A RomTelecom ez év márciusától a más hálózatokkal történő beszélgetéseket a bérletben foglalt impulzusokon kívül számlázza. A fogyasztóvédőkhöz úgy járnak az előfizetők, mint a haza.
Az elégedetlenségek fő oka az, hogy habár a legtöbb bérlettípusban benne foglaltatnak az impulzus-csomagok, az előfizetők, még akkor is ki kell fizessék a mobilhívásokat, ha nem is használják fel ezeket. Külön fizetniük kell, mégpedig a számlázás dollár-alapon történik. Miért?
Tavasz óta túlfizetünk
A zavar akkor keletkezett, amikor folyó év második harmadában a RomTelecom egy, a többi telefonszolgáltatóval kötött szerződés értelmében megváltoztatta a saját rendszerében kívülre történő hívások számlázását. A RomTelecom egy márciusi sajtóközleményében bejelentette, hogy április 1-től a telefonszolgáltató külön fogja számlázni a helyi, távolsági, nemzetközi, valamint a „különleges hálózatokkal” (például a mobiltelefon-hálózatokkal, internet-szolgáltatókkal történő) beszélgetéseket illetve adatforgalmat. A társaság képviselői indoklásukban a Távközlési Minisztérium 1997/119-es rendeletére hivatkoznak. A gond csak az, hogy ugyan ez a rendelet megengedi a GSM-hálózati hívások dollárban történő számlázását, azonban nem teljesen különválasztva a bérlet impulzusaitól.
Kiskapú
A RomTelecom magyarázata az, hogy a vezetékes vonalról GSM-hálózatra való tárcsázások bevételének nagy része a mobiltelefon-szolgáltatók zsebébe kerül, e szerint egy vezetékesről mobilra való hívás percenkénti 17 centes árának akár 70%-a is a GSM-szolgáltatónak lesz kifizetve -- mindez a fentebb említett rendelet értelmében. Így ha egy RomTelecom-bérlet körülbelül 5 dollárba kerül, és a kliens 100 percet beszél mobilra, a RomTelecomnak saját zsebéből kellene fizetnie a bérlet ára és a GSM-szolgáltatónak kifizetett összeg különbözetét.
Andrei Georgescu , a bukaresti fogyasztóvédelmi iroda ellenőre a Cotidianul kérdésére elmondta: jelen pillanatban három dosszié kapcsán is foglalkoznak az üggyel, és rövidesen megoldást tud ajánlani. Ugyanakkor a RomTelecom sajtóirodája bejelentette, hogy a számlázásnak ez az új módját még annak idején nyilvánosságra hozták, és a döntés megszületésekor a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság véleményét is kikérték.
A RomTelecom árpolitikájával ellentétben a hazai mobiltelefon-szolgáltatók a bérlet árában levő percekből vonják le a más hálózatokkal való beszélgetéseket, mindössze, a bérletek nagy részénél többletet számítanak fel a saját hálózaton való beszélgetések díjszabásához képest.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!