Üljetek le, egyes! Hamis idézetekkel, közhelyekkel készültek politikusaink a magyar kultúra napjára

Ha valamilyen össznemzeti ünnepnap van, akkor Facebookos buborékunkat kötelező módon elárasztják a piros-fehér-zöldek, amiket hangzatos idézetekkel és azokhoz passzoló képekkel társítanak politikusaink, akik – nem meglepő módon – időnként fizetett hirdetésben tolják szemünk elé, hogy lám, ők is tudják, mit illik ilyenkor. A magyar kultúra napján. Az már más kérdés, hogy ízléses-e, eredeti-e, őszinte-e a szöveg, kép, hang, vagy unos-untalan ugyanazokat a közhelyeket ismétlik.

Körülnéztünk az RMDSZ-es politikusok közszereplői oldalain, lássuk, ki mivel próbált választóinak nemzeti érzületére hatni, mivel érdemelte ki a lájkot, szívet, kommentet vagy megosztást, ami már-már biztosíték lehet arra nézve, hogy a soron következő választásokkor a tulipánra téved a pecsét.

Az RMDSZ oldalán egyszerű képes poszt, a kalotaszegi írásos hímzés motívumaival díszített vizuál hirdette az ünnepet. „Ma ünnepeljük együtt azt, ami a miénk – a magyar kultúra gazdag örökségét.” Rövid és velős. Akinek nem volt hozzátennivalója vagy ennél jobb ötlete, vagy kreatívabb kommunikációsa, ezt osztotta tovább saját oldalán. Így tett többek között Winkler Gyula és Tánczos Barna, akik egy sima megosztással letudták a kötelező magyar kultúra napos kört.

És jól tették, mert nem tanácsos olyan ingoványos talajra merészkedni, amilyen a magyar kultúra, a gyanútlan politikus beleragad valami idézetbe, amiről nem tudja megállapítani, hogy valós-e vagy hamis, aztán kiröhögi a Facebook népe. Így járt Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármestere, aki valószínűsíthetően nem saját kútfőjéből merítve úgy döntött, mit neki a járt út, nem a Himnuszt fogja idézni, hanem egy másik, kevésbé ismert Kölcsey-idézettel áll elő az ünnepi alkalomra. „Nem önmagadé vagy, hanem a közösségé” – posztolta ki a merített papírt utánzó háttéren, amire a kommunikációs tartalomgyártó szépen odakanyarította Kölcsey aláírását is. Igazán eredetinek nézett ki. Hitelesnek. Állítólag a csekei remete ezt az unokaöccsének címzett intelmeiben, a híres Parainesisben írhatta. De nem írta. Ez az idézet egy hamisítvány.

Persze, ott van a Citatum.hu oldalon, de aki onnan merít, hogy előálljon kultúra napi üzenettel, az éppen azt üzeni, hogy az igazi műveltség helyett bármilyen bóvli, giccs megteszi. Szépen szól, benne van a manapság közkedvelt közösség kifejezés, hát akkor csakis jó lehet. Aki azonban kiválasztotta ezt az idézetet, nem számolt azzal, hogy vannak közöttünk még olyanok, akik valóban olvasták Kölcsey Parainesisét eredetiben, és ismerik a Himnusz költőjének a nyelvezetét, a nyelvújítók kora magyar szövegeinek jellegzetességeit annyira, hogy egyből kiszúrják, ez a mondat nem születhetett a 19. században. Mert sem az önmagad szót nem használták még abban a periódusban, és a közösséget sem a mai értelmében.

És nemcsak mi vettük ezt észre, hanem például Parászka Boróka is, aki itt fejti ki bővebben, hogy mit is gondol, mennyire kínos az, hogy hamisítványt posztolt a városvezető, ami alá aztán „szép cirkalmas betűkkel alá is kanyarították a gondosan photoshoppolt felületre, hogy Kölcsey Ferenc”.

Pedig bőven akadt volna idéznivaló a Parainesisből, sőt nemcsak idézni kellene ezt a művet, hanem be is tartani, gyakorló politikusként. Kölcsey ugyanis nem falra hányt borsónak szánta, és nem azért írta, hogy 21. századi félművelt politikusok pontatlanul idézzék, hanem azért írta, mert unokaöccsét politikai szerepvállalásra szerette volna felkészíteni. És így inti arra, hogy a hazáért és közösségért hogyan kell dolgozni:

„Emberi ész és erő csak társaságban fejlik ki; s amint valamely embertársaság szerencsésb, szebb, dicsőbb hazává alkotta magát: polgárai minden szépben és jóban aszerént haladhatának. Ezért kell minden mívelt embernek a hazát legfőbb gondjává tennie; s ez mindenekfelett oly hazákról értetik, hol az egyes polgárnak a közdolgok folyásába tekinteni joga s kötelessége van. Mert jog és kötelesség egymástól soha el nem választhatók.”

De lépjünk eggyel tovább, nem túl messzire, csak a Maros Megyei Tanács elnökéig. Péter Ferenc szintén úgy gondolta, hogy inkább saját maga választ idézetet, és nem az RMDSZ egyenplakátját osztja meg. Nos, ki találja ki, hogy mi történt Péter Ferenccel? Hát az a csúnya balsors, amely régóta tép minket, és Soós Zoltán idézetválasztásába is beleszólt, nem nyugodott, és bekavart Péter Ferencnél is.

Lássuk először az idézetet: „Kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egy-kettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg nem szerzi magának.” A megyei tanácselnök zárójelben odabiggyeszti, hogy Bartók Béla. Ez igen, mondaná bárki. Szép, magvas gondolat. Csak az a baj ezzel is, hogy nem Bartók Béla mondta / írta, bár lehet, hogy ő is hasonlóképpen gondolta. Ezek a segítőkész idézetgyűjtő oldalak azonban, ahonnan Soós Zoltán is inspirálódhatott, helyenként Bartók-idézetként tüntetik fel.

Tény, hogy a fenti gondolatot egy másik nagy magyar zenész írta le, Kodályt Zoltán. A belinkelt oldal nyilvános, ott is lehet ellenőrizni, viszont ha a teljes szövegre kíváncsi a megyei tanácselnök, akkor azt eléri a fizetőkapus Arcanumon, ahol az is kiderül, hogy az idézet egy 1944-es szövegből való, aminek az a témája, hogy mire való a zenei önképzőkör. S ha már megkerestem az eredeti Kodály-szöveget, akkor idemásolok belőle egy másik intelmet is:

„Csak az a miénk igazán, amiért megdolgoztunk, esetleg megszenvedtünk.”

Csép Éva Andrea, Maros megyei parlamenti képviselő igazán szerencsésnek mondhatja magát, mert jó érzékkel maradt a Himnusznál, és nem keresett más szépen szóló idézeteket. „Különleges helyet foglal el a éves nemzeti imádságunk az európai himnuszok között. Míg az angol himnusz a királyhoz vagy királynőhöz, a francia a hazafiakhoz, a német a hazához szól – addig a magyar himnusz Istenhez szóló imádság” – írta politikusi oldalán. Az már csak minimális szépséghiba, hogy olyan karakterkészletet használt a versrészlet bemásolásához, aminek nincsenek magyar betűi, ezért egész furcsán hat a Kölcsey-idézet, amelyből kilógnak az ékezetes magánhangzók.

A kolozsvári politikusok esetében nincs sok látnivaló. Vákár István, a Kolozs megyei tanács alelnöke felmondta a leckét, és románul is kommunikálta ugyanazokat a magvas gondolatokat: „A magyar kultúra nem kevesebbet jelent, mint ezeréves Kárpát-medencei múltunkat. Nyelvünket, irodalmunkat, népdalkincsünket, zenénket, meséinket, hagyományainkat és hitünket. Ez az az örökség, ami magyarrá tesz és összeköt bennünket” – írta többek között Vákár. Rendben van a helyesírás, szép sorakoznak egymás mellé a közhelyek, igazából szinte semmi kivetnivalót nem találnánk benne azon kívül, ahogy a szöveget kísérő fotóra fel van írva csupa nagybetűvel, hogy MAGYAR KULTÚRA NAPJA. Mert a magyar nyelvben névelőt is szoktunk használni, ezúttal határozottat, és ezzel jelezzük, hogy határozottan tudjuk azt, hogy ez az a nap. A nap. A magyar kultúra napja.

Ugyanezt a hibát követi el Antal Árpád is, az ő fotóján is névelőtlenül szerepel az ünnepnap:

De hogy ne csak a negatívumokat soroljuk, következzen két pozitív példa: a Csoma Botond által posztolt fotón névelősen szerepel a magyar kultúra napja, ráadásul helyi fotó, amin ott van az emblematikus kolozsvári főtéri Mátyás-szobrunk népviseletbe öltözött fiatalok által körülvéve. Konkrét, mai, lokális üzenet, ami nincs túltolva.

Korodi Attila, a csíkszeredai polgármester posztja is rendben van. Kányádi-vers, helyesen feliratozva. Egy a sokat idézett versek közül, de akkor inkább így, mint menőnek tűnő 19. századi hamisítványokat használva.

Megnéztük Borboly Csaba, Tamás Sándor, Pataki Csaba, Kereskényi Gábor posztjait is, ők többnyire az ünnepnap alkalmából rendezett kötelező eseményekről posztoltak annyira fantáziátlanul, hogy nem akarjuk azzal untatni olvasóinkat. De ha közhelygyűjteményt keresnek, bátran nézzenek körül az oldalakon. Az EP-képviselők közül említettük már Winklert, aki simán továbbosztotta az RMDSZ posztját, Vincze Loránt munkásabbra fogta, szépen kamerába mondott egy szöveget egy kis Radnóti idézettel, és föltette az oldalára, nem volt rossz, őt is az elfogadható csoportba lehet sorolni.

Kelemen Hunoron viszont csodálkoztunk, mert író-olvasó, értelmiségi politikusként nem volt semmiféle posztja a magyar kultúra napján. Az ő oldalán január 19-i a kultúrás üzenet, amikor Kolozsváron átadták az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díjakat. „Örülök, hogy az a hagyomány, amit teremtettünk, él és virul – immár 12 éve mondunk köszönetet kiemelkedő kortárs alkotóinknak. Gratulálok Király László írónak, költőnek, Bede Kincső fotóművésznek és Sebestyén Aba színművésznek, rendezőnek!” – írta a mozgóképes beszámoló mellé az RMDSZ elnöke.

Az már csak hab az ünnepnapi tortán, hogy ilyenkor az egyszerű szemlélő fölteszi magának a kérdést, hogy ezek a politikusok, akik még egy megfelelő idézetet sem tudnak kiválasztani vagy egy közhelymentes üzenetet megfogalmazni, honnan veszik a merészséget, hogy eldöntsék, kultúracsinálóink közül kinek jár vagy nem jár díj.

„Lassan véget ér a magyar kultúra napja. Folytatódhat az éjszakája” – jegyezte meg január 22-én este Székely Csaba drámaíró. Az áthallásos mondatban ott van a magyar kultúra jövőjének a féltése, és igaza van annak, aki félti. Egy iszonyatos politikai nyomásnak kitett, gyönyörű kultúráról van szó. Ha a magyar kultúra állapotának az a fokmérője, ahogyan a politikai elit megnyilvánult ebből az alkalomból, akkor az a szomorú következtetés, hogy bukásra állunk. Nemcsak a hamis idézetek és véget nem érő közhelyek szerzői miatt, hanem azért is, mert mindezt kritikátlanul nyeljük le Facebook-görgetőkként, anélkül hogy határozottan szót emelnénk az ellen, hogy kultúra helyett giccsel, valódi tartalom helyett propagandával etetnek minket.