Miből készül a boszorkányfogó? Mire képes a Dinnyéskő? Háromszéki hiedelmekről nyílik fotókiállítás Sepsiszentgyörgyön

A régi emberek félelmeiből eredő, de a szerencséjük befolyásolása érdekében is használt hiedelmekért, népi szokásokért a háromszékieknek sem kellett a szomszéd megyébe menniük. A népmesékhez hasonlóan szájhagyományok útján generációról generációra átörökölt népi szokások ugyan mára már kiveszőben vannak – sokakat közülük pedig már el is felejtettünk – , de azok biztosan velünk maradnak, amelyeket Kakas Zoltán fotográfus, néprajzi gyűjtő megörökített.

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum néprajzi részlegének egykori alkalmazottja nem csak hogy gyerekkora óta gyűjti a népi tárgyakat és szokásokat, – amit például Keszeg Vilmos néprajzkutatóval közös mesekönyvében vagy a háromszéki írott húsvéti tojásokat bemutató albumában mutatott meg –, de útjai során amiről csak lehetett, fotókat is készített.

Bár Kakas sok éves karrierje során a Tamási Áron Színháznak is dolgozott fotósként, azt vallja, a háromszéki hiedelmeket ábrázoló képeire a legbüszkébb. Nem véletlen tehát, hogy a Székely Nemzeti Múzeum alkalmazottai ezekből a képeiből válogatottak a Kakas Zoltán kamarakiállításához, hogy az augusztus 2-án 80 évét betöltött fotóművészt felköszöntsék. Volt kollégájuk mellett pedig a szentgyörgyieknek is szerettek volna kedvezni: az érdeklődők a múzeum felújítási munkálatai miatt első alkalommal csütörtökön 17 órától, a Lábasházban nézhetik meg kiállításhoz tartozó fotókat, kiállítási tárgyakat. A helyszínen pedig a képek mögött rejlő hiedelmeket is felelevenítik, amelyeken keresztül a ma kor embere is kicsivel közelebb kerülhet az elmúlt idők népi világához.

Az érdekes múltidéző kirándulásból a Transtelex már a kiállítás megnyitója előtt ízelítőt kapott. Szőcsné Gazda Enikő, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum néprajzkutatója volt a kalauzunk, akitől Kakas képei alapján megtudhattuk többek között azt is, hogy miért köszöngettek a háromszékiek egy növénynek, miért tartottak orsót és szöszt az istállóban, és miért készítettek rózsa ágakból készült tüskés keresztet.

A mára mókásnak, furcsának vagy aranyosnak tartott hiedelmek és népi szokások

Egy kézdiszentléleki hiedelem szerint Nagyboldogasszony napján a katolikusok szerint halálos bűnnek számított dolgozni. Ilyenkor hívő embernek ugyanis a templomban a helye. Egy öregasszonyt azonban hiába hívtak a szomszédjai, ő a házikójában maradt, a szövőszékén ülve dolgozgatott, ezért megverte az Isten. A hívők hazafelé a templomból arra lettek figyelmesek, hogy az öregasszony háza helyén szoborcsoport állott, amiből kivehető az öregasszony alakja, ahogy a szövőszéke mellett dolgozik, és ahogy csirkéi kapirgálnak. Szőcsné Gazda Enikő szerint a Dinnyéskő a keresztény kultuszhely és egy pogány áldozati oltár helyén keletkezett. A keresztény és pogány rítusok összekavarodnak ennél a helynél, ezért a néphit úgy tartja, aki térden állva kilencszer megkerüli a Dinnyéskő tetején lévő keresztet, az meghallja a Jordán vizének zakatolását.

Egy másik hiedelem a gyógyító hatású forrásokra vonatkozott. E szerint a gyógyulni vágyóknak ott kell hagynia valamit a forrásnál, hogy hatásos legyen a gyógyvize. A torjai forrásról úgy vélték, hogy a szembetegségek gyógyítására alkalmas, ezért látunk Kakas Zoltán képén egy ágat, amit a gyógyulni vágyók teleaggattak rongyokkal. Úgy hitték, hogyha azt a rongyot, amivel megtörölték a szemüket, nem kötözik fel arra az ágra, akkor megvakulhatnak. Más forrásoknál, például Oroszhegyen, kabátokat és nadrágokat is lehetett találni a források melletti fákon, mert úgy tartották, hogy az érszűkület ellen véd, és ha otthagyják ezeket a tárgyakat, azzal otthagyják a betegségüket is.

„Jó reggelt, nagyasszony!” – így köszöntötték régen Háromszéken a nagy erejű füvet, hogy varázserejét és ne a rontó hatalmát érzékeljék. A kérdéses növényt szerencsehozó fűnek tartották, de mivel nagyon mérgező volt, ezért féltek is tőle. Úgy tartották, hogy aki megpróbálja kitépni, annak lebénul a keze. Ezért jobbnak tartották jóban lenni vele, és ha elmentek mellette, akkor méltóságteljesen köszöntötték.

Ugyanakkor a néprajzkutató szerint „a nagyasszony” egy régi hiedelemkörhöz is kapcsolódik. A régiek úgy hihették, hogy valamikor a boszorkánykenőcsnek volt a tartozéka. Boszorkányszombatokon pedig, amennyiben a boszorkányok ezzel a kenőccsel kenték be magukat, akkor erős szédülést okozott, és a boszorkányok így tudtak repülni.

A Szent György napja előtti éjszakán pedig azért tűztek a kerítésre rózsa ágakból készült tüskés keresztet, mert úgy tartották, hogy ezen az estén a boszorkányok különben elvitték volna az állatok tejét. A kereszt amúgy is egy rituális jelnek számít, ami őrző-védő funkciót lát el, de ezt még megtoldották a rózsaággal és a tüskékkel, amiben a hiedelem szerint a boszorkányok felakadtak a seprűikkel.

Volt egy olyan népi szokás is, hogy az istállóban orsót és szöszt helyeztek el. Ennek az volt a népszerű magyarázata, hogy ez egy varázslás a menyét ellen, merthogy amikor ezt a menyét meglátja, akkor nem bír ellenállni, elkezd fonni, és így békén hagyja az állatokat.

Egy hasonló hiedelem, ami sokkal közismertebb és széles körben elterjedtebb a lópatkó, amit a házban vagy a küszöbre szögeztek ki. Általános európai szerencsejelkép ugyanis az úton talált patkó. Azt viszont már kevesebben tudják, hogy úgy kellett felszegezni, mintha az állat befelé menne a házba, hogy a szerencse is befelé és ne ki menjen a házból.

Az ónöntésnek is volt hiedelemköre. Úgy tartották, hogy a betegségek lelki eredetűek, és hogyha valamitől nagyon megijedt valaki, az meg is betegíthette. Ennek az egyik gyógymódja volt az ónöntés. Ez abból állt, hogy a beteget letakarták, a hátára raktak egy hideg vízzel teli edényt, megolvasztották az ónt, beleöntötték a megolvadt fémet ebbe a hideg vizes edénybe, és ahogy az ón megmerevedett, úgy megmutatta, hogy mitől ijedt meg az ember. Úgy vélték, amennyiben tudatosul a betegben, hogy mitől ijedt meg, akkor már meg is lehet gyógyítani, tehát ilyenkor jött az, hogy ráolvasást mondtak fölötte, vagy rontás elhárítást – attól függően, hogy mitől ijedt meg.

A hiedelmeket megörökítő fotók mellett kiállított tárgyak is lesznek a mikrotárlaton. A Kakas munkássága előtt tisztelgő születésnapi kiállításhoz igazodva a Székely Nemzeti Múzeum a hónap műtárgyává a maszkokat választotta, amelyeket a néphit oldaláról közelítettek meg. Ezek ugyanis nem csak arról szólnak, hogy az emberek elvonatkoztassanak egy-egy dramatikus színjátszás vagy népszokáskor az ismert személytől. A maszkok riasztó vagy groteszk külseje a rontóerők elűzését is szolgálta.

A kamarakiállítás alatt többféle maszk is látható lesz. Ezeknek egy része a bákói Dumitru Vrânceanu nevéhez fűződik: ezekkel régen a telet szerették volna elűzni. De lesz gyimesi maszk is, amit a rontás elhárítására használtak, és guineai is. Utóbbi maszkokat a szellemekkel való kapcsolattartásban használták. Úgy hitték, hogy ezzel a maszkkal az ősök szellemének jóindulatát nyerik el.