[tusványos] Politikai-üzleti érdekcsoportok magánbankjukként használták a Petromot. Ennek az sem vetett volna teljesen véget, ha a MOL veszi meg a nagyvállalatot – hangoztatta Radu Sarbu, a privatizációs hatóság korábbi vezetője.
Érdemes-e privatizálni, és ha igen, akkor miért nem?
– így lehet összefoglalni a tusványosi tábor keddi gazdasági koradélutánját. A főszereplő Telegdy Álmos (PhD, ELTE) mellett két olyan szakember volt, akik 2002-ig, illetve 2000-ig a magyar és a román privatizációs hatóságot vezette: Gansperger Gyula és Radu Sarbu. Telegdy álláspontja szerint az állam általában nem túl jó tulajdonos, mert jellemzően nem kizárólag gazdasági és hatékonysági szempontjai vannak. Ezért egy állami vállalat szinte mindig számíthat arra, hogy csődbe soha nem megy, hiszen költségvetését „puhán kezelve” a minisztériumok mindig megsegélyezik. Viszont éppen
a nem piackövető magatartás miatt
van egypár olyan terület, amelyen az állam jobban gazdálkodhat: ilyen a távolsági autóbuszjáratok, a tankönyvkiadás, az oktatás vagy éppen a börtön helyzete. Bár azokon a területeken, ahol egy magáncég tevékenysége pontosan ellenőrizhető, még itt is érdemes privatizálni – fejtette ki Telegdy, aki a szakkutató lelkesedésével említette, hogy Romániában mindhárom bevett privatizációs technikát alkalmazták 1992 óta – „ezért ez a téma itt remekül vizsgálható”. 1995-ig jellemzően a munkavállalóknak, menedzsereknek adtak el számos állami vállalatot az ún. MEBO-módszerrel. Majd a kuponos privatizációval kívánta a Vacaroiu-kormány felgyorsítani a magánosítást, végül azóta is a közvetlen eladások folynak.
Telegdy Álmostól a Transindex azt kérdezte, nem volna-e érdemes a közjó érdekében mégis állami kézben hagyni a romániai energia-szolgáltatókat, melyek magánosítása az idén kezdődött.
– Amennyiben egy vállalat a versenyszférában dolgozik, akkor az megszabályozza a céget: képtelen túl magas árat kérni, becsapni a vásárlóit – magyarázta a szakértő. Más a helyzet, ha a privatizálandó vállalat monopólium, például egy város csatornahálózata, vagy akár az autópálya-építés. Itt az a kérdés, hogy az állam képes-e leszabályozni a vállalat működését úgy, hogy a hasznot ne csak a monopólium magántulajdonosa fölözze le. Nem muszáj az államnak magát a szolgáltatás árát meghatároznia, más megoldások is lehetségesek.
- Mi várható Romániában, ahol az orosz Gazprom szándékszik felvásárolni az erdélyi regionális gázszolgáltatót – és köztudott, hogy ebben az országban a szabályozások túl rugalmasan változnak?
– Privatizáció-párti vagyok, mert az állami tulajdonos pazarló, senki érdekében nem áll visszaszorítani a költségeket, s ennek mindannyian megisszuk a levét. A hatalmas állami szolgáltatókat emellett politikai célokra lehet felhasználni: az ottani menedzsereket emiatt négyévente lecserélik. Ezek a cégek direkt korrupcióra is alkalmasak, mert végső soron politikusok, állami bürokraták végzik az ellenőrzésüket. A magánszféra legalább véget vet ennek, mert a tulajdonosi motiváció sokkal erősebb. Még rossz szabályozással is hasznosabb a magánosítás, az állami vállalatok annyira sok sebből véreznek – következtetett Telegdy Álmos.
A privatizáció legkritikátlanabb hívének
Radu Sarbu bizonyult, aki szerint ehhez a folyamathoz mindössze politikai akarat szükségeltetik. Romániában mindössze a privatizált cégek 5%-át vették meg külföldiek. A mérlegfőösszegeket nézve az állami vállalatok mintegy felét 12 év alatt sem privatizálták. A privatizációs hatóság volt vezetője a Petrom magánosítása kapcsán elmagyarázta, hogy az egyik legnagyobb állami vállalat csak papíron nyereséges. Az olajtársaságot különféle politikával összefonódott üzleti csoportok gyakorlatilag saját bankjukként használták, megcsapolva a profitot. Sarbu szerint
- ha a vállalatot részvénycsere révén a MOL
vehette volna meg – továbbra is fennállt volna a cég kiszipolyozásának lehetősége, bárha nem is olyan mértékben, ahogy jelenleg még zajlik. (A Petrom részvényeinek több, mint 30%-át végül az OMV veheti meg – szerk. megj.) A Petromot emellett arra kötelezik, hogy saját, hazai kőolajtermeléséből évente körülbelül 6 millió tonnát adjon el magán oljafinomítóknak – például a Hrebenciuc-Tender érdekcsoporthoz tartozó Onesti-i RAFO-nak. Ez is az oka annak, hogy az ország kőolajimportra szorul. Sarbu szerint az is mérgezi a gazdaságot, hogy az állami tulajdonos nem hajlandó csődösnek nyilvánítani a vállalatokat – ezért Romániában hatszor kevesebb a megbukott vállalat, mint Magyarországon.
- A nagyméretű magáncég épp olyan mamutként
képes viselkedni, mint az állami – magyarázta Gansperger Gyula. Minden a szabályozáson múlik: Magyarországon például úgy privatizálták a regionális energia-szolgáltatókat, hogy 8%-os, tőkearányos profitot garantáltak a külföldi befektetetőknek, ámde a szabályozásból kimaradt, hogy a szerződésben mi értendő „tőke” alatt. Magyarországon az 1990 óta tartó magánosítás következtében mára mindössze 15-20%-ra szorult vissza az állami szektor. 13 év alatt 8 milliárd euró közvetlen bevétele volt a privatizációból a költségvetésnek. Ez az 560 milliárdos GDP-hez képest eltörpül, de fontosabb az, hogy a számos külföldi befektető olyan szaktudást vitt magával Magyarországra, amely többé-kevésbé pótolja a 40 évnyi kiesést a világgazdaságból.
Nélküled nem tudunk működni
A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.
Támogató leszek!