SOV felszámolná összes hazai cégét

2002. március 14. – 16:01

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Sorin Ovidiu Vintu siettében törvénytelenül záratta be a Befektetési- Fejlesztési Bankot (BID). A BID léte azért válhatott kényelmetlenné, mert a bankon keresztül jutott Vintu cégcsoportja illegálisan 2,5 millió dollárhoz.

A Befektetési- és Fejlesztési Bank (BID) bezárásának ötlete nem a napokban merült fel, már régi elhatározásom összes romániai üzleteim felszámolása -- nyilatkozta

Sorin Ovidiu Vintu

tegnap a BBC -nek. Vantu visszautasította a Román Nemzeti Bank (BNR) vádját, miszerint a bank törvénysértéseket követett volna el. Nyilatkozatában Vintu nem tartotta fontosnak elmondani, hogy elemezze, miért büntette meg mégis a BNR a BID vezetőségét.A BID legjelentősebb vesztesége a Leszámítolási Bankba (BRS) fektetett 85 milliárd lej -- írja tudósításában az Evenimentul Zilei. Egy újabb tőkeinjekció után viszont ez a veszteség nem akadályozta volna a BID további működését. Erre 3 millió dollár kellett volna -- jelentette ki Vintu. A Nicolae Vacaroiu-féle üzletet illetően Vintu szomorúan azt mondta, hogy bármelyik banknál előfordulhatott volna hasonló jellegű veszteség: a Gelsor csoport nem jegyzett részvényeit magasabb áron vásárolta meg, mint azt később el tudta adni.

Vintu elhatározása nem elég viszont ahhoz,

hogy a bankot be lehessen zárni. A bank nem adott le például kérést a felszámolási igényről kapcsolatban, egy BID-fejlécű levél pedig nem fogadható el kérés gyanánt. A Részvényesek Közgyűlése (AGA) által előírt kérést egy, a bankot képviselő felhatalmazott személy kell aláírja. Vintu pedig (annak ellenére, hogy ő a BID főrészvényese) nem rendelkezik aláírási joggal, tehát nem indítványozhat semmit sem a bank nevében -- nyilatkozta Nicolae Cinteza, a BNR felügyeleti osztályának igazgatója.

Főrészvényesként Vintunak ki kellett volna neveznie egy lebonyolítót, hogy az hivatalosan és törvényesen képviselje a Befektetési- és Fejlesztési Bankot. Vintu szerint ugyan a bank egy kft.-hez hasonlóan bezárt, de jogilag csupán felfüggesztette működését. A BNR nemrég összeállított jelentése a Romcuart ügyét is tárgyalja, melynek megállapításaival a bank most felmondó vezetőség nem értett egyet.

A jelentésből kiderül,

hogy több mint 60 milliárd lejt a BID, a Romcuart és Gelsor között egy 26 főből álló csoport forgatott meg. Az összeget három részletben utalták át a BID-ből a Romcuartnak, majd a BRS-n keresztül visszajutott a Romcuarthoz, majd meglehetősen bonyolult úton jutott Vintu embereihez. A 60 milliárd tulajdonképpen egy 2,5 millió dolláros kölcsönt jelent, melyet a Romcuart a BID-től vett fel.

A felvett pénzt a cég soha nem fordította a szerződésben megjelölt célra -- vagyis pénzmosásról van szó, a 60 milliárd a kvarcbánya finanszírozása helyett fizikai személyek bankszámlájára jutott. A BNR jelentését a rendőrséghez is eljuttatta már.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!