A 100 évvel ezelőtti város – egy másik Nagyenyed Szabó János fotóin

„Ha netán a polgár szó jelentésén morfondírozom, nem az értelmező szótár elvont definíciója jut eszembe, hanem csakis egy emberre gondolok. Néhai Szabó Jánosra, aki 94 évnyi földi lét után, nemrég hagyott itt bennünket. Nagyenyedieket” – írta 2008 februárjában a Szabadságban közölt nekrológjában Rácz Levente az egykori amatőr fotósról, Szabó Jánosról. Az ő munkásságát bemutató friss honlap, illetve az azt összegző album (Gordán Edina: Arcok a múltból. Válogatás Szabó János fényképhagyatékából, Editura Mega, 2023) megjelenése kapcsán elevenítjük fel a nagyenyedi nagybetűs polgárnak a történetét, és az Azopan Fotóarchívummal együttműködésben kínálunk válogatást a képeiből.

Szabó János a nagyenyedi Bethlen Gábor Református Kollégium tanárának, Szabó Árpádnak és a szász‑magyar gyökerű kereskedőcsaládból származó Winkler Katalinnak a gyermekeként született 1914. március 14-én. Az első világháború hamar derékba törte a még csak kialakulóban lévő család életét, Szabó János csupán néhány hónapot tölthetett édesapjával. Szabó Árpádot ugyanis a háború kitörése után nem sokkal besorozták, és 1914. októberében az Uzsoki-szorosnál elesett. Ahogy Gordán Edina fogalmaz a Szabó Jánosról szóló cikkében, édesapja korai halálát és a szentesi apai nagyszülők távolságát édesanyja családjának közelsége igyekezett ellensúlyozni. Ebből a polgári közegből indulva kezdte meg az iskoláit. Előbb a nagyenyedi református kollégiumban tanult, majd – a családi vállalkozás igényeinek megfelelően – Medgyesen végezte el a szász gazdasági és borászati iskolát.

Tanulmányai befejezése után, 1930-tól a Szőlőbirtokosok Pincegazdasága Részvénytársaság pincegazdaságban dolgozott. Tapasztalatszerzés céljából küldik ki 1932-ben három hónapra a bécsi Julius Meinl céghez. Ekkor vásárolta meg első fényképezőgépét. A Bethlen Gábor Dokumentációs Könyvtárban őrzött hagyatékrész fényképei nagy részét is ekkor, az 1930-as években készítette.

1942-től előbb egy rövid ideig a marosvásárhelyi Hangya Szövetkezet meggyesfalvi ipartelepén dolgozik pincemesterként, majd az 1944. júliusi besorozásáig a domoszlói szőlőgazdaságban vállal állást. A háborúban szovjet hadifogságba kerül, ahonnan csak három év után, 1948. októberében térhet haza. Ezután könyvelőként dolgozott, de a fényképezéstől sem szakad el teljesen. Gordán Edina elmondása szerint ezeket nagyrészt kirándulásai során készültek. Ekkor már voltak hivatásos fotósok is a családjában.

1951-ben vette feleségül Sarkadi Ilonát, Sarkadi Károly fényképésznek a lányát. Sarkadinak műterme volt Nagyenyeden, ahol a felesége is dolgozott, sőt apja 1963-as halála után vezetett is. Sógornője, Manyi meg Marx József fotóművész felesége volt. Marxszal egyébként gyerekkori barátok voltak, talán pont az ő hatására döntött úgy, hogy 1932-ben megvásárolja az első fényképezőgépét.

A két világháború között egyre népszerűbbé és elérhetőbbé vált a fotózás. Ahogy Blos Jáni Melinda fogalmaz Orbán Lajosról szóló tanulmányában, ekkor „már nemcsak a műkedvelő-, hobbifotósok jelentették a fotóstúdiók konkurenciáját, nagyot tágult a fényképezők köre: a fényképezőgép ekkor már a tudósok, kirándulók, cserkészek, sportolók, riporterek, művészek, katonák szokványos kellékének számított”. A fényképezőgép azok körében volt kifejezetten népszerű, akik szerettek túrázni, akik szerettek kirándulni, és szerették ezeket ez élményeiket megörökíteni és megmutatni. Márpedig ahogy az életrajzában is megjegyzik, Szabó János egy ilyen igazi természetjáró polgár volt, aki még a nyolcvanas éveiben is szívesen járta a havasokat.

Szabó János az első képeit 1932-ben egy Bécs környéki kiránduláson készítette. Arról nem maradtak fenn adatok, hogy akkor milyen géppel fotózott. A Bethlen Gábor Dokumentációs Könyvtárban fennmaradt hagyatékában több gépet is őriznek tőle, biztosan volt egy elsőgenerációs Zeiss gép, egy 1938-39-ben gyártott Rolleiflexe, illetve egy 70-es évekbeli Pentacon Six és egy Flexaret fényképezőgépe.

Az amatőr fényképezés térhódítása a különböző kiállítások számának a növekedését is magával hozta. Fiatalként Szabó János is több kiállításon vett részt, például ott volt az Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE) és a Kovács P. Fiai fotószaküzlet által szervezett kiállításon 1934-ben. Még ugyanebben az évben a szatmári mezőgazdasági, ipari, turisztikai és képzőművészeti kiállítás fényképészeti osztályának rendezvényén is ott volt. 1935-ben az EKE marosszéki osztályának harmadik amatőrfénykép‑kiállításán egy dohányzó férfi portréjával első helyezést ért el.

„Elsősorban családtagjait, barátait örökítette meg, de az utcai fotózás korai követőjeként is számon tarthatjuk. Szabó János fényképeinek nagy részét az 1930-as évek közepén készítette, így végigkövethetjük rajta fiatalsága helyszíneit és a korabeli szórakozási lehetőségeket. Ezek közé tartozott a vasárnap délutáni korzózás, a teniszezés, a strandolás, a kirándulások, a korcsolyázás, a különböző sportrendezvények és színi előadások” – írja a fotóhagyatékáról Gordán Edina. A korcsolyázókról készült képei közül néhányat már nálunk is láthattatok, de külön cikkben mutattuk be Lengyel Irént, a két világháború közötti erdélyi zenés színjátszás egyik sztárját, amihez Szabó János egyik fotója jelentette a kiindulópontot. Készített portrékat, számos rokonát, unokatestvérét megörökítette, és néhány eseményt is megörökített, például a Romániai Magyar Dalosszövetség kerületi dalosversenyét 1932-ben Nagyenyeden. A fényképezőgépével két alkalommal részt vett a Román Királyi Automobil Club a Feleki tetőn tartott autó és motorkerékpár versenyén. Fotózott utazásai során, nem csak Bécsben, hanem munkahelyi kiszállásai alkalmával Bukarestben is.

„Különösen fontosak a néprajzi vonatkozású fényképei. Megörökítette Miriszló és Alsógáld hagyományos portáit, amelyek mára teljesen eltűntek. Számos fényképén visszaköszön a mindennapi helyi népviselet is, amelynek nagy része szintén feledésbe merült mára. Az igazi kuriózumot a Nagyenyed főterén tartott vásár képei jelentik, amelyeken megtekinthetőek a népviseletbe öltözött árusok és vásárlóik is” – írja a hagyatékáról a korábban is többször idézet Gordán Edina.

Szabó János fényképhagyatékának egy része, mintegy 1500 negatív manapság a nagyenyedi Bethlen Gábor Dokumentációs Könyvtárban található. Két albumba gyűjtve őrizte meg az általa készített fotók negatívjait. A negatívjai egy másik részét – a második világháború után készülteket – összekeveredve a felesége fényképeivel egy nagyenyedi családtag őrzi. Mivel gyermeke nem volt, a házat felesége halála után eladták és lebontották. Szabó János és felesége hagyatékának egy része ezáltal el is pusztult.

A dokumentációs könyvtárban őrzött a negatívokat digitalizálták az Azopan Fotóarchívum közreműködésével, így a fotók digitális másolatai ott is elérhetők lesznek. Emellett az aiudulmeu.ro oldalon is megtalálhatók a képek. Ahogy Lixandru Róbert, az oldal működtetője magyarázta, egyrészt a régi Nagyenyedet próbálják bemutatni a fiataloknak, másrészt mivel a régi alapértelmezés szerint magyar, ezért próbálnak mindent románra lefordítani, hogy azok is olvashassák és nézhessék, akik nem tudnak magyarul, de meg szeretnék ismerni a régi várost, annak szép részét.

Az oldalon egyébként nem csak a Szabó János hagyatéka található meg, Bíró Gábor, Marx József, William Edwin Pidgeon, Jáger Attila, Török Gáspár várossal kapcsolatos képei is megtalálhatók.

Emellett Szabó János képeiből Gordán Edina szerkesztésében jelent meg egy album. Ebben azt írja, hogy olyan fényképeket igyekeztek kiválasztani, amik történeti és információs értékük mellett tükrözik az adott kor hangulatát is. Ahogy Gordán ugyanakkor a Transtelexnek hangsúlyozta, Szabó János fényképgyűjteménye a nosztalgikus faktor mellett fontos helytörténeti, néprajzi, sport-, és művelődéstörténeti információval is bír. A szakember mindenkit arra biztat, hogy merje rájuk bízni a padláson porosodó értékeit. „Megfelelő feldolgozás, tárolás mellett megőrizzük a következő generációnak és a történetkutatás számára hasznos információkkal szolgálhat. Ez után is hálásan köszönöm Marx Ágnes és Mártának, hogy a könyvtárnak adományozták Szabó János negatívjait és Maxim Enikőnek, hogy elhozta azokat.”