Az OTE diktál a RomTelecomnál

2001. december 4. – 17:37

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Pénzhiány miatt a román állam nem vett részt a RomTelecom alaptőke-emelésében, így az OTE minden gond nélkül többségi részvényes lett az országos távközlési vállalatban.

A román állam megegyezett a RomTelecom görög befektetőivel: így az OTE átveheti a nemzeti távközlési vállalat ellenőrzését. Az elmúlt héten a RomTelecom részvényeseinek közgyűlésén elfogadták az OTE által javasolt 50 millió dolláros alaptőke-emelést. Ily módon a görög befektetőnek sikerült megnövelni részesedési arányát. Az eredeti arányok megőrzése érdekében -- 65% az államé, 35% az OTE részesedése -- a román állam is részt kellett volna vállaljon a tőkeemelésből. Mivel a szükséges pénz hiányában ezt nem tudta megtenni, az OTE sikeresen átvette a RomTelecom feletti kontrollt.

A Curentul napilap kormány közeli forrásokra hivatkozva azt írja, hogy a tőkeemelésnek köszönhetően az OTE 16%-al megnövelte részesedési arányát, ami azt jelenti, hogy az így elért 51%-al többségi tulajdonosa lesz a RomTelecomnak. Az 50 millió dollárt a héten utalja át a görög cég a vállalat bankszámlájára.

A Curentul kommentárja szerint a román állam versenyszabályokat megszegő cselekedete révén tulajdonképpen nem tett mást, mint lemondott a RomTelecom részvények egy részéről -- anélkül, hogy azok értékét felmérte volna.

A műveletnek köszönhetően az OTE 3,1 millió dollárt fizet minden egyes részvény-százalékért, ami hatszor kevesebb, mint amit 1998-ban fizetett, amikor 675 millióért vásárolta meg a részvények 35%-át. A privatizáció óta pedig eltelt három év, ez alatt több százmillió dollárt fektettek be a vállalatba, és ennek a részvények értékének emelkedését kellett volna magával hoznia. Így azonban 1998 óta a részvények ára csökkent.

Tény, hogy a RomTelecom nincsen túl jó anyagi helyzetben, sőt majdnem a fizetésképtelenség határán áll. Ez azonban a görög befektető menedzsmentpolitikájának eredménye. Ráadásul az új helyzetben valószínűleg a kormány hiába próbál majd vevőt találni újabb 30%-nyi részvényre, hiszen egy másik távközlési vállalat nem kíván majd befektetni úgy, hogy pénzéről az OTE egyedül dönthet.

Érdemes megjegyezni azt is, hogy a pénzügyi problémák, amikre az OTE hivatkozik, az idén jelentek meg, amikor az állam a Gazdasági Versenyhivatal révén bevezette a tarifák fölötti kontrollt. A görög válasz erre az volt, hogy beszüntette az összes a felszerelés-szállító felé a kifizetéseket, és nem volt hajlandó többet befektetni Romániában.

Ezt követően a RomTelecom egy új stratégiát jelentett be, aminek lényege, hogy olyan szolgáltatásokat fejleszt, amelyek direkt bevételt hoznak, és az eddiginél jóval kevésbé foglalkoznak infrastruktúra-fejlesztéssel. Az üzenet egyértelmű volt: az OTE bebizonyította, hogy az 1998-ban aláírt szerződésben foglaltak ellenére, ha nem nyer annyit a romániai vállalkozáson, amennyit tervezett, akkor nem hajlandó több pénzt infrastruktúra-fejlesztésre fordítani.

A RomTelecom 1998-as privatizációja körül több botrány is kipattant. Nagyszabású kivizsgálás indult a magánosítás pontos körülményeinek kiderítésére, a résztvevők kihallgatásával. A kivizsgálás még folyik, egyelőre konkrét eredmény nélkül.

A RomTelecom 2003-ig élvezheti a monopolhelyzet adta előnyöket, de úgy tűnik, a kormánynak köszönhetően most egy újabb adu került a kezébe, amivel továbbra is jelentős helyet biztosíthat magának a romániai távközlési piacon.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!