Szatmári capriccio: szeszélyes kulturális kalandozás a Szamos-parti városban

Szatmár jó táptalaj, és a kulturális élet számára hatalmas mozgatórugónak bizonyulnak különböző intézmények, mint például a GM Zamfirescu Kulturális központ, a Harag György Társulat és a Brighella Bábtagozat, a Szatmárnémeti Dinu Lipatti Filharmónia, és nem utolsó sorban a Megyei Múzeum. Nem hagyhatom ki a körből a Szatmár Megyei Hagyományérző Forrásközpontot sem, amely az utóbbi években minden eddigieknél több magyar kulturális rendezvényt, illetve könyv- és lapkiadást támogat. Az intézmény a Szatmár Megyei Tanács alárendeltségében működik. Sőt, az iskolákat is muszáj ide sorolnom, hiszen jelentős szerepük van a kultúra megörökítésében és átadásában, és feltétlenül meg kell említenem a Szamost és a Sugárutat, két olyan folyóiratot, amely a helyi íróemberek szövegeiből építi fel lapszámait.

A lapok

Lehet, van aki nem tudja: nálunk két Szamos van, az egyik a várost kettészelő folyó, a másik a 2019 januárjában Elek György főszerkesztésével újraindított, nagy múlttal rendelkező Szamos című, havonta megjelenő kulturális, társadalmi, közéleti folyóirat. Beszélgetésünk alatt Elek György főszerkesztő kiemeli, hogy a Szamos szlogenje: „Szatmáriaknak, szatmáriakról!”, így többnyire helyi szerzők tollaiból származó — helytörténeti, színháztörténeti, művészettörténeti, oktatással és neveléssel kapcsolatos, illetve irodalmi próbálkozásokat — cikkeket közöl.

A fiatalok is szívesen írnak, elküldik verseiket, prózáikat; sokan megízlelték a publikálás örömét és tagjai a Szamos Diákirodalmi Körnek is. A kultúra akkor él, ha életben tartjuk és továbbadjuk úgy, hogy közben helyet is készítünk a következő generációnak. S ha már az úton levésről beszélünk, fontos tudni, hogy Szatmár „sugárutakban” is bővelkedik, hiszen abból is akad kettő. Az egyik a 2015-ben létrehozott kulturális és társadalmi folyóirat, Sugárút-Szatmári Műhely címmel. Elek György örömmel osztja meg velünk a jó hírt, hogy ősztől a két lap közösen szervezi a Szamos által már induláskor elkezdett kulturális rendezvényeket, így ismét eseményekben gazdag évnek nézhetünk elébe.

Végh Balázs Béla, aki kezdetektől egészen mostanáig a Sugárút főszerkesztője volt, így írt az első szám előszavában: „A huszonegyedik századi ember élete olyan közlekedési csomópont (folyóiratunk címéhez igazítva: sugárút), ahová a szélrózsa minden irányából, a legtávolabbról és a legközelebbről, érkeznek, csomósodnak, zsúfolódnak a legkülönbözőbb benyomások és jelenségek, érzések és gondolatok.” A folyóirat új főszerkesztőjével, Lakatos-Fleisz Katalinnal a folyóirat szerepéről beszélgettünk s elmondása szerint a Sugárút az alkotásra elkötelezett szatmáriak fóruma, melynek célja, hogy a szatmári kultúrának, irodalomnak alkotási lehetőséget biztosítson. Mindketten úgy látjuk, hogy rengeteg mondanivaló és gondolat születik manapság, amelyeknek nem mindig találni megjelenési keretet. A Sugárút ebben kíván segíteni; tájékozódási pont, amely alkotásra ösztönöz, teszi hozzá a folyóirat új főszerkesztője, akivel fellapozzuk a folyóirat nyári számát, amit nem kis örömömre Lepedus Ildikó szatmári képzőművész munkái illusztrálnak.

Vizuál

Ha szatmári kultúra, akkor mindenképp kiemelném, hogy remek képzőművészeink vannak s évente számos kiállítást is meg lehet nálunk tekinteni. Muhi Sándor grafikust, művészettörténészt is megkérdeztem, milyennek látja Szatmár kulturális életét. Megítélése szerint Szatmár kulturális élete sohasem volt ilyen gazdag, sokszínű, változatos, mint napjainkban. Mivel az ő területe a képzőművészet – ezt tanulta, ezt tanította, ezt műveli, népszerűsíti, erről ír – elsősorban erre szeretne kitérni.

Az, hogy már évtizedek óta a művészek tucatjai telepedtek meg megyénkben, hogy Szatmárnémetiben két galéria és a Román Képzőművészek Szövetségének megyei fiókja működik, hogy rendszeressé váltak az egyéni és csoportos kiállítások, hogy kialakult egy műértő és a művészetet igénylő közönség, nem véletlen – sorolja nekem megfigyeléseit, amelyek bizonyítják, a képzőművészet minden rezdülésére odafigyel.

Elgondolkodtató az is, hogy az új évezred a térségben is a vizuális kommunikáció újjászületésének, felerősödésének jegyében zajlott. A kábeltelevízió, a számítógép, okostelefonok, a kereskedelmi, kulturális, politikai reklámok áradatának kora van, és ennek hatása nem feltétlenül csak pozitívumokkal jár. Összetett folyamat, amelyben olykor az amatőr és hivatásos produktumok összemosódnak, amelynél a hirtelen és ellenőrizhetetlen mennyiségi növekedés gyakran minőségi felhíguláshoz vezet.

Mondhatnánk úgy is, hogy átmeneti ez a kor – jegyzi meg a tanár úr összegzésképpen –, ha nem tudnánk, hogy tulajdonképpen nincs olyan időszak, amely valamilyen módon ne lenne átmeneti. Ezért inkább úgy fogalmaz, hogy a szatmári képzőművészeti élet mostanság a felhalmozódás, a fokozott, gyakran követhetetlen mennyiségi növekedés szakaszában van. Bízik abban, hogy ezt rövidesen a leülepedés, a letisztulás, a minőségi váltás követi.

Nem kerülhetjük meg (se el) a múzeumot sem, inkább térjünk be, azt javaslom. Itt Szőcs Péter Levente, történész, régész, a Szent István Kör és az Identitas Alapítvány elnöke fogad. Évek óta igazgatja a Szatmárnémeti Megyei Múzeumot és a szatmári kulturális élet egyik mozgatórugója. Idén a megyei múzeum főépületét felújítják, így tevékenységeik fő színterét nem tudják használni. Ezt kompenzálja, hogy használhatták az Iparos Otthon nemrég felújított termeit. Kiemeli, nagy sikere volt az itt rendezett nagybányai festőiskola művészeinek munkáiból válogatott kiállításnak, a Petőfi Sándor és Szendrey Júlia szerelmét bemutató tárlatnak, valamint az 1970-es, 80-as évek mindennapjait felidéző, Gyermekkor a kommunizmus éveiben kiállításnak, amelyet bemutattunk a Transtelexen.

Közben a Művészeti Múzeumban zajlott a megszokott éves programjuk, annyi változással, hogy gyakoribbak lettek a kertben, szabadtéren szervezett események, hiszen egyre inkább felfedezi a szatmári közönség ezt a kellemes, intim helyszínt, amely kiváló keretként szolgál kulturális programok számára – reflektál a múzeum igazgatója. A kiállítások kapcsán egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a múzeumpedagógiai foglalkozások, mint megtudom, tulajdonképpen erre épül a látogatószám növekedése.

Zene

Ha tovább megyünk – és miért ne tennénk- beléphetünk egy gyönyörű szecessziós épületbe, a Filharmóniába (a volt Pannónia Szálló egyik szárnya) amit az ország első öt koncertterme közé sorolnak. Engem már a látvány is mindig magával ragad, mondhatni nem csak fület, szemet is gyönyörködtető, remek akusztikával megáldott, kupolás terem. A „Dinu Lipatti” Filharmónia élén Kovács Emőke áll, akinek lelkesedése, profizmusa és a zene iránti szeretete páratlan. Vele beszélgetek. Gyakran diákokat is elviszünk a főpróbákra, hogy értő- érző hallgatóságot neveljünk belőlük. Beszélgetésünk során elmondja, Szatmáron mindig is volt komolyzenei élet, ami az új generációnak és a változó igényeknek köszönhetően az utóbbi időben érezhetően felpezsdült. Míg régen maximum huszonöt szimfonikus koncertet adtak egy évadban, most már közelednek a hetvenhez; emellett körülbelül negyven kamarazenekari koncert és majdnem harminc leckehangverseny is várja a Filharmóniába látogatókat. Számos felkérésnek tesznek évente eleget, így eljutnak például Tasnádra, Károlyba, Erdődre, Nagybányára és Máramarosszigetre is – nem csak a megyét, hanem a teljes régiót lefedik – emeli ki az intézmény vezetője. Abban is egyetértünk, hogy a Filharmóniánknak hatalmas vonzereje van (és ezt a visszajelzések is alátámasztják), hiszen nem csak helyiek ülnek be a koncertekre, Zilahról és Nagybányáról is vannak bérleteseink. Minden igényt kielégítő repertoárt nyújt a klasszikus zene kedvelőinek a Szatmári Filharmónia, minden évben neves szólistákat és karmestereket hívnak, így ugyanolyan zenei élményben van része a közönségnek, mintha elmenne egy nagyvárosba. S valóban, bárki aki ellátogat ide, csodálkozik, milyen gyönyörű koncerttermen, az akusztikán és a remek zenekaron. Mi a titka mindennek? Ahogy megtudom, a zenészek nagyon igyekeznek, mindenki szívét-lelkét beleteszi a próbafolyamatba; sok a fiatal zenész, így fiatalos lendülettel és energiával, erő feletti munkával dolgoznak, hisz minden hét csütörtökén új koncert várja a hallgatókat. A zenei élet fellendítése a cél, miközben igazi felüdülésben lehet részünk. És nem csak a koncertteremben találjuk a zenészeket, egyre több az együttműködés a színházzal, tánciskolákkal, alapítványokkal.

Emőke örömmel meséli, hogy meghívták őket a George Enescu fesztiválra Bukarestbe, ahova utoljára a '70-es években kaptak meghívást.

Ha van egy ilyen gyöngyszem, kincs, mint a színház és a filharmónia, akkor használjuk ki, mondja Emőke. Amikor megtelik a terem hallgatókkal, érezzük, hogy szükség van ránk. Ez nagy örömmel tölt el bennünket, jó látni, hogy van igény ránk ebben a rohanó világban – teszi hozzá. Kell hagyni, hogy a lelkünket betöltse a zene – erre a következtetésre jutunk beszélgetésünk végén.

Mielőtt örömmel nyugtáznánk a napot, hogy érdemes Szatmárra jönni, ha kultúr-túrát tervezünk, behívnám önöket az egyik kedvenc épületembe a Kerekmoda mellé.

Színház

Aki kicsit is ismeri Szatmárt, kitalálja, hova invitálok mindenkit: a Szatmárnémeti Északi Színházba. Óvodás bérlettől felnőtt bérletig színes a skála. Mindenki megtalálja a kedvére valót, főleg, hogy a bérletes előadások között két választott előadás is várja az érdeklődőket. Természetesen ha csak jegyet szeretnének, a jegypénztárban lehet igényelni. Bevallom, van olyan előadás a tavalyi évadban, amit háromszor is láttam, de a legtöbbet kétszer. Elnézve az idei (ünnepi) programot, most sem lesz ez másként. Hetven éves a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata. A rendezők között találjuk Andrei Serbant, Bocsárdi Lászlót és Sardar Tagirovskyt.

Számomra a színház az egyik alap igazodási pont a szatmári kulturális életben, és a Harag György Társulat és a Brighella Bábtagozat színművészei nélkül szürkébb lenne a város. Bessenyei Gedő Istvánnal beszélgetek erről, és emlékeztet, hogy amikor Szatmár „kulturális életéről” beszélünk, nagyon fontos, hogy ne feledkezzünk meg egy apró, de annál jelentékenyebb distinkcióról: Szatmárnémetinek ugyanis, mint minden jelentősebb magyarlakta városunknak, két pilléren áll a kulturális élete, és nem mellékes, hogy pusztán „Szatmáron fogyasztott”, vagy valóban szatmári kultúráról beszélünk. Kiemeli továbbá, hogy a város és lakóinak évszázados érdeme, hogy mindig kiálltak saját, kulturális értékteremtő intézményeik mellett, valódi szatmári kultúrát hozva létre, megértve, hogy valódi kultúrája és kulturális élete csak annak a városnak lehet, amelynek saját művészei is vannak, akik helyben teremtenek értékeket, becsatornázva és szervesítve a nemzetközi kulturális élet értékeit is, illetve felhelyezve a várost az ország, a magyar nyelvterület, sőt, Európa kulturális térképére is.

Bessenyei Gedő Istvántól megtudom, hogy valamikor egy kritikus a szatmári színházat az együttműködés színházának nevezte. „Mi valóban az együttműködések színháza kívánunk lenni, annak érdekében, hogy közönségünk a színházi előadások, műfajok és értékek minél szélesebb palettájáról válogathasson, bekapcsolódva a kortárs színházi kultúra vérkeringésébe – mi pedig minél szélesebb körben mutathassuk meg szakmai arcélünket, általa pedig megismertethessük nem csupán a város nevét, de kulturális potenciálját, művészeinek értékteremtő képességét” – mondta el a társulatvezető a Transtelexnek.