Habár a Petrom évi bruttó nyeresége 96 millió euró (a román nemzeti össztermék 10%-a), a nemzetközi érdeklődés még így is túl nagy ahhoz, hogy azt higgyük: csupán egy vállalatról van szó. Miért stratégiai fontosságú a Petrom?
Habár a kártyák még távolról sincsenek leosztva, jelenleg három csoport küzd a Petromért: egyrészt Dinu Patriciu és Dan Voiculescu , akik az osztrák OMV -vel, valamint az Egyesült Arab Emirátusok királyi családjának birtokában levő Petroleum Investment Company -val társulnának. A másik csoport a RAFO Onesti tulajdonos-csoportja: Ovidiu Tender (a Tender Group tulajdonosa), Corneliu Iacubov , valamint Kovács Attila , akik a NATO arhívumainak igazgatójával, William Matserrel , valamint az amerikai Halliburton olajipari társasággal (melynek 2000-ig az Egyesült Államok jelenlegi alelnöke, Dick Cheney volt az igazgatója) tervezik megkaparintani a Petromot. A harmadik csoport, mely érdeklődik a Petrom iránt nem más, mint Sorin Ovidiu Vantu , aki egyes értesülések szerint megszerezte Liviu Luca , a SNP Petrom szakszervezeti vezetőjének a támogatását. Liviu Luca, a Petrom 60.000 munkásának szakszervezeti elnöke minden fél számára kívánatos partner, hiszen a szakszervezet révén a Petrom részvényeinek 10%-a van a kezében. A hírek szerint Vantu és Luca az orosz Lukoil elnökével, Vagit Alekperovval tárgyaltak a Petromról.
Természetesen lehetséges, hogy a fentebb felsoroltakon kívül más hazai és külföldi üzletemberek is részt vesznek a játékban, hiszen itt nem csupán a Petrom forgalmáról van szó, hanem arról is, hogy Románia a nagyhatalmak számára stratégiai és geopolitikai szempontból kezd érdekessé válni. A Petromért versengő román állampolgárok azonban valószínűleg csupán szövetségeket próbálnak kötni a „nagybani játékosokkal”, hogy a játszma végén ne legyenek azon vállalkozók között, akik más üzlet után kell nézzenek: a Petrom hazai cégekkel évente közel 1 milliárd dollár értékben kötött szerződéseket -- a Petrom magánkézbe való jutásával a hazai üzletembereknek közel 50%-a esik majd el ezekről a szerződésekről.
És már megint a kőolaj…
Még tavaly augusztusban cikkezet arról a Wall Street Journal , hogy az Egyesült Államok Románia iránt való érdeklődésének oka nem más, mint a tervezett Kaspi-tenger felől Nyugatra tartó kőolajvezeték, amely Románián is áthaladna. Miután tavaly szeptemberben román, horvát és bolgár hivatalosságok aláírták a kőolaj-vezetékről szóló szerződést, a Petrom privatizációjának tétje számottevően megnőtt.
A Petrom
Alaptõkéje 2002-ben 1,15 milliárd euró, bruttó nyeresége 96 millió euró volt (a romániai PIB 10%-a). Alaptõkéje 1,15 milliárd euró, jelenleg 60.398 alkalmazottja van. A vállalat 600 benzinkutat, négy tengeri kõolaj-kitermelõ platformot, valamint két kõoljafinomítót birtokol. Az évi szárazföldi kõoljakitermelése 6,3 millió tonnára rúg.
A készülődő iraki háború pedig még türelmetlenebbé teszi az amerikaiakat: hiszen ha felépül a kőolaj-vezeték, Amerikának többé már nem fájna annyira a feje az Öböl-beli kőolaj miatt. Mint a kaspi-tengeri kőolaj legfőbb haszonélvezője, Amerika biztosítani tudná magának a kőolajat arra az esetre, ha a közel-keleti országok többé nem lennének hajlandók kőolajat eladni neki: a Konstanca-Trieszt kőolaj-vezeték, vagy más néven a Dél-Kelet Európai vezeték (SEEL) napi 660.000 hordónyi kőolajat szállítana a Kaspi-tengertől Európába. Egy közelmúltban született amerikai EIA (Energy Information Administration) jelentés pedig kiemeli: Románia és Bulgária fontos állomás lehet a kőolaj nyugatra való szállításában.
Nélküled nem tudunk működni
A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.
Támogató leszek!