Csáth Géza-díjat kap László Noémi kolozsvári költő

László Noémi kolozsvári költő, gyermeklapszerkesztő és esszéista kapja idén a a Fiatal Írók Szövetségének (FISZ) Csáth Géza-díját, írja az MTI.

A korábbi évek díjazottjaihoz hasonlóan László Noémi is az Oltalom Karitatív Egyesületnek adományozza a díjjal járó jutalom egy részét – tudatta közleményében a szövetség.

Az elismerést Budapesten, a Magyar Írószövetség Bajza utcai épületében adják át október 25-én.

László Noémi 1973-ban született Kolozsváron. A Babeș–Bolyai Tudományegyetemen diplomázott magyar-angol szakon 1996-ban, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett doktori fokozatot modern angol irodalomból 2011-ben. 1995 óta hét önálló verseskötete, két gyerekverskötete és egy regényfordítása jelent meg.

Főbb művei: Nonó (1995); Az ébredés előterében (1996); Esés után (2000); Százegy (2004); Papírhajó (2009), Labdarózsa (2010), Feketeleves (2010), Afrika (2011), Föld (2013), Bodzabél (2017), Műrepülés (2020), Keljfeljancsi (2023). Legutóbbi, Pulzus című kötete a Prae és a Lector Kiadó közös gondozásában jelent meg 2023-ban.

Munkásságát korábban a Romániai Írók Szövetségének díjával (1996), a Látó című folyóirat díjával (1996), Sziveri János-díjjal (1996), József Attila-díjjal (2010), Balassi Bálint-emlékkarddal (2020), valamint Dsida Jenő-díjjal (2022) is elismerték. A Műrepülés című verseskötete 2021-ben a 92. Ünnepi Könyvhét Szép Magyar Könyv versenyén a Szépirodalom kategória díját kapta.

A FISZ 2016-ban alapította a Csáth Géza-díjat, mely kilencedik alkalommal kerül átadásra. A szövetség kuratóriumát a FISZ-tábor nulladik napjának mindenkori résztvevői alkotják. Az elismerést 2016-ban Kabai Lóránt, 2017-ben Orcsik Roland, 2018-ban Csehy Zoltán, 2019-ben Terék Anna, 2020-ban Nemes Z. Márió, 2021-ben Elekes Dóra, 2022-ben Tóbiás Krisztián, 2023-ban pedig Vincze Ferenc kapta.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!