Koltay Gábor: Ha nincs Trianon, ma nem lennénk 60 évvel elmaradva a világtól

„Konzervatív ember vagyok, aki sok fontos értékes liberális eszmét is magáénak vall, de félve mondok ki ilyet, hiszen annyiszor módosultak már a fogalmak” – mondta Veiszer Alinda e heti vendége, Koltay Gábor filmrendező, akit épp azért hívott meg, hogy megértsen egy nehezen definiálható pályát és személyiséget. Koltay építőmérnök, újságíró, színházi és filmrendező, leghíresebb filmjei Trianonról, István királyról és a honfoglalásról szólnak. Egy olyan, jobboldali értékeket képviselő ember, aki a mai kormánytól mégsem kap lehetőségeket, játékfilmek forgatására és színházigazgatói pozíciókra sem.

A beszélgetés első felében Koltay történelmi filmjei hitelességének vitatottságáról van szó, a másodikban pedig arról, hogyan éli meg a mai kudarcokat. A teljes beszélgetést egy jelképes támogatásért cserébe itt lehet megnézni.

Az emberek lelkében mélyen lévő félelem

A Honfoglalás és az István, a király miatt ismerik legtöbben a rendező nevét, de pályája fontos állomásai A koncert című dokumentumfilm az Illés zenekarról, valamint a Trianon-filmek is. Már a beszélgetés elején Trianonra terelődött a szó. A téma gyerekkora óta érdekli: édesanyja a fehér foltokról szombat délutáni szeánszok keretein belül beszélt lehalkított hangon.

A rendező szerint akkoriban sokféle igazság létezett, és a magyaroknak legfontosabb traumák a könyvekben nem voltak benne, ezt igyekeztek a szülei ellensúlyozni. Ennek lett a vége az, hogy ő készített először filmet Trianonról a rendszerváltás után, 2004-ben, addig ugyanis szerinte senki nem mert ezzel foglalkozni.

„11 ezer levelet írtam iskoláknak, hogy vetítsék le. Egy tanárnő megírta, hogy bár nagyon fontos film, nem meri levetíteni, mert mi lesz, ha egy újabb kormánynak ez majd nem tetszik.” Ezt Koltay azzal magyarázta, hogy az emberek lelkébe mélyen gyökeret vert félelem nyoma még ekkor is, és ma is éppúgy megvan.

Úgy vélte, Trianon nem egy múltba vesző esemény, hanem egy velünk élő probléma. „Ha nincs Trianon, akkor nincs Hitler sem, nincs holokauszt, nincsenek a szovjetek, és ma nem lennénk 60 évvel elmaradva a világtól” – mondta. Az országhatáron túl még nagyobb a feszültség és félelem – tette hozzá. „Aki ezt nem gondolja végig, az soha nem fogja megérteni a mai világot, és nem lesz jövőképe.”

A beszélgetés ezután hosszan elemezte azt a konfliktust, amelynek a lényege, hogy Koltay Trianon-sorozatát a köztévé nem adta le, mert szubjektívnek ítélte. Kiderült, hogy másképp emlékszik vissza az eseményekre a filmrendező és Romsics Ignác történész, ahogy az sem világos, végül ki döntött úgy, hogy a sorozatot nem mutatják be a tévében. Hosszan vitatkoztak arról, jól választott-e a munkáihoz szakértőket a rendező. Koltay azt mondta, igyekezett mindig több, különböző szemléletű történészt meghallgatni, de ez szerinte nagyon nehéz feladat, amikor a szakértők néha nem válaszolnak az ő kérdéseire, illetve sok nehézséget okoz az is, ki melyik oldal híve. Példaként felhozta az István, a királyt, amelynél a történész szakértők tanácsát követve néhol mert elrugaszkodni a valóságtól, míg az alapvető történeti tényeken nem torzított, Nemeskürty István – a Mafilm állami filmgyártó vállalat akkori vezetője – mégis kivágatott egy jelenetet a filmből annak történelmi valószerűtlensége miatt.

Veiszer Alinda szerint viszont a történészeket nem politikai nézeteik, hanem az állításaik alátámasztottsága alapján kell megítélni, és többször újra megkérdezi a rendezőt, mi alapján döntötte el, hogy melyik történészben bízik, hiszen Trianon olyan érzékeny téma. Koltay Nemeskürty Istvánban bízott a leginkább a filmek készítésekor, és újra visszatért ahhoz a gondolathoz, miszerint még mindig az elhallgatások korát éljük, mikor nem lehet beszélni olyan művekről, mint Fejtő Ferencé Trianonról és a szabadkőművességről, amely Veiszer Alinda szerint konteó.

A rendező ezután arról beszélt, miért lett filmrendező: mert sok emberre akart egyszerre hatni. Egyik meghatározó élményét is elmondta, amely az István, a király bemutatóján történt. Úgy emlékszik vissza, néma tüntetéssé vált az előadás, tízezer síró ember állt fáklyákkal a kezében. Ebben közrejátszott szerinte az is, hogy kifeszítettek egy nemzeti zászlót, amely mellett hosszú idő után először nem lobogott a vörös zászló. Ott döntötte el, hogy mindig a magyar történelem jelentős eseményeiről és konfliktusairól szeretne filmet csinálni.

„Fontosnak tartom, hogy árnyalt történelemszemlélethez tudjunk eljutni, és ne legyen az, hogy ha az ember bizonyos dolgokkal akar foglalkozni, akkor az egy csúnya, népnemzeti, jobboldali dolog, hiszen nincs ilyen, a magyar történelem mindannyiunké”

– mondta.

A beszélgetés utolsó részében arról kérdezte a rendezőt Veiszer, hogyan élte meg, hogy bár a jelen kormánnyal azonos értékeket képvisel, mégsem kap lehetőségeket. Végigbeszélték azt a három játékfilmpályázatot, amit elutasítottak, és mind a hat színházigazgatói pályázatot, amelyet nem kapott meg, különös tekintettel a József Attila Színházra is, melyre Tarlós István személyesen kérte fel, ám Koltay szerint az már rég Nemcsák Károlynak volt szánva. Itt elmesélte azt is, hogy Nemcsák felesége az ő egyetemi szerelme volt, mellesleg.

Koltay Gábor szerint ennek úgy kellene működnie, hogy egy miniszter kiválaszt valakit ezekre a pozíciókra, meghallgatja pár ember véleményét, és dönt, nem látja értelmét a Veiszer által felhozott pályázati rendszernek, melyben szakmai bizottságok döntenek.

„Nem ma jöttem le a falvédőről, ilyen anomáliák voltak, vannak és lesznek, ez nem merevít le, félreteszem, és megyek tovább. Kénytelen vagyok elfogadni a játékszabályokat”

– mondta arra a kérdésre, miért nem dühös.