„Bármit kell elvégezni, elvégzed, az tényleg a legelképzelhetetlenebb dolog is lehet, míg pénz jön belőle…” A nyaranta Amerikában szerencsét próbáló diákok egy része visszajön, más részük ottmarad – mi lyen sors vár rájuk ?
Lehetőség, mely aranyat ér
Becslések szerint 2500-at is meghaladja azoknak a romániai diákoknak a száma, akik a tavaly nyáron különböző cégek szervezte „kulturális csereprogramok” révén dolgozhattak az Egyesült Államokban. E programokon az ú.n. J-1-es vízum ot biztosítják a résztvevőknek, s ez maximum négy hónapos időtartamra érvényes munkaengedélyt is jelent egyben, mert a vízum alapján, a munka elkezdése előtt az Államokban kötelező a munkakönyvnek, munkaenegedélynek megfelelő TB-kártya kiváltása. A társadalombiztosítási kártya fontosabb dokumentum az Államokban akár az születési bizonyítványnál is: az e kártyán tárolt szám nélkül szinte semmilyen hivatalos ügyet nem lehet elintézni.
Ezer dollárba kerül az indulás
A programba bekerülni szándékozó egyetemista nem lehet első és utolsó tanulmányi évében. Emellett ahhoz, hogy kérhesse felvételét, az egyetemlátogatási igazolástól a motivációs levélig terjedő papírok kötege szükséges – a papírok milyensége és mennyisége általában cégenként változik. Az eljárás általában ősszel kezdődik, amikor a diák beadja az igénylő dossziét s várja, hogy pozitív elbírálás esetén a szervező cégek angoltudását ellenőrzendő, interjúra hívják.
Kulturális csereprogram:
A szervező cégek szerint a programban résztvevők ottlétük alatt kapcsolatba lépnek az amerikai állampolgárokkal, és így megismerhetik azok kultúráját, gondolkodásmódját, kiterjesztve ezáltal látókörüket hazájuk határain túl.
Már januárt írnak általában, mire a diák megkezdi (a sikeres interjút követően) befizetni a 800-1000 amerikai dollárt, amelybe az egész ügy kerül. Általában ebbe az összegbe a repülőjegy is belefoglaltatik. Ezt az összeget részletekben fizeti be május-júniusig, miközben dossziéja az amerikai elbírálók kezében van, ahonnan – elméletileg – még mindig visszadobhatják
Ilyenkor az izgalom már növekvőben, mert a következő lépés talán a legnehezebb: változatos szűrőkön és ellenőrzéseken túljutott vízumkérések a bukaresti amerikai nagykövetségre kerülnek, ahol a beutazási engedélyt elbírálják. Amennyiben elutasítják a követségen a vízumkérelmet (ritka eset, de előfordul), akkor a szervező cég visszaadja a befizetett pénzösszeg nagy részét.
Ha azonban – és ez sokkal gyakoribb – egy, csak amerikai földön felbontható boríték társaságában beragasztják az útlevélbe a vízumot, már jöhet is a légitársaság megválasztása, amellyel átrepülsz a korlátlan lehetőségek földjére.
Kinek a nullszaldó, kinek a tizenötezres bevétel
Legalábbis efféle földre vár az Amerikát még nem látott diák. Azazhogy a tévében már látta, de a vásári alku nem mindig talál az otthoni számítással! Két földrajz szakos diák meséli, hogy ők nem messze kerültek a kilencvenes évek elején paradicsominak hitt Dallastól. Ám nagyon melléfogtak!
Texasban csak dögmeleget találtak, és a megbeszélt munkahelyen csak másfél hétig dolgozhattak: szerződésük ellenére a csekély forgalom miatt elbocsátotta őket a főnök. Ezután lázas munkakeresés következett -- másfél hónapra rá sikerült csak más munkahelyet találniuk, s hazatérésükig éppcsak nullszaldósok lettek. A szerencsések: hát igen, ők nem egy esetben kerestek akár tizenötezer dollárt is, s vigyorogva jöhettek haza.
Akik úgy döntenek, maradnak
A programok Kolozsváron még a kilencvenes évek elején indultak, mostanság már hat cég is foglalkozik ilyen jellegű munkaközvetítéssel, bár a megnevezés mindmáig a régi: kulturális csereprogram. Többezer diák vehetett részt ebben, napjainkra már szinte minden egyetemista hallott erről a pénzkeresési lehetőségről.
Híre annyira elterjedt, hogy egyesek csupán amiatt iratkoznak be egyetemre, hogy már első év végén megpályázhassanak egy amerikai diákvízumot, és sokan vagy kintmaradnak az Államokban, vagy hazatértükkor ott is hagyják az egyetemet (ha nincs mód még egyszer kimenni).
Az „illegális Amerika”
Az amerikai Bevándorlásügyi Hivatal 1996-os felmérése szerint körülbelül 5 millió papírok nélküli bevándorló él az Egyesült Államok területén – ez az amerikai lakosság 1.9 százalékát teszi ki. Az illegális bevándorlók kedvenc államai Kalifornia (2 millió bevándorló), Texas (700.000), New York (540.000), Florida (350.000). A bevándorlók 41 százalékát olyanok teszik ki, akik törvényesen érkeztek az országba, azonban a vízum lejárta után nem távoztak.
A kérdés az, hogy mihez kezdenek az amerikai hatóságok az illegálisan ott-tartózkodókkal? Az INS (amerikai Bevándorlásügyi Hivatal) honlapján nem sikerült konkrét intézkedéseket találni -- úgy tűnik, a hatóságok szigorú büntetésekkel, fenyegetőzésekkel nem is próbálják elriasztani az illegális bevándorlókat. Ez végülis érthető, hiszen 5 millió embert, a lakosságnak majdnem 2 százalékát nem lehet kitoloncolni az országból, és különben is, olcsó munkaerőre mindig nagy szükség van. (Sipos Zoltán)
A helyek száma az évek folyamán egyre nőtt, s ezzel egyidőben a kintmaradóké is. Interjúalanyunk is félig illegális helyzetben tartózkodik az USA-ban, ezért csak álnévvel vállalkozott a vele készült beszélgetés közlésére.
Hősünknek – nevezzük
Johnny
nak – 2002 novemberében kellett volna hazatérnie, de ő úgy ment el itthonról, hogy nem tér vissza, szerencsét próbál odaát. A kötelezően megváltott, visszaútra is érvényes jegy azóta is fiókjában lapul. Az elszakadás családjától nem esett nehezére, mert jó néhány éve az országot járta munkája folytán.
Három hónapot Michigan északi részén töltött, két munkahelyen is dolgozva egyszerre a turisztikai csúcsidényben. Jól is keresett, csak a szezon végén volt gond a munkaórák egyre zsugorodó számával. Munkaengedélye megvolt, nyugodtan élt, élvezte Amerikát. A szigeten, ahol dolgozott tíz honfitársa tette könnyebbé napjait -- tartott mindez októberig. Döntésén viszont nem változtatott, mikor a többiek hazafele távoztak. Chicago felé vette útját, ahol már várt rá egy pár régi jóbarát. Kérdéseimre onnan válaszolt e-mailben:
- A beilleszkedés nem esett nehezemre, volt már egy pár barátom itt, akik átsegítettek a nehéz kezdeten. Templomba is járok, ha az időm engedi, s akikkel ott találkozom, mindannyian otthonos, megszokott arcok. Egyelőre semmilyen státusom sincs, csak egy öt évre szóló Illinois állambeli személyazonosságim és jogosítványom van, na meg persze egy bankszámlám. Barátaim azt mondják, ez elég is kezdetnek. Azonban remélem hamarosan sikerül megházasodni, s akkor hivatalossá válhatok. A személyazonosági elkészítéséhez csak egy lakcímet igazoló papírt kérték a rendőrségen, meg a TB-kártyát.
Dolgozott már az építkezőiparban, de nem tetszett neki, inkább otthagyta. Jelenleg taxi- és limuzinsofőrré próbálja átképeztetni magát, de hátravan még pár vizsgája. Milyenek voltak a munkalehetőségek az eltelt félév folyamán? – kérdeztem.
- Munkalehetőségek lennének, ha „tiszta” a munkaengedélyed, van vízumod vagy zöldkártyád. Sajnos én a tél közeledtekor értem ide, mikor még a feketemunka-ajánlat is szűkösebb. Végül azonban mindig kerül valami munka, na meg eddig senkit sem láttam éhen halni. Ahhoz, hogy szakmámban dolgozhassak, „zöld kártya” kellene, de még ha az meg is lenne, akkor se venném biztosra a dolgot. „ Bármit kell elvégezni elvégzed, s az tényleg a legelképzelhetetlenebb dolog is lehet, míg pénz jön belőle…” Megpróbáltam volna elmenni Floridába egy barátomnál dolgozni, mert itt nem találtam jó ideig munkát. Végül, a barátok és az itteni, lengyel és európai kaját kínáló üzletek győztek meg, hogy maradjak Chicagóban.
Ami a csereprogramot lebonyolító céget illeti:
- Nem próbálták felvenni velem a kapcsolatot, mondhatni, nem is bánom!
A céges passzivitás azért meglepő, mert a szigorodó törvények értelmében kevesebb helyet biztosít az amerikai kormányhivatal annak a cégnek, amelynek több kiközvetített diákjuk odaát marad. Amúgy már régóta az a hír járja diákkörökben, hogy ha jól fizetsz a cégvezetőnek, rossz tanulmányi eredmények és a mondatok között alig felfedezhető angoltudás mellett is kijuthatsz. Ezt hivatalosan mindenki cáfolja, de az amerikai nagykövetség valószínűleg hisz a híreszteléseknek, mert 2003-tól már a jó jeggyel rendelkezők indulhatnak csak komoly eséllyel a vízumért Bukarestbe.
Johnny jól érzi magát Amerikában. Hozzá hasonló helyzetben sokan vannak még a keleti parttól Hollywoodig. Bár munkatapasztalattal nagyon ritkán rendelkeznek, a romániai munkásokat általában kedvelik Amerikában. Ezzel együtt ha már ott vannak, akkor a a nagyobb kereset reményében legtöbben ráhúznak, így a munkáltató is elégedett: számára már nem lényeges, hogy az illető diák éppen hazai vagy amerikai jövőjét akarja megalapozni.
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!