Az USA már indított ENSZ-mandátum nélkül háborút (Vietnamban), de most Washington „megelőző védelempolitikája” sokkal bonyolultabbá teheti a csatát követő helyzetet, tovább gyengítve a szeptember 11. után átalakult transzatlanti kapcsolatokat.
Több példával is illusztrálható, melyek a mostani iraki hadjárat 20. századi precedensei. A koreai és vietnami háború eltérő szociokulturális közegben zajlott, az egyik ENSZ mandátummal, a másik anélkül.
A koreai és vietnami nemzetközi előzmények
#bi#Korea: #/bi# A hidegháború első jelentősebb fegyveres konfliktusa nem Európában, hanem Délkelet-Ázsiában tört ki. A II. világháborút követő tárgyalások két részre osztották Koreát a 38. szélességi fok mentén: a kommunista Észak-Koreára, valamint az Amerika-támogatotta Dél-Koreára. Észak-Korea 1950-ben megszállta Dél-Koreát. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa azzal válaszolt a támadásra, hogy 9:0 arányban elfogadott egy határozatot, mely szerint a bevonulás „a béke megsértése”. A Biztonsági Tanácsnak nem volt szovjet tagja, mivel 6 hónappal korábban a Szovjetunió elhagyta a Tanácsot, tiltakozásul annak Kínával való bánásmódja ellen.
Harry S. Truman
elnök gyorsan felhatalmazta az amerikai erőket egy ENSZ lobogó alatt indítandó katonai akcióra, és kinevezte
Douglas MacArthur
tábornokot az ENSZ-erők parancsnokává. További 15 nemzet küldött csapatokat az ENSZ irányítása alá. Truman nem kért hivatalos hadüzenetet a Kongresszustól. Hivatalosan Amerika jelenléte Koreában nem volt több, mint „politikai akció”.
Az eredeti felhatalmazás, amelyet az Egyesült Államok az ENSZ-től kapott, arra szólt, hogy állítsa vissza az eredeti határt a 38. szélességi foknál. Miután Észak-Korea szinte teljesen legyőzte Dél-Koreát, az amerikai csapatok új támadásba lendültek és az év végére visszaszorították az észak-koreaiakat a Yalu folyó mögé, Kína területére. A helyzet azonban megváltozott, amikor 1951 közepén Észak-Korea, 180.000 kínai „önkéntes” segítségével visszanyomult az eredeti határokig.
Ezután egyik félnek sem sikerült előbbre jutnia, így 1953 nyarán fegyverszünetet kötöttek. A konfliktus során az Egyesült Államoknak 54 264 halottja, valamint 103 284 sebesültje volt. A koreai háború becsült költsége Amerika számára 336 milliárd (md) dollár , vagyis a GDP 15%-a volt.
#bi#Vietnam: #/bi# Az Egyesült Államok egy másik délkelet-ázsiai konfliktusba is belekeveredett, amikor
Dien Bien Phu
, az utolsó francia támaszpont Dél-Vietnamban 1954-ben a kommunista vietnamiak kezére került. Az Egyesült Államok addig a francia katonai erőfeszítések 80%-át fizette.
Eisenhower
elnök azonnal „katonai tanácsadókat” küldött, hogy kiképezzék a dél-vietnámi csapatokat, az USA pedig tovább finanszírozta
Ngo Dinh Diem
dél-vietnami kormányát, egészen annak megbuktatásáig és a kormányfő kivégzéséig (1963 novemberében). 1964-ig egyetlen amerikai egységet sem küldtek teljes elkötelezettségű hadi cselekménybe. 1964. augusztus 2-án egy amerikai romboló és három észak-vietnami cirkáló lőtt egymásra a Tonkini-öböl nemzetközi vizein. Az amerikai külügyminisztérium figyelmeztetésben részesítette az észak-vietnami kormányt. Két nappal később, augusztus 4-én ismét amerikai rombolók és észak-vietnami cirkálók lőtték egymást. Az amerikai erők -
Johnson
elnök jóváhagyásával – azonnal megtorló intézkedéseket foganatosított több észak-vietnami célpont ellen.
Röviddel ezután a Kongresszus elfogadta a Délkelet-Ázsiai Határozat ot (a Tonkini-öböl Határozatot), amely egyedül Észak-Vietnamot tette felelőssé az incidensért, és hivatalos felhatalmazást adott az elnöknek, „tegyen meg minden szükséges intézkedést” annak érdekében, hogy visszaszorítsa az észak-vietnami katonai agressziót. Ebből következően az amerikai katonai akcióra az ENSZ nem adott felhatalmazást.
1964-től 1973-ig az amerikai erők korlátozott gerillaháborút folytattak Dél-Vietnamban, miközben amerikai gépek folyamatosan bombázták az északi országot. A vietnami nép támogatásának hiánya, valamint az Egyesült Államokban növekvő ellenállás jelentősen akadályozta a kiterjedtebb amerikai katonai akciót. Az Egyesült Államok végül 1973-ban visszavonta csapatait, de tanácsadói maradtak.
1975 elején Észak-Vietnam lerohanta Dél-Vietnamot és létrehozta az egységes, kommunista országot. A háború összes közvetlen kiadását hivatalosan 494 md dollár ra, vagyis az éves GDP 12%-ra becsülik.
Mennyibe kerülhet az iraki hadjárat?
A mostani költségek alakulása attól függ, meddig tart a háború, valamint milyen jellegű lesz az Egyesült Államok háború utáni elkötelezettsége. Az bizonyos, hogy ez a háború más, mint az 1991-es Öböl-háború, és más költségeket is fog felemészteni, mivel a harcok nemcsak a sivatagban folynak majd, hanem városokban is, és mivel ezúttal az iraki rezsim leváltása is a célok között szerepel.
Több, a politikai paletta mindkét oldalán működő elemzőcsoport próbálta már megbecsülni a háború várható költségeit ( a legrészletesebb tanulmány az American Academy of Arts and Sciences készítette). Az eredményekben nagy a szórás, 100 md dollártól el egészen 1000 md dollárig, a háború kirobbanásának forgatókönyvétől függően. Emiatt leginkább ésszerű a háború költségeit 400 md dollár ra becsülni.
Mennyit érnek az iraki olajtartalékok?
Irak
rendelkezik a világ második legnagyobb olajkészletével – legalább 112 md hordó val, valamint hatalmas, még fel nem fedezett területekkel (a 112 md hordó körülbelül 15 milliárd tonnának felel meg, de becslések szerint akár 40 md tonna is fellelhető Irak területén). Ez több, mint az egytizede a világ összes ismert olajkészletének. Ez a tény az országot azon 14 ország különleges csoportjába emeli, amelyek 100 milliárd hordónál nagyobb olajtartalékkal rendelkeznek.
Irakban talán a legolcsóbbak az előállítási költségek a világon (körülbelül 1 dollár/hordó), míg az USA-ban és az Északi-tengeren ugyanez 4 dollár, Szaúd-Arábiában pedig 2,5 dollár. Az iraki olaj ugyanakkor rendkívül alacsony kéntartalmú. A könnyű nyersolaj jelenlegi magas árát figyelembe véve (37 dollár) ez körülbelül olajtartalékokban számolva 4.144 md dollárt jelent. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy a jelenlegi előállítás mennyisége alacsony. Irak infrastruktúrájának nagy része romokban hever, az olajtárolók egy része is megsérülhetett a túlpumpálás, illetve az elárasztások miatt. A legtöbb vezeték, illetve szállítóeszköz szintén megsérült. Szakértők szerint a termelési kapacitás nem lesz több, mint 1 md hordó évente, ami kb. 25%-os növekedést jelentene a mai termeléshez képest, s ez mai árakon számolva kb. 37 md dollár bevételt jelentene.
Hírforrás: Budapest Analytica
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!