III. Székelyföld Konferencia

A szombat esti plenáris üléssel értek véget a III. Székelyföld Konferencia munkálatai. Az 1902-es Székely Kongresszus 100-dik évfordulóján szervezett kétnapos tanácskozáson mintegy kétszáz meghívott vett részt, és az öt szekcióban közel százhúsz előadás hangzott el. A munkálatokat 18 területen műhelymunka előzte meg. A száz évvel ezelőtti székely Kongresszus tagjai a kivándorlás megfékezésére kerestek megoldást. A mostani konferencia pedig az ágazati stratégiák kidolgozására, és ezek segítségével a Székelyföld gazdasági-, kulturális- és társadalmi fejlesztésére, valamint a Székelyföld egyes térségei közötti kapcsolat és munka összehangolására összpontosított.

Kolumbán Gábor, a szervező Székelyföld 2000 munkacsoport vezetője, azt tartja a legnagyobb sikernek, hogy végre nyilvánosan kimondattak súlyos és megfontolandó igazságok is.

– Két-három szakterületen, itt mindenképpen említeném a kultúrpolitikát, az örökségvédelmet és az agráriumot, – nyilatkozta a konferencia záróülését követően az újságíróknak Kolumbán Gábor – olyan igazságok kimondására került sor, amelyek nagymértékben különböznek ma minden hivatalos közbeszédtől, és amelyek arra hívják fel a székelység figyelmét, hogy jobban bízzon azokban az elképzelésekben, amelyeket a saját értékrendszere mentén fogalmaz meg, mint azokban az ámításokban, amelyek az Európai Uniós finanszírozásokban, vagy megalapozatlan politikai ígéretekben rejlenek.

Kolumbán Gábor ezután néhány konkrétumot is megfogalmazott, mondván, hogy a Székelyföldön a mezőgazdaságnak a farmergazdaságra és piacgazdaságra való alkalmassága erősen megkérdőjelezhető, és tulajdonképpen az állattenyésztés az egyetlen ágazat, ami nagyon nagy szervezési és fejlesztési erőfeszítések után alkalmas arra, hogy versenyképes legyen.

Egy másik megkérdőjelezhető problémának, a székelyföldi gázbevezetés kérdését tartja Kolumbán, ugyanis szerinte a fa hazájában fölösleges luxus a gázbevezetéssel járó nagy összegű beruházás, miközben a falusi közösségeknek a magas gázdíjak miatt úgy is vissza kell majd térniük a fafűtésre. A konferencián az is megfogalmazódott, hogy a székely táj és környezet egy olyan érték, amely európai szinten értékesíthető és mérhető, és annak érdekében, hogy ez megtörténjen, nagyon komoly mentalitásbeli, tudati változásokra van szükség a gazdálkodás terén, különösen a vidéken élő, gazdálkodó falusi emberek részéről. – Kimondattak olyan tények, – folytatta Kolumbán – amelyek az erdőgazdálkodás, a közbirtokosság nagyon fájó pontjai: a magánerdészet, a menedzsment problémája, a jövedelmeknek a különböző magán- és egyéb érdekeknek a kiszipolyozása ezekből a struktúrákból. Én azt hiszem, hogy egy tudományos konferencia mindenekelőtt az igazságoknak a kimondásával kell, hogy segítse azt a közösséget, amely várja tőle az eredményt. Ezen túlmenően feladatvállalások történtek arra vonatkozóan, hogy nagyon rövid idő alatt megszületnek azok az ágazati stratégiák, amikre már nagyon régóta várunk.
A konferencia munkálatait a résztvevők többsége sikeresnek és hasznosnak tartotta. Bács Béla, a csíkszeredai Agenda 21 munkatársa hallgatóként volt jelen a tanácskozáson. Szerinte az effajta fórumra szükség van. – Sőt, szükség lenne, – mondotta –, hogy legyen több, esetleg specifikusabb, lebontva különböző szakmákra és jobban bevonva például a diákságot. Valószínűleg jobb lenne, ha kevesebb előadás lenne, csak komolyabb vagy mélyebb, jobban átgondolt előadások hangzanának el, és akkor sokkal több idő jutna arra, hogy ezt a résztvevők meg is beszéljék. Bíró József előadó, a Polgár-Társ Alapítvány munkatársa így nyilatkozott: – Hogy mennyire hasznos, azt a jövő dönti el, hogy szükséges, az biztos, sőt lehet, hogy sűrűbben kellene szervezni több ilyen típusú találkozót. Tőlünk, a székelységtől függ az, hogy képesek vagyunk-e felhasználni az itt elhangzott ötleteket, szakvéleményeket. Bíró József azt hiányolta, hogy nem voltak jelen a közintézmények, az önkormányzatok képviselői és azt is kérdésesnek tartja, mennyire jutnak el az itt megfogalmazottak a tömegekhez, és hát jó volna tudni, vevő-e rá egyáltalán a székelység.

A III. Székelyföld Konferenciáról egyébként nem csak az intézmények, önkormányzatok vezetői hiányoztak, politikusokból sem volt dömping. A székelyföldi parlamenterekből csupán azok jelentek meg, akik előadásokat is tartottak, holott, mint Kassay János konferencia-menedzsertől megtudtuk, a három megye (Maros, Hargita és Kovászna) parlamenti képviselete is meghívást kapott a tanácskozásra. Ez tűnt egyébként az egyik alapvető eltérésnek a száz évvel ezelőtti és a mostani konferencia között, az 1902-es tusnádi kongresszuson ugyanis megjelentek a korabeli magyar kormány egyes minisztériumainak miniszteri tanácsosai, a székelyföldi törvényhatóságok képviselői, főispánok és alispánok, a gazdasági egyesületek, hitelszövetkezetek küldöttei. A Székely Kongresszus díszelnökei Gróf Dessewffy Aurél és Báró Kemény Kálmán voltak, elnökei pedig Dr. Bedő Albert, Gróf Béldy Ákos, dr. Kömőcsy József, Tauszik B. Hugó és Gróf Zselénski Róbert (egyébként a korabeli Székely Egyesület és különböző gazdasági egyesületek elnökei).
Kolumbán Gábor szerint a mostani távolmaradásnak nem kell túl nagy jelentőséget tulajdonítani: – A nagy kérdés az, hogy kinek ma mekkora hatalom van a kezében. Aki cselekedni tud, és úgy érzi, hogy van elég hatalom a kezében, hogy cselekedjen, az itt volt. Aki nem jött el, vagy azért nem jött el, mert nincs elég hatalma ahhoz, hogy cselekedjen, vagy pedig bizalmatlanság állhat fenn. Ez nem egy közéleti fórum volt, ez egy tudományos rendezvény volt. Mi meghívtunk minden polgármestert, megyei tanácsost, elnököket, alelnököket, parlamenti képviselőket, szenátorokat. Aki tudott, eljött, hallgatózott, tanult, elmondta a véleményét, aki pedig nem jött el, az nem jött el. Nem tartom én ezt a kérdést olyan nagy jelentőségűnek, hiszen a mai világban a cselekvési képesség nagymértékben az embereken múlik. Szabad cselekvő emberek fogják ezt a vidéket megváltoztatni, előre vinni. Én nagyon kétlem, hogy azok az intézmények, amikről beszélgettünk az előbb, releváns hatással vannak erre a térségre. Legtöbbjük csak létezik és felemészti a polgárok adófizetési forrásait. Ezért teszem fel azt a kérdést, hogy kinek van ma hatalma, kinek van lehetősége cselekedni?
- Az emberek a saját sorsukért felelőséget kell vállaljanak. – tette hozzá végezetül Kolumbán Gábor. – Rajtunk múlik az, hogy hogyan fogunk élni, rajtunk múlik az, hogy milyen lesz a Székelyföld jövője. Nincsen ahonnan várni a megoldásokat. Ez a lényeges különbség az ezelőtt 100 évvel megtartott kongresszus és a mai konferenciánk között. Az az út nem járható, nem fog minket sem külföldi kormány, sem az Európai Unió, sem senki kívülről megváltani. Saját magunknak kell kialakítsuk azt az életteret, azt a gazdaságot, azt a szerkezetet ami fenntarthatóvá teszi a székelyföldi létformát. Ez egy nyitott folyamat, ebbe mindenki bekapcsolódhat. Itt nincsen vezető, itt nincs adminisztráció, senki ebből nem csinál karriert, ez szolgálat és alázat. Ez tulajdonképpen egy nagy kaláka. Önkéntességen alapul. Bárki politikai, vagy világnézeti, vagy múltbeli különbség nélkül bekapcsolódhat, egy feltétellel, hogy ezt szabadon tegye, tartsa be a Székelyföld értékrendszerét, a cselekedete ne legyen romboló erre a közösségre nézve, és fogadja el a partneri együttműködést. Ne próbáljon lenyúlni, ne próbáljon erőszakot gyakorolni, ne próbáljon másnak a dolgába oktalanul beleszólni. Az egyszerű székely ember is a háza táján ugyanilyen szabályok szerint él és rendezi az életét. Én biztos vagyok benne, hogy megtaláljuk az együttműködésnek a lehetőségét. Ez nem egy politikai kérdés, ez egyszerűen egy székely embernek a cselekvési tere.

A III. Székelyföld Konferencia munkálatai szombat este plenáris üléssel értek véget, melyen az egyes szekciók vezetői összegezték a tagozat munkáját, többen célkitűzéseket, programjavaslatokat fogalmaztak meg, és többek között szó esett egy székelyföldi EME létrehozásának szükségességéről is.

Kolumbán Gábor bejelentette, hogy a Székelyföld konferencia-sorozat átalakul Székely Regionális Fejlesztési Fórummá, mely állandó bizottságok keretén belül, stratégia- és programalkotással is foglalkozna. Ezzel párhuzamosan kétévenként ülésezik majd a Székelyföld Tudományos Konferencia, amely számba veszi a tudományos eredményeket, megvalósításokat. Mindkettő koordinálását a Sapientia EMTE vállalná fel.