Botlatókövet avattak Budapesten Ligeti Ernő és felesége, Szántó Margit emlékére

Botlatókövet helyeztek el Budapesten, a XIII. kerületi Pozsonyi út 49. előtt Ligeti Ernő erdélyi magyar író, újságíró és felesége, Szántó Margit színésznő emlékére. A házaspárt 1945 januárjában hurcolták el és gyilkolták meg a nyilasok. Miközben Budapesten ma már több ezer botlatókő emlékeztet a holokauszt áldozataira, Kolozsváron különösen máig nincs ilyen emlékjel.

A megemlékezést a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (Mazsike), Budapest Főváros XIII. kerületi Önkormányzata és a hozzátartozók szervezték. A botlatókövet Ligeti Ernő és Szántó Margit egykori lakóhelye előtt, a Pozsonyi út 49. szám alatt helyezték el.

Az ünnepségen beszédet mondott Rózsa Péter, a Mazsike képviseletében, valamint Bujk Gábor civil kezdeményező, aki évek óta kutatja a Ligeti család történetét és a Liszt Ferenc téri 1945. januári tömeggyilkosság körülményeit. A felszólalók a személyes emlékezet fontosságát hangsúlyozták, és azt, hogy a botlatókövek az áldozatok nevét visszaírják a város térképére.

Ligeti Ernő 1891-ben született Kolozsváron. Jogi tanulmányok után az újságírás felé fordult: előbb a Nagyváradi Napló munkatársa volt, majd Kolozsváron a Keleti Újság szerkesztőségében dolgozott. A két világháború közötti erdélyi magyar sajtó és közélet ismert alakjává vált,1924-ben részt vett az Erdélyi Szépmíves Céh könyvkiadó vállalat megalapításában, 1926-tól pedig a helikoni közösség alapító tagja volt. A korszak erdélyi magyar értelmisége számára a helikoni találkozók nemcsak irodalmi fórumot jelentettek, hanem a kisebbségi lét politikai és kulturális kérdéseinek megvitatását is.

1934-ben Kolozsváron hetilapot indított Független Újság címmel, amely azonban 1940-ben elveszítette működési engedélyét. Ligeti publicisztikáját és prózáját demokratikus gondolkodás, a kisebbségi sors iránti érzékenység és társadalmi érdeklődés jellemezte. Legismertebb műve, a Súly alatt a pálma a két világháború közötti erdélyi magyar kisebbségi közélet egyik alapforrása. A könyv nemcsak személyes hangú visszatekintés, hanem korrajz is: azt mutatja meg, hogyan próbált egy közösség alkalmazkodni az impériumváltás utáni helyzethez, miközben meg akarta őrizni kulturális és nyelvi önazonosságát.

A zsidótörvények következtében Ligeti Ernő erdélyi egzisztenciája fokozatosan ellehetetlenült. 1943-ban családjával Budapestre költözött, felesége édesanyjához, a XIII. kerületi Pozsonyi út 49. szám alá. 1944 tavaszán Ligetit internálták Horthy-ligetre. Szabadulása után rövid ideig ismét családja körében lehetett, ám októberben – a nyilas hatalomátvétel idején – már fiával együtt hurcolták el a gyálpusztai sáncásó munkatáborba. A források szerint előbb erdélyi politikus ismerősei közbenjárása, később pedig a semleges követségek – svájci, svéd – diplomáciai fellépése jelentett átmeneti védelmet.

A Pozsonyi út 49. szám alatti ház a vészkorszak utolsó hónapjaiban svájci védett ház volt, a védettség azonban 1945 januárjában már nem jelentett biztonságot. 1945. január 10-én éjjel a nyilasok fegyvereket és értékeket keresve törtek be a lakásba, Ligeti Ernőt, feleségét és fiukat elhurcolták, majd az Andrássy út 60. alatti nyilasházba vitték, ahol megkínozták őket, majd később kivégezték.

Tizenhét éves fiuk, Ligeti Károly több lövést kapott, de túlélte a kivégzést, a háború után rövid interjúban számolt be a történtekről. Szülei földi maradványait nem sikerült azonosítani; a korabeli exhumálások során számos áldozatot tömegsírokból emeltek ki, de sokan névtelenül kerültek újratemetésre.

A Liszt Ferenc térhez kapcsolódó 1945. januári eseményekről a történeti szakirodalomban kevés konkrét adat maradt fenn. Egyes visszaemlékezések és korabeli dokumentumok tömeges kivégzésekről és későbbi exhumálásokról számolnak be, ám az áldozatok jelentős része azonosítatlan maradt. Ligeti Ernő és Szántó Margit neve hosszú időn át nem jelent meg a hivatalos áldozati listákon.

Egyetlen gyermekük, Ligeti Károly 1946-ban Németországba, majd 1950-ben az Egyesült Államokba emigrált. Kaliforniában telepedett le, ahol ékszeripari vállalkozást alapított. Sírkövén – budapesti holokauszt-áldozatként – szüleiről is megemlékeznek.

Ligeti Ernő és Szántó Margit neve hosszú ideig alig jelent meg a hivatalos áldozati nyilvántartásokban. Nincs külön emléktáblájuk, nevük nem szerepel a budapesti Holokauszt Emlékközpont áldozati falán, és a Liszt Ferenc tér 1945 januári tömeggyilkosságai sem váltak a szélesebb történeti emlékezet részévé. A tér ma a főváros egyik legélénkebb kulturális negyede, miközben a korabeli források szerint az ostrom utolsó heteiben itt is tömeges kivégzések történtek, és az exhumálások során számos, összekötözött kezű áldozat került elő.

Bujk Gábor korábbi kutatásai arra hívták fel a figyelmet, hogy a Liszt Ferenc térhez kötődő gyilkosságok emlékezete feltűnően töredékes. A háború utáni exhumálásokról maradtak fenn dokumentumok, de az áldozatok nagy része azonosítatlan maradt. Ligeti Ernő és Szántó Margit földi maradványait sem sikerült biztosan beazonosítani.

Miközben Budapesten ma már mintegy négyezer botlatókő található, Erdélyben – különösen Kolozsváron – nem alakult ki a Stolpersteine gyakorlata. A kolozsvári születésű és itt élő, alkotó Ligeti Ernőnek nincs sem botlatóköve, sem emléktáblája szülővárosában, ahogyan a helyi holokauszt-áldozatok többségének sincs személyes köztéri emlékjele.