A könyv, aminek a jövő bibliájának kéne lennie

Legfontosabb

2023. november 20. – 18:54

A könyv, aminek a jövő bibliájának kéne lennie

Másolás

Vágólapra másolva

November 22-én jelenik meg az Open Books kiadásában, az On The Spot stábjának ajánlásával, Greta Thunberg neve alatt egy olyan tudományos kötet, amilyenre még nem volt példa idáig. A Klímakönyvben több mint száz szakértő, köztük geofizikusok, oceanográfusok, meteorológusok, mérnökök, közgazdászok, matematikusok, történészek és klímaaktivisták osztják meg a tudásukat, hogy felkészítsenek bennünket az éghajlati katasztrófa elleni harcra, és mondják el, hogy mi mindent kellene tennünk azért, hogy felcsillanjon a remény.

Sokakban megütközést kelthet, hogy a mindössze 20 éves Greta Thunberg könyvét ajánljuk itt a Telexen, úgyhogy szögezzük le gyorsan: a Klímakönyvet nem ő írta. Így aztán sem rajongani, sem utálni nem kell a világ leghíresebb klímaaktivistáját ahhoz, hogy azt mondjuk,

ez a kötet az elmúlt évek egyik legfontosabb, a hétköznapi embereknek is érthető módon megírt összefoglaló munkája a klímaváltozásról.

Thunberg szerepe a könyv megszületésében annyi volt – már ha elhisszük a marketingszöveget –, hogy felkérte a tudományos világ legjobb és legismertebb szerzőit, hogy segítsenek nekünk megérteni, mi történik a bolygón, mit rontottunk el az ipari forradalom óta, valóban van-e félnivalónk, és mit tudunk tenni egyénenként és társadalmi szinten azért, hogy kijöjjünk a halálkanyarból.

A több mint száz szerző öt fejezetbe sorolt szövegei közé Thunberg, a Fridays for Future aktivistája írt átkötő szövegeket, ahogy elő- és utószava is van a kötetben – de ezek se nem erősítik, se nem gyengítik a könyv érdemeit, viszont éppen az aktivista ellentmondásos megítélése miatt jobb marketingötlet volt az ő neve alatt megjelentetni a kötetet, mintha mondjuk Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatójának neve lenne a borítón.

Ha átlépjük a küszöbértékeket, nincs visszaút

Az 540 oldalas Klímakönyv borítóján lévő színskála a Föld átlaghőmérsékletének folyamatos emelkedését mutatja 1634 és 2021 között – szimbolikus választás ez, hiszen csak úgy fogjuk megérteni, hogy hogyan jutottunk el a vörös sávok gyakoriságához, ha elolvassuk mind az öt fejezetet, amik azt tárgyalják, hogyan működik az éghajlat, hogyan változik a bolygónk, hogyan hat ez ránk, mit tettünk ellene, és mit kell most tennünk.

Az öt fejezet között vannak olyanok, amik csak 6, és olyanok is, amik 27 írásban mutatják be az adott témákat átfogóan – fókuszáljanak azok az olvadó jégpáncélra vagy a kihaló fajokra, a világjárványokra, az erdőirtásokra, a fast fashionre vagy a termőtalajok eltűnésére –, és közben csodaszép természetfotók és szemléletes infografikák segítenek jobban megérteni a helyzetet.

Forrás: Klímakönyv
Forrás: Klímakönyv

A szerzők között vannak nagynevű tudósok, újságírók, írók, filozófusok, klímaaktivisták, és ami még ennél is meglepőbb lehet, őslakosok beszámolóit is olvashatjuk. Éppen ezért a szövegek stílusa és minősége nem egységes, ráadásul a szerzők végkövetkeztetései sem feltétlenül azonosak, viszont a kötet mindenkinek lehetővé teszi, hogy eldöntse, az adott témából inkább Margaret Atwood világhírű író vagy Michael E. Mann amerikai klimatológus-geofizikus, légkörkutató véleményét akarja-e elolvasni.

Hasonlóan jártam el én is a vaskos kötet könyvajánlójának megírásakor. Azoknak a szerzőknek a szövegeit választottam ki és olvastam el, akiket már ismertem, vagy akiket a könyv fordítója, dr. Molnár Csaba egykori indexes kollégánk külön a figyelmembe ajánlott, elsőként a fenti példában már említett Gebrejeszusz írását.

A WHO főigazgatója Az egészség és az éghajlat című írásában megdöbbentő adatokat sorol, például azt mondja, hogy mindössze hét év múlva a világszerte felbukkanó maláriaesetek legalább öt százaléka (21 millió eset) a klímaváltozás számlájára lesz írható; a 2014 után születettek pedig 36-szor több hőhullámot lesznek kénytelenek elviselni, mint akik 1960-ban születtek. De még ennél is markánsabb állítás tőle az, hogy „hosszú távon azonban senki sem érezheti biztonságban magát az ártalmakkal szemben. A kockázatok egyre inkább attól fognak függni, hogy mennyire leszünk képesek gyökeres átalakulást eredményező lépéseket tenni a kibocsátások csökkentéséért, a veszélyes hőmérsékleti küszöbértékek és az átbillenési pontok átlépésének megelőzéséért”.

A könyv egyik legfontosabb írása is ehhez kapcsolódik Johan Rockström, a Potsdami Klímahatás-kutató Intézet igazgatójának tollából, aki arra figyelmeztet, hogy ha a klíma változása átlép bizonyos küszöbértékeket, akkor teljesen tehetetlenné válunk, és már nem fogjuk tudni visszafordítani a folyamatokat. (Az Open Books kiadó hozzájárulásával ezt a fejezetet hamarosan teljes terjedelmében megjelentetjük a Telexen.)

Mint Rockström írja, „a Föld biofizikai rendszerei – a jégmezőktől az erdőkig – végeredményben meghatározzák, hogy a bolygó lakható marad-e. Az élhetőséget nem csupán a nekünk, embereknek nyújtott azonnali szolgáltatásaik (mint az élelem és a tiszta ivóvíz) révén biztosítják, de emellett beépített ellenálló képességgel (rezilienciával) is bírnak – vagyis képesek elnyelni a sokkot és a stresszt (például az üvegházhatású gázok kibocsátása és az erdőirtás miatt bekövetkező felmelegedést). Ezáltal hűtik a bolygót, és segítenek az ideális szűk hőmérsékleti tartományon belül tartani. De ez csak egy bizonyos pontig működik.

Ha átlépjük ezt a küszöböt, akkor a rendszer – legyen az egy
korallzátony, a fagyott tundra vagy egy mérsékelt övi erdő – visszafordíthatatlanul átbillen az egyik állapotból egy minőségileg eltérő állapotba.”

De hasonló problémákról beszél Michael Oppenheimer légkörkutató professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) szerzője is, aki több évtizede próbálja felhívni a politikai és gazdasági szereplők figyelmét arra, hogy minden perc késlekedés a klímaváltozás megállításában súlyos következményekkel jár. Oppenheimer úgy látja, hogy mostanra „veszítettünk egy versenyben – a káros következmények elkerüléséért folytatott küzdelemben –, de most, ahogy a felmelegedés gyorsul, egy újabb verseny startvonalán találtuk magunkat: az éghajlati válság mérsékléséért és az élhető bolygó megőrzéséért zajló verseny kezdődött el. Ennek megnyeréséhez új vezetőkre lesz szükség, akik letörik a fosszilis üzemanyagokhoz köthető érdekeket, és megszüntetik a közvélemény rövidlátását, vagyis megvalósítják azt, ami az én nemzedékemnek sohasem sikerült.”

A teljes most ismert világunkat át kell alakítani, de van remény

A kötet szinte minden írása kényelmetlen igazságokra világít rá, például olyasmikre, hogy a fosszilis üzemanyagokat már tegnap is késő lett volna elfelejteni (szó esik róla többek között Oppenheimer A klímaváltozás felfedezése és Tamsin Edwards Mi történik 1,5, 2 és 4 Celsius-fokos melegedésnél? című írásában is), és hogy hiába is áltatjuk magunkat, a nagy reményekkel várt szén-dioxid-megkötő üzemek gazdaságosan egyelőre nem működtethetőek, sokkal olcsóbb ki sem bocsátani azt (Rob Jackson: Kivonó technológiák). De az is mellbevágó, hogy a fejlett világban élők (legyenek bármilyen ökotudatosak) felelősek a Föld tűrőképessége feletti szén-dioxid-kibocsátás több mint 90 százalékáért. Miközben a világ fejletlenebb részén (a „globális délen”) az egész társadalom a bolygó határain belül él, és így semmi közük a mostani válsághoz, mégis ők szenvedik el a csapások nagy részét (Jason Hickel: Nemnövekedés).

Reggeli kávé helyett szívesen ajánlanám a 4. fejezet aprólékos elolvasását is, amiben például leírják, hogy milyen ügyes kreatív könyveléssel állítja elő a nyugati világ a látszólagos szén-dioxid-csökkenést, miközben kiszervezett minden szennyező gyártást Kínába, de továbbra is nyugaton fogyasztják el a termékeket. Vagy pedig azt a bicskanyitogató tényt, hogy nemcsak a gázolajat zabáló konténerhajókat, de általában a teljes hajózás kibocsátását kivették a klímaegyezményekből, tehát azt egyik országnak sem kell elszámolnia (Alice Larkin: A szállítás kihívása).

A 4. fejezet egyébként is egy hatalmas felkiáltójel, ami összességében arról szól, hogy sem a politikusokra, sem a technológia fejlődésére nem várhatunk tovább, nem lesz sem olyan ember, sem pedig olyan felfedezés, ami egy csapásra megoldja a klímaváltozás összes problémáját. A teljes, most ismert világunk átalakításáról szól, amiben minden egyes embernek át kell alakítania az életét, és meg kell hoznia kellemetlennek látszó döntéseket például arról, hogy ha csak nem létszükséglet, nem ül repülőre, vagy hogy valóban csak a legfontosabb tárgyakkal növeli tovább a fogyasztását (Mike Berners-Lee: Hogyan [ne] vásároljunk?).

Ami azonban engem a legjobban megfogott, hogy a kötet a reményt is felkínálja, ez az ötödik fejezet szinte minden írásában felbukkan. Erica Chenoweth Az emberek hatalma című munkája mellett például legjobban talán Stuart Capstick és Lorraine Whitmarsh Egyéni cselekvés, társadalmi átalakulás című szövege példázza ezt, akik leszámolnak azzal a közkeletű nézettel, hogy az egyéni cselekvések csak cseppek lennének az óceánban a fosszilis üzemanyagoktól függő társadalom hatásához és a probléma megkívánta döbbenetes változtatásokhoz képest, így mit sem számítanak. Szerintük ez csak fals dichotómia, az egyének a tetteikkel képesek elindítani egy folyamatot, amit szociális „fertőzésnek” neveznek, és amik nagy hatásokkal járhatnak. Mint írják,

„az egyéni cselekedetek sokasága képes lehet megfordítani a legszilárdabbnak tűnő társadalmi berögződéseket is, az átalakulás pedig hirtelen és gyorsan terjedő folyamatként játszódhat le”.

Arról, hogy az egyéni cselekedeteinket miként kellene megváltoztatni ahhoz, hogy globális változások induljanak el, számos ötletet kapunk a könyvből. Emiatt is gondolom azt, hogy a Klímakönyvet nemcsak a gimnáziumok tananyagának részévé kellene tenni, hanem valójában ingyen kellene osztogatni világszerte minden háztartásnak, hogy a jövő bibliája lehessen – és hogy a jövő egyáltalán lehetséges legyen.

Klímakönyv (összeállította: Greta Thunberg)
Fordította: dr. Molnár Csaba
Open Books, 2023, 8999 Ft

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!