Karakterből adom ki a feszkót

2023. május 19. – 09:55

Karakterből adom ki a feszkót
Tamás Csanád – Fotó: Kovács István

Másolás

Vágólapra másolva

Tamás Csanádot már karrierje legelején számos váratlan fordulat érte: az alapképzés elvégzése után osztályából elsőként szerződött a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházhoz, ahonnan egy év után távozni kényszerült. Most ismét a társulat tagja. Őszintén és fesztelenül beszélt mind a pozitív, mind a negatív élményeiről, tapasztalatairól. Beszélgetőtársa Kósa-Szigety Zsófia másodéves teatrológus hallgató volt.

Te Kolozsváron születtél, de Marosvásárhelyen nőttél fel.

Nagyenyeden laktunk. Anyukám Kolozsváron szült meg engem, három éves koromban költöztünk Vásárhelyre, nem emlékszem a nem vásárhelyi életemre.

Akkor tősgyökeres vásárhelyi vagy.

Olyasmi. De nem vagyok „bennszülött vásárhelyi”. Egyszer egy házibuliban megkérdezték, hol lakom, mondtam, a Tudorban. Na jó, de melyik Tudorban? A Tudor egyben vagy a Tudor háromban? Mondtam az utcát, erre legyintettek: azt később építették, az nem Vásárhely.

Hova jártál iskolába?

Általánosban a Művészetibe rajz szakra, líceumban a Bolyaiba társadalomtudományok-intenzív olasz szakra.

Miért jöttél színire?

Mert ez volt a Bolyaival szomszédos utcában. Jó sztori lenne, mi? De nem emiatt. Kilencedikben, amikor átkerültem a Bolyaiba, összerázó rendezvényeket szerveztek a gólyáknak. Volt egy improvizációs feladat is, az egyik osztálytársammal kiálltunk és hülyéskedtünk valamit. Egy iskolatársam, Nagy Andrea hívott el Vajda György színikörére, az Artsy M Diákszíntársulathoz. Összekovácsolódott közösség volt, és én nehezen nyílok meg, négy éven keresztül hallgattam, csak befogadtam dolgokat. Meg is kérdezték tőlem, hogy miért járok még mindig oda. Jó volt látni, ahogyan ezek az emberek együtt és egymással dolgoznak, felnéztem rájuk. Tizenegyedik osztályban Illés Alexa (2013-2018 közt az MME színész szakos hallgatója, jelenleg a Pécsi Nemzeti Színház művésze – K.Sz. Zs.) megrendezte velünk A zöld macskát, és a faszagyereket osztotta rám. Felszabadultam attól, egy olyan oldalamat mutathattam meg, amiről nem tudtam, hogy bennem van. Utána Alexa írt mindenkinek egy levelet, nekem azt, hogy én fejlődtem a legtöbbet, és nagyon büszke rám. A bemutató után odajött Levi bácsi (Kovács Levente, az MME egykori tanára – K.Sz. Zs.), egyértelmű volt számára, hogy színire felvételizek. Mikor eldöntöttem, hogy megpróbálom, még nem akartam színész lenni, csak próbára akartam tenni magam. Nem volt nagy elméleti tudásom színház terén, beírtam a Google-be, hogy „monológok”, és a Gézagyerekből és a Cyrano-ból találtam egy-egy monológot. A Gézagyereket később elolvastam, a Cyrano-t azóta se.

Ezúttal be tudtál illeszkedni az új közösségbe?

Elég hamar beilleszkedtem. Szerettem is az osztályközösséget. Első éven nagyon látszott, hogy kinek van előképzettsége, a legkisebb játékoknál is nagyon látszódtak a különbségek. Rami (Gecse Ramóna, az MME színészmesterség tanára – K.Sz.Zs.) minden félév végén tartott személyes kiértékelőt, Kristófnak és nekem azt mondta, hogy mi sokat tanulhatnánk egymástól. Én nagyon szétszórt ember voltam, Kristóftól sokat tanulhattam.

És mit tanulhattak tőled a többiek?

Rami azt szerette bennem, hogy ösztönből dolgozom és kreatív vagyok. Ha valami sikerült, akkor nagyon sikerült. Az intuíciómra hallgatok, emiatt első éven nagyok voltak a kilengéseim. Sokáig az is probléma volt, hogy az energiáim nincsenek a megfelelő helyen. Nyugodt, lassú ember vagyok, az energiámat mindig a jelenetbe kell összpontosítanom, mert nincs belőlük túl sok. Első próbákon még mindig kicsit lassú és szétszórt vagyok, de idővel összeszedem magam. Ilyen az alaptermészetem. Felmérgelődni se nagyon szoktam.

Volt már, hogy mégis?

Nem. Azért is akarok olyan rendezőkkel dolgozni, akik szétszedik a színészt. Rami is szigorú volt. Rám pozitívan hat, ha keményen bánnak velem.

Magadban gyűjtöd a feszültséget?

Igen, de próbálom jeleneten belül hasznosítani: karakterből, nem Csanádból adom ki a feszkót.

Alapképzésen keveset láttunk, főleg zártkörű vizsgáitok voltak.

Amit első éven csinálunk, annak nem kell nyilvánosnak lennie, még nem tart ott senki. Gáspi (Gáspárik Attila, osztályvezető tanár – K.Sz. Zs.) harmadévig azt kérte, hogy amit lehet, ne nézők előtt játszunk. Azt mondta, máshogyan játszunk, amikor egyetemista, „röhincsélős” nézőink vannak. Pedig ez is egy tapasztalat, ilyen is kell. Kicsit nyomasztó volt, amikor a három órás mesterségvizsgán két néző volt bent… Emellett még másodéven se szívesen engedett el rendezős vizsgákba. Ő azt akarta, hogy mi vele dolgozzunk és csak arra koncentráljunk.

Mit tanultál tőle?

Jó volt a Gáspi-Rami kombó. Ramival sokat improvizáltunk, tréningeztünk. Gáspival pedig az a klasszikus „köréje ülünk, és ő mesél” típusú oktatás folyt. Én „színházbután” jöttem ide, tőle sokat tanultam.

Mesterin már több száz ember elé álltatok ki.

Az Ahogy tetszik (r.: Szilvay Máté végzős rendező szakos – K.Sz. Zs.) volt az első nyilvános előadás, amiben szerepeltem. Voltunk vele Szegeden, Sepsiszentgyörgyön, Craiován… Nekem energiát ad, ha sokan néznek. Pozitívan élem meg az izgulást: feltölt, mielőtt bemegyek, amikor pedig már a színpadon vagyok, egyáltalán nem izgulok. Egyre jobban szeretek a színpadon létezni.

Harmadév után rögtön szerződést kaptál a Tompa Miklós Társulathoz.

Éppen az államvizsgámat írtam, amikor felhívott Gáspi. „Szia, Csanika, mi az élet értelme?” „Biciklizni az erdőben, Tanár úr.” Aztán kilyukadtunk oda, hogy szükség lenne rám a színháznál. Keresztes Attila (a Tompa Miklós Társulat egykori művészeti vezetője – K.Sz. Zs.) akart engem a társulatba. Ő volt az egyetlen, akit Gáspi minden vizsgánkra elhívott.

Csanád a Tűzoltó című előadásban – Fotó: Rab Zoltán
Csanád a Tűzoltó című előadásban – Fotó: Rab Zoltán

Elsőként lett szerződésed az osztályodból, milyen érzés volt ez?

Nem játszom rá erre a helyzetre, sokan nem is tudták, hogy a színháznál dolgozom. Még idén ősszel is elcsodálkozott egy diáktársam azon, hogy én a vásárhelyi színháznál vagyok. Nem értek emiatt negatív hatások.

Milyen előadásokon dolgoztál eddig a színházban?

Első évben játszottam a Bánk bánban, ami egy középiskolásoknak készült beavatószínházi előadás volt: lícisekkel beszélgettünk a darabról, a karakterekről, én voltam Ottó. Jóleső munka volt. Aztán jött a Csodaházikó. Hálás meló: elmondod a mesét és a kisgyerekek rögtön visszajeleznek: „Ez vicces volt!” „Ez unalmas volt!” vagy „Óvó néni, mikor megyünk haza?”. A Doktor úrban (rendező: Keresztes Attila – K.Sz. Zs.) kaptam egy nagyobb szerepet, ezért hálás vagyok. A kollégák támogattak.

Azután kezdtétek próbálni az egyetemen a Tűzoltót Mohácsi János rendezővel.

Már javában próbáltuk vele a Parasztoperát, amikor egyik nap kihívta Karsai Dórit és engem. Mondta, hogy nekünk nem nagyon megy, nincs meg a hangi adottságunk, és ennyi idő nem elég ahhoz, hogy felzárkózzunk. Dórit ez jól érintette, engem befrusztrált. Nekem kihívás lett volna. Ha nincs a Doktor úr, lett volna három hónapom felkészülni, meg tudtam volna csinálni. Teljesen megértem, hogy miért vett ki a Parasztoperából, de attól még rosszul esett. Ezért eleinte a Tűzoltó nem is érdekelt, Dóri miatt csináltam, tudtam, hogy ő nagyon szeretné. Aztán megszerettem az anyagot és Mohácsit is. Az idei nyaram pedig otthoni hangképzéssel telt.

A Tűzoltóarchaizáló szöveg, hogyan fogadja a közönség?

Korosztályfüggő. Az idősek nagyon élvezik, tőlük csak pozitív visszajelzést kapunk. Voltunk az Ördögkatlan fesztiválon is, az ottani vegyes közönség is vette a lapot. A fiatalok esetében sok múlik azon, hogy mi hogyan játszunk. Ha mi nem csináljuk jól, akkor ez nem egy jó előadás. Mohácsi nem bontott le nekünk mindent mondatról-mondatra, de sokat foglalkozott velünk.

Az utolsó munkád mesteri képzésen a BAKELIT TAXI VINYL volt, Harsányi Zsolt rendezése. Szeretted a próbafolyamatot?

A szöveget nem szerettem. Nekem nem mond semmit, nem látom, hogy honnan hová tart, bár minden karakternek megvan a saját problémája, de rájöttem: bármelyiket kihúznád a darabból, nem történne semmi. Viszont szeretem játszani a darabot és a szerepemet: a kicsit agresszívebb karakterért meg kellett dolgoznom, kimozdított a komfortzónámból, ami „a kis szerencsétlen” figura.

Sokszor osztanak rád ügyefogyott szerepeket. Beskatulyáznak?

A rendező szakosok különösen imádnak ebbe a skatulyába betenni. Nem szeretem, mert nem kell hozzá megerőltetnem magam. Bemegyek a színpadra – kész is, meg van csinálva a szerep...

BAKELIT TAXI VINYL – Fotó: Kovács István
BAKELIT TAXI VINYL – Fotó: Kovács István

Elhivatott színész vagy?

Craiován az Ahogy tetszik közben végig hánytam valami vírus miatt: hánytam, bementem, letoltam a jelenetem, kijöttem, ismét hánytam. Az utolsó jelenetben elájultam a színpadon. A többiek azt hitték, direkt csináltam, és szerepből reagáltak. A nézők is kacagtak is rajtam. Nem akartam szólni a többieknek, hogy srácok, álljunk le. Az volt bennem, hogy bármi történjék, az előadást végig kell csinálnom.

Mit adott neked a mesteri?

A színházi létet tapasztaltuk meg, azt, hogy valami repertoáron van és játszanunk kell. Eddig a Tűzoltót huszonötször nyomtuk le, az elég sok! Hogy tudjuk nem megunni, hogyan tudjuk felpezsdíteni? Nem éghetünk ki benne. Dórival elterveztük, hogy az előadástemetést fordított szereposztással fogjuk játszani. Már tudjuk egymás szövegét, Dóri lesz a tűzoltónő és én az özvegy úr.

Egy év után nem hosszabbították meg a szerződésedet a színháznál.

Gáspi az évadzárón elmondta, hogy egy héten belül fel fogja hívni azokat az embereket, akikkel nem szeretne együttműködni a jövőben. Ehhez képest az évadnyitó előtt pár nappal hívott be az irodájába. Már megvolt a szeptemberi műsorrend! Azt mondta, hogy a színház most kipróbál új embereket.

Hogy érintett ez? Ő az osztályfőnököd is volt.

Nehéz őt kiismerni, nem tudom, mit gondol és mit miért csinál. Lehet, hogy dacból tette, lehet, tényleg az gondolja, hogy nem vagyok odavaló. Nem jutottam szóhoz. Mesterszakon, ha nincs szerződésed, úgy néznek rád, mint potenciális társulati tagra, de ha tudják, hogy már van munkád, nem sok esélyed marad felkérést kapni. Szerencsére Deszka (Pál Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház kinevezett igazgatója – K.Sz. Zs.) visszahívott.

El tudod képzelni magad máshol, mint Vásárhelyen?

Persze. Szívesen mennék más városba, mert mindig is itt éltem. Ramitól egyszer azt a feladatot kaptuk, hogy mozdítsuk ki egymást a komfortzónánkból. Nekem el kellett mennem Vásárhelyről. Nagyváradra járt egyetemre egy volt osztálytársam, megkértem, hogy hadd mehessek el hozzá. Mekiztünk, jól telt – akkor éreztem meg, hogy szükségem van a kimozdulásra.

Nehezebb így, hogy huszonhárom évesen is a szülővárosodban élsz?

A szüleim mindig nagyon közel vannak, nincsen saját helyem, ahol azt csinálok, amit akarok. Ebből a szempontból nehezebb, minden másból könnyebb. Pénzügyileg például könnyebb, de persze, elvágyódik az ember. Nem tervezek anyáméknál lakni életem végéig.

Mire jó ma a színház?

Mindig eszembe jut, amit Grotowski mondott, hogy a színház abban különbözik a más művészeti ágaktól, hogy élő embereket látsz, ahogyan előtted éreznek és ez rád is átterjedhet. Ezt nem sok helyen tapasztalja meg az ember. Ha előtted történik meg valami, az máshogy hat rád.

Az interjú a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem teatrológia szakának másodéves színházi sajtó tantárgya keretében készült. Irányítótanár: Boros Kinga. A Transtelex partneri együttműködésben vállalta az interjúsorozat közlését.

Az első beszélgetést itt lehet elolvasni: Ebből a buliból én még kérek! Szabó Fruzsinát, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem végzős színészhallgatóját a kezdeti nehézségekről, az első „igazi” színházi szerepekről és a beugrás kihívásairól Jankovics Katalin kérdezte.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!