Az ősz árnyékában – 4 könyv gondozásra szoruló idősekről

Talán az egyik legnagyobb emberi félelem az időskorral járó tehetetlenség. És ez a tehetetlenség ugyanúgy érinti a családtagokat, mint az önfenntartásra képtelen személyt. Ezért is volt mindenki számára annyira ijesztő a nemrég felszínre került idősotthon-botrány. Eddig a saját kis komfortos életünkből mondhattuk azt, hogy az öregotthonok körüli mendemondák csupán rémhírek, nincs igazán valóságértékük.

Viszont most valósággá vált, az Ilfov megyei intézetekben éheztették, verték, embertelen körülmények között tartották a lakókat. Legtöbbször azért kerül valaki egy ilyen helyre, mert nincsen, aki gondját viselje az élete utolsó éveiben.

Sokszor azzal viszik oda az öreg szülőket, mert biztonságban akarják őket tudni egy olyan szituációban, amikor valamilyen okból kifolyólag ők már nem tudják ezt megadni.

Az általam ajánlott könyvek ezekről az idősekről szólnak. Van, aki még otthon él a családjával, együtt küzdenek a leépülés és a tehetetlenség ellen, más pedig egy intézet lakójává válik. Olyan könyvet is hoztam, ami a humort hívja segítségül, más pedig le akar vinni a pincébe, és onnan mutogatja a sok rejtett, elsöpört piszkot, szégyenfoltot, amivel szembesülni kell.

Polcz Alaine: Egész ​lényeddel

„Gizi barátnőm, miután meghalt a férje, azt mondta: Olyan, mintha megszakadt volna egy párbeszéd, amit már soha nem lehet befejezni.”

Polcz Alaine olvasásához, azt hiszem fel kell nőni. A nevét szerintem mindenki ismeri, aki szeret olvasni, viszont nem olyan könnyű kézbe venni. És nem azért, mert nehezen olvasható, hiszen ő maga nem is író, a szó legszorosabb értelmében – ő csak mesél, más írja meg a történeteit – hanem azért, mert a halálról beszél a legtöbbet.

Fontos tudni róla, hogy a tanatológia magyar úttörője volt. Ez a tudományág foglalkozik a halál és a gyász fogalmaival. Ő hozta be Magyarországra a hospice mozgalmat is, előtte a családtagok nem tudtak méltó módon elbúcsúzni a haldoklótól, más kórházi szabályok voltak életben.

Kicsit haragudtam is, hogy egy időben elkezdték Mészöly Miklós feleségeként emlegetni, egy írófeleségként, amivel kapcsolatban neki is sok dilemmája volt. Tény, hogy nagyon sokat segített a párjának az írásban, sőt, olyan is volt, hogy Mészöly nevén jelent meg saját története. Viszont hatalmas eredményeket tett le az asztalra, nagyon sok halálos beteg gyermeknek és szülőjének segített megkönnyíteni a betegség okozta nehéz napokat.

Ez a könyv, az Egész lényeddel egy különleges fúziója Polcz Alaine életének két végletéről. Hiszen ő ápolta, majd ő kísérte halálba Mészöly Miklóst, és nagyon nehezen ment ez neki. Nagyon nehéz volt olvasni, mert a könyv a szerelmük történetét meséli végig, közben meg tudjuk, hogy eljutunk az utolsó évig, majd lassan, vele együtt várjuk, hogy mikor lesz ennek vége.

Talán a legmeghatóbb az volt számomra, amikor Polcz Alaine, a tanatológus, a halálba kísérés magyarországi mestere nem tudta elengedni Mészölyt. Ott ült a kórházi ágy mellett, és minden tudományos magyarázat és meghatározás szertefoszlott hirtelen. És hogy csavar is legyen a dologban, egy igen nehéz házasság több mint ötven éve állt ekkor Polcz Alaine mögött. Ő maga is számot vet közben a sok csalódással és nehézséggel, és mégis, minden rossz ellenére ugyanúgy fáj a szeretett fél elvesztése.

Ez a könyv sokat tanít a közös életről, és arról, hogy mit jelent egy életen át tartó házasság. A halált is jelenti.

Jonathan Franzen: Javítások

„Szar dolog megöregedni.”

Néhány hónappal Polcz Alaine könyve után olvastam, valószínűleg amiatt, mert borzasztóan elkezdtem rettegni az öregségtől. A sajátomtól és a szeretteimétől is egyaránt.

A Javítások egy nagyobb terjedelmű családregény. A középpontban egy Parkinson- kóros apa, Alfred Lambert áll, körülötte a feleség és három gyerek. Alfred állapota folyamatosan romlik, Enid Lambert, az anya érzelmi zsarolással próbálja még utoljára összehozni a családot karácsonyra.

És annak ellenére, hogy engem, mint olvasót nagyon megvisel már csak olvasni azt a szót, hogy utolsó, a már felnőtt gyerekek nem igazán akarnak eleget tenni Enid akaratának. A családi ház állapota is romlik, egy parkinsonos apára is nehéz haragudni a múltbeli bűnei és hiányosságai miatt. A három felnőtt gyerek folyamatosan próbál felszínen maradni az életben amiatt, amit valószínűleg a szülők akasztottak a nyakukba. De közben meg ott van az apa, aki egyre magatehetetlenebb, az anya, akinek egyre nehezebb viselni ezt a terhet.

Mekkora felelőssége van egy gyereknek a szülőkkel szemben? Mi az, amit magunkra kellene vállalnunk?

Csúnya érzéseket tár fel az író, de semmi olyat, ami idegen lenne számunkra. Nem is az a kérdés, hogy vajon sikerül-e megbocsátani egymásnak, hanem inkább az, hogy hogyan lehet félretenni a sok sértettséget, egy ilyen típusú családi válsághelyzet alatt. Folyamatosan ismerjük meg a szereplők életét és múltját, ezáltal pedig az író gyakorlatilag a végéig húzza azt, hogy megismerjük mindenki nézőpontját és a nagy képet. De még utána sem hiszem, hogy bárki igazságot tudna tenni ebben a kusza, de zseniális történetben.

Nagyon hasonló amúgy ehhez a könyvhöz Szabó Magdától a Pilátus, ott egy anya-lánya kapcsolat utolsó megpróbáltatásairól olvashatunk, ott is nagyon kegyetlenül és kendőzetlenül, ahogyan azt az írótól már megszokhattuk.

David Walliams: A ​nagy szökés

„-Jack, az egyetlen dolog, ami életben tartja, az, hogy te mellette vagy.”

A tanárokról szóló ajánlóban Roald Dahl-t ajánlottam, most pedig, mondhatni a XXI. századi társa, David Walliams kerül sorra. Róla azt kell tudni, hogy nagyregényeket ír gyerekeknek, A nagy szökés is közel 500 oldal. Általában érzékenyítő témákat választ, ez a második olyan könyve, ami konkrétan az öregedésről szól.

Az első a Gengszter nagyi, aminek nemrég jelent meg a második része. Ez egy látszólag unalmas nagymamáról és az unokájáról szól. Nagyon vicces és egyben megindító történet. A nagy szökés ezzel ellentétben egy mondhatni tökéletes nagyi-unoka kapcsolatot mutat be. Jack mindennél jobban szereti a nagypapáját. És nagyon rossz neki azt látni, hogy egyre magatehetetlenebbé válik.

A nagypapa II. világháborús repülőgép pilóta volt a brit Királyi Légierőnél, és rengeteg történetet mesél ezekből az időkből, viszont a mindennapokban egyre feledékenyebb. És ami a legszomorúbb – egyre többször felejti el az unokája nevét.

Amikor az öreg az idősek otthonába kerül, a rettegett Alkonyi Hajlékba, Jack ki szeretné menteni őt onnan a gonosz főnővér, és az ápolók karmai közül. Innen kezdődik a kettőjük végső nagy kalandja.

A regény különlegessége, hogy segít eligazodni a második világháborús történetek megértésében is, ugyanis a könyv végén magyarázatot, valamint fotókat is mellékel a szerző.

Hendrik Groen: Lesz ​ez még így se

(A 83 és 1/4 éves Hendrik Groen titkos naplója)

„Nem véletlen, hogy a kamaszok is csak ritkán merészkednek ide – általában akkor jönnek, ha a szüleik rájuk parancsolnak, hogy látogassák meg a nagypapát vagy a nagymamát. Udvarias, semmitmondó vizitek ezek, hangosan csikorgó beszélgetésekkel. (...) A kisgyerekekkel más a helyzet. Vidáman csacsognak, és még nem tanulták meg, mi az, hogy valami kínos. A nyugger és a pelusos: nyerő, jól működő páros.”

Ahogyan az előző könyv, ez is inkább a humor oldaláról közelíti meg az öregség kérdését. Voltak még hasonló könyvek, amiket csak azért nem ajánlottam, mert valószínűleg sokan ismerik már. Ilyen például A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt illetve Az ember, akit Ovénak hívnak, vagy akár A csütörtöki nyomozóklub.

Mindegyiket szívből ajánlom a témában, viszont azért esett erre a választásom, mert, bár Hollandiában hatalmas sikere volt a könyvnek, illetve a szerzőnek is – sokan még magukra is tetováltatták Hendrik Groen portréját – nálunk kevesebben ismerik.

Ez, ahogyan az alcím is mutatja egy napló. Igazából egy humoros megközelítése az utolsó évek viszontagságainak, ráadásul egy idősotthonban. A 83 és 1/4 éves Hendrik az Alkonypír öregotthonban él, viszont borzasztóan idegesítik őt az öregek, valamint a napi rutin. Néha az orvosnál előhozakodik az eutanázia lehetőségével, de végül szó nélkül marad a felvetése, megy minden tovább. Egy napon megérkezik az otthonba Eefje, és ettől a ponttól kezdődően minden megváltozik.

Néhányan az otthonból megalapítják az öregek, de még nem halottak egyesületét, és elhatározzák, hogy boldogan és tartalmasan élik le a maradék idejüket.

Ezekről a kalandokról, majd ezeknek a következményeiről szól a napló, ami igazából, az első két regénnyel szemben nem a kendőzetlen és kegyetlen igazsággal közelít az öregséghez, hanem egy szükséges pozitivitással, aminek nap, mint nap meg kell küzdenie a beszivárgó rosszal.

Megindító, vicces és fájdalmas egyszerre ez a könyv. A folytatását is ajánlom!