Meghalt Jean-Luc Godard, a francia új hullám legendás rendezője

2022. szeptember 13. – 12:20

Meghalt Jean-Luc Godard, a francia új hullám legendás rendezője
Jean-Luc Godard a Bolond Pierrot forgatásán, 1965-ben – Fotó: Team-press X / Ullstein bild / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Elhunyt Jean-Luc Godard, a francia új hullám legendás rendezője 91 éves volt. A svájci-francia származású rendező olyan filmekkel vált ismertté, mint a Kifulladásig, az Éli az életét, a Bolond Pierrot vagy az Alphaville.

A családja körében a svájci otthonában halt meg a 91 éves Jean-Luc Godard, a francia új hullám egyik legismertebb képviselője.

A Libération információi szerint a filmrendező maga döntött arról, hogy nem akar tovább élni. „Nem volt beteg, egyszerűen csak elfáradt” – erősítette meg a lap értesüléseit egy Godard családjához közel álló forrás. „Ezért úgy döntött, hogy befejezi az életét. Ez az ő döntése volt és fontos volt számára, hogy ez kiderüljön” – tették hozzá.

Godard jogi képviselője ugyanakkor az AFP hírügynökségnek azt mondta, több betegségben is szenvedett, ezért döntött az eutanázia mellett.

Godard 1930-ban született Párizsban, francia-svájci családban, és négyéves korától Svájcban is élt. A háború után visszatért Párizsba, és ekkor köteleződött el a film mellett. Pályafutását filmkritikusként kezdte, és élesen bírálta a francia filmművészetet, amely szerinte a bevett konvenciókat helyezte előtérbe az innovációval és a kísérletezéssel szemben. Válaszul ő és a hasonlóan gondolkodó kritikusok saját filmeket kezdtek készíteni, amelyek a francia mozi mellett a hagyományos hollywoodi konvenciókat is megkérdőjelezték. Godard először az 1960-as Kifulladásig című filmjével kapott globális elismerést, ezzel segítve az új hullám térnyerését.

A BBC pontokba szedte, hogy melyek voltak Godard legszámottevőbb újításai. Többek között ő mondta, hogy egy jó filmhez elég egy lány és egy pisztoly. Ezt bizonyította 1960-as debütáló filmjével, a Kifulladásiggal (À Bout de Souffle). A lány, Patricia, kapcsolatba keveredik egy kisstílű bűnözővel, Michellel, aki menekül, mert lelőtt egy rendőrt. A lány elárulja őt, és a rendőrök agyonlövik az utcán.

A Kifulladásig egy krimihez hasonlított, de mint sok más művében, a cselekmény itt is csak egy keret volt Godard számára, hogy felfedezze a kultúrát, kísérletezzen a képpel, és megvizsgálja magát a filmet is. A film azonnal nagy hatást váltott ki, elismerést és hatalmas bevételt hozott a csekély költségvetés ellenére. Közel 60 évvel később a filmet most már klasszikusként ismerik el, de az energiája mindig megdöbbentő.

Godard volt az, aki vállaltan felrúgta a konvenciókat: a Kifulladásig egyik legradikálisabb eleme a jump cut néven ismert vágási technika kiemelkedő használata volt. A Godard előtti és utáni filmkészítés nagyrészt a sima vágást részesíti előnyben, hogy a folyamatos idő illúzióját keltse. Ezzel szemben a Kifulladásigban Godard a felvételen belül vágott, így az idő látszólag előreugrott.

Godard egész pályafutása során játszott a filmkészítés nyelvtanával, átírta a forgatókönyvet, a Kifulladásigot valós helyszínen forgatták, kézi kamerákkal úgy, hogy Godard aznap írta a forgatókönyvet, és a forgatás közben adta át a szöveget a színészeinek. Ez egy újabb szakítás volt a hagyományokkal, a drága, stúdiók által gyártott filmek ugyanis szoros forgatókönyvektől, nagy stáboktól és forgatókönyvírástól függtek.

Sok filmjében alkalmazta ezt a módszert, gyakran felbosszantva ezzel sztárjait, akik úgy jelentek meg a forgatáson, hogy még nem tudták, mi lesz a szövegük. Godard és újhullámos kortársai úgy tekintettek az igazán nagyszerű filmekre, mint amelyekre rányomja bélyegét a rendező víziója – és mi lehetne jobb módja a film irányításának, mintha menet közben találod ki a filmet.

Az 1960-as években készültek a leghíresebb és legnézettebb alkotásai, az általa „neorealista musicalnek” nevezett 1961-es A nő az nő (Une femme est une femme) című filmtől az 1965-ös Alphaville című disztópikus sci-fin át az 1967-es Week-end című fekete komédiáig, amelyben Emily Bronte-ot felgyújtják.

Hatása a kortársaira és a következő nemzedékekre óriási, túlzás nélkül forradalmasította a mozgóképes formát a narratívával, a folytonossággal, a hanggal és az operatőri munkával való kísérletezéssel. Legtermékenyebb és legmeghatározóbb korszaka a hatvanas évek volt, a Kifulladásigtól egész az 1967-es Weekend című filmjéig tartó időszak, ezt követően azonban Godard militáns, szélsőbaloldali ideológia mentén kezdett filmeket készíteni. A ’68-as diáklázadások hatására maoista elveket valló rendező munkái ebben a korszakban sokkal politikusabbak, szándékosan provokatívak lettek.

A nyolcvanas évektől aztán Godard visszavette a politizálásból, de így is szélsőséges és csak rá jellemző stílust képviselt, mellyel az újhullámos kollégáival is szembefordult. Filmjei azonban ekkor már tényleg a kísérletezésről szóltak, és nem jutottak el a nagyközönséghez. A rendező haláláig hű maradt az elveihez, és nem volt hajlandó engedményeket tenni a közízlésnek.

A rendező élete során tiszteletbeli Oscar-életműdíjat, Arany Pálmát, Arany Medve, Arany Oroszlán és tiszteletbeli César-díjat is kapott, valamint kitüntették az Európai Filmakadémia életműdíjával is.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!