„Ha valami ellen írok, az a háború, a brutalitás és az erőszak”

A Planetáriumban bemutatkozott Ilma Rakusa, Európa-szerte ismert író és műfordító, aki legújabb könyvét, a Magány pergő errel-t hozta el a kolozsvári közönségnek. A Svájcban élő szerzőnek ez már a negyedik magyarul megjelent kötete, miután korábban olyan művek váltak ismertté tőle, mint a Lassabban! és a Love after Love. A beszélgetést Visky András vezette, akit nemrég tüntettek ki a Közép-európai Irodalmi Díjjal, és mély beleérzéssel tette fel kérdéseit Ilma Rakusának.

Az írónő számára nem idegen Kolozsvár, 2015-ben már járt a városban és most, kilenc év elteltével, lenyűgözve beszélt a város változásairól. A városkép különböző részletei – a Szent Mihály-templom felújított belső tere és a macskaköves sétálóutcák – megihlették. Bevallotta, nem is vágyik másra, mint arra, hogy a Farkas utcai református templomban egy orgonakoncertet hallgathasson. „Úgy érzem, muszáj volna itt többet sétálnom, látnom, emberekkel találkoznom” – mondta Ilma Rakusa. Bár a város az évek során sokat változott, ezek a változások mind pozitívan hatottak rá.

A Magány pergő errel

A beszélgetés során Visky András méltatta a szerzőnő új kötetét, kiemelve annak sajátos hangulatát. A kérdező úgy jellemezte a könyvvel kapcsolatos élményét, mintha a sorokból valaki közvetlenül beszélne hozzá, és azáltal egy bensőséges párbeszéd bontakozna ki.

A könyv több elbeszélő énnel dolgozik, amelyek mind különböző nézőpontokat képviselnek. „Mindegyik hang más és más, az egyik elbeszélő nem ismeri a magyar nyelvet, a másik nagyon fiatal, részben hasonlítanak rám, de nem én vagyok” -magyarázta a szerzőnő. Ezek az elbeszélői hangok mindig a segítő oldalon állnak, olyan figurák, akik igyekeznek kimozdítani az embereket a megrekedtségből. Angyali jellegű karakterek és valamilyen módon igazságot teremtenek a történetekben. Az írónő saját írói stílusát minimalistaként jellemezte, „nem szeretek epikusan mesélni, sűrítem a dolgokat, nem vagyok regényíró” – mondta, utalva arra, hogy történetei csupán 8-15 oldalasak.

Ilma Rakusa számára az írásban az emberi kapcsolatok és a kommunikáció központi szerepet játszanak. Művének fő mozgatórugója annak a vizsgálata, hogy hogyan lépnek kapcsolatba egymással az emberek. Szövegei erős drámaisággal bírnak, éles, pontos mondatokkal dolgozik, amelyek teret nyitnak az olvasónak, bevonva őket a történet világába. Visky András kiemelte, hogy az írónő megfigyelései lenyűgöző pontossággal jelennek meg a szövegekben, és rákérdezett, vezet-e naplót, amit az írónő megerősített, mondván, hogy a konkrét megfigyelések számára rendkívül fontosak és ilyen részletességet pusztán az emlékeire hagyatkozva nem lenne képes papírra vetni.

Az is kiderült, hogy Ilma Rakusa szövegei nem csupán az epikus narratívára támaszkodnak, hanem lírai elemekkel is vegyülnek. „Én lényegében költő vagyok” -ismerte el, hozzátéve, hogy az élet apró, konkrét dolgai különösen érdeklik, és ezekből építi fel történeteit. A könyv egyik domináns témája a magány, és a címben levő „pergő errel” kifejezés arra utal, hogy a szereplők menekülnek egy olyan helyről, ahol „pereg az r”, legyen ez éppen Oroszország vagy Magyarország. Mindezzel a folyamatos mozgást és a feszültséget kívánja átadni, amely a menekülés során tapasztalható. Ugyanakkor nemcsak a magány, hanem a szenzitivitás is központi szerepet játszik nála, így vált személyes céljává ösztönözni az olvasóit, hogy „ne csak a rosszra figyeljünk, hanem arra is, mennyi szépség és jóság van körülöttünk.”

A nyelv ereje Ilma Rakusa művészetében

Ilma Rakusa művei több nyelven is megjelennek, így a fordítás kérdése elengedhetetlen téma volt a beszélgetés során. A szerzőnő, aki öt éves korában Svájcba költözött és sosem járt magyar iskolába, az édesanyjával való otthoni beszélgetések során illetve önképzéssel tudta megőrizni a magyar nyelvet. „Ma már Svájcban csak a fiammal tudok magyarul beszélni,” osztotta meg a szerzőnő, hangsúlyozva, hogy számára fontos a nyelv használata és ápolása. Visky András ezután arról érdeklődött, milyennek éli meg a könyvei fordításait azokon a nyelveken, amelyeket ismer. Az írónő elárulta, hogy a fordítóival sokat levelezett, és ha tudott, segített nekik, „de a megoldást nekik kellett mindig megtalálniuk”. Ilma Rakusa maga is fordított már több magyar szerzőtől, köztük Nádas Pétertől, Krasznahorkai Lászlótól és Tóth Krisztinától. Hozzátette, a magyar nyelvben a nemek nem olyan hangsúlyosak és gyakran nem egyértelmű, hogy a szövegben férfiról vagy nőről van szó. Ezzel szemben a német nyelv ezt a megkülönböztetést szigorúan megköveteli, így a fordítás során ez a kérdés időnként nehézségeket okoz.

Visky András Nádas Pétertől idézett, amikor feltette záró kérdését. „(Nádas) a fájdalom ellen dohányzott, a magány, a háború traumája, az otthontalanság és saját zsidósága ellen dohányzott. Te mi ellen írsz?” A szerzőnő válasza sokat elárult irodalmi céljairól: „ha valami ellen írok, az a háború, a brutalitás és az erőszak, célom, hogy érzékenyítsem az olvasókat a nyelv finomságára és szépségére, hiszen már magában a kultúra szóban is benne van, hogy ápolni kell azt és ez azt hiszem a mi felelősségünk” – mondta, majd felolvasva Erdély című versét, lezárta az estet.