Repül a sok virágmadár – Vári Attila halálára
2024. augusztus 12. – 08:41
Tavaly januárban írtam egyik kedvenc novellámról, az Újesztendő, 1850-ről, és idén már meg is halt. Különös kapcsolás ez, de így reagál az ember: nahát, tegnap láttam az utcán. Van a halálban valami megmagyarázhatatlan, pontosabban egy olyan aspektus, amelyet az ember nem akar megmagyarázni magának.
Vári Attila jó író volt, s hogy mennyire, ezt az utókor feladata megállapítani. Azon a munkán kívül, amely a mindenkori irodalomtörténészekre vár, az olvasónak is el kell végeznie a feladatát, s én azt hiszem, a fű alatt, a papírlapok között már sokan rátaláltak az ő prózájára. Az Expressz-ajánlott vérpad, a Középkori villamosjegy és a Lassított lónézés – hogy itt csak három címet soroljak fel – egytől egyig az ő szertelen fantáziájáról, viszont nagyon is „szeres” tudásáról árulkodnak. Műveltség és íróság egyaránt árad ezekből a szépen „odatett” elbeszélésekből.
Ezekből és A virágmadarak hajnalban lehullnak című regényből egyaránt kiderül, hogy leginkább két dolog érdekelte: a múlt írói feldolgozása és az akkori Marosvásárhely bohém világa. A múltfeldolgozást nem úgy értem, hogy tanulságokat vágnak az emberhez, hanem hogy egy régi szereplőt a mába helyeznek, és figyelik, hogy hogyan viselkedne: Mikszáth büszke lett volna Vári Attilára. Marosvásárhely bohém világát pedig úgy értem, hogy valami szabad, üde, szárnyaló mesélés mozgatja ezeket a történeteket, amelyekben mindig egyéniségek találkoznak és zizegtetik maguk körül a levegőt. „…mindenik mond valami mesét, ami nem éppen hazugság, de azért nem is nagyon hihető” – mondja Rút doktor a fiúknak; nem véletlen, hogy ez a szereplő és ez a mondat Vári Attila révén jutott el hozzánk.
Vannak emberek, akik oda érkeznek, ahonnan elindultak. Például Bálint Tibor soha más nem volt, mint a nyomorgó Kolozsvár remekírója. Vári Attila Sáromberkén született, és ízig-vérig marosvásárhelyivé vált. Ezt a várost viszont megemelte, a fantázia repülő szőnyegén repítette minden irányba.
Naivitás minden remény, mégis azt hiszem, az a szőnyeg soha nem fárad el.
Vári Attila (1946. március 3. – 2024. augusztus 9.) erdélyi magyar költő, próza- és esszéíró, Marosvásárhelyen érettségizett a Bolyai Farkas Líceumban. Tanulmányait az ottani színművészeti főiskolán kezdte, majd a Kolozsváron folytatta és végül a bukaresti színművészeti főiskolán szerzett filmrendezői diplomát. Írásait a groteszk játékosság és az anekdotikus-humoros fikcióteremtés jellemezte.
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!