Szex, LMBTQ-jogok, elfogadás – megjelent a Ferenc válaszol című dokfilm a Disney+ platformon

A filmben a pápa nyugodt, mosolygós és viccelődő volt, máskor viszont nagyon komoly, meghatott, de mindig készen állva arra, hogy a világ minden tájáról érkező fiatalok által hozzá intézett bonyolult kérdésekre egyértelmű választ adjon. Így mutatkozik meg a pápa aFerenc válaszolcímű 83 perces dokumentumfilmben, amelyet a spanyol Jordi Évole és Màrius Sánchez rendezett, és amely idén április 5-én jelent meg a Disney+ streaming platformon. A L'Osservatore Romano részletesen ismerteti a filmet, a pápa legérdekesebb mondataiból válogattunk.

A filmet 2022 júniusában forgatták Róma Pigneto negyedének egyik épületében, épp akkor, amikor a pápa súlyos térdfájdalmakkal küzdött. Ezért tűnik törékenynek járás közben, de aközben semmikép, amikor válaszol a beszélgetőpartnerei kérdéseire. A fiatalok mind spanyolul beszélnek, 20 és 25 év közöttiek, Spanyolországból, Szenegálból, Argentínából, az Egyesült Államokból, Peruból és Kolumbiából származnak. Bár eleinte úgy tűnik, hogy izgatottak a katolikus egyházfővel való közelgő párbeszéd miatt, Ferenc érkezése után szemmel láthatóan hamarosan a félénkségből magabiztosságba, néha pedig egyenesen merészségbe váltanak, és többek között a nők egyházon belüli szerepéről, a feminizmusról és az abortuszról, a hit tanúságtételéről és annak elvesztéséről, a szexuális identitásról, a migráció drámájáról és a rasszizmusról is nyiltan beszélgetnek.

A jég megtöréséhez maga Ferenc ragadja magához a kezdeményezést: „Labda középre, kezdődik a játék”. A magát agnosztikusként meghatározó Víctor azonnal megkérdezi tőle, hogy kap-e fizetést a munkájáért, mire a pápa nem habozik válaszolni: „Nem, nem kapok fizetést! És amikor pénzre van szükségem, hogy cipőt vagy valami mást vegyek, akkor odamegyek és megkérdezem. Nincs fizetésem, de ez nem aggaszt, mert tudom, hogy ingyen etetnek”. Majd elmondja a fiataloknak, hogy az ő életmódja meglehetősen egyszerű, „mint egy átlagos irodai dolgozóé”, és hogy nagyobb kiadások esetén inkább nem a Szentszéket terheli, hanem másoktól kér segítséget.

Némi iróniával magyarázza a fiataloknak, hogy amikor látja, hogy egy társadalmi szervezetnek anyagi segítségre van szüksége, ő maga bátorítja őket, hogy tőle kérjenek forrásokat, mert ő tudja, hol találja meg őket és kihez fordulhatnak. „Ha látom, hogy valakinek segítségre van szüksége, akkor igen, odamegyek és megkérem az illetékes személyt, hogy segítsen” – mondja a pápa.

Amikor a beszélgetés arra a kérdésre terelődik, hogy sok katolikus elhagyja az egyházi közösséget, Ferenc az egyik leggyakrabban visszatérő témáját javasolja: a perifériákat. „Ha nincs tanúságtétel, az egyház elveszíti szentségét, egyfajta jó emberek klubjává válik, akik elvégzik a vallásos gesztusaikat, de nincs bátorságuk kimenni a perifériákra, oda, ahol szükség van rájuk. Számomra ez alapvető fontosságú. Amikor a valóságot a központból nézzük, védőfalakat emelünk, amelyek eltávolítanak a valóságtól és elveszítjük a valóságérzékünket.”

„Ha látni akarod, mi a valóság, menj a perifériára. Tudni akarod, mi a társadalmi igazságtalanság? Menj a külvárosba. És amikor perifériát mondok, nem csak a szegénységről beszélek, hanem a kulturális, egzisztenciális perifériákról” – mutat rá a pápa.

Ezután Medha, egy Amerikai Egyesült Államokban született lány veszi át a szót, akinek szülei Indiából indultak el, hogy családjuk számára jobb jövőt keressenek. Vallomása egybecseng Khadiméval, egy fiatal szenegáli muszliméval, akinek spanyolországi gyökerei vannak. Mindketten arról vallanak, hogy milyen rasszista diszkriminációt kellett elszenvedniük, így a beszélgetés a migráció globális drámájára terelődik, és a pápa megragadja az alkalmat, hogy elítélje mind az emberek kizsákmányolását, mind pedig azok erkölcstelenségét, akik nem fogadják be őket. „Ez történik ma, ez történik Európa határainál, és néha egyes hatóságok cinkosságával, akik visszaküldik őket. Vannak olyan országok Európában, nem akarom megnevezni őket, hogy ne keltsek diplomáciai ügyet, ahol vannak kisvárosok vagy falvak, amelyek szinte üresek, olyan országok, ahol csak húsz idős ember él és műveletlenek a földek. És ezek az országok, amelyek demográfiai telet élnek át, nem fogadják be a menekülteket ” – mondja Ferenc.

A pápa szerint mindezek mögött egy gyarmatosító társadalmi tudat áll, amely kedvez a kizsákmányolásnak és a rabszolgaság kultúrájának, amelyet a migrációs politika leplez, amely nem törekszik a menekülők befogadására, támogatására vagy akár integrálására.

A fiatalok azonban rámutatnak, hogy az egyház a múltban együttműködött ezzel a gyarmatosítással és kihasználta azt. Ferenc válaszában tisztázza, hogy bár szégyelli ezt, mindig el kell fogadnunk a saját történelmünket, és ez a hozzáállás lehetővé tette számára, hogy a múltat elfogadva egy másfajta jelent és jövőt kezdjen el építeni. „Az egyház reformjának belülről kell megtörténnie, és mindig a reformra, újításra kell törekedni, mert ahogy a kultúrák fejlődnek, úgy változnak az igények is”.

Az argentin Milagros büszke katolikus abortuszpárti aktivistaként mutatkozik be. A pápa kezébe nyom egy zöld sálat, amelyre a következő állítás van írva: „Szabad, biztonságos és ingyenes abortusz”. Ferenc elfogadja a gesztust, és hagyja, hogy vita alakuljon ki a csoportban lévő nők között, akik közül csak egy mondja ki, hogy ellenzi a terhességmegszakítást és a születendő élet feltétlen védelmét támogatja.

Ezután a pápa veszi át a szót, és lelkipásztori és biológiai szempontból is foglalkozik a kérdéssel. „Mindig azt mondom a papoknak, hogy amikor egy ilyen helyzetben lévő személyhez közelednek, lelkiismeretük terhével, mert az abortusz mély nyomot hagy a nőben, kérem, ne tegyenek fel neki túl sok kérdést, és legyenek irgalmasak, ahogy Jézus is az.”

A pápa értékeli a lányok érzékenységét a nem kívánt terhességgel szembesülő nő drámája iránt, de ragaszkodik ahhoz, hogy „jó a dolgokat a nevükön nevezni. Egy dolog lelki támaszt nyújtani annak, aki abortuszt követ el, és egészen más dolog igazolni a tettet” – mondja ki.

Juan, egy spanyol fiú arról vall Ferencnek, hogy tizenegy éves korában többször is bántalmazta őt az Opus Dei szervezetnek egy tagja, aki tanárként dolgozott az iskolájában. A tettest a polgári igazságszolgáltatás elítélte, bár csökkentett büntetéssel. Ferenc ígéri, hogy felülvizsgálja az ügyet, de a többiek kétségbe vonják ezt, és felvetik, hogy az egyház általában hanyagul reagál a papjai által elkövetett gyermekbántalmazásokra. A pápa arról beszél ezt követően, hogy évek óta azon dolgozik, hogy „a gyermekbántalmazás ezen esetei ne évüljenek el”.

Celia néven egy másik spanyol lány mutatkozik be, aki elmondja, hogy nem bináris és keresztény. „Tudod, hogy mi az a nem bináris személy?” – kérdezi Ferenctől, aki igennel válaszol, de a lány mégis elmagyarázza neki, hogy „a nem bináris személy az, aki nem férfi és nem nő, vagy legalábbis nem mindig”. Ezután arra kíváncsi, hogy van-e helye az egyházban a szexuális és nemi sokszínűségnek, mire a pápa válaszában kitágítja a horizontot a befogadás egyházi kihívására:

„Minden ember Isten gyermeke, minden ember. Isten senkit sem utasít el, Isten Atya. És nincs jogom senkit sem kizárni az egyházból. Nem csak az a kötelességem, hogy mindig befogadjam. Az Egyház nem zárhatja be az ajtót senki előtt. Senki előtt sem”.

A pápa ezt követően azokat kritizálja, akik a Bibliára hivatkozva a gyűlöletbeszédet hirdetik, és az úgynevezett LMBT-mozgalom egyházi közösségből való kizárását igazolják. „Ezek az emberek személyes szenvedélyeik, személyes szűklátókörűségük miatt ártanak az egyháznak, emiatt sokan fordulnak el a keresztyén vallástól, holott mindenkit be kellene fogadni” – bizonygatja.

Ferencet a nők egyházban betöltött szerepéről is kérdezik, különösen a katolikus papi hivatásnak a nők előtti megnyitásának lehetőségéről. „Jobb papnak lenni, mint nem papnak lenni”, válaszolja a pápa, és ennek alapja a teológia, amely azt tanítja, hogy a felszentelt szolgálat a férfiaké.

A kolumbiai Alessandra pornográf tartalmak készítőjeként mutatkozik be. Elmondja, hogy videóit a közösségi hálózatokon terjeszti, és ez a munka lehetővé tette számára, hogy jobban megbecsülje önmagát és több időt töltsön a lányával.

Francis figyelmesen hallgatja, és mindig a pozitív oldalról indulva dicséri a közösségi hálózatokban rejlő lehetőségeket, mint a kommunikáció megkönnyítésének és az emberi kapcsolatok kialakításának eszközét. De a pornográf tartalmak helyett a szexualitás egészséges megközelítését ajánlja:

„A szex egyike azon gyönyörű dolgoknak, amelyeket Isten adott az embernek. Szexuálisan kifejezni önmagunkat gazdagság. Tehát bármi, ami lekicsinyli a valódi szexuális kifejezést, lekicsinyel benneteket is, és elszegényíti ezt a gazdagságot bennetek. A szexnek megvan a maga dinamikája; megvan a maga létjogosultsága. A szerelem kifejezése valószínűleg a szexuális tevékenység központja”.

A fiatalok és pápa közötti beszélgetés azzal zárul, hogy a szentatya köszönetet mond a közös élményért. Elismerve a párbeszédben kifejezett gondolati és véleménykülönbségeket, Ferenc hangsúlyozza, hogy ez az egyház útja csakis az lehet, hogy az embereket a maguk sokféleségében fogadja el és egyesítse.