Belgrádtól Újvidékig tartó kétnapos gyaloglással emlékeznek a szerbiai egyetemisták az újvidéki áldozatokra

Kétnapos, Belgrádtól Újvidékig tartó gyaloglással emlékeznek meg a szerbiai egyetemi hallgatók a november elsejei, összesen 15 áldozatot követelő újvidéki tragédiáról – írja az MTI.
Ivica Dačić belügyminiszter elmondta, a rendőrség teljes körűen biztosítja a séta 80 kilométeres útvonalát, annak érdekében, hogy a korábbi esetekkel ellentétben senki ne támadjon a tiltakozókra. Az N1 azt írja, a menet csütörtök délelőtt a belgrádi Színművészeti Egyetem elől indul és péntek este az újvidéki pályaudvar előtt ér majd véget. A vasútállomáson február elsején, 3 hónappal a baleset után megemlékezést tartanak. A vonulásról hamarosan helyszíni riportban számolunk be.
Siniša Mali pénzügyminiszter csütörtökön közölte, hogy a hallgatók követelései után további 12,01 milliárd dinárt biztosítottak a felsőoktatásra, ezzel 50 százalékkal csökkennek a hallgatói tandíjak. Hozzátette, ezzel a hallgatók összes kérését teljesítették, ebben az esetben pedig több forrást biztosítanak, az eredeti követelés ugyanis 20 százalékos csökkentésről szólt.
2024. november 1-én leomlott az újvidéki vasúti pályaudvar épületének előtetője és üvegterasza, ami maga alá temette az ott várakozó és padokon ülő embereket. A tragédiában összesen 15 ember vesztette életét, 30-nál is többen sérültek meg, volt, akinek a lábát is amputálni kellett. Később kiderült, az állomás homlokzatát ugyan felújították, azonban az előtetőt nem. Az újvidéki állomás a Budapest–Belgrád-vasútvonal része, de nem a felújított épületrész omlott le, hanem az állomás régi, 1964 óta nem felújított részének tetőszerkezete.
A történtek után hamar tüntetéshullám kezdődött, a tiltakozók követelései többek között a baleset felelőseinek felkutatásáról és felelősségre vonásáról szólnak, emellett a vasútállomás felújítására vonatkozó dokumentumok nyilvánosságra hozatalát is követelik és szeretnék, ha felelősségre vonnák azokat is, akik a tüntetőkre támadtak az elmúlt hónapok során.

Az első politikai áldozat Goran Vesić közlekedési, építésügyi és infrastruktúra-fejlesztési miniszter volt, aki november 4-én könnyek közt jelentette be lemondását, őt követte nem sokkal később Tomislav Momirović, aki Szerbia bel- és külkereskedelmi minisztere volt, aki az előző kormányban még az építésügyi miniszteri posztot töltötte be. Hamar menetrendszerűvé váltak a péntek esti tüntetések, amelyeket több alkalommal zavartak meg, december 6-án egy belgrádi megemlékezésen egy autós hajtott a tömegbe, elgázolva hat embert. December közepére a szerbiai egyetemfoglalás is általánossá vált.
Hétfőn 24 órára lezárták Belgrád legforgalmasabb csomópontját. Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök aznap este közölte, hogy a tiltakozók követelései teljesültek, így nincs ok további tüntetésre. Egy nappal később viszont a Szerb Haladó Párt (SNS) aktivistái megtámadták a tiltakozókat, amelyben egy lány súlyosan megsebesült. Miloš Vučevič miniszterelnök a történtek után kedden benyújtotta lemondását.
A Szerbiában kialakult tüntetéshullámról itt olvashatják részletes elemzésünket.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!