Bocsárdi László: Az Iráni konferencia rákényszeríti a színházat, hogy értelmiségiként viszonyuljon a világhoz

Rendhagyó előadás bemutatására készül a sepsiszentgyörgyi színház, az Iráni konferenciát – dupla szereposztása miatt –, eleve két alkalommal is bemutatja a Tamási Áron Színház. Az Ivan Viripajev orosz és lengyel drámaíró által írt darab azonban több meglepetést is tartogat a sepsiszentgyörgyi közönségnek – jelentette be Pál Ferenczi Gyöngyi, a Tamási Áron Színház igazgatója, Bocsárdi László az Iráni konferencia című előadás rendezője a színházi évad első bemutatójának sajtótájékoztatóján. A sajtóeseményen részt vett Kozma András fordító és dramaturg, illetve az előadás egyik szereplője, Pálffy Tibor is. Mint a helyszínen megtudtuk Reflex nemzetközi színházi fesztivál 3. modulja még bizonytalan, attól függ, hogy Bocsárdiéknak sikerül-e elhívniuk azt az előadást, ami méltó lezárása lehetne a fesztivál 5. kiadásának.

Pál Ferenczi Gyöngyi igazgató elmondása szerint bár az Iráni konferenciát már több színházban is játszották, így többek között Nagyszebenben is, október 3-án és 5-én a Tamási Áron Színház ősbemutatóra készül, hisz a darabot magyar nyelven először láthatja majd a közönség. A szöveg pedig olyan friss, hogy még ropog. Az Ivan Viripajev által alkotott világ azonban szerinte egyáltalán nem lesz ismeretlen a sepsiszentgyörgyi közönség számára, a közelmúltban ugyanis Pálffy Tibor két Viripajev szövegen alapuló előadást állított színpadra, az Illúziókat és Oxigént.

„Az Iráni konferencia egy kihívás lesz a társulatunk számára. A dupla szereposztás a prózai előadások esetében ritkán fordul elő, így ez akár rendhagyó története is a színházunknak” – tette hozzá az igazgató. Bocsárdi pedig azzal indokolta a dupla szereposztást, hogy a társulatnak túl sok jó színésze van, ahhoz hogy kimaradjanak az Iráni konferenciából, másrészről pedig a szöveg is túl fontos ahhoz, hogy kevesen dolgozzanak rajta. A színészek szerinte sokat tanulhatnak belőle.

Pálffy Tibor, a Viripajev szövegeit jól ismerő színművész azt mondta, a színészeknek azért is nagy kihívás ebben az előadásban részt venni, mert a színészt teljesen újszerű helyzetbe hozza, ahol fel kell frissítenie saját eszköztárát, hogy az erős gondolatok, üzenetek célba találjanak. Bocsárdi Pálffy szavait azzal egészítette ki, hogy más előadásokkal ellentétben az Iráni konferencián a színészek nem tudnak maszk mögé bújni, a színészi egyéniségek már csak a dupla szereposztás miatt is kidomborodnak.

„A maszk mögé bújás nem tesz jót ennek az előadásnak. Itt az ember le kell ásson a saját mélységeibe, elő kell vennie olyan kényes dolgokat, amelyeket nagyon ritkán lehet színpadon felmutatni” – mutatott rá a rendező, aki szerint a színpadon elsősorban embereket fogunk látni, és csak másodsorban a színészeket.

Bocsárdi László szerint az előadás azért is rendkívüli, mert a szentgyörgyi közönség még nem vehetett részt egy olyan konferencián, amely színházi keretek között zajlik és benne van a pakliban az is, hogy a közönség közül bárki becsatlakozhat és hozzászólhat a felvetett témákhoz. Hozzátette: Viripajev darabját pedig szellemi utazásnak tartja, ami rendkívül aktuális problémákat feszeget. A darab olvasásakor megszólítva érezte magát, és nem volt kérdés számára, hogy a szentgyörgyi közönségnek ezt az előadást látnia kell.

„A mi, európai kultúránk válaszút elé ért. Mindannyian érezzük, hogy olyan pontban vagyunk, ahonnan szétfutnak az utak, és nem tudjuk, merre megy tovább az európai kultúránk. Hogyan fog tudni megbirkózni más kultúrákkal, hiszen egy erőteljes kultúrakeveredés van folyamatban” – jegyezte meg a rendező.

Elmondása szerint Viripajev szövege rákényszeríti a színházat is arra, hogy értelmiségi választ adjon ezekre a változásokra. Bocsárdi szerint az utóbbi időben az értelmiségi lét fontossága felértékelődött, mert kiveszőfélben van. Mint a Transtelexnek kifejtette, szerinte a legnagyobb probléma az, hogy a szellemi értékeink háttérbe szorultak. Közben pedig az emberek közötti kommunikációból is kiveszett a szellemiségen való együttműködés. „Irtózatosan pragmatikussá, gyakorlativá vált a kommunikáció, és ezáltal eltávolodunk saját magunktól” – tette hozzá Bocsárdi.

A múlt rendszerben értelmiséginek lenni magától értetődő dolog volt. Azok számára, akiknek nem felelt meg az a világ, amiben éltek, nem is volt kérdés, hogy nem rejtik véka alá gondolataikat. Most annyi a vélemény, annyi a kifejezésre juttatott gondolat, hogy el vagyunk tévedve. Kicsit erről is szól ez a szöveg

– mutatott rá Viripajev alaphelyzetére a rendező, aki alkotóként sosem próbálta megkerülni a kényes kérdéseket, és ma sincs ezzel másként.

Kiemelte, a szöveg közvetlenül az ukrajnai háború eszkalálódása előtt íródott, 2017-ben. Az előadás pedig olyan hangulatot teremt, mintha a magunk baját beszélnénk ki közvetlen módon, a minket körülvevő valóság fokozatosan emelkedik olyan szintre, melyben a néző egy erőteljes európai válság kellős közepén találja magát, ahol a nyugati világ a szíriai háború és erős menekülthullámmal néz szembe, Amerikában Trumpot választják meg elnöknek és sok szó esik arról a periódusról is, amikor még Oroszországgal kapcsolatban „csend volt”.

Rendezőként egyébként Bocsárdi épp abban érzett kihívást, hogy a szerző által kitalált tudományos konferenciát, a merev formából színházivá, költőivé alakítsa, ezáltal fogyaszthatóvá és befogadhatóvá tegye. Így értheti meg ugyanis a néző, magát a filozófiai létkérdéseken átrágva, hogy mi a teendő. „Mit kellene ahhoz tennünk, hogyan tudnánk hozzájárulni, hogy a dolgok jó irányba menjenek” – fejtette ki gondolatát.

Kozma András a szöveg fordítója és az előadás dramaturgja szerint Ivan Viripajevet univerzális gondolkodásmód jellemzi, és ez is teszi különlegessé drámáját. Bár a darab címe Iráni konferencia, Kozma szerint nem véletlen, hogy szerzője a Hamletből idéz, mert a konferencia helyszínéül Viripajev Dániát választotta. Ez pedig már önmagában azt az érzetet adja, hogy a cselekmény egy szimbolikus térben játszódik, és a szerző által Irán és Dánia kapcsán feszegetett civilizációs és létkérdések valójában rólunk szólnak.

Az előadás a minket körülvevő párhuzamos igazságokat feszegeti, de nem kíván igazságot tenni, azt a nézőre hagyja.

„A jelenlegi létállapotunkkal kapcsolatban olyan problémákat fogalmaz meg, ami engem is arra késztetett, hogy fordítás során elmélyüljek, a szövegen keresztül, saját magamban. Viripajev megpróbálja megragadni azt a jövőképet, amit egyébként mindannyian szeretnénk látni, de egyelőre nem tudunk megfogalmazni” – mondta Kozma András.

A dramaturg elmondása szerint a darab szerzője a lenni és nem lenni dichotómiájában, a lenni mellett teszi le a voksát, de a nagy kérdés az, hogy hogyan lenni? Mert a mai világban, az európai civilizáció legnagyobb kihívása, hogy párhuzamos igazságok mentén létezünk, és nem találjuk azokat a biztos orientációs pontokat, amik alapján meg tudjuk határozni létünket, gondolkodásunkat, szellemiségünket.