Egy tárlat, ami egyszerre műterem és műhely. Lia & Dan Perjovschi életmű-kiállításán jártunk

Bevallom, néhány percet késtem Lia és Dan Perjovschi kolozsvári kiállításának megnyitójáról. De amint beléptem a Minerva-ház termébe, ami otthont ad a tranzit.ro projektjének, a nyüzsgő-hemzsegő kavalkád jelezte, nem maradtam le a Folyamatban / Ongoing c. kiállításról.

A tranzit.ro kolozsvári galériájába folyamatosan érkeztek az újabb és újabb emberek, fiatalok és idősebbek egyaránt. Az egyre növekedő, pulzáló embermassza időnként kisebb – baráti vagy kollegiális – csoportokra bomlott, ölelések, kézfogások, mosolyok, majd lebbent egyet a társaság, hogy új konfigurációba álljon össze. A Perjovschi-házaspár dinamikus, interaktív életmű-kiállításának – ami óhatatlanul kisiklik a „kiállítás” fogalma alól, hiszen a „műtermükben” vagyunk, ahol az alkotás folyamata zajlik – talán ez az egyik műalkotása.

Hiszen a művészpáros életműve is jelzi, a művészet nem csak kulturális tárgyak és események rendszere, hanem tényleges közösségi élmény, ahol a valóság számtalan vonatkozásával (politika, tudomány, gazdaság, történelem, hétköznapok) találkozhatunk.

Az alkotók és a kurátor kivár, míg a társaság zsongása kissé csillapodik. Addig a kiállított tárgyak közül kézbe veszek egyet, egy mappában tárolt könyv, címe: How to be an artist? Vagy valami hasonló, egy példánya a jellegzetes gyorstalpalós-sikerkönyveknek, amiből az érdeklődő néhány óra alatt megtudhatja, hogy hogyan lehet gazdag 60 nap alatt, hogy kell tökéletes muffint készíteni, hogyan neveljük a gyereket, a kutyát és a bonsait, vagy éppen hogyan legyünk művészek. Ilyenek vagyunk? – merengek, amint körbejárom és vetek egy-egy pillantást a könyvekre, rajzokra, fanzinekre, táblákra, ruhákra, kollázsokra, mappákra, kivetített filmekre. Irónia, cinizmus, szellemes humor mindenütt, az alkotók kézjegyei. Mögöttük kíméletlen kultúr- és társadalomkritika, aktuálpolitikai vonatkozásokkal.

Aztán a tárlat kurátora, Tordai S. Attila megáll a teremben Lia és Dan Perjovschival. A méhkasként zümmögő terem elcsendesedik. Néhány keresetlen felvezető szó után rátér a lényegre: egyféle műteremként, műhelyként fog működni a tér, hiszen az volt a rendezvény vezérelve, hogy a művészeket foglalkoztató különböző projekteket összegyűjtsék. Kiemelte a kivetített archív televízió-szerepléseket, amely háttér-információt nyújt az érdeklődőnek – ugyanis a művészek tevékenységének szerves részét képezte a nyilvánosság előtti szereplés, legyen szó tudásátadásról, vagy akár tájékoztató, értelmező megnyilvánulásról. Ehhez kapcsolódik például Dan újságokra, pólókra való rajzolása. A művészek vasárnapig (ápr. 10-ig) a műteremben várják a látogatókat, hogy beszélgetéseket, vitákat provokáljanak – „mert tulajdonképpen ezt jelenti a műhely. Ami most itt van a maga teljességében” – mondta Tordai.

Dan Perjovschi egy vicces beszólással oldotta a szinte ünnepélyessé fokozódó hangulatot, majd komoly hangsúllyal elmondta, hogy számukra a térnek van egy erős metaforikus jelentősége, mivel a Cs. Gyimesi Éva teremben vannak: egykor, a ’90-es években egy kiállítás helyett inkább egy nyilvános beszélgetést tartottak Könczei Csilla meghívására a Tranzit Házban, amin Kolozsvárról Doinea Cornea mellett Cs. Gyimesi Éva is részt vett.

Amint Dan mesélni kezdi, hogy azon az emlékezetes beszélgetésen kik vettek részt (minden nemzedék képviseltette magát, az idősebb disszidensektől kezdve, a fiatal filozófus és társadalomkritikus emberekig), Lia közbevetette, hogy Cs. Gyimesi sokat segített a diktatúra alatt különböző szövegeket eljuttatni a Szabad Európa Rádióhoz, majd ismét Dan veszi át a szót, aki a sajtóról tesz említést.

„Nekem ez nagyon fontos, mert közel vagyok az újságok világához, és most a Szabadság napilap mellett vagyunk, mely lappal egykor sokat működtünk együtt..” de mire befejezné megkezdett gondolatát, ismét Lia veszi át a szót, a sajtóval egybecsengő céljaikat sorakoztatva: „nevelés, útmutatás, a tudás továbbadása. Mert csak így lehet valamit megvalósítani” – fűzi hozzá, majd egy pillanattal később már arról van szó, hogy a kultúránknak csak rövid távú memóriája van, ahol egyik dolgot gyorsan leváltja egy másik, újabb. „És nem gondolkodunk el, hogy mit kellene tenni, mi az, ami tetszik, mit kellene változtatni, pedig ez lenne a fejlődés, nem? Hogy jobbá tegyük a dolgokat, már azokat, amelyeket jobbá lehetne tenni.” De már ismét Dan beszél, a tranzit.ro jelenlétét értékelve. A közönség csendesen követi a házaspár beszédét, hol egyikre, hol a másikra szegeződnek a tekintetek.

A kiállítás szokványos megnyitóbeszéde helyett egy félórás beszélgetés bontakozott ki, amelybe aztán a közönség is bekapcsolódhatott. Szó esett a kis művészeti terek fontosságáról, az aktuálpolitikai kérdésekről, a romániai médiában a kultúra peremre szorulásáról, arról, hogy mit jelent művésznek lenni, s hogyan lehet megélni belőle. A házaspár egymásnak folyton átadva a szót, arról is beszélgetett, hogy mit valósítottak meg 1996-tól napjainkig, a kudarcba fulladt projektektől a nemzetközi múzeumokban való szereplésig, egyes művekről néhány magyarázó, kontextualizáló szót ejtve. Például az utóbbi 20 év politikai aktivizmus pólóinak az antológiájáról, vagy egyes könyvkiadványaikról (szerk.: lásd itt egyik magyar nyelvű kiadványukról szóló beszámolónkat, egy másik korszakból).

Természetesen a pandémiát és az ukrajnai háborút sem hagyták ki, mint ahogy azt sem, hogy miért nem lehet szerintük jelenleg „klasszikus” művészetet művelni, vagy hogy milyen fontos az alkotói szabadság, és mit tanulhatunk a gyerekektől.

Összességében a „Perjovschi univerzumot” mutatták be – működés közben – a kolozsvári galériában, ahol továbbra is műhelygyakorlatokat és szabad beszélgetéseket tartanak április 10-ig, 11-13 és 15-17 óra között.