Az EU felzárkóztatási programja

Az Európai Unió (EU) elmaradott területeinek felzárkóztatását érintő legfontosabb döntést a tagállamok mindig a hétéves időszakot átfogó közösségi költségvetés elfogadásakor hozzák meg, amikor megállapodnak a büdzséből regionális fejlesztésre elkülönített főösszegről, a támogatási célokról, továbbá a summa – célok és tagországok szerinti – szétosztásának kritériumairól. Az 1999-es berlini csúcstalálkozón az állam- és kormányfők úgy határoztak, hogy 2000-2006 között a közösségi büdzsé harmadát, összesen 213 milliárd eurót költenek felzárkóztatásra. Ennek zömét, 195 milliárdot a sokat emlegetett strukturális alapok számára különítettek el.

Négy különböző "részalap"

A többes szám mögött négy különféle „részalap" húzódik meg, de ezek között nincs eleve „szétosztva" a 195 milliárd euró, hanem a szabály a támogatható programokat rögzíti: a regionális fejlesztési alapból a legszegényebb régiókat lehet megsegíteni, a szociális alapból az akut munkaerőhiánnyal küzdő kisebb térségek részesülhetnek, két alap pedig a halászat, illetve a mezőgazdaság visszaszorulása miatt szerkezetváltásra kényszerülő területeket szubvencionálja. Azok a régiók, ahol az egy főre jutó GDP a közösségi átlag 75 százaléka alatt marad, mind a négy strukturális alapból részesedhetnek (ezek a régiók tartoznak az úgynevezett 1. cél alá), és számukra 7 év alatt összesen 136 milliárd euró áll rendelkezésre. A gazdagabb régiók azonban csak vagy az egyik, vagy a másik strukturális alapból meríthetnek, összesen 45 milliárd euró erejéig. A strukturális alapokból 10 milliárdot négy további kisebb, beszédes fantázianevű „zsebbe" tettek: ezek a határ menti együttműködést (Interreg), a lepusztult városrészek felzárkóztatását (Urban), a speciális vidékfejlesztést (Leader) és a munkaerő-piaci diszkrimináció elleni küzdelmet (Equal) hivatottak szolgálni.

Spanyolországé a legnagyobb strukturális keret

Az Európai Bizottság (EB) feladata, hogy a kormányfők által meghatározott kritériumok és a régiók fejlettségi statisztikája alapján a tagállamok között elossza a strukturális keretet. Az 1999-es számítás azt eredményezte, hogy a 2000-2006 közötti periódusban a mai 15 tagország közül csupán Belgiumban, Hollandiában, Dániában és Luxemburgban nincs az unió átlagának 75 százalékánál szegényebb régió, de az 1. cél alá tartozik 11 tagország összesen mintegy 50 régiója, ahol az unió lakosságának 22 százaléka (mintegy 65 millió ember) él, ők jogosultak tehát az összes strukturális támogatás 70 százalékára. Mérete és fejlettségi szintje eredőjeként Spanyolországé a legnagyobb strukturális keret (43 milliárd euró), a második helyen (28-28 milliárddal) Olaszország és a szegény keleti felét magához „ölelt" Németország osztozik, a harmadik Görögország (20 milliárd), a negyedik Portugália (19 milliárd). Míg a strukturális alapokból elvileg minden tagország meríthet, a kohéziós alap kedvezményezettje csak olyan tagállam lehet, ahol az egy főre jutó GDP az ország egészét tekintve nem haladja meg az uniós átlag 90 százalékát. Ebbe az alapba 1999-ben Berlinben hét évre összesen 18 milliárd eurót raktak, és akkor csak négy tagállam – Írország, Spanyolország, Portugália és Görögország – felelt meg a feltételnek. A sokféle kisebb-nagyobb fejlesztési elképzelést befogadó, decentralizált működésű strukturális alapokkal ellentétben a kohéziós alapból csak nagy volumenű közlekedési és környezetvédelmi beruházásokat finanszíroznak, amelyeket egyedileg Brüsszelben hagynak jóvá.

2007-től az új tagok is részt vesznek az "alkuban"

A berlini csúcstalálkozón elfogadott hétéves büdzsé az időközben bekövetkező bővítésre a mai tagokétól elválasztva határozta meg a felzárkóztatási összkeretet, amit idén januárban az EB javaslata „aktualizált" a 2004-2006 közötti időszakra, éspedig tíz tagjelölt felvételével számolva. Ez a 15-ök hét évre szóló 213 milliárdjával szemben a tíz új tagra – és három évre – 25,5 milliárd eurót rögzített, s úgy, hogy a kohéziós alapra ebből egyharmados arány jutna. Az EB kalkulációja szerint az új tagok össztámogatásának körülbelül a felét Lengyelország kapja. A jelenlegi adatok szerint az új tagországok szinte mind a 75 millió lakosa olyan régióban él, amely az 1. cél alá tartozik. Következésképpen az egy főre jutó felzárkóztatási támogatási keret az új tagoknál körülbelül a fele annak, amit az EU jelenlegi négy legelmaradottabb országa kap, viszonylagos fejletlenségük miatt azonban az újakra jutó támogatás GDP-jük 2,5 százalékát adja, míg a jelenlegi „kohéziós országoknál" ez csak 1,6 százalék. Általános előírás, hogy a strukturális alapokból és a kohéziós alapból összesen egyetlen tagország sem kaphat többet GDP-je 4 százalékánál. A 2007-től induló következő költségvetés – és azon belül a felzárkóztató támogatások – alkujában az új tagok már részt vesznek, s ez aggodalommal tölti el az EU-nak mind a gazdagabb régióit, amelyek a közösségi szolidaritás számláját állják, mind pedig a kevésbé fejletteket, amelyek a még szegényebbek bejövetele miatt esetleg kénytelenek lesznek csökkentett támogatással beérni. Az EB adatai szerint azonban a területi különbségek kiegyenlítésének a gazdag régiók közvetlenül is haszonélvezői, a strukturális támogatások egynegyede ugyanis üzleti megrendelések formájában hozzájuk „folyik vissza".