Benedek Levente székely-román gyapjúsála és Maria Albu georgescus szappana is látható Kolozsváron

Visszatért a kolozsvári White Cuib független galériába Benedek Levente, a szotyizó Orbán Viktor után most az LMBTQ-szimbólumos egyházi zászlóját és a székely és a román zászlót ötvöző gyapjúsálját állította ki. Az Așa vedem lucrurile (Így látjuk a dolgokat) című kiállítás másik alkotója Maria Albu, aki politikusok portréit ábrázoló szappanokkal és egy paplannal hívja fel a figyelmet arra, hogy a romániai közélet a rendszerváltás óta sem tudott megújulni, ebben pedig szerinte a fiataloknak is van felelőssége.

A kolozsvári óvárban (Roosevelt 2/1.) működő független galéria apró termébe lépve rögtön felhívja magára a figyelmet a szemben lévő falon az ortodox egyházi körmeneti zászló, amelyen a jellegzetes egyházi betűtípussal olvasható a toleranța (tolerancia) szó, középen pedig az LMBTQ-közösség jelképe, a szivárványzászló virít. Ismerve az ortodox egyház viszonyulását a melegházassághoz és a melegfelvonulásokhoz, a párosítás minimum szokatlan, legalább annyira, mint az Otthon melege című alkotás, amit a jobb oldali falra függesztettek ki: egy kötött gyapjúsál, amelynek sorai felváltva mintázzák a székely és a román zászlót.

Benedek Levente két munkája ilyen formában először kerül közönség elé, bár van, akinek ismerősek lesznek: az egyházi zászló plakát formájában már több mint 20 országban megfordult, Romániában eddig Temesváron és Bukarestben a Tolerance 2020 kiállítás részeként, amelyet a temesvári Ovidiu Hrin szervezett, az Otthon melegét pedig az alkotó digitális formában már néhány éve, egy március 15-én megosztotta a Facebook-oldalán.

„Nagyon szeretem a textíliákat és ezeket plakátművészetben használni. Ez valahol a plakát- és a textilművészet között van, nyilván nagyon erős identitáspolitikai tartalommal” – jellemezte a Kolozsváron kiállított munkáit Benedek Levente. Az egyházi zászló „magáért beszél, egyértelmű, hogy mi van rajta, de van egy kis ellentmondás is benne, hiszen azt írja rajta, hogy tolerancia, de valójában az intoleranciáról szól, az ortodox egyház ugyanis elég intoleráns a szexuális kisebbségekkel” – mondta a vizuális művész, grafikai tervező. A plakátra akkor kapott felkérést, amikor Romániában az ortodox egyház nyomására népszavazást tartottak a család alkotmányos meghatározásáról, ezért adta magát a két jelkép ötvözése, mesélte.

„A temesvári kiállításon volt egy kis balhé, mert a plakátot többször ellopták, lefestették és kaptam egyszer olyan videót is, hogy meggyújtják és elégetik. Két helyen volt még balhé, Németországban felvonulást szerveztek a helyi neonácik a kiállítás ellen, Horvátországban pedig szintén megrongálták” – mesélte, és azt is elárulta, hogy Magyarországon egyelőre egyáltalán nem sikerült olyan helyszínt találni, amely befogadná a Tolerance 2020 kiállítást.

„Nem az a célom, hogy bajba keverjem magam, csak egyszerűen sokszor ilyen provokatívan fogalmazok” – mondta Benedek Levente. „Az utcai plakát természetéhez hozzátartozik az, hogy az utca népe reagál rá, ebben nem látok semmi kivetnivalót, ez nem egyenlő azzal, mintha bemennél egy múzeumba, és megrongálnál egy festményt. Az utca népe így kommunikál, és belefér az, hogy valaki a nemtetszését így fejezi ki. Ha személyeskednek vagy fenyegetnek, az már egy kicsit sok. Egyébként ilyen világban élünk, és a világ egyre inkább ilyen lesz…” – tette hozzá.

„Az Otthon melege csak online volt eddig látható és kaptam olyan kritikákat, hogy meggyaláztam a székely zászlót, de olyat is, hogy meggyaláztam a román zászlót, tehát ezek kiegyenlítették egymást. De nekem ez fontos, ez az én identitásom, székelyudvarhelyi vagyok, székely vagyok Romániában, ez valahogy hozzám tartozik, arról szól, hogy hol érzem otthon magam, ezt keresem” – mondta.

„Ezt egyébként gyakran csinálom, hogy összeférhetetlen dolgokat összeillesztek, mint a másik munkánál is. A provokáción túl nekem végül is az a célom vele, hogy megbékélés legyen, azért készítek ilyen mashupokat, hogy ezt az együttélést próbáljam meg propagálni” – magyarázta az alkotó.

Benedek Levente székelyudvarhelyi, Temesváron diplomázott textilművészként, majd a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház és a Piatra Neamț-i Ifjúsági Színház grafikusa volt, most pedig szabadúszó, de továbbra is sok színházi és filmes plakátot tervez. Zászlókból egész sorozata van, ezek egy részét szintén színházi plakátokhoz tervezte.

Mielőtt közelebb lépnénk, hogy szemügyre vegyük a textíliákat, ismerős arcokba botlunk a kiállítótér bejárata mellett: a rendszerváltás utáni évek román politikusainak és közéleti szereplőinek fekete-fehér, elmosódott portréja néz vissza ránk kis téglalapokról, középen éppen az aktuális elnökválasztás notórius szereplőjével, Călin Georgescuval. A kis téglalapok szappanok.

„A projekt ahhoz a gondolathoz kapcsolódik, hogy a politikusok mossák kezeiket. Szélesebb kontextusa volt eredetileg, az Egy negyed század című projekt, egy installáció, amely úgy kezdődött, hogy kezet kellett moss, és aztán megtörölközz egy vallásos jelképekkel teli törölközőben” – mesélte Maria Albu, a kolozsvári Művészeti és Design Egyetem mesteris hallgatója.

„A bányászjárás témájával indult, akkor 9 szappan készült el azokkal a közéleti szereplőkkel, akik érintettek voltak benne. Később újabb 9 szappan készült el, arra utalva, hogy bár az utolsó bányászjárás 1999-ben volt, a mögötte álló társadalmi és politikai problémák továbbra is léteznek. Az elnökválasztás után Călin Georgescut is szappanra nyomtattam, jelezve, hogy még mindig minden a régi” – magyarázta.

Az installációnak az a paplan is része volt, amelyre Maria Albu hasonló technikával fiatalok portréit nyomtatta. A társadalmi réteg románul pătură socială, a pătură pedig takarót is jelent, így a paplan egyrészt az „alvó”, társadalmilag inaktív fiatalok, másrészt a szociális háló jelképévé válik. „Az volt a gondolatom, hogy osztozzunk ezen a tárgyon, ahogy a közéleti kérdésekben is sokkal inkább össze kellene fognunk. Több barátomat és akkori lakótársamat megkértem, hogy álljanak modellt a takaróhoz. Eredetileg azt szerettem volna, ha használják is pár napig, de ebbe végül többen nem egyeztek bele, így csak egy-egy óra erejéig fényképeztem őket a takaróval. A sorozat velem indul és velem zárul” – mondta az alkotó.

Mint megtudtuk, a fényképeket tintasugaras nyomtatóval öntapadós fóliára nyomtatta, és észrevette, hogy nedvesség hatására ragadóssá válik, és könnyen transzferálható különböző felületekre. „A textilre nagyon jól alkalmazható volt, a szappanokon többször meg kellett ismételni, ezért elmosódottá váltak a képek, de ez nem zavart, mert többek között Gerhard Richter is inspirált, ehhez pedig talált a fekete-fehér és az elmosódottság” – tette hozzá.

A kiállítás kurátora Alina Andrei, aki az utóbbi években egyre inkább érzékelhető, barátságokat és családokat is tönkretévő társadalmi megosztottságra akarta ráirányítani a figyelmet. „Ezek olyan művek, amelyekkel lehet, hogy egyetértünk, de lehet, hogy nem, ahogyan egy beszélgetésben is lehet, hogy közös nevezőre jutunk a beszélgetőpartnerekkel, de lehet, hogy nem. Ebben az esetben az üzenetnél talán fontosabb maga a párbeszéd. A művészek és a nézők közötti párbeszéd. Görcsösség és gyűlölet nélkül. Egy olyan korban, amikor a szélsőségek minden médiumba beszivárognak, a tolerancia forradalommá válik” – olvasható a kurátori bevezetőben.

A kiállítás március 6-ig látogatható hétfőtől szombatig 18 és 20 óra között. Látogatás előtt érdemes egyeztetni a galéria csapatával a White Cuib Facebook- vagy Instagram-oldalán.