Magyarok a leggazdagabb romániaiak toplistáján

2003. november 13. – 15:26

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

12 milliárd dolláros összvagyonnal 300-ra bővült a romániai gazdagok toplistája. A két legvagyonosabb erdélyi magyar, Teszáry és Verestóy 10, illetve 5 millió dollárral lett gazdagabb egy év alatt. Verestóy szenátori bevallásában 172 ezer dollár szerepel.

A listán szereplő gazdagok ranglistája azonban (egyelőre) korántsem állandó: a Capital gazdasági hetilap által összeállított lista szerint legkevesebb 5 évnek kell eltelnie ahhoz, hogy egy többé-kevésbé stabil rangsor jöhessen létre: a nemzetközi konjunktúra azt bizonyítja, hogy a vagyon megtartása ugyanolyan nehéz lesz, mint a megszerzése. A jelenleg gazdagoknak nagyvállalkozóból menedzserré kell fejlődniük, befolyásuk egy részét át kell adniuk egy szakértőcsoportnak, és partnereket kell keresniük. Amennyiben erre a váltásra nem képesek, el fognak tűnni. A leggazdagabbak három úton szerezték vagyonukat, mint visszaemlékezéseikből kiderül: az első csoport azokból áll, akik '89 előtti tapasztalatukat és kapcsolataikat kamatoztatták, a második csoport tagjai a privatizációs káoszt használták ki.

A készpénz nem szempont

A listát a Capital gazdasági hetilap nem a milliomosok készpénzszámlái szerint állította össze, hanem a birtokukban levõ üzletek, vállalatok felértékelése után. A felértékelésnél a tavalyi év üzleti adatait vették számításba, de figyelemmel követték az idei mutatók alakulását is. A felbecsülést a vállalatértékelõ cégek metodológiái szerint végezték, melybe beletartozik a birtokukban lévõ ingatlanok, területek, épületek piaci felértékelése is.

A harmadik csoport azokból áll, akik nulláról kezdtek, új cégeket alapítottak, és melyek a román államtól teljesen függetlenül fejlődtek. A 300 leggazdagabb romániai vagyona összesen 12 milliárd dollárra rúg – ez Románia bruttó nemzeti össztermékének (GDP) 26%-a. Közel 500 ezer alkalmazottat foglalkoztatnak – ez a romániai magánszférában dolgozók 11%-a.

A leggazdagabb emberek élvonala nem változott az elmúlt évben: továbbra is a vasgárdista múltjáról ismeretes, emigráns nagyvállalkozó Iosif Constantin Dragan számít a legtehetősebb románaiai állampolgárnak 800-850 millió dollárra becsült vagyonával, Ion Tiriac vagyonát 650-700 millió dollárra taksálják, a harmadik helyen pedig az European Drinks-tulajdonos Micula fivérek állnak 650 millióval. A Paunescu család vagyona 600-650 millió, az ötödik helyen Sorin Ovidiu Vantu kétes hírű üzletember áll a maga 460 millió dollárnyi vagyonával.

A toplistán szereplők 41%-a Bukarestben él –

ők összesen körülbelül 8 milliárd dollárt birtokolnak. Régiók szerint nézve a gazdagok második kedvenc lakhelye Várad környéke, azaz a

Partium

(7 üzletember, összesen körülbelül 860 millió dollár vagyonnal), illetve

Erdély

(49 dollármilliomos, akik vagyona ugyancsak 860 millió dollár körül mozog). A Partium messze leggazdagabbjai az European Drinks cégcsoportot birtokló Micula testvérek (650 millió dolláros vagyonnal).

Erdélyben Kolozs megyében él a legtöbb milliomos (14), azonban a leggazdagabb erdélyi nem kolozsvári, hanem

brassói

lakos: Ion Neculaie vagyona körülbelül 240-250 millió dollárra rúg. Negyedik helyen

Temes

megye található: itt 14 milliomos él, összesen 415-434 millió dolláros vagyonnal.

Maros

megyéből nyolcan (109-121 millió dollár) szerepelnek a toplistán,

Kovászna

megyéből hatan (73-82 millió dollár),

Hargita

megyéből pedig négyen (50-54 millió dollár).

A

Moldovában

lakó toplistások 736-797 millió dollárt birtokolnak, azonban gyanítható, hogy vagyonuk összesítve valójában sokkal többre rúg: ugyanis olyan híres-hírhedt személyiségek élnek itt, mint Corneliu Iacobov ,Viorel Hrebenciucvagy a Sechelariu fivérek , akik üzleteiket nagyrészt külföldi cégeken keresztül bonyolítják, és melyekről a Capital-nak nem sikerült adatokat szereznie.

A legkevesebb (vagyis egy) milliomos

Fehér

,

Calarasi

és

Gorj

megyében lakik.

Érdekeltségeiket tekintve

a toplistások közül a legtöbben (102 személy)

termelő tevékenységekben

(is) utaznak, második kedvenc a

kereskedelem

(94). 45 személynek vannak

turisztikai

érdekeltségei.

37 milliárdos üzletei valamiképp kapcsolódnak az

élelmiszeriparhoz

és 33-an birtokolnak

építőipari

vállalatot. 31 milliomosnak vannak érdekeltségei

IT- illetve távközlési

-cégekben,

mezőgazdaságból

pedig 23-an szereztek vagyont.

Hazai márkát sikerült alkotniuk

Dan Sucu: Mobexpert – bútoripar; Viorel Catarama – Elvila , bútoripar; Radu Timis: Cris-Tim – élelmiszeripar; Adrian Sarbu: Mediafax , Ziarul Financiar – média; Aurel Kober: Kober – festékipar; Nicolae Zahiu: Condem , építõipar – Mihai Miron: Eurofarm – gyógyszeripar; Marius Ilie: Ferma Natural – élelmiszeripar; Adrian Butuca: Polirom – könyvkiadás; Octavian Radu: RTC – irodai eszközök; Ilinca család: Topway – élelmiszeripar; Gabriel Carlig: Jolidon – készruha-ipar; Josef Seroussi: Signor Seroussi, Madame Seroussi – készruha-ipar; Damian Mereu: Croco – élelmiszeripar;
Ennek ellenére a Synovate közvélemény-kutató cégnek a Biz magazin számára végzett felmérésébõl kiderül, a fenti milliomosok márkái közül egyik sem elég erõs ahhoz, hogy ismertségét tekintve labdába rúgjon a nagy nyugati brandek közt. A legerõsebb romániai márkát Radu Georgescunak, a RAV Antivirus fejlesztõjének sikerült felépítenie, azt azonban eladta a nyáron a Microsoftnak. Román címkék közül még az Arctic és a Dacia a legismertebb, azonban mindkettõ külföldi tulajdonban van. Az elsõ öt, legsikeresebb márka a román piacon a Coca-Cola , a Mercedes , az Ariel , a Philips és a Colgate. A legnagyobb ismertségbeli növekedést a román piacon a mobiltelefon-szolgáltatók érték el az utóbbi öt évben.

A mezőnyben előkelő helyen magyar üzletemberek is vannak,

meg kell azonban jegyezni, hogy a Capital kiadványában az olvasó nem talál számszerűsített rangsort: az egyes személyek pontos helye a toplistán nem dönthető el egyértelműen, mivel vagyonuk nagyságát is csak megbecsülni lehet.

A váradi lakhelyű

Teszáry Zoltán

, az RCS&RDS távközlési cégcsoport tulajdonosa a maga 80 millió dolláros vagyonával a leggazdagabb. Az RCS&RDS már a környező országokban (Magyarországon és Szlovákiában) is jelen van, és tavaly 1,1 millió dolláros nyereséget könyvelhetett, így Teszáry az országos toplista 27. helyét foglalja el. Tavalyi mérésében vagyonát 60-70 millió dollárra becsülte a szaklap.

Teszáry Zoltán szinte soha nem jelenik meg a nyilvánosság előtt, üzleteit a háttérből irányítja. Saját elmondása szerint őt inkább az üzlet érdekli, semmint a pénz. Szerinte a vagyon nagyon viszonylagos és változó dolog, ezért csak óvatosan érdemes beszélni róla.

Prosszer Zoltán és Gabriella

Marosvásárhelyen, illetve Bécsben élő házaspár következik a romániai magyar toplistán 55-60 millió dolláros vagyonnal. Az országos összesítésben a 40-41.-ik hely tájékán leljük fel őket. Főleg autóalkatrészekkel, autókkal és motorkerékpárokkal kereskednek.

Verestóy Attila

, RMDSZ-szenátor a harmadik a romániai magyarok közt. Az ő vagyona 25 millió dollárra rúg a Capital becslése szerint, így a 100. hely körül mozog a toplistán. Verestóy 20 cégben rendelkezik érdekeltséggel, mely cégek fafeldolgozással, mezőgazdasággal, szállítással vagy könyv- és lapkiadással foglalkoznak.

Verestóy Famos nevű bútorgyára 15 millió dolláros forgalmat bonyolított. A legutóbbi időben nagyon sok pénzt fektetett a Trinserv tejtermék-gyárba. Az üzletember-szenátor vagyonát tavaly 15-20 millióra becsülték, ebből szenátori vagyonnyilatkozatában 172 ezer szerepel.

Ugyancsak 25 millió dollárra rúg

Mudura Sándor

nagyváradi vállalkozó vagyona. Mudura a nagyváradi Lotus Plaza tulajdonosa, ugyanakkor pedig Kinder-tojásokba gyárt játékfigurákat. A múlt rendszer idején a tisztiorvosi szolgálat (Sanepid) ellenőre volt, majd Németországba emigrált, ahol 40 évesen végzett el egy kereskedelmi egyetemet. 1988-ban alapította első mezőgazdasági cégét Magyarországon, ugyanitt ismerte meg Medgyessy Péter jelenlegi magyar kormányfőt is, akinek máig jóbarátja.

Bába György

22-24 milliós vagyonával körülbelül a 110. helyet birtokolja az országos toplistán. Kézdivásárhelyen él, és a Cosmo háztartási elektronikát forgalmazó üzletlánc tulajdonosa. Az üzletláncnak évente több, mint 30 millió dolláros forgalma van. Az eredetileg informatikus végzettséggel rendelkező Bába könyvelő-programokat készítő cégének csődje után 1994-ben nyitotta meg első boltját, melyben két alkalmazott hazai gyártmányú elektronikai termékeket árult.

Szarvadi Loránd

kicsivel szegényebb vagyonnal rendelkezik (21- 23 millió val), azonban ugyancsak kézdivásárhelyi, és a Domo elektronikai cikkeket forgalmazó üzletlánc tulajdonosaként Bába konkurense. A Domo-nak 2000-ben 20 üzlete volt, de ezt 2003-ra megtriplázták.

130.-ik hely illeti meg a kézdivásárhelyi

Hegedüs Ferencet

, a Domo üzletlánc társtulajdonosát, akinek vagyona körülbelül 15-17 millió dollárra rúg.

A csíkszeredai

Kurkó János

vállalkozó hozzávetőlegesen a 142-ik helyet vallhatja a magáénak. Vagyona 13-15 millió dollárra tehető, turizmusban és ingatlan-üzletben érdekelt. Hobbija az autóversenyzés – a Mazda szuperkupában és a Porsche szuperkupában versenyez, ugyanakkor egy hoki-klubot is vezet. Gyermekkorában lelkész szeretett volna lenni, de végül autó-villamossági szakiskolát végzett. 1992-ban két évig Magyarországon dolgozott autószerelőként, aztán 1998-ban két benzinkutat vásárolt, valamint egy saját autó-szervizt nyitott. Jelenleg több üzlethelyiséget ad bérbe, valamint több hotel tulajdonosa. A közeljövőben bevásárlóközpontot szeretne építeni Bukarestben.

Fodor Zsolt és Szilvia

kolozsvári vállalkozó-házaspár 12-14 millió dolláros vagyonnal rendelkezik, mely a 155. helyet jelenti a toplistában. Ők az évi 20 millió dolláros forgalommal rendelkező EuroGSM mobiltelefon-forgalmazó tulajdonosai. A cégnek 65 üzlete van az országban. Az EuroGSM első kolozsvári boltja a GSM-mobiltelefon rendszer bevezetésének napján nyílt.

A kolozsvári

Hristea Erika

a Secpral Pro tulajdonosa, vagyona körülbelül 8 millió dollár, így a 200. helyen áll a toplistában. Cége hőközpontokat és csöveket forgalmaz nagybani tételben, tavaly 13 millió dolláros forgalmat könyvelt el.

Bajkó Miklós

Csíkszeredában él, és műanyag kazetták gyártásából 6-7 millió doláros vagyont szerzett. Bajkó cégei a Berolina Plastics, illetve a Harplast. Egy szállítási cégban, az Oscar Com-ban is érdekelt, és a jövőben turizmusba szeretne pénzt fektetni.

Ugyancsak 6-7 millió dollárra tehető a székelyudvarhelyi

László János

vagyona. Ő a Mol Carrier motorolajok importőre. Vállalata, az Impar, több, mint 10 millió dolláros forgalmat tudhat magáénak. A vállalkozó ugyanakkor turizmusban is utazik, illetve ingatlan- és média-érdekeltségei vannak.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!