TGM Kolozsvár-esszéi valami nagyon fontosat mondanak el a világról

Tamás Gáspár Miklós 75. születésnapjára időzítettük könyvkiadó kampányunk kezdetét, amelynek az a célja, hogy TGM kolozsvári esszéinek kiadásával az olvasók kettős ügyet karoljanak fel: a Transtelex fennmaradását, és egy rendkívüli szöveggyűjtemény megjelentetését. A család úgy döntött, hogy támogatja kezdeményezésünket, és a Kolozsvári esszék kiadását a Kijárat Kiadóra és a Transtelexre bízza. Tamás Ábel egyetemi oktatóval, Tamás Gáspár Miklós fiával beszélgettünk a készülő kötetről, és arról, hogy a gyűjteménynek a megjelentetése is arról kell, hogy szóljon, amiről a benne foglalt írások is tanúskodnak: hogy Kolozsvár és a szabad gondolat egymást kölcsönösen feltételezik, nem létezhetnek egymás nélkül.

Miért láttad fontosnak, hogy elfogadd a Transtelex ajánlatát, javaslatát, hogy megjelentessük TGM-nek a kolozsvári szövegeit?

Apám életének utolsó egy-két évében többször is szóba került, hogy a Kolozsvárral kapcsolatos írásait szeretné egy kötetben látni. A címet nem mondta, amikor erről beszélgettünk, de aztán egy Litera-interjúból kiderült számomra – a megjelenésekor is olvastam ezt az interjút, de utólag esett le igazán a tantusz –, hogy ő teljesen pontosan elképzelte, hogy mi lesz a cím. Kolozsvári esszék, mert annak idején A teória esélyeit ezzel a címmel szerette volna megjelentetni.

Abból az interjúból kiderül az is, hogy gyakorlatilag azóta, hogy ezt a címet a cenzúra kihúzta, azóta ott maradt szándékként, hogy majd, egyszer, lesz egy ilyen kötet…

Igen, és ha már itt tartunk, A teória esélyeinek az előszavában már van egy olyan mágikus gondolatfutam Kolozsvárról, amely megelőlegezi egy kicsit azt a hangot, amely aztán a későbbi, immár a Magyarországra való áttelepülése utáni, Kolozsvárral kapcsolatos írásokban megszólal. Van tehát egy link, egy átkötés, A teória esélyei meg a remélhetőleg most már tényleg megjelenő Kolozsvári esszék című kötet között. Már amikor először említette nekem a kötet gondolatát, akkor is teljesen világos volt, hogy én nagyon szeretném, hogyha ez a kötet megvalósulna, és a halála után feltett szándékom lett, hogy ha már eddig nem sikerült, akkor jelenjen meg, de azt hiszem, hogy ebben nem valamiféle kegyeleti aktus az elsődleges.

Olvasóként örülnék nagyon, ha lenne ez a könyv. Egyszerűen, ahogy ő is szerette volna, én is nagyon szeretném ezeket az írásokat egy kötetben látni, és rendesen, egyben végigolvasni, meg jó lenne, ha olyan emberekkel, akiket nagyon-nagyon szeretek, vagy fontosnak tartom őket, megoszthatnám ezt az örömöt. Persze, a rá való emlékezés közegében is, de nem elsősorban kegyeletből.

2023. január 15-én hívtál fel, hogy értesíts, TGM már nincs közöttünk.

Igen. Amikor apám meghalt január 15-én, akkor teljesen egyértelmű volt számomra, hogyha valahol hírt kell adni erről, vagy meg kell emlékezni róla, akkor annak a Transtelexen kell történnie. Világosan nyomon követhettem az életének az utolsó időszakában, hogy neki mennyire fontos volt, hogy a Transindexnek végül is lett folytatása, és ő nagyon harcolt a létrejöttéért, nagyon-nagyon támogatta erkölcsileg, meg írásokkal, és szorosan kötődött hozzá. Borzasztóan fontos volt számára, hogy legyen egy olyan fórum az erdélyi magyar nyelvű nyilvánosságban, ahol szabadon lehet írni meg gondolkodni.

Ezért amikor fölmerült ez az ötlet, hogy esetleg olyan módon lehetne ezeket az írásokat kiadni, hogy ez a Transtelexet is támogassa, akkor ezt egy óriási lehetőségnek és ajándéknak tekintettem.

Ehhez a teljesen nonprofit vállalkozáshoz csatlakozott a Kijárat Kiadó is, amely A túlsó pólus című kötet megjelentetése után (ez a könyv apám utolsó filozófiai írásait tartalmazza) vállalta, hogy egy hasonlóan vonzó kivitelű kötet formájában megjelenteti a Kolozsvári esszéket is, méghozzá minden bevételről lemondva, túl azon a pénzösszegen, ami a kötet előállításához szükséges.

Hamar körvonalazódott az ötlet, hogy közösségi finanszírozás segítségével jelenjen meg a kötet, és ugyanúgy minden plusz fillér a Transtelex fennmaradását szolgálja, ahogyan majd a kötet eladásából befolyó bevétel is. Boldog voltam, hogy az olvasók nagyvonalú anyagi támogatása révén a Kijárat és a Transtelex együttműködésében jelenhet meg a kötet, amely – ezt már most tudom – szép lesz és jó lesz. Ehhez csak két nevet hadd említsek, hisz mindkettő épp erre jelent garanciát: Balázs Imre Józsefet sikerült megnyernetek a kötet szerkesztőjének, ami egészen remek hír, és Szőcs Petrától kaptunk egy gyönyörű fotót a borítótervhez.

Igen, nagyon köszönjük mi is a kiadónak, a támogatóknak és mindenkinek a sok segítséget. Gazsinak a szülővárosa Kolozsvár, ami egyfajta mitikus helyszíne is az ő élettörténetének. De az ő írásain keresztül, az ő szemüvegén keresztül közeledtél többnyire te is a városhoz. Elárulom az olvasóknak, hogy Kolozsváron, A túlsó pólus és a Világvége I. itteni bemutatója alkalmával beszélgettünk először a kolozsvári esszékről, és úgy éreztem, nem is kell sokat magyaráznom az elképzelést, mert megteszi ezt a város helyettem, hiszen a Kolozsvárhoz való viszonyodat is alakították a TGM-írások, édesapád szövegei.

Én először vele voltam Kolozsváron (ahogy később a kisebbik húgom sokszor), és az fantasztikus volt, és nagyon-nagyon alaposan végigjártuk a város fontos helyszíneit, persze elmentünk ahhoz a házhoz is, ahol ő élt gyerekkorában a Rákóczi úton. Világéletemben szimbolikus (és egyben mosolyra fakasztó) kapocs volt Kolozsvár és Budapest, illetve apám és köztem, hogy mindketten a Rákóczi úton nőttünk fel, csak éppen ő Kolozsváron és én Budapesten. Talán emiatt is, meg egyébként is, számomra van valamiféle átjárhatóság Budapest és Kolozsvár között.

Apám Budapestet is megszerette, de neki mindig problematikus maradt a viszonya Budapesthez, és a két város két külön világként élt benne. Ahogy telt az idő, hiába élt Budapesten, egyre inkább Kolozsvárt érezte az otthonának, és egyre többet járt – ahogy ő mondta – haza. Most, amikor visszamentem júniusban, a könyvbemutató alkalmából, veled is meg sokakkal találkozni, abból a szempontból is nagyon fontos volt, hogy ott lehetek, hogy hát ez volt számára a legfontosabb hely a világon, és ezen a módon számomra is az egyik legfontosabb hely.

És ebben kiemelkedő szerepet játszik, hogy a Kolozsvárhoz kötődő írásai hihetetlenül evokatívan ragadnak meg egy-egy helyszínt, embert, történetet a városból, amely egyszerre jelenik meg itt szellemi, társadalmi és politikai térként, a magány és a társas lét, a diktatúra és a szabadság tereként, személyes és közéleti, irodalmi és történelmi dimenziók folytonos összefonódásában. Nekem ez sokat jelent, és sokat ad.

Embereken és történeteken keresztül elevenedik meg a város, hihetetlenül erőteljesen, szuggesztíven, és nagyon-nagyon meg tudja ragadni a lényegét annak, amit mi Kolozsvárnak nevezünk.

Igen. Ami az ő viszonyát jellemzi mind Kolozsvárhoz, mind ahhoz a sok-sok nagyszerű emberhez, akikről itt szó van – élők és halottak, helyben maradtak és elvándoroltak, családtagok és barátok, írók és filozófusok, magyarok és zsidók, románok és európaiak –, az egyfajta magától értetődőség. Hogy persze, hogy ezek a világ legfantasztikusabb emberei, persze, hogy ezek a legcsodálatosabb helyek, eszmék, történetek és életformák. Nem mérlegeli, hogy akkor most ezzel milyen Kolozsvár-képet vagy -mítoszt vagy -nosztalgiát vagy -konstrukciót fog megerősíteni, hanem ezeknek a történeteknek egyszerűen van egy százszázalékos evidenciája az ő számára.

Szerintem pont ettől ennyire élvezetesek egyébként ezek az írások, A pungától az Apa száz évén át a Nussbächer Melittáig és tovább (ezek a legismertebb darabok közé tartoznak, de néhány rejtett gyöngyszem is felszínre bukkant a kötet előkészítése során), és nagyon-nagyon sokan talán éppen ezért szeretik ennyire őket. Olyanok is, akik adott esetben nem föltétlenül tudnak sokat, vagy nem tudnának sokat maguktól Kolozsvárról vagy éppen azokról, akiket ezek az esszék megidéznek. Nyilvánvaló, hogy gyönyörűen vannak megírva, de ezen túl ott van ez a magától értetődőség, hogy hát persze, hogy a világ legfontosabb helye, és persze, hogy a világ legnagyszerűbb emberei.

Tehát ha valaki sose járt Kolozsváron, illetve nem is ismeri azokat az embereket, akikről TGM írt ezekben a szövegekben, akkor is megéri megvenni ezt a könyvet meg segíteni a Transtelexet abban, hogy kiadjuk a kötetet?

Pontosan. Ezek a szövegek épp attól olyan jók, hogy nem helyi érdekű írások. Valami nagyon-nagyon fontosat mondanak el a világról.