Minden válság egy fordulópont, amelyből továbbléphetünk a pusztulás vagy a fellendülés irányába

Ilyen interakcióknak adott helyet a július 28. és augusztus 1. között, idén először megszervezett Vármezői Nyári Tábor. A Szolidáris utópiák című rendezvény, a tranzit.ro alapítvány közreműködésével kapott helyett a Maros megyei Vármezőn. A szervezők (Bíró Noémi, Dobrai Zsolt Levente és Gegő Virág) hosszú távú szándéka, találkozási pontot és fórumot teremteni – s ennek révén lehetővé tenni a tudásmegosztást és kapcsolatépítést – a társadalmi cselekvés iránt elkötelezett hazai, magyarországi (és más külföldi) személyek, csoportok és szervezetek között.

Rengeteg aktuális kérdés, amely az akut válságtudat és a tanácstalanság metszéspontjában található, nem kapott helyet az idei tábor repertoárjában. (Az egyik ilyen válság, a koronavírus-járvány miatt sajnos több meghívott is távolmaradásra kényszerült.) De a napirendre került beszélgetések azt bizonyítják: van mit tanulnunk egymástól, és ami talán még fontosabb – van miért.

A tábor első napjának tematikája a mozgalomtörténet volt

A résztvevők délelőtt történeti előadásokat hallhattak a romániai Magyar Dolgozók Szövetségéről Főcze János, a magyarországi Népi Kollégiumok Országos Szövetségéről K. Horváth Zsolt, illetve Jordáky Lajos szociológus és politikus életútjáról Antal Róbert-István előadásában. Az előadásokat követő beszélgetés legfontosabb tanulsága alighanem az volt, hogy

itt az ideje elsajátítanunk azt a baloldali történelmet, amely a létezett szocializmusokkal és a róluk szóló diskurzusokkal egyaránt feszültségben áll.

Ezen politikai szervezetek, kulturális és népművelési törekvések, politikusi életutak történetei fontos taktikai és stratégiai dilemmákat jelenítenek meg.

A délutáni szekció a mozgalmak kutatásának volt szentelve. Rosenfeld Annajuli egy részvételi akciókutatásról számolt be, amely keretén belül azokat a budapesti mozgalmakat és szervezeteket vizsgálta, amelyekben ő maga is részt vett. Ezt követően egy izgalmas műhelyfoglalkozást vezetett, amely a résztvevők olyan problémákat kellett elemezzenek, majd megoldásokat javasolniuk ezekre, amelyek egy szervezet működése során felléphetnek.

A második nap tematikája: a lakhatás

A délelőtti kerekasztalbeszélgetésen a Pata-Cluj részéről Adorjáni Júlia és Tonk Gabriella, a Sepsi Helyi Akciócsoport Egyesület képviseletében Veres-Nagy Tímea, a Periféria Közpolitikai és Kutatóközponttól Cifrusz Márton és Pósfai Zsuzsi, az Utcáról Lakásba Egyesülettől pedig Tóth Melinda vettek részt. A beszélgetésben egyszerre merültek fel konkrét stratégiák az önkormányzatokkal való együttműködésre és a társadalmi inklúzióért folyó küzdelem viszontagságaira, illetve szó volt a regionális és globális ingatlanpiacokon észlelt hosszú távú tendenciákról is. Bár leginkább a nehézségekről szólt a délelőtt, három dolog egészen világosan körvonalazódott:

• az irdatlan erőfeszítést igénylő, mikroszinten végzett szociális munka mellett nélkülözhetetlenek a barátságos önkormányzatok,
• egy, a társadalmi igazságosság jegyében megfogant politikának integrálnia kell a személyes viszonyok szintjén folyó projektek tanulságait az ingatlanpiac társadalmi szintű megváltoztatásának programjával,
• minden projektnek szüksége van alapelvekre (ilyen a housing first – a lakhatás az első), amelyeket megőriznek a legnagyobb kihívások esetében is.

Délután a lakhatási válság sajátosan nőket érintő aspektusairól volt szó. A romániai helyzetről László Éva egyetemi adjunktus (BBTE) tartott videóelőadást, a magyarországi viszonyokról a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület részéről Dés Fanni, a Periféria Központtól pedig Pósfai Zsuzsi mutatták be Nők és Lakhatás című kutatásukat. Mindkét országról elmondható a nők elleni erőszak túlélőit ellátó hálózatok hiányossága és a kedvezőtlen intézményes közeg; a bizonytalan vagy veszélyeztetett helyzetben élő nők szélsebesen csúsznak a lakhatási szegénység állapotába – a lakhatás elvesztésének reális veszélye a bántalmazóknak kedvez. A beszélgetésen az Artemis Egyesületet Adorjáni Júlia és Tonk Gabriella képviselték, akik konkrét példákkal illusztrálták az intézményes környezet akadálypályáját.

Egy másik közös pont volt az, ahogyan a politikai szféra „ellopja” a nők ellen elkövetett erőszak túlélőit ellátó projektek szerkezetét, anélkül azonban, hogy konzultálnának azokkal a szervezetekkel, amelyek tagjai évek óta önerőből és ellenszélben létrehozták az ellátórendszereket, vagy kiküzdötték az így is korlátolt erőforrásokat – ezzel ezt az értékes szakmai tudást kizárva az állami-intézményes szolgáltatásokból.

A tábor utolsó napján ökopolitikáról és klímaválságról beszélgettek a résztvevők és meghívottak

Délelőtt Szigeti Attila egyetemi adjunktus vezetett szemináriumot a klímaválságot okozó politikai-gazdasági folyamatokról és a válságra érkező politikai válaszlehetőségről (ilyen az amerikai Green New Deal, az EU-s Green Deal, de a radikálisabbnak tekintett Degrowth – vagy nemnövekedési – mozgalom, de a szolidáris gazdasági modell is). Bár a szeminárium célja leginkább optimista üzenet közös megfogalmazása lett volna, a beszélgetés előterébe az életvitel koordinált, önkéntes megváltoztatásának valószínűtlensége, illetve a fosszilis üzemanyagtermelő óriásvállalatok ereje került.

Az utóbbiak, együtt az ökoszisztémaromboló agráripari tőkével (és a nagytőke más frakcióival) egyelőre úgy látszik szorosan kézben tartják az eddigi nemzetközi klímavédelmi stratégiát. Mint a szeminárium során kiderült,

a jelenlegi gazdasági rendszer nem összeegyeztethető a klímaválság elkerülésével (ami az emberi élet, de legalábbis a nemmilliomosok életének szempontjából fölöttébb kívánatos lenne),

ugyanakkor egyelőre túlságosan erőtlen a jelenlegi gazdasági érdekekkel való szervezett társadalmi szembeszállás.

A remény délután érkezett – bár ezt nem vitte túlzásba. Mindazonáltal a fenntarthatóságról, a város és vidék viszonyáról, valamint a zöld közösségépítésről szóló beszélgetés során mindegyre bebizonyosodott: nem lenne olyan nehéz az átállás. Materiális akadálya legalábbis kevés. A beszélgetésen részt vett a Csíki Kiskertes Mozgalom részéről Haba Tünde, A Szolidáris Gazdaság Központtól Szemenyei Barabás, a Nature Education Community Center (NECC) részéről Szabó Csilla és a Focus Eco Center Romania képviseletében Hajdu Zoltán.

Több stratégiát és problémát is vázoltak a meghívottak. Például olyan hálózatok vagy koalíciók létrehozását, amely kisgazdákat és városi fogyasztókat köt össze, az utóbbiaknak egészséges ételt, az előbbieknek jövedelmet biztosítva – az ilyen hálózatok a város és vidék közötti viszony lehetnének képesek újjáépíteni. Egy másik, pedagógiai stratégia, a természet megismertetése fiatalokkal, és ezen felül a természettel-együtt-élés lehetőségeinek közös felfedezése. A gazdasági oldalon említésre érdemes a szolidáris gazdasági modell, mindenekelőtt a szövetkezet elveit követő formák, amely szervezeti szinten is alternatívát jelentenek az ipari jellegű mezőgazdasági termeléssel szemben. A problémák azonban itt is hasonlóak: önkormányzatok és kormányok blazírtsága a válsághelyzettel szemben, illetve a gazdasági érdekcsoportok következetes lobbitevékenysége.

Az Első Vármezői Nyári Tábor mindezzel nem merítette ki a társadalmainkat sújtó bajok lajstromát. Szerencsére azonban az ezek ellen mozgósítható erőket sem. Mindkettő folytatásra utaló jel, ami magából a dologból látszik következni. A névben az „Első” hagyományteremtő szándékot sejtet – e sorok írója őszintén reméli, hogy lesz folytatás. Azt hiszem szükségünk van egy másfajta nyári egyetemre Erdélyben, másfajta együttgondolkodásra itt, a fenyőfák alatt.