Az olasz miniszterelnök bepereli a Placebo frontemberét rágalmazásért

2023. augusztus 4. – 07:15

Másolás

Vágólapra másolva

Az olasz miniszterelnök, Giorgia Meloni rágalmazás miatt bepereli Brian Molkót, a Placebo énekesét, miután fasisztának és rasszistának nevezte őt egy koncerten Torinóban, a múlt hónapban, írja a BBC. Az énekes a Sonic Park fesztivál színpadán fejtette ki a nézeteit az olasz politikáról.

A Placebo-koncertről a közösségi médiában közzétett videók azt mutatják, hogy Molko a miniszterelnökről kiabál, majd a „fasiszta, rasszista” szavakat kántálja olaszul, a közönség pedig éljenez.

Brian Molko a Rock im Park elnevezésű bajor rockfesztiválon 2022. június 5-én – Fotó: Daniel Karmann
Brian Molko a Rock im Park elnevezésű bajor rockfesztiválon 2022. június 5-én – Fotó: Daniel Karmann

Néhány nappal később az Ansa olasz hírügynökség forrásai azt mondták, hogy a torinói ügyészek „közintézmények rágalmazása miatt” indítottak vizsgálatot az esettel kapcsolatban.

Meloni az Olasz Testvérek nevű szélsőjobboldali párt vezetője, a második világháború óta nem volt ennyire radikálisan jobboldali kormánya Olaszországnak. Tavaly a Domani újság szerkesztősége ellen is indított rágalmazási pert súlyos becsületsértés miatt. A Domani azt állította, Meloni megpróbált segíteni a saját pártja egyik képviselőjének abban, hogy a Covid–19 idején kormányzati szerződést nyerjen arcmaszkok beszerzésére. Meloni asszony elutasította a vádat, és 25 000 eurós (21 500 font) kártérítést kért a laptól. A tárgyalás a tervek szerint 2024 júliusában kezdődik.

Meloni ezenkívül rágalmazási pert indított Roberto Saviano újságíró ellen, mert 2020-ban egy tévéinterjúban „fattyúnak” nevezte, és kritizálta a migránsmentő civil szervezetek elleni támadások miatt. A tárgyalást októberig elnapolták. Ha Savianót bűnösnek találják, akár három év börtönt is kaphat, az olasz jog szerint ugyanis egyes rágalmazási esetek büntetőjogi kategóriába eshetnek, és szabadságvesztést is vonhatnak maguk után.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!