Könyvet írtak a Securitate legnagyobb üzletéről, a videókazetta-bizniszről

A 1989-es decemberi forradalom előtti években a szocialista Romániában egy látszólag ellentmondásos üzlet zajlott, amelyet teljes mértékben a Securitate, a kommunista titkosszolgálat irányított. Ez a videókazetta-kereskedelem nemcsak hatalmas bevételt generált – havi egy millió dollár értékben –, de szigorúan ellenőrzött zónában, a Dorobanți-Floreasca körzetben, Nicolae Ceaușescu rezidenciájának közelében működött.

A Securitate titkos üzletének paradoxona az volt, hogy külső szemlélők számára ez egy magánvállalkozásnak tűnt, amely egy állítólagos mérnök, Teodor Zamfir, alias „Dorel” kezében volt. Zamfir, aki magát időnként bátran és szemtelenül „Zamfir ezredesnek” nevezte, valójában sem mérnök, sem úriember, sem pedig ezredes nem volt, inkább egy született bűnöző, aki csak a Securitate és a rendőrség hallgatólagos támogatása miatt maradhatott szabadlábon.

Zamfir villájának padlásán mintegy 150 videómagnó működött folyamatosan, éjjel-nappal, amelyek külföldi filmeket másoltak. A pincehelyiségben Irina-Margareta Nistor, „a filmek hangja” dolgozott szorgalmasan az eredeti kazetták angol és francia nyelvű fordításán és szinkronizálásán.

Az 1980-as évek videókazetta-jelensége, amely országos szintű függőséggé, mániává vált egy extrém megvonásokkal teli időszakban, valójában a Ceaușescu-rezsim bomlásának is egyik jele volt. A legtöbb egyszerű ember számára ezek a kazetták jelentették az egyetlen szórakozási lehetőséget a teljes határzárral működő országban, ahonnan se ki nem lehetett menni, se az információ, kultúra nem áramolhatott be szabadon. Az emberek a Szabad Európa Rádió által nyújtott információkban bízva, vagy a titkosan megszerzett külföldi filmek által nyújtott kikapcsolódás révén próbáltak erőt meríteni, és próbálták feledni a mindennapi nélkülözéseket és rettegést.

Ezek a videókazetták a Securitate számára nemcsak jelentős anyagi hasznot hoztak, hanem lehetővé tették az ellenőrzés és információgyűjtés egy új formáját is. Ahogy az idők folyamán egyre inkább láthatóvá vált, a Securitate a rezsim vége felé már nem törődött az ideológiai mellékhatásokkal; a tagjai a jövőjüket próbálták bebiztosítani, arra gyűjtöttek.

Liviu Tofan és Stejărel Olaru közös munkája, az „A fost ca-n filme. Cea mai mare afacere a Securității” (Akár a filmekben. A Securitate legnagyobb üzlete) című könyv ezt, a '80-as évek Romániájában zajló illegális videókazetta-kereskedelemet mutatja be. Olaru korábban a Matca Literară-n publikált szövegében foglalta össze a jelenség lényegét, most pedig a G4Media készített interjút alkotótársával, Liviu Tofannal, aki elmondta, hogy a „Chuck Norris vs. Communism” című dokumentumfilm és az abban elhangzott kérdések keltették fel az érdeklődésüket a téma iránt, különösen az érdekelte őket, hogy a jelenséget hogyan tolerálhatta a kommunista rendszer. A nyomozásuk során derült ki, hogy a Teodor Zamfir által vezetett üzlet valójában a Securitate, a román titkosszolgálat irányítása alatt állt.

A szerzők első találkozójukat Zamfirral Irina Nistor segítségével szervezték meg, aki még mindig kapcsolatot tartott fenn az egykori üzlettársával. Zamfir eleinte nyitott volt a párbeszédre, bár soha nem volt hozzájuk teljesen őszinte. Azt viszont Zamfir elismerte, hogy az üzlet nem létezhetett volna a Securitate aktív támogatása nélkül, amely nemcsak védelmet, hanem logisztikai segítséget is nyújtott az üzlethez.

A könyvben szereplő üzletnek kettős szerepe volt: egyrészt jelentős pénzösszegeket termelt, másrészt az országos hálózaton keresztül történő terjesztés révén fontos információs forrást jelentett a Securitaténak. A '80-as évek videóőrülete a szórakozási lehetőségek hiányából fakadt, és az emberek számára lehetővé tette a szűkösség és a szigorú cenzúra elviselését. Tofan az interjúban kiemelte, hogy a korrupció nem csupán a múlt problémája, hanem a jelen társadalmi és politikai konstrukcióját is meghatározza.