Újabb szó-reformok, kirakat-intézkedések

A kormány nagyokat puffant olyan fokhagymaszagúra csépelt szavakkal mint „stratégia”, „koordinált politikafejlesztés”, „euroatlanti integráció” és társaik. A simabeszédű miniszterelnök olyan szépen mondja. Csak nem kell odafigyelni, mert akkor rögtön kiderül, hogy amit mond, az vagy semmitmondó, vagy kimagyarázandó, vagy elfelejtendő, esetleg visszaszívandó.

Itt van egy immár szinte egy esztendeje érlelődő kérdés: a bérterhek visszanyesése. Ígérte a nyertes PDSR, átvette és nagyot kiáltott vele a PSD. Olvashatjuk a lapokban, hogy létrejött, működik egy olyan bizottság, amelynek az a feladata, hogy erre javasoljon a kormánynak egy megoldást. Hogy melyik feladat megoldására kell javaslatot tenni, az sajnos nem egészen világos, mert amiről beszélnek, az három különböző dolog.

Az első,

az a bérekre kivetett terhek csökkentése lenne 5%-al (3%-al csökkenne a munkavállaló által befizetett, 2%-al pedig a munkaadó által fizetett TB-járulék). Emlékeztetném az olvasót arra, hogy a TB 35%-ra emelését a 19/2000 törvény vezette be azért, hogy orvosolni lehessen a TB-alap krónikus hiányát, amit főként a nyugdíjrendszer ellehetelenülése okozott.

A 35%-os TB-kulcs világviszonylatban is a legmagasabbak közé tartozik, és legfőbb oka az, hogy Romániában kb. 4,5 millió bejegyzett munkavállaló járulék-befizetéséből 6,0 millió nyugdíjas ellátását kell kifizetni. Az azóta több rendben módosított híres törvény egyre inkább visszavedlik rossz, tarthatatlan nyugdíjtörvénnyé -- a szakszervezetek nyomására és bizonyos ideológiai meggyőződés alapján. De ez már egy másik téma.

A második,

ami ugyancsak fájdalmasan érintheti a magas béreket, a TB-járulék számítási alapjának szabott felső határ megszüntetése. E felső korlát bevezetésének logikája az volt, hogy ha a pontrendszerben számított nyugdíjjárandóságnak felső korlátot szabtak -- egyrészt a nyugdíjpontérték, másrészt a szorzó korlátozásával -- akkor illett a járulékbefizetésnek is felső korlátot szabni. Na, most illendőség ide vagy oda, eltűnik a járulékelvonás felső korlátozása. Rá lehet kérdezni: vajon mi lesz a sorsa a nyugdíjjárandóságot megállapító algoritmusnak?

A harmadik,

aminek célja rejtettebb, de úgy tűnik hogy az intézkedés-csomagban ez a legfontosabb. Ez pedig az összes társadalombiztosítással foglalkozó alap összevonása. Ez a restauráció. In integrum. Ugyanis ez volt a szocialista Románia egyik büszkesége, vívmánya: a dolgozó nép jóléte fölött őrködő atya-minisztérium kezelte az egy tömbben elvont társadalombiztosítási pénzeket. (Ha valaki még emlékszik a 33%-os felhalmozási rátákra, amiket büszkén raccsolt unott képünkbe a kondukátor, na ezeknek a finanszírozását itt is kell keresni!)

Úgy tűnik, hogy az első dolog az édes, a második a keserű, a harmadik pedig a vágyva vágyott. Nézzük meg, mennyire édes az első, mennyire keserű a második, és miért vágyakozik a kormány az összevonásra?

Háttérben

A három intézkedésből az első kettő biztosan összefügg (a TB járulékkulcs csökkentése és a járulékszámítás alapjának szabott felső korlát megszüntetése) és közös eredőjük az, hogy az 5%-os TB-járulék csökkentéséből származó jövedelemkiesést azzal a többletbevétellel kell pótolni, ami annak a korlátnak a megszüntetéséből származik , ami a TB járulékszámítás alapjának szabott felső határt. Dióhéjban ennyi.

A jelenleg érvényben levő rendszerben ez a korlát csak a munkavállaló által befizetendő 11,67%-os, egyharmados részre vonatkozik, és tulajdonképpen nagyobb jövedelemrészt hagyott egyéni jövedelemadóztatásra. Ezt a korlátot a törvény az országos bruttó átlagbér háromszorosában állapítja meg, ami jelenleg kb. 16.700.000 lej.

A korlát megszüntetése azt jelenti, hogy a TB-alap azon jövedelmei, amelyek a kb. 16.700.000 lej fölötti bérjogosultságra kivetett 11,67%-os elvonásból származnak, jövedelem arányosan nőnek. Akiknek viszont bruttó bérjogosultságuk meghaladja a 16.700.000 lejt, azoknak csökkeni fog a tiszta bérjövedelmük.

Azok a munkaadók, akiknek alkalmazottai magas tiszta bérjövedelmeket alkudtak ki és foglaltak szerződésbe, megsínylik az intézkedés-párost, mert a munkavállaló követelni fogja bérének olyan mértékű növelését, ami pótolja a többletelvonásból származó veszteséget. Lenne is ahonnan, ugyanis a munkaadó TB-járulékkulcsa is csökken 2%-kal, 23,33%-ról 21,33%-ra.

Morál

Általában, jó lenne végre észrevenni, hogy a bérpolitika alakításánál főként a munkaadókkal kéne egyeztetni, ugyanis mindent ők fizetnek. Ezentúl a következő precíz megállapítások tehetők még:

:: a kormányzat azt állítja, hogy kb. 14%-kal csökkentve a munkabérre kivetett elvonások mértékét (5% a 35%-ból), megnöveli a törvényes munkavállalás iránti hajlandóságot és serkenti a munkaadók munkahely-teremtési szándékát. Amennyiben életbe lépteti ezeket az elképzeléseket, ezeket bizony nagy hangon fogja reklámozni.

:: a munkaadók azt állítják, hogy számukra ez az intézkedés-páros nem kiadáscsökkenést, hanem ellenkezőleg, növekedést okoz. Ők nem sokat fognak morfondírozni, hanem megteszik a szükséges ellenlépéseket. Lehetőségeik számosak, de nem itt kell tippeket adni.

:: a független elemző pedig megállapítja, hogy részben mindkettőjüknek igazuk van, részben egyiküknek sem. Valójában az elvonások nem csökkennek, minthogy a törvény pusztán arra jó, hogy a fizetőalanyok szerkezete átalakuljon. Vagyis a magas jövedelműektől még többet vesznek el, hogy a kisjövedelműek csekély bérgyarapodáshoz jussanak. Hol láttunk még ilyet? Valami dereng, de alig merem kimondani...

Sajnos, ez a szomorú szocialista módszer, és azt tanúsítja, hogy a román szociáldemokrácia (is) rabja annak a gazdaságpolitikai beállítódásnak, amelynek lényege inkább az elosztórendszerek tökéletesítése (Romániában inkább csűrése-csavarása), nem pedig a gazdaság, a forgalom, a hatékonyság növelése. Mindent összevetve, a romániai politikai vezetéseknek nem sikerült olyan reformot elindítania, ami gazdagságot hoz létre.

Itt jön be a képbe az intézkedés-sorozat harmadik eleme, aminek az lenne a lényege, hogy az összes társadalombiztosítási alapot össze kell vonni, és az egészet például a pénzügyminisztériumra bízni. És ezzel aztán végképp otthon vagyunk. Miután több éves kínlódás után, nagy nehezen megszülettek a szakosodott társadalombiztosítási szervek (külön az egészségügynek, külön a nyugdíjrendszernek, külön a munkanélkülieknek), ismét itt az egyesítés.

A játék lényege

Az intézményi reform nagyjából lezajlott, a kormányok megkapták és nyugtázták a haladást dicsérő euro-vélekedéseket, az új társadalombiztosítási intézmények most tanulják a szerepüket, megpróbálnak önálló módon élni és működni. Most ezt a folyamatot szeretné megfojtani a kormány, egyetlen indoklással, ami így szól: nem nézhetjük ölbetett kézzel, hogy ha már a hiánnyal küzdő alapok költségeit MI (kormány) fedezzük, a többletes alapok bevételei fölött NE MI (kormány) rendelkezzünk!

Ez így logikus is lenne, ha a kormány esetleg saját pénzeiből teremtené elő ezeket az összegeket. De nem, a kormánynak ilyen pénzei vagy nincsenek, vagy nagyon kis összegek, és hát az egész játék az adófizetők pénzeivel történik. A játék lényege pedig az, hogy minél több pénzt vegyünk ki az adóalany zsebéből, mert költekeznünk kell. Elszámolás nélkül, ködösítve, homályosítva, egyre éhesebb klientúrát kielégítve. Összekeverve az allegóriát a filegóriával, az ingó firmát� a pengős rucával, már elnézést kérek.

Ki is dolgozik a kormányban?

Ott tartunk, ahol nem egy elemző ecseteli: szó-reformok, kirakat-intézkedések, fogadkozások helyettesítik a célra figyelő és fegyelmezett kormánypolitikákat. Kormánypolitikák pedig nincsenek, mert a politikai elit legjobbjai a döntéshozásba igyekeznek. A döntés-előkészítés marad másoknak, az érdekelteknek, vagy senkinek. Elég megvizsgálni a szabályrendszer módosítási rátáját és mindjárt észlelhető a döntés-előkészítés minősége.

Miközben aggódva nézegetjük a kanadai, dél-afrikai, ausztrál vagy amerikai konzulátusok előtt kígyózó sorokat, hümmögünk és méltatlankodunk a kivándorlást fejükben forgató fiatalok hazafiságán, románságán vagy magyarságán, közben ezt zenjük nekik az ilyen és hasonló tervekkel: gyerekek, aki itt többet akar keresni havi 500 dollárnál, azt megbüntetjük, elvonjuk tőle stb�

Az illető gyorsan kiszámítja az itthon megkeresett 500 USD vásárlóérték-paritását, és hamar észreveszi, hogy itthon akkor kezdik el ütni a fejét, amikor annyit kezd keresni, mint egy csóró latin-amerikai analfabéta valamelyik déli államban. Akkor feltesszük a nehéz kérdést: mi lehet az indoka annak, hogy a fiatalok egyáltalán itthonmaradnak?