Megrendítő írásokkal búcsúznak az erdélyi magyar és román értelmiségiek TGM-től

2023. január 16. – 10:36

Megrendítő írásokkal búcsúznak az erdélyi magyar és román értelmiségiek TGM-től
Tamás Gáspár Miklós – Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Feldolgozhatatlan mennyiségű emlékező és gyászszöveget osztottak meg Tamás Gáspár Miklós halálhírét követően mindazok, akik ismerték és szerették őt, hiszen nem csak megkerülhetetlen gondolkodó, bravúros publicista volt, hanem mély humanizmusáról folyamatosan tanúságot tevő író, tanító, barát is. Az erdélyi írók, költők, publicisták szövegeiből, illetve a román értelmiségiek megemlékező írásaiból válogattunk.

Meghalt Tamás Gáspár Miklós filozófus, a legélesebb tollú magyar publicista. A teljes magyar nyilvánosság felbolydult, barátai, hívei, kulturális személyiségek posztoltak, írták ki magukból a gyászt, a szomorúságot. Ki nem mondva, de megfogalmazva is ott van mindenkiben a kérdés, hogy mi lesz velünk Tamás Gáspár Miklós vigyázó szeme és lelkiismerete nélkül. Az elárvultság érzése jön át minden elolvasott szövegből, mert TGM szigorú, kíméletlen őszinteséggel tartott tükröt minden politikai hatalomnak, nem félve attól, hogy milyen retorziók érik.

Lenyűgöző emberi tartása, legendás műveltsége, a fiatalokat támogató, bátorító szeretete – ezek azok a felejthetetlen vonásai, amelyek átütnek a rá emlékező írások mondatain. A legyőzhetetlen vitapartnerre, a sziporkázóan szellemes beszélgetőtársra, az érzékeny lelkű humanistára is sokan emlékeznek.

Ágoston Hugó: Végtelen szerencsénk, hogy kortársaid lehettünk

A nagy hírű bukaresti folyóirat, A Hét egykori szerkesztője, a bukaresti találkozásaikat is felemlegetve az Új Hét felületén búcsúzott régi barátjától: „A Hét szerkesztőségében ismerkedtünk meg. Egyenesen a szobánkba jöttél, egyedül ültem az asztalomnál, Dankanits Ádám már hazament, mondtad, hogy át szeretnél lépni a Kriterionhoz, de mielőtt odakísérnélek, beszélgessünk egy kicsit. Beszélgettünk egy kicsit, aztán a sötét, zegzugos folyosón, a szedők gépzajos csarnokán is túl, a Politikai Könyvkiadó környékén megkérdeztem: miért is engem kerestél meg? Azt mondtad: – Mert kíváncsi voltam rád. – Igaz, hogy tudsz ógörögül? – Még tanulok…”

Mint olyan sokan, Ágoston Hugó is TGM sziporkázó intellektusát emeli ki az eltávozott filozófus sok más bámulatos képessége és tulajdonsága közül: „Szerény bámulód voltam, s kezdettől fogva a szellemiséged olyan elbűvölő hatása alá kerültem, mint korábban csak Földes László intellektusa – és utána is nagyon keveseké – előtt, akiknek a barátságával nem tudtam betelni.

Ezért is mondtam mindig azoknak, akiket racionalitásod, elméleti szigorod, iróniád, nem ritkán a szarkazmusod szintén lenyűgözött, de mögötte nem mindig látták meg a lélek világát, hogy tulajdonképpen milyen érző szívű, részvétteljes, gyengéd, barátságos, sebezhető ember vagy.

Először olvasom rólad, hogy az egyik legjobb magyar publicista vagy/voltál; egy időben véleményem szerint a világirodalmi mércével is a legjobbak – Voltaire, Swift, Trockij – között számon tartható szertelen, elragadó pamfletíró. Idézetek következnének 2023 oldalon át” – olvashatjuk Ágoston Hugó búcsúzó szövegében.

Demény Péter: Sétabot és apokalipszis

„Nagy figura volt: ha körülötte tébláboltál, érezted, hogy nem akárki van a szobában. A Petri-nekrológ utolsó mondatáért rajongtam érte, meg azért, hogy egyszer rövidnadrágban jelent meg egy könyvbemutatón.” – írja Tamás Gáspár Miklósról Demény Péter.

A költő az eltávozott filozófus enciklopédikus műveltségét, maradandó írásait és emberszeretetét emelte ki rövid megemlékezésében. Ugyanakkor a vitakészségéről, provokáló attitűdjéről sem feledkezett meg:

„Olykor nem értettem, például amikor egy közismert nácit védett meg az ÉSben. De valamiképpen ez is a függetlenségéhez és az attól nemigen elválasztható önszerelméhez tartozott, mint egykori legendás sétabotja.

Szeretett provokálni. ‘Itt van ez a szar szobor’ – mondta egy kolozsvári kocsmában, és kiintett a Főtérre, sokunk múltja, gyerekkora, élete felé. Mégis szerettem, mert mindig történt valami körülötte, soha nem az, amit várt az ember, és mindig az ő súlyosan huncut egyéniségétől megtámogatva.

Az írásaiból nem mindig derült ki, de maga volt a humoros apokalipszis. Tudtam, hogy nagyon beteg, mégis reménykedtem. Annyian élnek még!” – zárta sorait Demény.

Balázs Imre József: Határtalan hite volt az érvelés erejében

Az irodalmár és a szenvedélyes Kolozsvár-szerető, Kolozsvárt kívül-belül jól ismerő Tamás Gáspár Miklós alakját villantja fel Balázs Imre József: „Közéleti-politikai véleményformálóként, egy időben politikusként gondoltak rá legtöbben. De az életmű korai rétegében ott egy komplett irodalomkritikusi-irodalomteoretikusi arzenál is. Kötetnyi terjedelmű anyagot lehetne összegyűjteni fiatalkori, irodalmi tárgyú írásaiból, fontos lenne.

De van egy másik rejtőzködő TGM-sorozat is. Valahányszor személyesen találkoztunk, az utóbbi években az életmű egy másik rétegéről kérdeztem újra és újra: mikor lesz kötet a Kolozsvár-írásaidból? Ilyenkor legyintett. Hol arra hivatkozott, hogy volna még megírnivaló erről, hol arra, hogy nem volna kiadó, amelyik vállalná. Nemcsak Kolozsvárról szóltak ezek az írások persze, hanem azokról az emberekről is, akik TGM egyszerre absztrakt és konkrét Kolozsvárját lakták.”

Remekbe szabott portrékat írt, mindegy, hogy a megszületésük ürügye születésnap vagy nekrológ vagy egyéb esemény volt. Ezekből kirajzolódik egy virtuális, szellemi Kolozsvár. Ki kellene adni – írja Balázs.

A költő, irodalmár a családi kapcsolatokat is felidézi, amelyek Tamás Gáspár Miklóshoz fűzték, ugyanakkor betekintést nyújt személyes szakmai kapcsolatukba is: „Nagymamám Tamás-lány volt ‒ igen, a Tamás Gáspár nevű író unokatestvére. Erdélyben ezek a kötelékek adnak egy plusztöltetet a figyelem intenzitásának talán, de nem ez a lényeg. Volt egy visszatérő forgatókönyve az üzenetváltásainknak, interakcióinknak: Gazsi éktelenül letolt, hol ezért, hol amazért. Szívén viselt mindent, ami Kolozsvárral, a Korunkkal, az Echinoxszal, az egyetemmel, egyszóval mindazzal kapcsolatos volt, ami az ő ifjúságát jelentette. Néhány üzenet, replika után pedig újra és újra az a joviális, szikrázó humorú ember volt ezekben az interakciókban, akitől tanulni lehetett. Pedagógiai okokból teremtette le az embert ‒ személyesen ezt éreztem mindig, és talán kiterjeszthetem ezt szélesebb körre is: Gazsi kritikái a világra vonatkoztatva is egy pedagógiai remény nevében fogantak” – olvasható Balázs Imre József bejegyzésében

Vladimir Tismăneanu: TGM az irónia hercege, a paradoxon mestere volt

Három külön bejegyzésben, személyes archívumából származó fotókkal búcsúzott Tamás Gáspár Miklóstól az Amerikában élő Vladimir Tismăneanu politológus, történész, a kommunista diktatúra által elkövetett bűncselekményeket vizsgáló bizottság egykori vezetője.

Első bejegyzésében azt írja, hogy „ha életemben találkoztam igazi dialektikussal, akkor azt Tamás Gáspár Miklósnak hívták. Ő testesítette meg a negáció negációját. Volt idő, amikor elég gyakran találkoztunk. Spontán zsenialitása provokatívan lehengerlő volt. Minden tudott lenni, csak banális, unalmas vagy monoton nem. Több, általam szerkesztett kötetben is szerepeltek korszakalkotó írásai” – összegzi Tismăneanu a kapcsolatukat.

A politológus szerint TGM a szocializmus, a fasizmus, a nacionalizmus szélsőségeinek veszélyeit felismerő és a demokrácia mellett következetesen kiálló gondolkodó volt, akinek munkásságát már a Ceaușescu-diktatúra Romániájában elkezdte követni. „Romániában ismertem őt, közös barátaink voltak. Aztán 1986 tavaszán New Yorkban találkoztam vele. Élénken emlékszem a csernobili katasztrófa napján a Sohóban tett sétánkra és vacsorára. Egy hónappal később mindketten részt vettünk egy Georg Lukacsról szóló konferencián a camdeni Rutgers Egyetemen. Aztán Párizsban 1986-ban, 1987-ben, 1988-ban találkoztunk, Olga Boicónál és Michel Trebitschnél vacsoráztunk. Budapesten ötször, hatszor vagy még többször futottunk össze és így tovább. Gyűlölte az igazságtalanságot, és 2000 után marxistaként határozta meg magát. Valójában radikális humanista volt, egy született antitotalitárius személyiség. A híres kérdésre, hogy ‘Anarchizmus vagy szocializmus?’, Gazsi valószínűleg így válaszolt volna: Anarchoszocializmus.”

Costi Rogozanu: Számomra a legnagyobb romániai értelmiségi egy magyar gondolkodó volt

TGM egyaránt kritizálta a román és a magyar nacionalizmust is, írja róla Costi Rogozanu, az egyik legnagyobb román hírportál, a Libertatea publicistája, aki szerint nemcsak a magyar szellemi élet lett szegényebb Tamás Gáspár Miklós távozásával, hanem a teljes kelet-közép-európai kultúrkör, hisz a román, cseh vagy lengyel progresszívek is ugyanannyit tanulhattak tőle, mint a magyarok.

Rogozanu nemcsak méltatja az eltávozott filozófust, hanem feleleveníti a vele való találkozását is. „Harmincas éveim elején járó fiatalember voltam, nagy ambíciókkal és szerény lehetőségekkel. Tényleg nem tudtam volna kulturálisan fellélegezni két, a volt kommunista blokkból származó oxigénpalack nélkül: Žižek (Szlovénia) és Tamás Gáspár Miklós (Erdélyben született, Magyarországon letelepedett, tulajdonképpen tökéletes világpolgár). Utoljára néhány éve láttuk egymást szemtől szemben Kolozsváron, és akkor fenomenális formában volt. Hihetetlen lendülettel mesélt nekünk Lukácsról, a szüleiről, a magyar forradalomról. Elő akartam venni a magnót, és letenni az asztalra” – emlékezik Rogozanu.

A publicista arra is kitér, hogy mit köszönhetnek azok a fiatalok TGM-nek, akiket folyamatosan tanított, irányított: „Alig értettem, miért fordított ránk, több tucat romániai értelmiségi ambíciójú fiatalra ennyi figyelmet, miért támogatott, olvasott, kritizált vagy dicsért minket ilyen hihetetlen figyelemmel és odaadással. Ez egy vérbeli értelmiségi reflexe volt. A legnagyobb érdeklődéssel fordult a haladó közösségek törekvései iránt, és benne volt a vágy, hogy megkíméljen minket azoktól a hibáktól, amelyeken ő már átesett. Tamás Gáspár Miklós volt az idősebb barát, aki nem hozott zavarba, nem nyaggatott, nem próbálta megmutatni, hogy milyen okos, pedig akkora kultúróriás volt, amilyet még soha nem láttam” – olvasható Rogozanu megemlékezésében.

Adrian Dohotaru: TGM a legfontosabb 20. századi gondolkodó volt ebben a térségben

Volt parlamenti képviselő, emberjogi és klímaaktivista, a kolozsvári Adrian Dohotaru is elbúcsúzott oldalán TGM-től, akit személyesen ismert. „Elhunyt Tamás Gáspár Miklós vagy Gazsi, ahogyan ragaszkodott ahhoz, hogy hívjuk őt. Öröm volt megismerni, és bepillantást nyerni rendkívül mozgékony, sziporkázó gondolkodásába. A legemlékezetesebb pillanatok, amiket vele töltöttem azok voltak, amikor véletlenül összefutottunk Kolozsvár utcáin, és aztán egy kocsmaasztalnál, a járdaszélen üldögélve vagy egy sétatéri padon beszélgethettünk. A gondolkodása felüdülést és perspektívát nyújtott számomra ebben a globális hírzajban” – indítja szövegét Dohotaru.

A kolozsvári emberjogi és klímaaktivista úgy ítéli, hogy „ a marxista és anarcho-szindikalista filozófus valószínűleg a legfontosabb politikai gondolkodó, akit a román tér a 20. században adott. Ezt akkor is kimondom, ha voltak olyan helyzetek, amikor nem értettem egyet azzal, amit mondott vagy írt. De az általános konformizmusban ritka, hogy valaki ilyen következetesen álljon ki, legyen szó akár a romániai és magyarországi autoriter rezsimek elleni harcról, akár az 1989 utáni orbáni euroszkeptikus nacionalizmussal szembeni érdemi ellenállásról, de a nemzetközi (neo)liberális renddel is ellentétes gondolkodásmóddal rendelkező disszidens legyen. Munkássága messze túlmutat a mi őshonos jobboldali értelmiségünk eredményein. Legyen neki könnyű föld. Mert ebben a talajban új gyökereket fogunk ereszteni, egy új radikalizmust, amellyel a világ igazságtalan hierarchiái ellen fogunk harcolni” – zárja gondolatát Adrian Dohotaru

Kelemen Hunor: Budapesten is transzilvanista maradt

Az RMDSZ elnöke rövid Facebook-bejegyzésben reagált Tamás Gáspár Miklós halálhírére. „Óriási formátumú gondolkodóként, örök ellenzéki szellemiségű filozófusként ismertük, aki folyamatosan újragondolta és -értelmezte a világot. A legrövidebb találkozó is inspiráló volt vele, ha egyáltalán nem értettünk egyet valamiben, akkor is. Érdemes volt alaposan figyelni rá és átgondolni azt, amit mond” – írta Kelemen Hunor.