkal, akik sejthetően erősen kötődtek a '89 előtti apparátushoz?
Nem az életük ’89 előtti részéről beszélnek. A történet náluk is a kilencvenes években kezdődik. A dolog úgy tételeződik, mintha előtte nem lett volna semmi, narratívájukba nem tudják integrálni – és ez egyénileg probléma lehet, mert nem tudnak az életük egy nagyon fontos részével elszámolni. Látható, hogy ez nekik kín, és ezért közhelyekbe menekülnek. Ha a beszélgetés során az apparátushoz való kötődés explicit módon előjön, akkor csak utalásként, zárójelben és soha sem meghatározó tényként bukkan fel.
Ez valahol természetes is, vagy nem?
Ez nem biztos, hogy csak róluk szól, hanem a társadalmunkról is. Magyarországon nagyon is integrálódik a '89 előtti életút. Gondoljunk arra, hogy Magyarországon annak idején működtek gazdasági munkaközösségek vagy a különféle háztájik, és – ami a legfontosabb – hogy ez a fajta társadalmi csoport a '80-as években megjelenik a közbeszédben is. Nálunk is voltak persze hasonló vállalkozók, de ők a közbeszéd szintjén nem tematizálódtak.
Tudnál példát mondani?
Más szempontból is érdekes lehet egy kutatás, amit a Mezőségben, Vajdakamaráson végeztem. Vajdakamaráson egy neoprotestáns adventista közösség működött. Ez a közösség arra specializálódott, hogy háztáji, kisipari eszközökkel gazdasági hiánypótlásra szakosodott. Ha szög kell, szöget gyártottak, ha kefe, kefét, stb. A vallási kapcsolathálót használták fel. Tulajdonképpen az információnak volt nagy értéke. Ezen keresztül tudták meg, hogy Krajován vagy Ploiestien erre és erre van szükség. Egy másik példa Temesvár, csakhogy őket nem vállalkozóknak, hanem feketézőknek, seftelőknek hívták, ami egy társadalmi peremstátust jelez, és itt nem volt szempont, hogy egy orvos bevételeinek többszörösét keresik.
A kutatás az Új magyar polgárosodás, erdélyi vállalkozók címet viselte és a Teleki László Intézet keretén belül zajlott, Kovács Éva vezetésével készült. A kötet Gazdasági átmenet etnikai tájképei. Vállalkozótörténetek Erdélyben. címmel jelent meg a Teleki László Alapítvány és a Pécsi Tudományegyetem közös kiadásában.
És pontosan itt jelentkeznek a self-made-man narratívának a korlátai. A pejoratív attitűd nem múlik el nyomtalanul. Azt tapasztaltam, hogy ez alól a vállalkozók megpróbálnak közösségi dolgokkal kibújni. Így jön létre az elhivatott vagy küldetéses vállalkozó státusa. Vagy az etnikai legitimizáció, hogy azért csinálja, hogy legyen honi vállalkozó. De még ennek is van egy ellenstratégiája: azt mondja, hogy ő igenis amorális, mert kisember, aki nem engedheti meg magának, hogy morális legyen – hiszen a moralitás a fent lévők privilégiuma.
Mennyire van ez másképp a '89 után debütálókkal?
Annyiban különbözik, hogy ezek a fiatalok, akiknek tutira semmi múltjuk nincs, sokkal kisebb eséllyel nyúlnak a pótlólagos panelekhez, hogy küldetés, hogy magyarság, hogy közösség.
A nők esetében?
A nőknél nagyon problematikus volt ez a self-made-man narratíva. Állítja a self-made-man-séget, ugyanakkor visszahőköl, mert férfias narratívának érzi, valahogy úgy, hogy egy nő esetében ez a magatartás azért mégiscsak magyarázatra szorul. Itt bejön a nőies, passzív narratív elem, hogy bekapcsolja a körülmények összjátékát is.
Az interjúk 1999-ben készültek. Azóta sok minden változhatott. Melyek az új hipotéziseid?
Valószínűnek tartom, hogy a küldetéses vállalkozó narratívák háttérbe szorulnak. És szerintem meg fognak jelenni új típusok is, például, aki részben a magyarországi nagy cégnek az ügyvivője és van tulajdonrésze is, aki az új, a multinacionális manager történetet adja majd elő.
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!