Erdély átalakulása: a kolozsvári egyetem rektorának naplója pontos képet ad a Trianon utáni hatalomváltásról

Márki Sándor (1853–1925) neves történész, kolozsvári egyetemi tanár és Erdély középosztálybeli értelmiségi világának jelentős alakja volt. 20 éves egyetemi hallgatóként, 1873-ban kezdte naplóit írni és pár nappal halála előtt, 1925-ben hagyta abba az írást; súlyos betegségének és halálának körülményeit már leánya csatolta hozzá a naplókhoz. Ez több mint 50 esztendő, és tudomásom szerint a magyar historiográfiában nincs más vezető történész, aki ilyen hosszú időn keresztül egyenletesen, hiányok nélkül rögzítette volna, hogy mi történik a történész szakmában, az egyetemen, ahol tanít, mi történik abban a dualizmuskori világban, amelyben annyira otthon volt – mondta el a Transtelexnek Erdész Ádám levéltáros, történész, a naplók szerkesztője, a sorozatot kiadó MNL Békés Megyei Levéltár nyugalmazott főigazgatója, akivel erről a rendhagyó naplófolyamról beszélgettünk, annak apropóján, hogy nemrég látott napvilágot a negyedik kötet, amely online is szabadon elérhető.

Márki naplóinak első három kötete a dualizmuskori Magyarország és Erdély középosztálybeli értelmiségi világát, a történettudomány és oktatás területén szerzett tapasztalatait, valamint a korszak fejlődését és bizakodását tükrözi. A negyedik kötet azonban az első világháborús időszakot és az erdélyi impériumváltás krónikáját foglalja magában, tele tragédiával és keserűséggel.

Márki részletesen megörökítette az 1916-os erdélyi román betörést és a román megszállás alatti Kolozsvár hétköznapjait. 1918. október 31-én „Metamorphosis Transsylvaniae” címmel új részt kezdett naplójában, amelyben az impériumváltás eseményeit és azok hatásait dokumentálta. Ezek a bejegyzések nemcsak személyes élményeket, hanem a cenzúrázott lapok híreit és pletykákat is tartalmaznak, bemutatva a kolozsvári magyar társadalom reakcióit az 1918–1919-es megszállásra.

Bár sok téves információ található bennük, Márki naplói értékes források, amelyek betekintést nyújtanak az akkori társadalom gondolkodásába és mindennapi életébe. Ez a kötet 1918. október 31-től 1919. december 31-ig tartalmazza bejegyzéseit, míg a folytatás az V. kötetben lesz olvasható.

A kolozsvári egyetem professzora nagy figyelmet szentelt az 1872-ben alapított egyetem elfoglalása történetének, és a hatalomátvételt bemutató bejegyzésekből képet kaphatunk a románok és magyarok egymással szembeni mentalitásáról is. Márki Sándor naplója páratlan forrásként szolgál, amely az olvasónak az egyidejűség élményét nyújtja, bemutatva az erdélyi magyar társadalom 1918–1919-es eseményekre adott reakcióit és gondolkodását.

Mióta foglalkozik Márki Sándor munkásságával és naplóival? Mi keltette fel az érdeklődését a szerző és emlékiratai iránt?

Márki Sándor azok közé a történészek közé tartozik, akik kimondottan nagy hagyatékot hagytak hátra. Ezt a Szegedi Egyetemi Könyvtár őrzi, több mint tíz méter iratanyag van ott. Ebben benne vannak a gyerekkori írásai, az édesapjától kisgimnazistaként kapott levelei, a kolozsvári egyetemi előadásainak az anyagai. Egyetlenegy dolog nincs közte, amiről tudtuk, hogy létezik, a naplója. A napló ugyanis magántulajdonban volt, és egyszer csak a 2010-es évek elején besétált a Békés Megyei Levéltárba egy idősebb jogász, a Márki család oldalági leszármazottja, és elmondta, hogy az ő tulajdonukban van Márki Sándornak a naplója, vajon nem óhajtja-e a levéltár, nem a naplót, hanem a másolatokat és a kiadási jogot megvásárolni. Hát természetesen akartuk ezt a naplót, kikötöttük azt, hogy a publikálásnál az eredetit is használhatjuk a javításokra, és így, elém tárult a naplófolyam. Ez a krónika 1873-ban, Márki húszéves korában indult, és egészen haláláig futott. Halála előtt néhány nappal, 1925 nyarán írta meg az utolsó bejegyzését. És ebből a naplóból egy különleges, érdekes világ tárult fel előttünk, társadalomtörténeti szempontból is: Arad, Budapest, Erdély történetéről, a kolozsvári tudományegyetem történetéről, és még nagyon sok mindenről. Jószerivel, ahogy megkaptuk ezeket az anyagokat, hozzáfogtam ahhoz, hogy előkészítsem kiadásra az anyagot.

A száz évvel ezelőtt elhunyt történész naplójának olvasmánya mekkora hatással volt önre? Szakmailag milyen kihívást jelent ennek a szövegnek a gondozása?

Elsősorban az úgynevezett, a szakmában egodokumentumoknak nevezett forrásokhoz való vonzódásomat növelte meg. Azelőtt is nagyon szeretem ezeket, mert mindig úgy éreztem, hogy ez a közönség számára is érdekes lehet, másfelől a múltnak olyan zugaiba is bepillantást enged, amelyet a hivatalos iratokból, statisztikákból, vagy azokból a forrásokból, amelyek nagyobb részt a levéltárban vannak, nem ismerhetünk meg.

Most a negyedik kötetet adtuk ki, ami éppen az 1918-1919-es impériumváltás korát ragadja meg. A legnagyobb kihívás tulajdonképpen ennek az anyagnak a tömege így, együttvéve. Természetesen száz évnél is régebbi történetek nyugszanak ezekben a hol rövid, hol hosszabb naplójegyzetekben, amelyeket, ha az olvasó elé tárunk, akkor meg kell világítanunk. Vannak olyan események, homályos szövegrészek, amelyek akkor világosak lettek volna azok számára is, akik egyidejűleg olvassák, de ma már nem azok.

Rengeteg jegyzetet kellett gyűjteni: amikor hozzáfogtam ehhez, ez még bonyolultabb volt, mert a digitalizálás nem járt ennyire elöl, sokat kellett könyvtárazni, volt olyan folyóirat, amit csak Nagyváradon, a Bihar megyei könyvtárban találtam meg. Most a negyedik kötettel, amelyben eljutottunk 1918-19-ig, újra megnehezedett a jegyzetelés, mert Márki azok közé a történészek közé tartozott, elég ritka volt, aki jól tudott románul. És '19-ben elkezdte szisztematikusan olvasni a román lapokat. Május 12-én megszűnt a magyar egyetem, úgyhogy ideje is volt hozzá bőven, és a naplójába, amelynek a terjedelme is szinte megárad ebben az időszakban, rendkívül sok román forrás, újságok kerülnek be. Ezeknek a jegyzetelése nagyon komoly gondot okozott. Itt az utolsó kötetnél két kolozsvári kollégától is kaptam segítséget, de még így sem sikerült mindent megoldani, amennyire látom.

Milyen Kolozsvár-kép rajzolódik ki a naplóból? Mikor kerül Márki az erdélyi egyetemi központba?

Márki a maga világát a társadalomnak egy igen magas polcáról nézte a kolozsvári társadalomban, tehát ő az akkori elit mindennapjait rögzíti többnyire. Például a professzorok New York Kávéházban működő hosszú asztalához, ahová minden nap leültek 5-6 óra körül ozsonnázni, odaültek az erdélyi arisztokraták is, és mindazok, akik a professzor urak véleményére kíváncsiak voltak, és nem egy városi képviselő-testületi tag, a megyei tisztségviselők is odaültek, nagyon fontos volt ez.

Dinamikusan fejlődő, harmonikus világ bontakozik ki a feljegyzésekből, de Márki
legtöbbet a már említett felső középosztályról, az intellektuális rétegről ír, ugyan
krónikájában megjelennek a borbélyok, a hóstáti parasztok és mások is, azonban ők
csak mellékszereplők. A háború kitöréséig azonban ez a világ kereknek tűnik, és el sem tudják képzelni, vagy legalábbis elhessentik maguktól azt a rémképet, hogy ez megváltozhat. '14-ben aztán jön egy másik korszak.

Hogyan érinti Márkit a háború kitörése, hogyan viszonyul a háborús eseményekhez és később az impériumváltáshoz?

A professzor fegyelmezett ember, de a háború kitörése megrendíti. Amikor a merényletről hall, ő maga nem is sajnálja olyan nagyon a trónörököst, hiszen úgy van elkönyvelve abban a világban, mint aki nem igazán barátja a magyaroknak, és Márki nem feltételezi abban a pillanatban, hogy ez háborús ok lesz, noha a naplójában tükröződik az a feszültség, ami az előző éveket is átlengte külpolitikai tekintetben.

A háború első évében ő éppen az egyetem rektora. Az egyetemi pályájának a csúcsára ért, ha a hierarchiát nézzük, de hát mivel kell szembenéznie? Azzal, hogy hirtelenjében eltűnik onnan a hallgatóknak a legnagyobb része, kimennek a frontra, vagy behívják őket máshová katonának, és egyik intézkedés jön a másik után, hogy milyen épületeket kell átadni a hadseregnek, hogyan költöztetik be a sebesült katonákat a klinikákra. Ő az első évben rektorként nagyon sok alkalommal megszólal. Van is egy kötete Háborús beszédek címmel, doktorrá avatásokon, más alkalmakon is beszédet mond, és történeti példákat is idézve igyekszik lelkesíteni, mozgósítani. Ahogy a rektori évnek vége van, a nyilvánosságban elhallgat, viszont tovább írja a jegyzeteit. Például 1916 különösen izgalmas, a betörésnek az időszakát nagyon terjedelmesen és hosszan írja le. Sokféle információhoz jutott hozzá, egyrészt a veje révén, aki kolozsvári térparancsnok volt, de szoros kapcsolatot ápolt a volt diákjaival is, és aki hazajött Kolozsvárra, az meglátogatta a professzorát, és elmesélte, hogy a galíciai fronton mit élt át. Mindezekből a történetekből nagyon sok bekerült a naplóba háborús eseményként.

Aztán ahogy az idő múlik, ez a kép egyre sötétebb és egyre vészjóslóbb lesz. Még '18-ban sem akarják elhinni, hogy itt egy olyan fordulat lesz, ami az addigi életüket gyökeresen megváltoztatja.

Az impériumváltás végül bekövetkezik. Nyújtott-e a történésekről a Márki naplója új információkat, perspektívákat?

Inkább az információk mélysége adott új képet, mert több szintje van annak, amit ő a naplóban leír. Van az információknak egy tartalmilag is hiteles és kontrollálható része, amit ő Kolozsváron megélt és lejegyzett, az mind valóságos és sokszor számunkra nem ismert, vagy már a múlt kútjába süllyedt információ. Ő nagyon nagy kapcsolati hálóval rendelkezett ott a városban, jószerivel minden eljutott hozzá. Az, hogy hogyan bontakozik ki valamiféle szimbolikus ellenállás, hogy a hölgyek a magyar ruhában járnak a templomba, hogyan reagálnak erre a hatóságok, hogyan történnek a kiutasítások, milyen konfliktusok lesznek, hát ez mind érdekes.

Gyakorlatilag 1918 decemberétől Kolozsváron ők be vannak zárva, nem juthatnak külföldi újságokhoz. Ebben az esetben Magyarország már külföldnek számít, sokszor nem kapják meg nekik címzett leveleiket sem, nemhogy a napi sajtót, viszont behullámzanak hozzájuk információk, amik sokszor eltorzultak, és utólag sem könnyű ezek valóságtartalmának utánajárni.

Ebben az időszakban atrocitásnak számított pusztán az is, ha magyar ruhába öltözött lányok sétáltak a kolozsvári utcán. Márki Sándor így ír erről 1919. július 19-én: „Valóban, most hallom, hogy vasárnap bevitték pár órára Nagy Károly ref. püspököt is, mert magyarosan öltözött leányaival sétált.”

A naplóból kiderül az is, hogy volt, amikor a konfliktus harmonikusabban zajlott le: egy Ó-Romániából érkező beszállásolt tiszt például a háziakkal franciául társalgott, mert a művelt emberek nem akartak egymásnak esni. Viszont a tiszt legénye, aki szintén be volt szállásolva, és a háziak cselédje összeveszett, és máris kitört a ribillió. Olyan bejegyzése is van Márkinak, amely szerint a botozásból is lehetett üzletet csinálni; az a hír járta, hogy egy élelmes román őrmesternek fizetni lehetett, és az elkapott személyt nem botozta meg, csak ordítania kellett, mintha ütnék.

A román hatalomátvétel időszakáról szóló bejegyzésekben megritkulnak a kolozsvári nevek és eltűnnek a konkrét források, maga Márki Sándor ad később magyarázatot erre: „Egyéb tudósításaim azért olyan »aztmondjákosak«, mert, érthető okokból, a hírek elbeszélőit nem nevezhettem meg anélkül, hogy esetleg a Fellegvárba [egykori erőd a város fölött, amelyben börtön is volt] juttassam őket, ahová az én utam is nyitva állt minden pillanatban; hiszen mindenki nyíltan beszélte, hogy én bizonyára naplót vezetek az eseményekről. Néhányan jobb embereim közül ezt bizonyosan is tudták; a naplóvezetés pedig kész irredentista kémkedés volt a testvérek szemében.”

Ekkor költözik át a kolozsvári egyetem Szegedre. Márki is megy az egyetemmel együtt és az az óriási kulturális hálózat, amit működtetett itt Kolozsváron, megrongálódik, szétszakad. Hogyan alakul át az élete, hogyan látja ő az egyetem átköltözését, azt, hogy nagyon sokan elmennek Erdélyből? Hogyan reflektál erre?

Márki a kezdet kezdetén nem akar elmenni, ott marad, be is rendezkedik. A naplójában úgy emlegeti, hogy a kettős család kivárja, mi fog történni. Ez őt és a feleségét jelenti, valamint a leányát, vejét és a három imádott unokáját, akik akkor gimnazisták már. A legnagyobb unokája, akiből ugyancsak akadémikus lesz, kémikus Magyarországon, ebben az átmeneti időszakban érettségizik.

Azon kevés önálló lépés közül, amely megtörténik, 1920-ban van egy, amikor elindítanak egy felekezetközi egyetemet, valójában inkább egy tanárképző főiskolának tekinthető intézményt, amely két féléven keresztül működik, ő ennek egyik vezető, szervező személyisége. Igen figyelemreméltó és jelentős próbálkozás, és mindig a támadások kereszttüzében áll ez a felekezetközi intézmény. A román államtól semmilyen engedélyt nem kap, de a működtetők is merevek voltak, mert a linzi béke vallásszabadságra vonatkozó passzusaira hivatkoztak, amikor az alapítást indokolták, tehát különösképpen a békeszerződésig semmilyen olyan jogi lépést nem tettek, amely a jogfeladás látszatát kelthette volna. Ez nem volt nagyon praktikus lépés. Mindenesetre 1921-ig megvolt a tanárképző, és ő ott vezető szerepet játszott.

Ebben a világban élt, ott érezte otthon magát. Naplójában, amikor elindul a repatriáló vonat felé, azt írja, hogy „itt töltött 29 évemben voltam talán a legboldogabb életemben”, és az elköltözés először is személy szerint őt megtöri. Húszban van egy olyan naplóbejegyzés, amelyben arról ír, hogy találkozott valakivel, akivel körülbelül két éve nem látták egymást, és az első mondata az volt, hogy 8-10 évet öregedett a két év alatt. Valószínűleg az ő életét is megrövidítette ez a radikális változás, úgy érezte magát, mint akinek a gyökereit tépik ki abból a világból, ahova tartozott.

Nagyon nehezen élte meg ezt a váltást. Ez egy egzisztenciális zuhanás is volt, hisz ő Kolozsvárott a veje és a lánya családjával egy 11 szobás, kétszintes Esterházy utcai lakásban éltek, ahonnan egy nagyon szerény kis szegedi lakásba kellett bezsúfolni a dolgaikat. Fegyelmezett ember volt, azt, ami történt, igyekezett maximális rugalmassággal kezelni. Mivel az egyetemnek akkor ő vezető nagy tekintélyű professzora volt, az új egyetem megszervezésekor a maga tekintélyét, kapcsolatrendszerét megmozgatta, de hát ez a pályájának már minden tekintetében a leszálló ága volt. Meg is öregedett, már új nagy munkákat nem adott ki ezekben az időkben a kezéből. A kapcsolatháló azért megmaradt, mert nagyon élénk volt az ő tanítványainak a mozgása Erdély, Kolozsvár, illetve Szeged, Magyarország között, és ő nagy hangsúlyt helyezett arra, hogy ezeket a kapcsolatokat, amíg az egészsége bírta, fenntartsa.

Egy kiváló, ma már köztünk nem lévő aradi kolléga, Kovách Géza szedte össze a leveleit, hát mintegy tízezer hozzá írott levelet regisztrált és 1700 egynéhány levelezőpartnert. Tehát ez az információhálózat működött Szegeden is, ahol egyik probléma a másik után jött, hisz az Kolozsvárhoz képest egy kisváros volt, nem volt felkészülve egy darabig az egyetem befogadására. Kisebb-nagyobb konfliktusok is támadtak, amíg el tudott indulni és működőképessé vált az új intézmény.

Mivel ennyire részletesen megismerjük a kolozsvári meg szegedi mindennapokat, az impériumváltás korát a naplóból, vajon különböző kutatásokban – mentalitástörténet, mindennapi élettörténete, hálózatkutatás – föl lehetne-e használni?

Ezek a területek, amelyeket felsorolt, a társadalomtörténet körébe tartoznak, és a napló talán ennek a legjobb forrása, a mentalitásnak és a mindennapok történetének. Hadd mondjak el egy történetet, amely mutatja is, hogy hova is bevilágít ez a napló.

Amikor Márki megérkezett 1876-ban első munkahelyére az aradi gimnáziumba, az első alkalom, amin részt vett, egy esküvő volt, egyik leendő kollégájának az esküvője, ahová őt rögtön vőfélynek állították be egy szép aradi lánnyal. Valószínű, hogy nem véletlenül, mert ebből a találkozásból egy nagy szerelem lett, és akkor itt a naplóban követhetjük azt, hogy hogyan történt 1876-ban az udvarlás, milyen színtereken találkozhatott egy leány és egy fiú, milyen társasjátékokat játszottak, milyen metakommunikáció folyt ebben. És ez a történet oda vezetett, hogy Márki egy ponton beírja a naplójába, hogy eddig csak képzeltem, mi a szerelem. Ez egy gyönyörű történet lenne, ha Márki Aradra vonulása előtt egy pesti lánynak nem ígérte volna meg, hogy ő lesz a felesége. És ha egy férfi ebben az időszakban szavát adta, azt tartani kellett. Végül – egy éves levelezés és huzavona után –házasság lett ebből a történetből, sőt Márki a halála előtt néhány hónappal azt írta a naplójába, hogy „megköszönöm a Jóistennek, hogy ilyen feleséget adott, aki így volt mellettem egész életemben, és most ebben a pillanatban is értem dolgozik.”

Ugyanígy elvisz bennünket a gyereknevelésnek a színtereire is, és ennek a változását is mutatja. Hogyan nevelték ők a lányukat, hogyan nevelték a három fiú unokájukat Kolozsvárott? Ugyancsak említettem a professzorok hosszú asztalát, de minden olyan színtér, ami közösségi tér volt, az Erdélyi Magyar Múzeum Egyesülettől kezdve a katolikus státusig, annak a története itt kibontakozik, és az emberek egymáshoz való viszonya, amely aztán sokféle mentalitásbéli különbségre is rámutat, ami akkor még élt a reformátusok és katolikusok között, románok és magyarok, szászok között – mert Márki veje szász lett, úgyhogy ott még egy látószög nyílik egy másik világra.

A hálózatokról pedig annyit, hogy a második kötetnek a bevezetőjében egy metszetet készítettem arról, hogy egy évben – ez az 1895-ös év volt – hány társasági alkalmat jelölt be a naplójába. Ezeknek a száma 260 körül volt, tehát az év 365 napjából ennyiszer voltak valahol. Ennek egy része vendégség volt, aztán ott voltak az alkalmak, amikor ők fogadtak vendéget. Ha valamelyik megszokott egyesületbe ment, vagy színházba, be se írta, csak akkor, ha olyan színész lépett fel, aki az átlagosnál érdekesebb volt. Ezekből mind megmutatkoznak azok a körök, amelyek működtették akkor Kolozsvárt.

Hadd mondjak egy példát még, Kolozsvárott is hamar rájönnek, hogy egy kiválóan beszélő, nagyszerű retorikai képességekkel rendelkező tanár érkezett az egyetemre. És mivel közeledik a Milleneum, hogy Kolozsvárnak ne idegent kelljen felkérni a millenniumi beszéd elmondására, Márkit tiszteletbeli tanácsossá választják. Ettől kezdődően ő mondja az ünnepi beszédeket, amelyekkel egy kedvelt műfajt teremt meg a városban. 1907-ben egy vaskos kötetben a város ki is adja ezeknek a beszédeknek a legjavát. Az ilyen alkalmakon megjelenő elitnek az egymáshoz való viszonyát is megismerhetjük a naplóból, és éppen abba a világba visz el bennünket, amiről a legkevesebbet tudhatunk meg, így a korabeli Kolozsvárról az egyidejűség élményét adja.

A magyar-román viszonyról mi derül ki a naplóból? Milyen volt az impériumváltás előtt, milyen volt az impériumváltáskor, hogyan vélekedik Márki az erdélyi románokról, illetve hogyan vélekedik a román hatalomról később?

Azt lehet mondani, hogy gyakorlatilag 1916-ig ez egy rendezett és stabil világ, ahol mindenkinek megvan a helye, és a naplóban feltűnő románokról tiszteletteljes hangnemben ír. A naplónak a román oldalról az egyik főszereplője professzortársa, Moldován Gergely, akivel kimondottan jó kapcsolatot ápol. De Aradon is sokszor feltűnik Vasile Goldiș: egy-egy iskolai vizsga után leülnek, söröznek egyet, együtt ebédelnek, és ugyanígy kinyílik egy másik világ is. Van még azért egy különös látószög is. Márki esküdt is volt egy ideig – Magyarországon egy rövid ideig esküdtbíróság-félék is működtek –, és a számára érdekes ügyeket elég részletesen lejegyezte. Ott mind a román, mind a magyar társadalomról érdekes történetek bontakoznak ki, ugyanakkor megmutatja az ő gondolatait is ezzel kapcsolatban.

Ez a harmonikus viszony '16-ban, a betörés idején, nyilván megváltozik, de az igazi változás '18-ban kezdődik, amikor elindul egy új folyamat, és hitetlenkedve írja le, hogy most melyik intézményt vette át a szebeni kormányzótanács, most a várost, most a vármegyeházát, majd aztán ami számára a legfontosabb, május 12-én, az egyetemet. Egy új hatalom rendezkedik be, amely más civilizációt is jelent a maga ortodoxiájával, a maga szokásaival, nem beszélve, hogy az a hatalom ellenállásra számít, és van egy-egy olyan mozzanat, ami különösen megrendíti és ellenállásra kényszeríti a középosztályt, ez a botozás, aminek egy mozzanatát már említettem. De még ennek is szintjei vannak, hogyha egy hóstáti paraszt megkapja a maga büntetését, hát az felháborító. De van egy olyan mondat, hogy művelt embereket is, akik korábban a társadalom intelligenciájának számítottak, megbotoznak. Hát ez egyszerűen feldolgozhatatlan dolog volt a számukra. A legsérülékenyebb rétegről, a tisztviselőkről is képet ad, akik elvesztették az állásukat, ha nem tették le a hűségesküt, és a magyar társadalom nyomást gyakorolt azokra, akik esetleg ezen gondolkodtak. Leírja azt is, hogy akik megtagadták, jövedelem nélkül maradtak, és olykor olyan helyzetbe jutottak, hogy aprópénzért próbáltak napszámos munkát vállalni. Márkiék történetesen jobb helyzetben voltak, mert a veje bérelt egy kis földdarabot a Hóstátban, és ott gazdálkodtak, tehát volt élelem a családban. Ehhez még hozzájön az, amit ő hétköznap átél: elveszti az állását, a munkahelyét; ő roppant aktív volt, rengeteg egyesületnek tagja, azokat betiltják, vagy csak felügyelettel, ritkásan működhetnek.

Az impériumváltásról több kolozsvári értelmiségi lejegyezte akkoriban a benyomásait. Mi különbözteti meg a Márki naplóját ezektől?

Az általam ismert naplók tartalmilag egybecsengenek, az egyik különbség az, hogy ki mely pontján állt a társadalomnak, és hova látott be, például az egyetemi könyvtárba, vagy az egyetemre. A Márkié talán azért érdekesebb, mert több szintje van, van a közvetlenül, általa kontrollálható események szintje, de nagyon sok más forrásból való, már lényegesen bizonytalanabb valóságtartalmú eseményt is leírt. Mivel nagyon foglalkoztatja, ami történik, '19 végétől a nemzetközi sajtóban, a román lapokban olvasottakat is hozzáteszi ahhoz, amit ismerőseitől hallott, így nagyon sokrétű a beszámolója, és ez a rétegzettsége ad többet hozzá.

Elmesélek egy kis történetet, ami ehhez kapcsolódik. Még '19 elején van, ülnek a kertben az asztalnál, jön egy repülőgép, és lepottyant valamit pont az ő kertjükbe. Kiderül, hogy ez egy töltényhüvelybe rejtett kis levélke volt, amiben a bécsi román külképviseletnek egyik tagja jelezte azt, hogy meg fog érkezni ezzel a repülővel és küldjenek elébe kocsit. A hozzájuk beszállásolt román lakó éppen akkor ér haza, fogja a levelet és elmegy vele. Na és akkor úgy fut tovább a történet, hogy délután már sokan jönnek, hogy mi volt a levélben. Estére pedig már elterjedt a városban, hogy az volt a levélben, hogy „tartsatok ki, jövünk, Károlyi”. Amihez a maga szkeptikus megjegyzését hozzáteszi Márki, hogy „ha legalább ennyi eszükbe jutna”. Ez a történetek első szintje, amikor ő elmeséli, hogy mi történik városban, a Szent Mihály templom plébániáján, mert jó barátságban van a plébánossal, az atyákkal, és így tovább. És aztán jönnek a hírek, hogy mi történt Zilahon, mi történik esetleg Aradon, utána jönnek a román lapoknak a kommentárjai, amelyekből főleg a külpolitikai hátteret, a békekonferenciának az eseménysorát próbálja rekonstruálni a maga számára. Majdnem mint egy elemző ír és gondolkodik, egész jól eligazodik a román viszonyok, a bukaresti hatalmi viszonyok között, mérlegeli, hogy ha most egy ilyen kommüniké, interjú jelent meg ebben a lapban, az vajon mit jelenthet, milyen információ olvasható ki belőle. Tehát a naplónak ez a rétegzettsége szerintem, ami a legizgalmasabb, és amivel egy kicsit talán több, mint az előbb említettek.

Mi maradt még hátra ebből a projektből? Van-e még egy kötetre való, vagy esetleg különböző kiegészítő kutatási projektek, amelyek a naplóhoz kapcsolhatók?

Még egy kötetre való biztos van, mert a Metamorphosis-rész önmagában lassan két kötetre rúg, tehát amíg ő '21-ben átmegy Magyarországra, még igen nagy terjedelem van hátra, és a Szegedi Egyetemnek az elindításáról is elég sokat ír. A következő lépés tehát az, hogy ezt a hátralévő utolsó két kötetet megjelentessük, és az utolsóhoz csatoljuk azt a hatalmas névjegyzéket, ami segít az eligazodásban. Kommentált névjegyzéket szeretnék, ami az olvasó tájékozódását szolgálja abban, hogy kik is szerepelnek ebben a naplóban, mit kell tudni róluk.

És ha már ilyen hosszasan foglalkoztam egy embernek az életével, akkor szeretném ezt egy monográfiával lezárni, de ezt elsősorban nem egy biográfiának képzelem el, hanem egy olyan Márki-monográfiának, amely arról beszél, hogy milyen kapcsolat van a történetírás és a politika, a történetírás és a történelemoktatás között, mert Márki rengeteg tankönyvet is írt. Volt, amit 12-14 kiadást is megért. Hogyan változott meg a történetírásban a szakma és az identitásképzés szerepe? Ugye, a historiográfia már nem őt tartja a korszak legjelentősebb történészének, de a maga korában talán az egyik legnagyobb hatókörű volt, bibliográfiája több mint 1200 tételt tartalmaz, amelynek értelemszerűen egy része újságcikk volt, de az nagyon sok emberhez jutott el. Tehát annak a korszaknak a világát szeretném felidézni, amelyben a töredékeiben vagy nyomaiban még ma is élő tradicionális magyar történeti tudat kialakult az akkori vitákkal, konfliktushelyzetekkel, változásokkal.